Ha a gyerek beteg, az önmagában is megviseli az embert. Ráadásul a Covid alatt az orvos csak végszükség esetén nézett rá a kicsire, így maradt a telemedicinal, amiről inkább nem fejteném ki a véleményemet.
Árgus szemekkel figyeltem a bágyadt gyereket, hogy a telefonban elhangzott tünetek esetén azonnal cselekedni tudjak. Szegény elterült a kanapén, magába zuhantan bambult maga elé. A földön nem messze tőle egy lavór hevert.
Úgy tűnt, túl vagyunk a nehezén, mert két órája már nem jött vissza a folyadék, amit itattam vele, újabb egy óra elteltével pedig enni kért. Örültem neki, hogy ilyen strapabíró kis legény, bár ilyenkor még szinte az egész éjszakát átvirrasztottam mellette, hogy észrevegyem, ha felmenne a láza, illetve a lavór ott is készenlétben állt.
Fürdésnél már egész vidám volt, nagy pancsizott a kádban. Addig ott ültem vele a kis lépcsőjén.
- Fáj még a pocakod?
- Nem.
- Ennek örülök.
- Csak lent locsoltam a számmal.
- Hogy mit csináltál? - pislogtam rá döbbenten.
- Lent a kanapé elé. Aztán meg a lavóba. Locsoltam a számmal.