Gondolkoztam emberek. Láthatjátok, hogy az utolsó pár rajzom mind elég sötét. Tegnap elkezdtem még egyet, de letöröltem. Az volt az, amivel ha tovább megyek, és nem veszem észre benne az ezernyi piros zászlót, akkor szerintem elkezdenék lecsúszni egy bizonyos lejtőn. Azt pedig nem engedhetem. Ezért innentől egy ideig biztosan megpróbálok az emberek helyett újra tárgyakra, meg állatokra, azon belül is boldogabb dolgokra fókuszálni, mert youtube videókat bámulni, de nem érdekeltek lenni bennük rettenetes. Pont ahogyan rajzolni egy olyat, amiről tudjuk, hogy az emberi mentális épség határán táncol. Ha tegnap olvastam volna azok helyett, vagy az írással foglalkoztam volna, akkor valószínűleg nem érzem szükségét ennek a résznek, de mivel nem ezt tettem, ezért muszáj megosztanom ezt veletek.
Az évek alatt egyre közeledik az a határ, de visszafogtam magam, és remélhetőleg vissza fogom úja és újra. Ha ezen átlépek, akkor talán úgy érezném újra magam, mint egy robot. Egy olyan, aki csinálja a feladatát, de már nem élvezi azt, csak halad előre megszokásból, mert nem képes kimászni abból a bizonyos gödörből, vagy visszalendülni a fennsíkra. Továbbá megfigyeltem, hogy a rajzaim valamiféle mintát mutatnak, a természeti témáktól, majd az emberektől valahogy a halál és a sötétség újra át szokta venni a stafétát. Az az időszak pedig mindig toxikus, lelketlen. Tehát most megéreztem honnan kezdődik a lejtő, és hol van még a biztonságos terep, és úgy döntöttem, hogy itt megállok ezzel, és innentől a pozitív gondolatokra fókuszálok.
Talán egyszer eljön az a nap, hogy lecsúszok azon a bizonyos lejtőn anélkül, hogy észrevenném, de biztosítalak róla titeket, hogy nem most lesz az.