Park Jimin
Apa meglepően hamar megérkezik, ezért nincs időm kisírni magam, előtte pedig nem akarok bőgni. Őszintén, most először fordul elő, hogy némán ülöm vele végig az utat. Ő sem erőlteti a beszélgetést, mióta a mi történt kérdésére azt a választ adtam, hogy nem akarok róla beszélni. Tiszteletben tartja, hogy most csendben akarok szenvedni és egyébként is sejtheti, hogy Jungkookkal megint összevesztünk.
Ez a veszekedés azonban jóval komolyabb, mint az eddigiek. Amit mondtam komolyan mondtam neki és már nagyon régóta zavar. Mert akármennyire is szeretem Jungkookot, tény, hogy egyáltalán nem bízik bennem és mint egy rossz szülő, azt akarja, hogy kövessem a példáját. Nem engedi, hogy a saját utamat járjam, én pedig nem engedhetem, hogy megszabja, mit tegyek a jövőben. Én sem teszem ezt vele, hagyom hogy a saját útját járja, a saját elképzelései szerint éljen. Neki ez viszont nem megy. Korlátok közé akar szorítani, ráadásul a sajátjai közé.
Az pedig, hogy nem bízik meg bennem, mint párjában esik a legrosszabbul. Bár talán ebben én is hibás vagyok. Hiszen tudja, hogy sokszor másodperceken múlott, hogy nem csaltam meg vele Justint és lehet fél, hogy ezt vele is ilyen könnyen megtenném. De azért belehazudott a képembe, mikor azt mondta, bízik a hűségemben. Pedig azt hittem ő más...
Hogy tökéletes, álomba illő srác, aki mindig őszinte velem. Aki sose bizalmatlankodna velem kapcsolatban, de tévedtem. Ezek szerint tökéletes pasi még mindig nem létezik. Pedig Bambiról eddig szentül hittem, hogy az.
Az ablakon kibámulva lejátszom magamban az estét az elejétől a végéig. Az izgalommal átitatott készülődést, a pillanatot, mikor végre megérkezett és meghozta nekem azt a gyönyörű csokrot, a laza poénkodást, az édes csókokat. A fene se gondolta volna, hogy ilyen csúfos véget ér az egész. Fél évvel az első csókunk után, miután először vállaltuk fel az érzelmeinket egymás iránt, most Jungkook se szó, se beszéd hátat fordított nekem. És azt hiszem, ez a jelenet örökké beleégett az emlékezetembe. Sose gondoltam volna, hogy egyszer majd ilyen fagyosan fogunk elválni egymástól. Visszagondolva arra a pillanatra még a hideg is kiráz. Az egész olyan, mint egy rémálom.
Jungkook háta, gúnyos szavai, bánatos arca, a hazugságok, mégis ez mind a valóság. Kapcsolatunk újabb fejezete. Talán az utolsó.
Hazaérve meg se köszönöm a fuvart, azonnal a szobámba rohanok, aminek ajtaját kulcsra is zárom, majd leroskadok a padlóra és a térdeimre hajtva a fejem, zokogni kezdek.
***
Másnap dél körül fájós szemekkel ébredek, elnyúlva az ajtóm előtt, amit valaki mindjárt rám tör.
Baszki, csak azt remélem, hogy nem anya az! Biztos elképesztő mérges rám, amiért bezárkóztam.
- Jimin! Nyisd már ki az ajtót, basszus!- puffog Pete a hang alapján, mire picit megnyugszik a lelkem. Ezek szerint a fejmosás később érkezik.
Nagy nehezen feltolom magam a földről addig, hogy eltudjam forgatni a kulcsot a zárban, mire barátom azonnal be is robban. Brownie-val együtt, aki az arcomba mászva próbál egyszer az életben megvigasztalni.
- Sziasztok!
- Sziasztok? Ennyi? Jungkookkal halálra aggódtuk magunkat miattad! Miért nem vetted fel a telefont?- von kérdőre Pete, én viszont csak kukán ülök macskámmal a kezemben és azon rágódom, vajon ő is itt van-e.
- Hallod? Azt hittük, végül elrabolt valaki!- rázogat meg, hogy magamhoz térjek végre.
- Jungkook itt van?- kérdezem végül, ahelyett, hogy bocsánatot kérnék figyelmetlenségem miatt. Az elején bevallom, szándékosan ignoráltam Jungkook hívásait, de aztán elaludtam és nem hallottam őket.
- Már nincs. Elküldtem, mert szörnyű állapotban volt. Képes lett volna betörni az ajtót, nekem kellett visszafognom. Mindjárt felhívom, hogy jól vagy.
Jesszusom! Ennyire kiakasztottam? Az egyik felem hiányolja és azonnal látni akarja, a másik viszont tisztában van vele, hogy mit tett és egyáltalán nem akarja, hogy most itt legyen.
- Mondd neki, hogy...- kezdem, de nem tudom, melyik felem hagyjam érvényesülni. - hogy ne jöjjön ide! Időre van szükségem.
Nem is igazán nekem, hanem neki. Hogy belássa, nem erőltetheti rám a saját elképzeléseit és elhigyje, hogy hűséges vagyok hozzá. Különben attól tartok, felesleges tovább erőltetni köztünk a dolgokat.
- Hát jó, ahogy akarod- sóhajt fel, majd feláll és tárcsázni kezdi őt. - Mindjárt jövök, aztán majd elmesélhetsz mindent- mondja, mielőtt egyedül hagyna. Vissza heveredek a földre és Brownie-t ölelve próbálom visszatartani a könnyeim, most hogy újra eszembe jutott az ő második gazdája. Nem akarok rá gondolni és elmondani újra az egész sztorit. Elég volt, hogy egyszer át kellett élnem.
- Már egy kicsit nyugodtabb. Bár azonnal ide akart jönni, sikerült lebeszélnem- jön vissza Pete és mellém fekve várja, hogy megnyíljak neki. De ez nem következik be. Csak Brownie pociját simogatom és a dorombolását hallgatva próbálok megnyugodni.
- Nem akarsz beszélni róla?- kérdi, miután percek után se szólalok meg. Ekkor is csak megrázom a fejem.
- Semmi baj. Egész nap szabad vagyok. Úgyis hiányzott már Brownie- ironizál, ezzel megnevettetve.
- Te is hiányoztál neki.
- Azt meghiszem.
- Alexa?- érdeklődöm, mert furcsa, hogy nem együtt állítottak be hozzám.
- Ő Jungkook felett őrködik. Azt hiszem, neki nehezebb dolga van. Komolyan mondom... Nem gondoltam volna, hogy még Jungkook is így szét tud esni, de mégis. Egyenesen magán kívül volt, mikor hajnaltájt felhívott, hogy nem ér el téged. Tudod, hogy egyikünknek sincs meg a szüleid száma, nem tudtuk őket elérni. Én is pánikba estem. Rohantam, amilyen gyorsan csak tudtam. Jungkook már itt várt, kisírt szemekkel, mint aki nem aludt volna semmit. Az ajtón dörömbölt, mert a szüleid leléptek és ha nem találom meg gyorsan a pótkulcsot, vehettetek volna egy új ajtót. Akkor mondtam neki, hogy menjen haza, mert nem tenne jót neked, ha így látnád és felhívtam Alexát, hogy segítsen kordában tartani.
Jól tette, mert csupán a jelenetet lelki szemeim elé vetítve, könnyezni kezdek.
- Mo-mondott neked valamit?
- Hogy sosem bocsátja meg magának, hogy egyedül hagyott. De nem sok mindent sikerült belőle kiszednem, mert szinte csak káromkodott. Tényleg nagyon ki volt készülve. Ezért vagyok rá kíváncsi, mi történt tegnap. Azt hittem évfordulót ünnepeltek.
- Csak egy felet- világosítom fel. - De... egyáltalán nem úgy sikerült, mint kellett volna. Mármint a kezdés csodás volt, de aztán Jungkook felhozta az egyetem témát és minden kibukott belőlem. Elmondtam, hogy mennyire stresszel a felvételi, amit nem is akarok és hogy nekem erre nincs se pénzem, se szorgalmam. Erre megint jött a különóráival, hogy segít felzárkózni, aztán mikor világosan a tudtára adtam, hogy én táncolni fogok, csak a sztriptíz jutott az eszébe. Pedig azt nyilván csak neki csinálom!
- Mert betegek vagytok- szakít félbe Pete, mire sípcsonton rúgom. Pedig lehet, igaza is van. Tényleg igazi perverzek vagyunk.
- Mindegy, egyébként nem ez a lényeg! Hanem az, hogy Jungkook nem bízik meg bennem és rám akarja erőltetni az ő elképzeléseit. Megérted igaz? Ezért akadtam ki.
Míg Pete válaszára várok, magamban arra jutok, hogy így sokkal jobb, mintha bezárkóztam volna. Így hogy elmondtam, mi történt, egy egész picit jobban érzem magam.
- Ja, ez jogos. Én is meglepődtem, mikor bejelentettétek, hogy a Stanfordra mentek tovább. Jungkookról eltudtam képzelni, na de rólad! És ezt most ne vedd sértésnek, de a diploma nem neked való.
- Nem veszem. Én is ezt mondtam neki. De hajthatatlan.
Még úgy is, hogy elárultam neki, minden este ideges fekszem le. Mintha meg se hallotta volna. Ez pedig nem rá vall. Egészen eddig semmit sem erőltetett rám, ha látta rajtam, hogy valami nem oké. De ez az egyetem dolog még ezt is átírta.
- Ahogy ismerem szerintem csak azt akarja, hogy együtt maradjatok. Annyira ragaszkodik hozzád, hogy az már tényleg... félelmetes- mondja Pete és ebben is teljesen igaza van. És én megígértem Bambinak, hogy sose hagyom el. Nem is szeghetem meg a szavam. Meg kell beszélnünk ezt a problémát higgadtan, nem úgy mint tegnap este.
- Tudom. Nehogy azt hidd, hogy én különb vagyok nála- mondom, csakhogy Pete tudja, hogy én is egy őrült vagyok.
Ha mindez fordítva történt volna, én is ugyanúgy reagáltam volna, mint Jungkook. Bár én nem jelentettem volna ekkora veszélyt egy ajtóra, én is őrjöngtem volna. Remélem, ezt a karma nem fogja visszaadni.
- Mégis elég ügyesen levegőnek nézted.
Ez igaz, de csak mert haragudtam rá.
- Igen, de máris hiányzik- vallom be. Most hogy kiadtam magamból a sérelmeim mihamarabb látni akarom és megbeszélni vele a dolgokat.
Ha tegnap nem hozta volna fel ezt a kényes témát... Most valószínűleg még az ágyamban hevernénk összegabalyodva és az ajándékom már nem a seggemet nyomná.
- Ez nem lep meg- jegyzi meg Pete, átkarolva a vállam. - De most be kell érned velem- mosolyog rám én pedig hálásan visszamosolygok rá. Örülök, hogy itt van és nem kell egyedül végig sírnom a napot.
- Jobb, mint a semmi- sütöm el a poént, amit gyakran kaptunk meg tőle, mikor egy nehéz időszakában a nyakán lógtunk Jane-nel.
- Én is így gondoltam.
- Várj egy kicsit!- kezdek el fészkelődni, mielőtt teljesen kényelembe helyezhetném magam. Egy kis tapi után ki is húzom farzsebemből a Jungkooknak szánt ajándékot, vagyis ha nagyon pontos akarok lenni, ajándékokat. A két ezüst gyűrűt, amikre hónapokig spóroltam. Ígéret gyűrűk, de tegnap annyira feldúlt voltam, hogy el is feledkeztem róluk.
Pete-nek viszont fogalma sincs ezeknek a jelentéséről.
- Jézusom, ugye nem akartad megkérni a kezét?- kap levegő után sokkosan, mintha az nem Jungkook dolga lenne.
- Nem, ezek nem eljegyzési gyűrűk. Ezek ígéret gyűrűk, hogy legyen egy ékszer, ami fizikailag is összeköt minket- magyarázom el neki valódi jelentését a gyűrűknek, mire megkönnyebbülten kiengedi az eddig bent tartott levegőt.
- Huh, szerencse! Már megijedtem, hogy a jövő hónapban esküvőre kell készüljek.
- Nem, ne aggódj! Az még odébb van. Mármint, ha sikerül megbeszélnünk a dolgokat.
Eddig mindig sikerült, ezért reménykedem benne, hogy ez most sem lesz másképp.
- Szerintem Jungkook hajlani fog rá, ne aggódj!- mondja Pete, én pedig remélem, hogy igaza van, mert alig várom, hogy odaadjam Bambinak ezt a gyűrűt.
- Most pedig mit szólnál, ha ennénk valamit? Én farkas éhes vagyok, nem tudom, te hogy vagy vele.
- Én is. Tegnap este csak egy kis spagettit ettem.
Mielőtt elrohantam és ott hagytam azt a finom kaját. Mindegy, jó lesz nekem a zabkása is.
- Én popcorn-t- mondja Pete, ami még táplálóbb. Nem csodálkozom, hogy olyan éhes. Alexának nyilván nem volt ideje megetetni, szóval ez a feladat az én nyakamba szakadt.
- Akkor gyere, csinálok magunknak valamit!- szedem össze magam és Brownie-t a földre helyezve megindulok a konyhába. Pete szorosan mögöttem, pontosan úgy mint egy éhes gyerek, aki a reggelijére vár.
- Tök jó! Ez majd legalább eltereli a figyelmed Jungkookról!
Ja, bár így lenne!
Kicsit rövidebb a megszokottnál, de legalább gyorsan elkészült. Itt nincs mit ragozni, alig várom viszont, hogy megírjam Jungkook idegösszeroppanását xd
Köszi, hogy elolvastad! ❤️❤️❤️