Charlene Walsh
2 hónappal később...
Július 3. hétfő
- Hozzon nekem egy kávét, és valami édes süteményt –mutogatott a levegőbe a főnököm, de a tekintete a laptopján csüngött, és engem még annyira se méltatott, hogy felnézzen rám. Egy hónapja kezdtem el dolgozni Anglia egyik feltörekvő ruhamárkájának tervezőjénél, aki igazából már nem tűnt feltörekvőnek, hiszen hatalmas irodája volt és annyi ember dolgozott neki, hogy már szinte röhejes. De persze én is köztük vagyok, sőt én lettem az új asszisztense, aminek egyébként örülök, hiszen elég nehezen találtam egy jó állást, és jelenleg nem is panaszkodhatok.
- De puha legyen a sütemény –tette hozzá.
- Rendben, hozom! –bólintottam.
- Ja és –szólalt meg ismét, mire rögtön megállított.
- Egyre jön az új szponzor jelölt, szeretném, ha lent fogadnád, és felkísérnéd hozzám –mondta, de még mindig nem nézett rám, csak a laptopja képernyőjét szuggerálta.
- Rendben –bólintottam ismét, nem mintha figyelt volna rám. Végül sikerült kilépnem a kétszárnyas üvegajtón, majd elindultam a hosszú folyosón. Minden helyiségben pénzüggyel, reklámmal vagy tervezéssel foglalkoztak, és szinte állandó felfordulás volt az irodában. Ahogy beléptem a liftbe, lementem a földszintre, ahol a recepciós nő éppen vitatkozott egy másik nővel, valami elkeveredett levél miatt.
Ahogy kiléptem az épületből, a friss levegőt magamba szívtam, majd elindultam az utcában, a pékség felé, ami a sarkon állt. Júliushoz képest elég hűvös időjárás volt, de szerencsére elég volt egy farmerkabát. Öt perc alatt a pékségbe értem, ahol többen is várakoztak a kiszolgálásra, így beálltam az egyik sorba és próbáltam kivenni melyik sütemény felelne meg Miss. Cameronnak. Végül tíz hosszú perc után rám került a sor, és egy dupla csokis kakaós csigát kértem ki, meg eszpresszót. Kávéval és a papírzacskóba csomagolt kakaós csigával visszaindultam az irodába, és közben elővettem a telefonomat, hogy megnézzem az értesítéseimet. Felléptem Instagram is, ahol pár lájk érkezett a néhány nappal ezelőtt feltöltött képemre, majd ahogy lejjebb görgettem, hirtelen szembe találtam magam egy pletyka oldallal, ami a forma1-es srácokról irkál ezt-azt. Régebben is találkoztam már vele, de sosem volt jelentős okom ránézni. Viszont most egy fotót posztolt Charlesról és az új barátnőjéről. Bár már kezdtem elfelejteni a két hónappal ezelőtt történteket, most mégis a mellkasomban éles fájdalom nyílalt. Úgy döntöttem nem nézem meg jobban a képet, és lezárom a képernyőt mielőtt még felcukkolom magam. Viszont a gondolataim akkor is kavarogtak. Szóval tényleg nem jelentettem számára semmit, és most új barátnője van, aki biztosan tökéletes és makulátlan. Bármennyire szerettem volna Charlest kizárni a gondolataimból nem ment, és mire észbe kaptam már az iroda hatalmas épülete előtt álltam ismét. Megálltam az ajtó előtt egy méterrel, majd mély levegőt vettem, és összekaptam magam. Beléptem az ajtón, majd elindultam vissza Miss. Cameronnak az irodájába, hogy megkapja a kávéját és a csigáját.
- Charlene! –szólított meg már az emeleti folyosón Scarlet, aki reklám részlegen dolgozott.
- Igen? –fordultam a nálam pár centivel magasabb lány felé. Barna haja a vállára omlott, és az arany színű szemüvege kiemelte a zöld tekintetet.
- Ezt betudnád vinni Sashanak? –nyomott a kezembe egy piros mappát, amit igazából a kisujjammal tartottam meg a levegőben. Sasha egyébként egyenlő Miss. Cameronnal, a negyvenes éveiben járó nővel.
- Persze, de mi ez? –ráncoltam a homlokom.
- Egy terv, a következő reklámhoz, amiben az új szponzor jelölt fog szerepelni –felelte izgatottan.
- Oh, ez csodás –mosolyogtam rá, majd elindultam Miss. Cameron irodája felé. Bekopogtam az üvegajtón, majd Sasha intett egyet, hogy mehetek.
- Már itt is vagyok a kávéval és a sütivel –szólaltam meg, majd az asztalához léptem.
- Milyen sütemény?
- Kakaós csiga –feleltem, mire elhúzta az ajkát.
- Ah, jó lesz –sóhajtotta, majd a kávéba bele is ivott ahogy letettem elé a papírpoharat.
- Ezt pedig Scarlet küldte –mutattam a mappára.
- Rendben, mehetsz az irodádba, majd hívlak, ha kell valami –hessegetett el, és közben a kávét ízlelgette, ami szerencsémre ízlett neki.
- Megyek –bólintottam, és hátrébb léptem egyet. – De egykor jön a vendégem, szóval majd menj le hozzá.
- Ott leszek –ígértem.
Kimentem Miss. Cameron irodájából, majd átmentem az enyémbe, ami közvetlen a szomszédban helyezkedett el. Nem volt egy nagy helyiség, egy asztal volt benne, székkel és két polc a falon. Viszont a kilátás nagyon szép volt, és egyenesen Birmingham utcáira lehetett látni. Leültem az asztalomhoz, és felnyitottam a laptopot, majd fogadtam a bejövő hívásokat, és a naptárba írogattam, a következő heti megbeszéléseket, találkozókat. Egy óra előtt tíz perccel lementem az előtérbe, és a recepciós pultnál megálltam. Az ajtót szuggeráltam, hogy még véletlenül se veszítsem majd szem elől Sasha vendégét, akit már hetek óta a „nagy fogásként" emlegettek. Valószínűleg híres és pénzes lehet, hogy ennyire rávoltak kattanva. Ötvenkilenckor viszont nagy meglepetésemre egy ismerős arc lépett be az ajtón. Fekete farmernadrágban, szürke pólóban és a saját márkás kabátjában. Napszemüvegét levette ahogy belépett, és körbe futtatta a tekintetét a helyiségben, majd megállapodott rajtam. Kellett pár pillanat mire leesett, hogy ő a „nagy fogás". Elindultunk mindketten, majd az előtér közepén találkoztunk.
- Charlene, mit keresel itt? –kérdezte Lando Norris, de közben látszott, hogy próbál visszafojtani egy mosolyt.
- Itt dolgozom –mutattam körbe.
- Már értem miért nem kerestél a McLaren munkával kapcsolatban –bólintott mindent érve.
- Nemcsak ezért –reagáltam, mire elhúzta az ajkát.
- Van egy pár indok –tette hozzá.
- Van, de mindegy is –legyintettem.
- Szóval, te leszel az új márka nagykövet? –tereltem el a témát.
- Úgy tűnik igen, de most, hogy tudom itt dolgozol, már eszemben sincs visszamondani –válaszolta, mire elnevettem magam.
- Ezt jegyezd meg a főnökömnek is, hátha nem rúg ki olyan gyorsan, mint az elődjeimet.
- Mindenképp –kacsintott rám, mire a szívem hatalmasat dobbant.
- Akkor felkísérlek –fordítottam neki hátat, majd elindultunk a lift felé.
- Kérdezhetek valamit? –lépett mellém zsebre tett kezekkel.
- Persze –bólintottam, és a lift előtt megálltunk, ahol én megnyomtam a hívógombot.
- Hogy vagy? –nézett rám a barna, és mélyreható tekintetével. Régóta nem kérdezte ezt tőlem senki, és igazából, ha úgy vesszük, rohadt magányos voltam. Senkim nem maradt, anyuék a saját életüket élték, a srácok a forma1-ben szintén, és már Isaval sem tudtam beszélgetni.
- Rendben vagyok –hazudtam, mire elfintorodott.
- És igazából? –kérdezte, mire kinyílt az ajtó, és helyet cseréltünk egy öltönyös fickóval. A kérdését fontolgatva, a tekintetem elhomályosult és ezt ő is azonnal észrevette.
- Jól leszek, csak idő kell –feleltem végül.
- Megértelek –válaszolta, majd felértünk az emeletre, és egyenesen Sasha irodájához kísértem. Ahogy ő bement a főnökömhöz, én átmentem a saját irodámba, és egy rakat zsebkendőt húztam ki a tartóból, hogy az arcomra lecsordult könnyeket gyorsan eltüntessem. Amint felszáradtak a könnyeim, leültem a laptopomhoz, és tovább folytattam a munkámat. Húsz perccel később kopogtattak az ajtómon, majd Lando lépett be rajta.
- Mikor végzel? –érdeklődött, mire a karórámra pillantottam.
- Húsz perc –feleltem.
- Elmegyünk kajálni? –kérdezte, mire a pulzusom az egekbe szökött.
- Igen –bólintottam, és hosszú idő után végre elmosolyodtam.
Csak nem termék: https://phoenixgyertyamuhely.hu/termek/mihalik-d-kamilla-csak-te-nem-illatviasz-selyemporral/?fbclid=PAAaagFlCIJcgg1pu2s5MWsvXtckG_mtjYfosU7WxvL0bsKbeeD0XECIEE4UM
Instagram: dkamilla_iroioldal
Tiktok: dkamilla
Vinted: dkamilla2003