A hideg és a félelem átjárja a testemet. Valószínűleg egy csomag tartóban vagyok.
Elraboltak.
Mondhatnám, hogy megszoktam már az ehhez hasonló dolgokat, de nem, ez még sokadjára is szörnyű érzés.
És ez mind csak az apám miatt van. A sajátos képzései miatt. A rögeszméje, hogy gyilkológépet csináljon belőlem ha már fia nem lett.
Próbálom magamat nyugtatgatni. Apám mindig azt mondja, amikor valakit elrabolnak a legnagyobb hiba amit a rablók elkövethetnek, hogy eszméleténél hagyják az áldozatot. Ugyanis ezalatt a pár perc alatt egy talpra esettebb ember eltervezhet egy tervet, legyen szó bármiről.
Remeg a kezem. Át kell gondolnom, hogy mit kell tennem. Ha kinyitják az ajtót lerugom az elrablómat, bár lehet hogy mégsem. Le vagyok kötözve, de legalább van nálam fegyver, meg vagy hat darts nyíl.
Nem tehetek róla hogy pont célzás közben húzták a fejemre azt a nyamvadt zsákot. Illetve de. Nagyon is tehetek róla. Nem figyeltem eléggé. Lehet, hogy sose leszek elég jó. De ez nem az önsajnáltatás ideje. Célozni tudok. Nagyon jól. Elkéne őket találnom valahogy. Talán torkon kéne szúrnom, vagy közvetlenül a retinájába, hogy végíg nézzem ahogy a csarnokvíz lecsöpög a nyíl végén.
Talán beteg vagyok...
De mentségemre szóljon, örököltem.