《 Ötös szemszöge 》
Álltam még egy pár percet a kávézó szerű hely előtt és gondolkodtam, hogy hogyan tudott másodpercek alatt eltűnni a szemem elöl.
Bementem a helyre amit régen nagyon szerettünk a többiekkel és valamivel kedvesebben kértem egy bögre kávét és amíg elkészült azon gondolkodtam, hogy Anya miért ölte volna meg apát?! Luthernek abszurd feltételezései vannak. Ki lesz a következő, Pogo?!
Aztán szép lassan elterelődtek a gondolataim, mert megláttam egy kis karkötőt a földön. Olyan giccses volt, mint amiket Allison szokot hordani. Mi is a neve, oh itt írja Pandora, és tényleg!!! Csaptam a fejemre hülyén.
- Elnézést!- szóltam a pincérnőnek- tudja, hogy kié lehet?
- Oo ez biztosan Emmáé lesz- vette a fáradt kezeibe a kis ezüst karláncot
- Emma?
- Igen, úgy hívják. -nézett fel rám- a kishölgyet aki leöntötte magát a kávéval.
- Értem. És azt nem tudja véletlenül, hogy hol lakik? -kérdeztem egy kissé gyanúsan
- Hmm. Lássuk csak, azt mondta néhány saroknyira él. Ésss arról -mutatott a párhuzamos utca irányába- érkezett.
- Hát, köszönöm. Megpróbálom visszajuttatni hozzá. -mondtam egy rám egyáltalán nem jellemző kedves mosoly kíséretében.
Fizeté után rájöttem, hogy igazából azon az utcán csak 7 tömblakás van és mind a 7 lakás 5 emeletes, ezért a szégyentől vérvörös arccal kanyarodtam be a kis utcába.
《Emma szemszöge》
Miután hazaértem nagyon gyorsan levetkőztem és vettem egy hidegzuhanyt. Előkaptam a kedvenc zabkásámat és gyorsan össze is dobtam. Amikor leültem a falatkányi fekete selyem hálóingemben bekopogott valaki.
- Emyyy- hallottam mrs.Cowelton hangját az ajtón túlról
- Igen? - álltam fel a kényelmes ülőpózomból és kinyitottam az ajtót.
- Kerestek téged - állt mosolyogva félre és mögötte állt a kis seggfej, aki miatt kávés lett a kedvenc ruhám.
- Köszönöm a segítséget! - mondta a srác és rám nézett - Heló!
Én csak biccentettem egyet. Majd miután észrevettem, hogy még mindig szerencsétlenül áll az ajtó előtt behívtam.
- Miben segíthetek? -kérdeztem, miközben szomorkásan raktam el a zabkásám.
- Hát..-vakarta meg a tarkóját- lehet több dologban is, mint gondoltam.
Ekkor mélyen, sokatmondóan a szemembe nézett. Szívmelengetőnek találtam egy pár percre az arcát mert a szemei ugyan olyanok voltak mint Simoné.
Elködösödött a tekintetem
- Na és mik volnának azok?- kérdeztem az újramelegített zabkásával a kezemben.