Előled menekülve

By ZsfiaOpolcsik

21 0 0

Egy kitagadott istennő aki menekül a kötődés elől , de egy váratlan találkozás felborít mindent. Istenek a fö... More

Prológus
Első fejezet
Második fejezet
Harmadik fejezet

Negyedik fejezet

1 0 0
By ZsfiaOpolcsik

Adema

Észre vette tétovázásomat Darel így abba hagytuk majd összebújva elaludtunk. Miután kiszállt a fejemből a bor, ráeszméltem az érzésre amit elakartam kerülni. Darel nyugodtan szuszogott mellettem , én meg csak figyeltem és gondolkoztam. Nem tehetem ez magammal és vele se. Még most csírájában kell elfolytani. Így a lehető leghallkabban összepakoltam a cuccaim és Luci holmiját is. Adtam még egy utolsó puszit az arcára majd ott hagytam minden szó nélkül. Gondolkoztam ,hogy írjak üzenetet vagy sem de inkább annyiban hagytam . Nem élnék túl még egy kötődést és még egy szerettem elvesztését. Ezért döntöttem úgy hogy keresek egy másik lakást egy másik városban , muszáj távol tartanom magam minden érzéstől. Ismerem Darelt úgy is utánam akar majd jönni , szóval mozgásban kell maradnom.

Darel

Amikor magamhoz tértem Adema sehol sem volt körbe néztem a lakásba , minden cucca eltűnt a kutya is . Legalább egy levelet hagyhatott volna. Nem érhet így véget. Nekem szükségem van rá. Végre újra éreztem valami többet vágynál. Elkezdtem üzenetekkel bombázni a telefonját mivel rögtön a rögzítőre kapcsolt át.

-Adema mi történt ? Rosszat tettem?

-Vedd fel azt a nyamvadt telefont.

-Nem hiszem el,hogy csak így itt hagysz.

-Nekem kellesz, és hidd el ezt eddig senkinek nem mondtam.

-Az őrületbe kergetsz adj már magadról életjelet.

Egyszerre voltam dühös és aggódtam miatta. Nem rég mentettem meg egy idiótától és képes így lelépni.  Nincs mindenhol biztonsgában. Csak ezt ő még nem tudja. Nem tudom az anyja miért nem világosította jobban fel milyen veszélyek vannak ide lent .

Azt sem tudom merre induljak . Utálom ezt az érzést , miért akarom ennyire . Az az éjjel felejthetetlen volt pedig nem mentünk tovább. Az a hülye neveltetés...

Adema

Találtam egy egész aranyos kis lakást . Írtam egy SMS-t a munkatársaimnak .

-Sajnálom ,hogy így alakult de elkellett jönnöm ,köszönök mindent.

Szerencsére be volt rendezve a lakás így arra nem kellett költenem. Viszont kéne valami állás a további odébb állásaimhoz. Elkezdtem kutatni az interneten és találtam egy otthon végezhető munkát. Ez tökéletes ezt bárhonnan végezhetem így mozgásban maradhatok . Egész egyszerűnek tűnt telefonon és egy oldalon kell kapcsolatot tartanom a főnökkel betanulás után ami pár hét talán addig maradhatok itt majd meghúzom magam. Baromira elfáradtam, így ledöltem a kanapéra Luci társaságában és csak bambultam. Folyton a tegnap este jutott eszembe , nem tudtam nem rá gondolni . Nem lehetek önző . A telefonom folyton rezgett az értesítésektől. Darel is folyton irogat reggel óta, és mostmár a munkatársaink is. Azt hittem az évek alatt csillapodott a vágyam Darel iránt de nem pedig tökéletesen eltudtam rejteni , az anyám nem jött rá így azt hittem ,hogy már a múlté ez az érzés. Tévedtem.

A puha ajka , és az érzes amikor az ujjbegyeivel lágyan végig simította a nyakam és mellkasom majd gyengéden kényesztetni kezdte a melleim. A csókokkal áttért a nyakamra felváltotta a simmogatást érzéki csókokkal. A levegő csak izott köztünk, levegőt csak kapkodva tudtam venni. Majd durvább csókcsata kezdődött, amikor a keze a tangámban landolt láttam a meglepettséget. Nem számított rá,hogy ennyire felajzok az érintésétől...

Gyorsan elhessegettem az emlékeket és átadtam magam a fáradságnak. Baromi hamar lett reggel , össze kellett magam szednem az állásinterjún jól kell teljesítenem. 

Amikor oda értem egy csupa üveg felhőkarcolóhoz ,kicsit beleremegett a lábam. Beléptem a földszintre, egy aranyos lány fogadott a recepción. Miután bemondtam a nevem útba igazított . A húszadik emeletre vezényelt .

Mikor kiszálltam a liftből egy gyönyörű iroda fogadott az ablak előtt pedig egy igen kedves külsejű nő ült elegáns kosztümben és pötyögött a gépén. 

-Jó napot! Adema vagy!

- Szervusz drágám! Tirza vagyok.- pislogott ki a szemüvege mögül majd az asztala előtt lévő fotelre mutatatott . - Nos igazából gyorsan elmondom a feladataidat. Minden reggel tartunk egy meetinget , utána te a megbeszéltek alapján a nap további részében telefonálsz és e-maileket írsz. Majd minden fejleményről értesítesz másnap reggel , ha nagyon fontos csak akkor hívj napközben. Lassan anyai örömök elé nézek így neked kell vezetned a főbb dolgokat. Remélem nem lesz túl nagy falat neked.Viszont nem tudjuk megtartani a több hetes képzést ,szóval magadra leszel utalva-mosolygott kicsit baljosan.

-Igyekszem megbírkózni a feladattal. Továbbra is szeretném a munkát.

-Hát akkor ez eldőlt.- megpróbált kikecmeregni székéből és akkor láttam milyen nagy is már a hasa. Majd kezet nyújtott.

Continue Reading

You'll Also Like

100K 5K 59
Avery Myers nyomozói családban nőtt fel, a felmenői mind kémek és nyomozók voltak. Jelenleg az apjáé az egyik legnagyobb nyomozói vállalat a világon...
37.3K 1.1K 57
Milyen unalmas már az, hogy "simán" összejössz valakivel. Legyen most: "Rosszullétből szerelem"! Vajon közénk áll, vagy megerősíti a kapcsolatunk az...
63.8K 2.5K 25
Szerelem első hallásra és látásra? Nehéz a szerelem, ezt mindenki tudja. Két különböző ember, egy operában? Hát mi ez ha nem, egy romantikus szerelem...
6.2K 394 8
Duológia első kötete! 𝐒𝐜𝐚𝐫𝐥𝐞𝐭𝐭 𝐍𝐨𝐫𝐭𝐨𝐧 mindig is tiszteletben tartotta, hogy bátyja legjobb barátja számára tabu. Azonban nem tud paranc...