Mikor felébredtem, észrevettem, hogy kicsit sem hasonlít a hely a megszokott hálószobámra. Inkább egy tárgyaló teremre. Hét trón szerűség. A középső és a jobb legszélső kivételével mindegyikben ült valaki.
A hátam mögött cipők dobogását hallottam. Valószínűleg két férfi. Nem. Három. Erősen lehunytam a szemeim, és azon gondolkodtam, hogy hol is vagyok pontosan. A szobában minden feketében pompázott, és csak néhány gyertya világított.
- Ohh, megérkezett a cserediákunk? - a hang közvetlenül a hátam mögött jött, majd amint kinyitottam a szemem, egy fehér kesztyűs kézzel találkoztam. Belecsúsztattam a kezem a tenyerébe; az enyém szinte eltűnt az övében, majd felhúzott a hideg padlóról.
- Mint látod - sóhajtotta egy harmadik, aki úgyszintén mögöttem volt. Ez a hang jóval mélyebb és fáradtabb volt az előzőnél.
Belenéztem az előttem lévő férfi smaragdzöld szemeibe. Lassan kihúztam a tenyeréből a kezem, majd a felkaromra simítottam.
- Öhm... - szólaltam meg hosszú hallgatás után. - Megmondanátok... Hogy hol is vagyok pontosan?
- Szóval nem tudod? - jelent meg egy negyedik hirtelen, mire én összerezzentem. Hangja sokkal vékonyabb volt, mint a másik kettőé, a harmadik egyenlőre csendben van. A fiú elkuncogta magát. - Ohh, ne haragudj, nem akartam rád ijeszteni.
Megfordultam. Egy fekete és egy vörös. Látszott mind a kettőn, hogy ezek nem emberek. Egyáltalán nem. De... Akkor mik?!
- A nevem Lord Diavolo, és jelenleg a Pokolban tartózkodsz - na, nem... Én a Pokolban?! Mikor haltam meg?! És... Egyáltalán miért kerülnék én a Pokolba halálom után?! - Látom rajtad, hogy halál sápadt vagy, minden rendben?
- Én most meghaltam? - pislogtam. A vörös – aki nem mellesleg, Diavolo, biztos, hogy valami főmufti, a 'Lordból' ítélve – elnevette magát.
- Dehogy vagy halott, Angyalom - most fejezd be, vagy nem fog érdekelni, hogy milyen magas rangod van, de én esküszöm neked, hogy pofán verlek! - Élsz és virulsz.
- De... Akkor mit keresek lent a Pokolban?
- Egy cserediák vagy az emberi világból - szólalt meg a zöld hajú.
- Ohh, tényleg, mostmár emlékszem.
Ahogy megfordultam, találkozott a tekintetem a fekete hajúéval. Tetőtől talpig végigmért, majd visszanézett a szemembe. Gyönyörű sötétvörös szempár párosult hibátlan arcával. Egészen tizenkét másodpercig szemeztünk, utána Diavolo-ra emelte tekintetét.
- Akkor én Lucifer-re bízlak, majd még biztos találkozunk - mosolyodott el bíztatóan, majd a mellettem álló zöld hajúra pillantott. - Menjünk, Barbatos, nekünk még dolgunk van!
Ezzel a Barbatos-nak nevezett egyén finoman megsimogatta a hátam, majd elvette a kezét, és Diavolo jobb oldalán elhaladt, ámbár az emberfeletti hallásom miatt pont elcsíptem egy beszélgetést.
- Aranyos lány - mondta Diavolo, még mielőtt kilépett az ajtón.
- Nekem olyan fura érzésem van vele kapcsolatban, de jó értelemben. Olyan... Nem is tudom... Mintha már láttam volna valahol - fogta két ujja közé az állát Barbatos, majd a szabad kezét a kilincsre tette.
- Barbatos, te ma a szokottabbnál is furább vagy - rázta a fejét a vörös, majd kiment a szobából, Barbatos pedig egy szemforgatás után követte, az ajtót becsukva maga mögött.
Nem sokkal később hat látszólag normális férfi állt előttem, ám nekem így is rossz előérzetem volt. Hátrább léptem egyet, de egy mellkasba ütköztem, majd két kezet éreztem a vállaimon. Összerezzentem, és magamban elmondtam egy imát, hogy halálom után ne a Pokolban végezzem. A mögöttem állón egy pár fekete kesztyű volt, amit egy arany csík vett körbe. Bíztatóan megszorította a vállam, mire felnéztem rá. Csodálatosan szép kék szempár, sötétbarna haj és sötétebb bőr. Egyszóval; gyönyörű.
- Ne ijesszétek már halálra szegény lányt - szólalt meg az előttünk állókat fixírozva. Lucifer és az illető tekintete találkozott, a fekete hajúé szinte villámokat szórt.
- Nem ijedtem meg... - motyogtam, mire a mögöttem álló elkuncogta magát. - Most mi olyan vicces?
- Nem ijedtél meg, mégis remegsz, mint a kocsonya - két kezével megdörzsölte a felkarom. - És hideg is vagy, nem fázol?
- Csodálkozol? Rövidnadrágban és trikóban állok mezítláb a hideg kövön egy szintén hideg szobában. Azt hittem, hogy a Pokolban legalább meleg van... - az utolsó mondatomat suttogva mondtam, mire a mögöttem álló újra felkuncogott. Biztos jó fülei vannak ennek is... Vajon ő is olyan, mint én...?
Képes voltam olvasni az emberek érzéseiben, viszont itt egyikükében sem tudtam. Mondjuk, nem értem, min csodálkozom lent a Pokolban, ahova az emberek a haláluk után kerülnek?
Emelett az öt érzékem is jóval fejlettebb volt az átlagnál. Még kiskoromban történt, este, amikor fent voltam a szobámban az emeleten, anyám és apám beszélgetését tisztán és érthetően hallottam, pedig tőlem a legtávolabbi helyiségben beszélgettek. Erről persze nem mertem szólni nekik, a végén azt hitték volna, hogy megbolondultam, és intézetben is végezhettem. Egyedül az öt évvel idősebb nővéremnek mondtam el, aki az elején nem hitte el, viszont amikor visszamondtam azt a beszélgetést, amit ő és az akkori párja mondott, ledöbbent, tehát elértem a célom. Végre valaki hitt nekem.
- Majd én körbevezetem, végülis neked még dolgod van, nem? - nézett le rám a kék szemű, majd fel Lucifer-re.
- Igen, de a tiltott helyekre ne vidd - nézett rám Lucifer.
- Ne aggódj, annyira azért nem vagyok idióta - sóhajtott a mögöttem lévő, és finoman megszorította a vállam.
Nem is tudtam megszólalni, a fiú megfogta a kezem, és kihúzott a többiek légköréből.
~ Lucifer szemszöge ~
- Gyanús a lány... - motyogta a szőke öcsém, Satan
- Én is így vagyok vele - nézett rá Levi. - Többször próbált meg belenézni az aurámba, ez nem normális a normie-k világában, nem?
- Egy cseppet sem - néztem az ajtót. - Meg szerintem nem csak a te érzelmeidben akart olvasni.
- Ugye megmondtam, hogy jó ötlet elrejteni az auránk?! - veregette meg a saját vállát idősebb, és egyben leghülyébb öcsém, Mammon. Fáradtan felsóhajtottam, és a tenyerembe temettem az arcom.
- Rohadtul nem a te ötleted volt!! - emelte fel a hangját Levi. - Már akkor mondtam, amikor Yuki idekerült, ugyanis ő is gyanús volt nekem!
- Neked melyik ember nem gyanús? - kérdeztem, mire egy pillanatra elgondolkodott
- Jogos...
- Jesszus... - motyogta Satan, majd rám nézett - Lucifer... Ne tartsuk szemmel a lányt?
- Ne... - ráztam a fejem. - Inkább csak ne engedjétek, hogy belenézzen az érzéseitekbe.
- Tehát ne engedjük le a falat? - Asmo kérdésére bólintottam. - Ne már, nagyon kimerítő egész nap tartani!
- Majd hozzászoksz, én minden nap ezt csinálom - vontam vállat, majd elindultam az ajtó felé.
~ Vissza Yuno szemszögébe ~
- Szóóval... - néztem a mellettem sétáló fiúra - Hogy hívnak?
- Simeon.
- Én Yuno vagyok - mosolyogtam. - Mond, te is olyan vagy, mint ők?
- Mármint Lucifer-ék? Majdnem. Nem, én angyal vagyok.
- Akkor... Ők démonok? - erre bólintott
- Pontosan. Azaz... Mindegy, a lényeg, hogy kiszállt belőlük minden csepp emberség is.
- Hogy érted, hogy kiszállt?
- Francba, elszóltam magam - kezét a vállára tette, és kiropogtatta a nyakát. - Ne haragudj, de ezt nem mondhatom el.
- Simeon...
- Nem lehet! Akkor csak magamra hozom a bajt. És persze rád is, azt pedig nem akarom.
- Tudok titkot tartani.
- Yuno, itt még a falnak is füle van. És nem akarom, hogy miattam kerülj bajba. Érted?
- Jó, akkor ne mond el... - sóhajtottam
- Nem is fogom - ezzel le is zárta a vitát. Egyenlőre.
- És nem akarsz nekem beszélni a démonokról? Úgy tűnik, hogy te már egy ideje ismered őket.
- A fekete hajú, Lucifer, a legidősebb, egyben legerősebb a testvérek közül. Ő a Büszkeség Démona. Aztán ott van Mammon, a Kapzsiság Démona. A lila hajú Leviathan, az Irigység Démona. A zöld szemű szőke Satan, a Harag, a másik szőke Asmodeus, a Bujaság Démona.
- Asmodeus egy kicsit fura.
- Mondok neked egy tanácsot vele kapcsolatban. Ne nézz a szemébe! Soha.
- De... Mégis miért?
- Képes bárkit elbűvölni a szemével, elég, ha felveszed vele a szemkontaktust.
- Észben tartom - bólintottam.
- A narancssárga hajú Beelzebub, a Torkosság Démona. Ő igazából jó fej. Hatalmas szíve van, és még vicces is.
- Szóval vele lehet barátkozni? Azt mondod?
- Nem azt mondtam, hogy a többiekkel ne barátkozz. Sőt, ezt egy szóval sem mondtam. Inkább azt mondom, hogy vigyázz velük.
- Szerinted ki a legmegbízhatóbb a testvérek közül?
- Annó Lucifer volt az, viszont volt egy kis dolog köztünk, minek köszönhetően összevesztünk, amit nem igazán értek, hogy miért. A lényeg, hogy benne megbízhatsz. De ne mondj el neki felesleges dolgokat, és inkább engedd el a vele való beszélgetéseket. Nem olyan könnyű közös témákat találni vele.
- Szóval te és Lucifer ismertétek egymást... Hogyhogy?
- Nem mondhatom el.
- Simeon, utálom, amikor titkolóznak előttem!
- Itt hozzá kell szoknod.
Körbevezetett, két hely kivételével. A padlás és az alagsor. Mondjuk oda nem nagyon akartam menni... Lent vagyok Devildomban, azaz a Pokolban, nem szeretném, ha random egy hulla vagy egy csontváz esne rám a semmiből.
- Ez lesz a szobád - nyitott be valahova. Két ágy volt bent, két szekrény, két íróasztal, azokon egy-egy laptop. Az egyiken még egy érintetlen telefon volt egy dobozban. A leghátsó ágyon ült egy lány.
Vállig erő világosbarna haja volt és kék szeme. Jobb oldalt a frufruja kissé hosszabb volt és világosbarna. Az ő égkék tekintete az én vérvörös szemeimet kémlelte.
- Sziasztok! - Húzott mosolyt a vékony ajkaira, majd letette a kezében tartott könyvet, és felállt. Lassan elénk jött, és a kezét nyújtotta. - Yuki vagyok, örülök!
- Yuno vagyok, részemről az öröm - mosolyogtam rá kedvesen, majd ránéztem Simeon-ra. - Innen már rendben leszek.
- Tudom, akkor majd még biztos találkozunk - mosolygott, majd megsimította a hátam, és elment. Az itteniek hát-fétisesek, vagy mi a rák?
Beljebb mentem a szobában, a hátam mögött Yuki becsukta az ajtót, és annak döntötte a hátát.
- Az ajtóhoz közelebbi ágy a tiéd, meg az előtte lévő asztal is - mondta a lány, majd eltolta magát az ajtótól, és mellém lépett. - A telefon is a tiéd, benne van a testvérek telefonszáma, az enyém, Diavolo-é és Barbatos-é. Ha kell valamiben segítség, hívj engem. Viszont, ha nem tudok segíteni, mindenképpen Lucifer-t keresd, ő mindenben is a segítséged lesz.
- Rendben, köszönöm! - Mosolyogtam rá, amit viszonzott.
Leültünk az ágyamra, és beszélgetésbe elegyedtünk.
- Figyelj, egy valamit nem értek - néztem a szemébe. - Abban a teremben hét trón szerűség volt, de csak hat testvér van. Kié a hetedik szék?
- A hetedik testvéré - válaszolta, mire a szemem kétszer akkorára nőtt. - Neked Diavolo nem mutatta be a testvéreket?
- Nem, nekem Simeon mutatta be - fáztam a fejem. - Diavolo-nak dolga volt elvileg, és elsietett.
- Hét testvér van, a legkisebbről nem tudok semmit. Nem mintha a többiekről tudnék mondani valamit, mert én is csak pár napja vagyok itt, így nem igazán ismerem még őket.
- Megértem - már folytatni akartam, amikor Yuki felemelte a mutatóujját, hogy maradjak csendben. Fülelni kezdtem, egyből felismertem Lucifer mély hangját, majd szépen lassan a többi fivér hangja is felcsendült a fülemben. De várjunk... - Yuki, te hogyan hallod őket?
- Öhm... Gyerekkorom óta fejlettebbek az érzékeim, mint a többi embernek. Miért, te is hallod a fiúkat? - kérdezte, én pedig bólintottam. - Azt hittem... Azt hittem, hogy egyedül én vagyok képes erre.
- Én is ugyanebben a hitben éltem, ne aggódj - mosolyogtam bíztatóan, majd megsimogattam a felkarját. Az ő ajka is felfelé görbült.