Hajnali három óra lehet. Nem tudok aludni. A melettem lévő gyönyörű nő arcát figyelem ahogyan alszik. Semmi hír... sem apám, sem Josh... senki sem hívott azóta. Nem tudom mi történhet ott, és ha lehetne már ott lennék velük viszont Stellát nem hagyhatom egyedül. Úgy érzem lassan a saját démonjaim felemésztenek, és ezt Stella is megérzi. Nem fer, hogy így viselkedek vele. De ő valamiért... mindig megpróbálja higgadtan kezelni a dolgokat. Mintha megpróbálná keresni bennem a fényt... Mindennél jobban szeretem, és megteszek mindent annak érdekében hogy biztonságban tudjam.
- Szeretlek... - suttogom halkan, és szeretnék felállni az ágyból, mikor a telefonom csörögni kezd. Azonnal felveszem.
- Halló!
- Chris! Josh vagyok!
- Josh! Végre! Mi történt? Hol vagytok!
- Azonnal üljetek repülőre! Apád azt kérte menjetek Olaszországba! Ott a legbiztonságosabb!
- Mi van? Miért?
- Chris ne kérdezz! Csak induljatok! Csomagolj, és menjetek! Nincs sok időnk!
- Hogy érted, hogy nincs sok időnk? Nem megyek sehová, ott a helyem nekem is! Ez az én dolgom nem az apámé!
- Fiam! - szólal, meg apám mély hangon.
- A-apa...
- Ez az én dolgom... neked ehhez semmi közöd! Ez az én lezáratlan ügyem! Nem keverlek bele titeket is! Most az egyszer... csak most az egyszer hallgas rám, és csináld amit mondok. Kérlek... - mondja könyörgő hangon.
- Rendben! Megteszem amit kérsz, csak ígérd meg hogy nem esik bajod!
- Megígérem! Csak induljatok! Tudod kihez kell menned ugye?
- Tudom.
- Ott lesztek a legbiztonságosabb helyen! Ha kérdezné miért mentél hozzá csak annyit mondj, hogy én küldtelek... tudni fogja mi történt!
- Rendben...
- Most pedig induljatok!
- Csomagolok, és indulunk!
- Chris... Szeretlek fiam! Mindennél jobban! Ezt ne felejtsd el! Büszke vagyok arra aki lettél! Nálam... sőt a nagyapádnál is hatalmasabb vezető vált belőled!
- Miért most mondod el ezt nekem?
- Még beszélünk...
- Apa! Apá várj! - akadnak meg szavaim, és mire mondhattam volna bármi megszakadt a vonal. - A picsába! - csapom le a telefont!
- Chris... mi történt? - ül fel Stella.
- Sajnálom hogy felébresztettelek, de van egy kis probléma!
- Mi a baj?
- El kell utaznunk... méghozzá azonnal!
- Mármint... most? Azonnal?
- Igen.
- De miért?
- Valami baj lehet, az apám... semmit sem mondott el nekem! Figyelj rám... - fogom meg puha arcát. - Talán nem látszik az apámon, de ő az a fajta ember aki mindenkinél veszélyesebb... és ha rólunk van szó akár tűzbe is ugrana. A lényeg... nem hagyjuk hogy bajod történjen! Szóval most elfogunk utazni egy rokonhoz Olaszországba.
- Ez az egész dolog... túl sok minden történik egyszerre! Érzelmileg... teljesen kikészültem!
- Tudom, babám... de erősnek kell maradunk, úgy hogy kérlek öltözzünk fel, és induljunk mielőbb. Rendben? - símitok végíg arcán. Annyi mindenen mentünk már keresztül... ezt is túl éljük... muszáj túlélnünk...
Miután felöltözünk, elindulunk a kocsihoz. Mégsem csomagolunk, hiszen teljesen felesleges dolognak tartjuk mindketten, úgy hogy kocsiba szállunk, és elindulunk. Természetesen nem én vezetek. Stellával a hátsó ülésen ülünk, míg elől két emberem. Persze több kocsi kíséretében indulunk a repülőhöz.
- Chris... - fogja meg kezem Stella. - Tudom hogy nem ez a legalkalmasabb idő... de van valami amit elszeretnék mondani.
- Miről van szó? - fordulok felé. Egyszerre látok tekintetében izgatottságot, és félelmet. - Mondd el bármiről is legyen szó! Itt vagyok, és mindenben meletted állok!
Stella szemszöge
Hogyan mondjam el neki? Hogyan kezdjek bele? Talán tényleg ideje lenne megtudnia az igazat! Hiszen ez egy olyan dolog amit nem titkolhatok sokáig...
- Babám... - fogja meg arcom. Mit szeretnél elmondani?
- Csak... nagyon félek! Féltelek téged, és nem akarom, hogy bármi bajod essen! Tudnod kell hogy az életemnél jobban szeretlek, és készen állok akár veled harcolni! Talán nő vagyok, és lehet hogy gyengének látszom, de erős és kitartó vagyok!
- Ez nem is kérdés! - húzza száját széles mosolyra. - De nem lesz olyan alkalom soha! És ne félts engem, hiszen tudod hogy milyen makacs és önfejű vagyok!
- Pontosan tudom! Ezért is féltelek annyirra!
- Stella... amit most mondok neked azt soha ne felejtsd el! - néz rám komoly tekintettel. - Egy olyan családba születtem bele ahol a szeretet, és az összetartás fogalma mindent túlszárnyal. Megörököltem egy olyan több generációs birodalmat, ami majdnem hogy az egész világot úralja. Az apám... a nagyapáim... nem ismerek nálluk erősebb, és hatalmas embereket. Az ők vérük folyik az ereimben, és megesküszöm neked az életemre hogy nem fogom hagyni hogy bajod essen. Ha vérben úszva is, de megfoglak védeni! Te vagy az a dolog az életemben, amiért bármeddig elmennék érted? Ennyire elszánt akkor voltam utoljára mikor azért küzdöttem, hogy apám átadja a helyét nekem, de most még annál is elszántabb vagyok! Megmondtam neked, hogy nem érdekelnek a szabályok! Ha Kimberly a szemem elé kerül gondolkodás nélkül megölöm! A te biztonságod a legfontosabb! - húz mellkasához, én pedig szorosan magamhoz ölelem. - Mindent megteszek azért hogy biztonságban legyél... - puszil hajamba.
Az biztos hogy nem ismerek nála elszántabb férfit. De... akkor is féltem őt. Féltem a veszélytől ami az egész életével jár. Fogalmunk nincs mit hoz a jövő. Nem tudatjuk mi fog történni az elkövetkező percekben, órákban, napokban. Ha ezt a veszélyt elhárítjuk... jön egy másik, és még egy. Mindig lesz valaki aki vagy közénk akár állni, vagy éppen a kezében lévő hatalomért fog harcolni. Ez egy örök körforgás...
***
A kocsiban ülve arra várok mikor ülhetek fel a gépre. Chris, és a többi ember valamiről beszélgetnek. Talán az apja üzent neki nem tudom. Kicsit félek attól hogy miért nem engedte Christ vissza az apja. Valami nem stimmel... Ki szeretnék szállni megkérdezni mire kell ennyit várni, mikor egy maszkos férfi hirtelen a kocsiba ront, és másodpercek alatt befogja a szám, a hasamhoz pedig kést szorít.
- Ha csak meg mersz nyikkani, elbúcsúzhatsz a babádtól! - suttogja fülembe. A könnyeim csak úgy potyogni kezdenek, és mozdulni sem merek. - Most szépen velem jössz! Csak semmi hirtelen mozdulat!
Nem merek mozdulni... sem írni sem hívni nem tudtam Christ! Semmit! Most mi fog velem történni? Ki az aki éppen elrabol? És.. honnan tudja hogy babát várok? Nem értem most mi történik. Nagyon félek.
A férfi ahogy vezet a sötétben megbotlik, amire az összes férfi felfigyel, és szerencsére egyikük meg is látja ezért oda kiált a többinek, akik fegyverrel kezükben rohannak előre.
- Chris! - kiáltok fel könyörgő hangon, tekintete pedig azonnal rám szegeződik.
Rohan amilyen gyorsan tud, de lőni nem mer. Látom a szemében az aggodalmat, és a düht. Nem tud megmenteni... egy karnyújtásnyira vagyunk egymástól, amikor hirtelen valaki leüti és elájul.
- Chris! Neee! - nyújtom karom utána.
- Eressz el! Kérlek! - tuszkol egy másik kocsib a férfi, és mellém ül a sofőrt pedig inditásra szólítja.
- Nem meg mondtam neked! - szorítja össze arcom. - Ha meg mersz nyikkani a gyereknek annyi! - lök el magától az ülés másik végébe. Azonnal a kocsiajtót nézem hogy kiugorjak, de le van zárva. Mit tegyek? Meg kell szöknöm valahogy...
Chris szemszöge.
- Uram! Uram ébredjen! Kérem!
Érzem ahogy valaki folyamatosan mozgat... A francba! Stellát valaki elrabolta! Azonnal felállok, és a szédülésnek köszönhetően majdnem összeesek ha nincs aki megtartson.
- Jól vagyok! - rázom meg fejem. - Ugye valaki követi az elrablót?
- Igen Uram! Két kocsit is rá állítottunk!
- Meddig voltam ki ütve?
- Egy teljes órára!
- A picsába! Mennyi az idő?
- Hajnali öt óra.
- Értem! Nos... mindenki szálljon kocsiba, és indulunk Stelláért! Minél előbb meg kell találnunk!
- Rendben! - mondják majdnem egyszerre, és mindenki elindul a kocsik felé. Én is beszállok, és mikor beindítom a kocsim előveszem a telefonom. Azonnal Josht hívom.
- Josh baj van!
- Mi történt?
- Stellát elrabolták!
- Micsoda?
- Jól hallottad! Elrabolták!
- A francba ezt nem hiszem el! Mondtam Chris, hogy ne húzd az időt! Tudtam! A kurva életbe!
- Igen mondtad! És az én hibám már megint mert egyedül hagytam a kocsiban! - csapok erősen a kormányra.
- Jézusom... Neh... Dom! Dominic! - üvölt Josh.
- Mi az? Mi történt?
- Az apád... Neh... nem lehet...
- Nyögd már ki!
- Az apádat meglőtték! Le kell tennem!
- Josh várj! Johs? Josh!- üvöltök a telefonba, de mindhiába. - Ezt nem hiszem el! - csapok újra, és újra a kormányra. Azonnal oda kell mennem! Nem halhat meg! Nem lehet!
Pillanatok alatt megfordulok és elindulok az épülethez ahol a bál volt tartva, hiszen ott kezdődött minden...