Leülünk egymáshoz, beszélgetünk
Komolyan összeakad tekintetünk.
Mosolygunk, nevetünk, közeledünk,
Mire rég várok, most beteljesül.
Én elmondom, mi bennem elmerül,
S te is megosztod velem érzelmeid ott belül.
Feléd lépek, s te felém lépsz,
Nincs semmi, ami ezzel felér.
Amit ezzel nyerünk, az igazi megértés,
S nincs ami ezt helyettesíthetné.
Ettől lesz minden igazán szép,
Hogy mosolyod még többet láthatom én.
Aztán valami történik,
A jó kedved eltűnik.
Megint elkezdesz távolodni,
Ismét bezárod kapuid.
Nem tudom mi váltotta ki,
De én nem törölhetem könnyeid.
Mellkasom összeszorul a tudattól,
Szemem könnyes a fájdalomtól.
Továbbra sem mondod, mi a kiváltó,
Csak remélem, tudod, veled vagyok a távolból.
Hiszen tőled elég egyetlen szó,
S utánad minden máris utolsó.
Ha kell ölellek, megnevettetlek,
Ismét jó kedvre derítelek.
Ha kell csak ülök melletted,
S veled együtt hallgatom a csendet.
Megadok bármit, ami szükséges,
Hogy jobban légy és ismét felém lépj egyet.