Laura szemszöge:
Szarul éreztem magam a tegnapi buli után, hisz Mirát csak úgy ott hagytam Lucas miatt. Ezért úgy döntötem hogy bocsánatott kérek és viszek neki a kedvenc sütiéből. Amikor oda értem elkezdtem csengetni de senki nem nyitott ajtótt. Az autója itt van, akkor nem mehetett el. Kopogtam de semmi. Megpróbaltam fel hívni de nem vette fel. Varjunk csak, hallom a telefonját csörögni akkor itthon van biztos!
-Miraa én vagyok! Léci ne haragudj. Engedj bee.
Persze nem jött válasz. Soha nem szokta ezt csinalni. Lehet hogy enyire megharagudot volna. Istenem, olyan hülye vagyok. Miért hagytam őt ott egyedül. Szomoruan mentem le a lépcsőn amikor talalkoztam Mira szomszédjával. Nagyon kedves öreg asszony.
-Csókolom!
-Szia aranyom, Miránal voltál?
-Igen, de nem nyitott ajtót, nem tudja itthon van? Vagy?
-Nem tudom, de viszont azt igen hogy reggel itt volt valami fiú és nagyon csúnyan veszekedtek.
-Mii?! És hogy nézzet ki??
-Hát barna haja volt, nem volt olyan magas, kék farmert viselt és egy fekete dzekit.
-Hm, ez biztos az exe lehetett Márk!
-Hát én nem tudom, de nagyon csúnyan össze kaptak.
-És nem hallota hogy min?
-Azt sajnos nem.
-Ahh nem baj.
-Most viszont sietek, szia aranyom.
-Viszlát és köszönöm!
Majd Anna néni elment. Én nem tudtam mitcsinalni. Nem tudok bemenni a lakásba. De nagyon aggódok Miráért. Soha nem csinalt még ilyet! Este vissza jövök, hát ha már ki nyissa az ajtótt.
Mira szemszöge:
Hallotam hogy kopognak és csengetnek de egyszerüen nem tudtam fel állni. Most is a földön fekszek. Muszáj valakitől segítséget kérnem. Hallotam hogy most jött haza a szomszédom. Nagyon lassan fel álltam de még most is szédültem nagyon, éreztem hogy mindjárt újra össze fogok esni. Nagy nehezen kinyitom az ajtótt és a kedves szomszédom rám nézz és én csak anyit tudtam mondani hogy:
-Kérem segitsen...
És újra össze estem.
Laura szemszöge:
Arra gondoltam hogy nem várok estig, most vissza menyek. Ahogy közeledek láttom hogy egy mentő áll a lakás előtt. Itt még nem gondoltam semmi rosszra. De ahogy közeletem észre vettem hogy a mentősök Mirát hozzák ki a hordágyon. Amilyen gyorsan csak tudtam oda futottam.
-Úristen! Mira..mi történ vele?!
Nézztem az egyik mentősre.
-Mi sem tudjuk még. A szomszéd hívott ki minket.
-Anna néni mi történt?!
Sírva kérdezem.
-Nem tudom aranyom, egyszer csak ki jött az ajtón és azt mondta hogy: Kérem segitsen. És össze esett.
-Úristen, vele mehetek?!
-Igen jöjön!
Gyorsan be ültem Mirához hátra és fogdtam a kezét jó erősen és közbe csak sírtam. Miért nem mentem be hozzá?! Miért mentem el onan?! Ha valami nagyobb baja lesz én nem tudom akkor hogy mitcsinálok. Csak imátkoztam a jó Istenhez hogy ne legyen semmi komoly baja.
Gyorsan be is értünk a korházba ahol rögtön be is tolták őt a vizsgálóba. Persze én oda nem mehetem be. Csak kint ültem. Minden egyes perc egy órának tűnt. Kb 20 perc után ki jön az orvos.
-Mi van vele?! Ugye semmi komoly baja nincs!?
-Nyugodjon meg! Csak egy kisebb agyrászkódása van.
-Fuh hála az égnek.
-De van itt egy kis baj.
-Mi az???! Mondja már?!
-A baratnőjét..nos
-Igen?!
-Megverték, nem is akarhogy.
-Tessék?!!
-2 bordája el tört, zúzódásai vannak, agyraszkódása van.
-Úristen, és ez biztos?!
-Igen 100%.
-Istenem.
-Ezt jelentenem kell a rendőrségnek.
-Persze tudom, öm bemehetek hozzá??
-Igen, de alszik. Bele nyomtunk egy kis fajdalomcsillapítótt.
-Oké, köszönöm.
-Ugyan.
Bementem hozzá. Le tettem a dolgaim majd le ültem mellé a székre és megfogdtam a kezét. És újból sírni kezdtem.
-Sajnálom.
Ennyit tudtam mondani.
Tuti hogy az a rohadt Márk volt! De ha elkapom esküszöm hogy nem fogja túl élni! Azt én garantálom!!