𝐌𝐎𝐂𝐒𝐊𝐎𝐒 𝐈𝐃Ő𝐊
Aznap éjjel alig tudott aludni, a munkája megszerzése, valamint a berendezkedés után (a munkáltatója felajánlotta, hogy az erdőszéli vadászkunyhójában lakjon) csak az ágyában fekve, jobbra-balra fordulva hol az ablakon beszűrődő holdfényt, hol pedig a kis asztalt nézte, amin a táskája és a bőröndje hevert.
Az egy dolog, hogy Hawkins ezek szerint továbbra sem volt biztonságos, de hogy ennek a következménye rögtön egy holttest legyen, az nagyon kiakasztó volt —ráadásul pont Chrissy, akinek a hiánya rögtön feltűnik... ha választania kellett volna, inkább magát választotta volna arra, hogy meghaljon, ő talán meg tudott is volna kezdeni valamit a helyzettel, de így úgy érezte, semmi esélye nincs arra, hogy bármit is tegyen. Az Elmenyúzót is hetekbe, ha nem hónapokba tellett feltérképezni, legyőzni pedig embert próbáló volt. Nancy-hez és Steve-hez pedig csak nem mehetett oda úgy, hogy "hello srácok, hamarosan képződni fog egy hulla, szóval újra kezdődik a szörnykeresés"? Robin volt az utolsó reménye, de csak ketten elég esélytelen páros lettek volna. Tizenegy távol volt és az ereje is eltűnt, Max-ot nem akarta újra felborítani ezzel, Dustin és Mike pedig pont, hogy beilleszkedtek —plusz, Mike hamarosan elutazik Tizihez, így ő is kiesett a pixisből. Megdörzsölve a szemét, felegyenesedett, majd kihalászva a táskájából Jane levelét, felkapcsolta az asztal feletti lámpát, hogy lásson is belőle valamit. A papir tiszta és fehér volt, kis matricák voltak a tetejére ragasztva, az alján pedig egy rajz: egy magasabb, rövid hajú pálcikaember, aki egy alacsonyabb, hosszú hajú pálcikaember kezet fogta, felettük pedig a nevek: YELENA és TIZI. Yelena most mosolygott az Eddie-vel való elválásuk óta először —tehát Tizenegy nem felejtette el, még akkor sem, ha ő Tizenhármasként ismerte meg először.
[VISSZAEMLÉKEZÉS]
A szivárványszoba üresnek tűnt, amikor Tizenhármas belépett oda. Elsőként végzett a feladattal, amit kiadtak neki, ezért annyi plusz időt kapott a játékokkal, ameddig a többiek nem végeztek. A háta még borsódzott amiatt, amit tennie kellett —az egyik nővérkének kellett arról megváltoztatnia a gondolatait, hogy beadja neki a méreg-injekciót vagy sem. Dr. Brenner szerint az emberek tanulási ideje az ösztönzésen múlik, és az ő erejét nem is lehetett másképpen előcsalogatni.
A szobában azonban már volt valaki —a szőke hajú lány lassan, lassú léptekkel, mintha be akarta volna cserkészni a másikat, haladt felé. A terve nem vált be, fiatalabb társa ugyanis hátrafordult; erre volt precedens, mert a szoba visszhangjai teljesen kiszámíthatatlanok voltak. A karján a 011-es szám mindent elárult, amikor leült mellé, mostmár ketten nézték, ahogy a piros, lapos golyók lecsorognak a fehér fokok között.
—Készen vagy? —Tizenegyes előbb szólalt meg; ha Tizenhármason múlt volna, az idők végezetéig csendben ültek volna egymás mellett. A másik bólintott. —Nehéz volt a mai feladat?
Tizenhármas megrázta a fejét, aztán a fenekére ült, térdeit mellkasához húzva. Biccentett a másik felé.
—És neked? —a hangja sokkal vékonyabb volt, mint kellett volna lennie ilyen korban. Az idősebb korosztályhoz tartozva ő volt a leggyengébb, legalacsonyabb és legsoványabb. A térdén apró sokkolás-nyomok; büntetés, ha nem reggelizel, ebédelsz vagy vacsorázol. Tizenegyes válasz helyett lassan odavezette a kezét a sebekhez, de a szőke hajú megállította. A haja is jobban ki volt nőve, mint a többieknek, a tincsek már majdnem a nyaka közepéig értek.
—Nem.
—Még mindig a hármasba akarod, hogy kerüljön?
Tizenhármas a kis ketrecekre gondolt, amik a tábla alján voltak, de mielőtt még láthatta volna Tizenegyes bólintását, hátrafordult; pont abban a pillanatban jött be a következő gyerek, Peter-rel a nyomában. Tizenegyes látta, ahogy szemeznek egy ideig, aztán Tizenhármas visszafordul, és szótlanul a hetedik és nyolcadik fok közé mutat.
—Papa miért engedi, hogy neked hosszú hajad legyen?
Tizenhármas újra hátrafordult; Peter egy másik gyerekkel beszélt.
—Egy kísérlet miatt.
—Milyen kísérlet?
Tizenhármas a sarkaira ült, majd olyan közel hajolt a fiatalabb lányhoz, hogy az ajkai szinte a fülét súrolták.
—Ne higgyj a Papádnak —aztán további válasz nélkül felállt, majd Peter felé ment. Valamit mondott neki, amit Tizenegyes nem hallott, mire Peter egy mosoly kíséretében bólintott, és a vállánál terelgetve, kivezette őt a szivárvány szobából. Tizenegyes csak nézett utánuk, de a földön észrevette Tizenhármas egyik sápadt, szőke hajszálát —olyan volt, mint egy angyalé.
Fogalma sem volt arról, hogy most látta idebent utoljára, de közelt sem utoljára egész életében.
[VISSZAEMLÉKEZÉS VÉGE]
Ez az emlék volt az egyetlen, amire élesen emlékezett –miután kikerült a laborból, mintha minden labor-kori emléke csak lágy, szétszaggatott függöny-foszlány maradt volna, amiből a drogok és az alkohol, az új élmények úgy téptek, mint a viharos szél. Talán csak azért maradt meg neki ez a pár pillanat ilyen erősen, mert itt történt az egyik legmeghatározóbb dolog az életében –ezután szökött meg.
Kedves Yel!
Ma van a 185. napja annak, hogy eljöttem Hawkins-ból. Az erőm még mindig nem tért vissza, legalábbis nem próbáltam meg használni, ebben a közegben viszont nem is kell. Neked még megvan? Olyan biztonságban éreztem magam melletted, te mindig tudtad, mit kell tenni! Viszont nem kell féltened, mert itt nem leselkedik rám veszély. Remélem, hogy Hawkins-ban sem történt semmi, ameddig távol voltam, Mike mesélte, hogy nem vagy ott közöttük, de azért remélem, eljut hozzád a levelem előbb vagy utóbb. És azt is, hogy rendben vagy. Nagyon sajnálom, ami Billy-vel történt, és csak utólag jöttem rá, hogy mennyire fontos neked a legjobb barátod. Ha elveszíteném Mike-ot, az ugyanennyire fájna, talán kedvesebbnek kellett volna lennünk vele.
Tizi ereje eltűnt, de az övé megmaradt –ennek a miértjét már ezelőtt sem tudta, pedig az összes verzió leforgott a fejében... talán amikor Tizenegy bezárt egy kaput, az ereje megadta magát vele együtt, ő viszont kapcsolatba lépett az Elmenyúzóval, akit ezután megölt, de ennek akkor sem volt értelme. Vagy talán csak a környezetváltozás miatt történt így, nem tudta.
Mike mindent elmesél majd, ez a második levél, amit írok, és egészen kezd fájni a kezem. Olyan, mintha 10 éve nem találkoztam volna veled, remélem, egyszer majd visszaírsz! Bár nem tudom, mennyire vagy elfoglalt, én nagyon örülnék, ha adnál életjelet magadról. Mike hamarosan, a tavaszi szünetben eljön hozzám, kérlek, vigyázz rá addig, ameddig el nem ér ide! Ha te ott vagy, akkor tudom, hogy nem érheti baj se őket, se a többieket.
Yelena a kezébe támasztotta a kezét, sápadt ujjai között átsiklottak szőke tincsei –a baj most nagyobbnak tűnt, mint eddig. A nyakán volt egy közelgő haláleset, amiről talán jobb lett volna, ha nem tud, és még mindig ötlete sem volt, hogy mentse meg Chrissy-t. Ó, Tizenegy, ha tudnád, néha mennyire visszamennék azokba az időkbe, amikor még odabent voltam, veled, vagy amikor még Svetlana-nál laktam.
Azt hiszem, még nem mondtam neked, de olyan vagy nekünk, mint egy védőangyal.
Bárcsak igaz lenne. Bárcsak olyan erős lenne, mint egy angyal.
Vigyázz magadra is, és írj mindenképp, ha tudsz! Nagyon hiányzol.
Szeretettel, Tizi
A levelet összehajtotta, visszafeküdt az ágyára és folytatta a bámulást. Holnap felhívja Jane-t, ha tudja. Muszáj találkoznia Mike-al, és muszáj elkerülnie Chrissy-t és a többieket –de mi lesz, amikor meghal?
A párnájába fúrva a fejét, négy óra táján felületes, de annál élénkebb álomba merült.
Másnap reggel gyanúsan minden rendben volt.
A fáradtságát egy energiaitallal leplezte; nem vett be nyugtatót, mert úgy érezte, kibírja a napot nélküle. Próbált úgy közlekedni minden órára menet, hogy még véletlenül se fusson bele, de nem volt jövőbelátó (nem olyan értelemben, persze), így akaratlanul is elszenvedte Jason-ék hiéna-pillantásait. Chrissy nem volt egyszer sem velük, éppen ezért rohadtul szorongott minden egyes pillanatban, amikor befordult a mosdóba, hogy egy kis szabadidőt töltsön saját magával. Fogalma sem volt, hogy viszonyuljon hozzá, vagy bármelyik barátjához, főleg, miután... hagyjuk. A stressz, a szorongás és csak úgy az egész, ami tegnap történt nem csak, hogy újra és újra visszatért az elméjébe, de egész nap ezen gondolkozott.
–Bulgakova kisasszony, hajlandó lenne figyelni az órára? –a keze remegése egy pillanatra leállt, amikor felkapta a fejét a tanár szavaira. Megint mindenki őt nézte.
–Persze, igen, tanárnő.
–Akkor azt is tudja, mi a válasz a legutolsó feladatra, igaz?
Yelena a lapjára nézett. Mindig az utolsó feladatot oldd meg, a tanárok szeretnek azzal lecseszni téged, hogy nem jutottál a feladatok végére.
–Gyök alatt a százhuszonegy.
A tanár először nem hitte el, de aztán ránézett a lapjára, és egy becsmérlő pillantás után visszafordult a táblához. A lány visszamélyedt a gondolataiba –talán az lenne a megoldás, ha valahogy belemászhatna Chrissy agyába, amikor a Hellyel lefeléből származó akárki újra támadt... de ahhoz folyton mellette kellene lennie, ami kivitelezhetetlen, ráadásul az sem biztos, hogy sikerülne-e neki. Ha van egy tűzfal az elméje körül eközben, akkor eleve halott a dolog, ráadásul ha még nincs rajta a radarján annak a szörnynek, akkor jobb lesz lesből támadni. Vagy őt is elkapja, és megpróbálja megkínozni, és ő is meghal... túl sok volt a kockázat, és túl kevés dolgot tudott, azt viszont nem merte állítani, hogy bármi, ami Chrissy-vel történik, segít megfejteni pár kérdést.
Ebédidő alatt meg akarta keresni Mike-ot, de Max előbb akadt a látóterébe; átpréselve magát pár ember között, lágyan megkocogtatta a lány vállát. Fejhallgató volt rajta, amiből egy nyugtató női hang éppen teli erőből énekelt valamit, és a hangulata eléggé emelkedett volt.
–Nyugi, Max, csak én vagyok az –mondta neki halkan, zsebre dugva a kezeit. Max arcán meglepődöttség látszott, mintha nem hinné el, hogy tényleg ott van.
–Yelena, te vagy az? Még nem is láttalak, hogy kerülsz te ide?
–Sajnos még be kell járnom, de én is nagyon örülök, Mayfield –felelte, mire a fiatalabb lány csak mosolyogva megrázta a fejét.
–Nem úgy értettem. Hanem úgy, hogy három hónapnyi se kép, se hang. Minden oké? –Max legalább tudta, hogy ha az ember eltűnik, akkor nincs valami rendben. Bólintott egyet, de nem tudott a másikra nézni.
–Ja, minden oké. Fasza, kicsit gondolkodnom kellett, de ennyi az egész.
–Biztos? –nem, de erről nem kell tudnod. Yelena újra bólintott.
–Persze, persze.
–Szorongtál azóta? Gondoltál arra, ami... ami három hónapja történt? –A folyosó végén álltak, Yelena háttal nekidőlt a falnak. Az egyik kezét kivéve a zsebéből, lassan Max arcára csúsztatta. –Hé, ezt itt nem lenne szabad–
Mielőtt még beleszólhatott volna, Yelena átfutotta Max emlékeit, amik cseppet sem voltak szebbek, mint az övéi –mondhatni fej fej mellett haladtak abban, hogy melyiküké a sötétebb és borongósabb. Elvette a kezét, és a tegnapi esetből okulva, egyből az orrához nyúlt, hogy letörölje a vért.
–Csak annyit, mint te.
–Tudod, hogy nem lenne szabad ezt csinálnod. Az iskola, az teljesen más.
Max szavaira Yelena megrántotta a vállát.
–Engem nem érdekel a suli, nem ilyen szempontból.
–Persze, mert neked nincsenek határaid.
Nincsenek határaid –ezt még a többiek mondták neki, miután végzett az Elmenyúzóval, ami az addigi legnagyobb ellensége volt, és egy igazi szörnyeteg, ami ezreket lett volna képes elpusztítani. Yelena nem akarta, de a szavak megakadtak az emlékezetében, viszont nem érezte magát annyira korlátlannak, mint azt a többiek hitték.
–Szállj le erről a dumáról, oké? Tudlak téged is ugratni valamivel, Mayfield –felelte játékosan, ám amikor a csengő megszólalt, Max visszatartotta. –Tessék?
–Nagyon... nagyon jó, hogy itt vagy. Egyrészt, mert nem tudtunk rólad semmit, másrészt pedig... kicsit hiányoztál.
–Kicsit? –húzta fel a szemöldökét, mire Max mosolyogva megforgatta a szemét.
–Ne erőltesd ki.
A nap további része kellemesen telt, elvonatkoztatva attól, hogy mindenki a tavaszi szünet miatt volt bezsongva. Yelenának ez azt jelentette, hogy több, mint egy hétig több munkaórát tudott bevállalni, így talán még arra is tudott kiadni, hogy elmenjen szórakozni valahova, vagy vegyen magának egy új ruhát. Egy plusz takaró is kellett neki; függetlenül az egyre melegedő éghajlattól, mindig is fázósabb alkat volt.
–Hé, Yelena!
Megfordult, miközben próbálta elkerülni, hogy Jason haverjai fellökjék, hátranézett. Eddie volt az. A szekrények mellett álltak meg, a fiú a kezében egy vasból készült, domború doboz szorongatott.
–Szia, Eddie.
–Csak azt akartam kérdezni, hogy... hogy mi újság veled.
Yelena megvonta a vállát. Eltekintve attól a Chrissy-s esettől...
–Minden oké. Tegnap beköltöztem, meg meglett a munkám, és veled?
–Beköltöztél? Hova?
–Nem valami előkelő, de... a tulajnak van egy vadászháza az erdő szélén, aminek a másik felén a lakókocsipark van.
–Az orosz hercegnő nem tud gettó-helyen aludni?
A lány felkuncogott.
–Jobb, mint a nevelőtthon. És ha túlórázok, nem kell fizetnem a gázt meg a vizet.
–Hol is dolgozol? Ha túlóráznod kell, akkor ott maradhatok társaságnak, ha akarod. Akkor annyira nem nehéz, vagyis, csak ha kedved van hozzá.
Yelena megrázta a fejét, és Eddie-re nézett, a gyönyörű szemébe –Eddie-nek barna, nagy szemei voltak, olyanok, mint egy ártatlan állaté, egy bocié, aki még mit sem tud a világról. Talán ezért kapcsolta össze nehezen a személyiségét a stílusával. Megpiszkálta a gyűrűit az ujján, amik alvás közben is a kezén maradtak, ezért reggel vizes borogatást kellett rájuk tenni, mert bedagadtak.
–Köszi, de nem kell. Biztos van jobb dolgod is, a D&D klubod, a suli, a barátaid...
–Barátok? Ilyen népszerűnek tűnök? –Eddie felhúzta a szemöldökét, de csak úgy, mint aki maga sem hiszi el, amit hall. Yelena bólintott egyet, ugyanolyan felhúzott szemöldökkel, félmosollyal. Ő és a többi számkivetett mindig együtt lógtak, és bár nem ismerték egymást az utolsó szőrszálig, csoportokba verődve eléggé összetartottak. –Tudod, hozzám csak akkor jönnek emberek, amikor füvet szeretnének.
Yelena szemei ha csak egy pillanatra is, de elkerekedtek.
–Füvet? Te árulsz füvet?
–Igen, de shh! Szóval, arra is gondoltam, hogy ha esetleg eleged van a munkából, és szereted a füvet, akkor... lóghatnánk együtt. Fű nélkül is, ha nem szereted, csak gondoltam, hogy...
–Hogy füves lánynak tűnök? –kicsit ugratni szerette volna, mire Eddie megrázta a fejét, és próbálta kijavítani magát.
–Nem, dehogy! Csak, a stílusod kicsit hasonlít az enyémre, és ebből gondoltam, hogy te is szereted... de nem ebből kellene kiindulnom, mert végülis nem tűnsz egy függőnek, csak-
–Eddie, csak ugratlak. Füveztem már, és ez egy kedves ötlet, de mire ez a felhajtás?
–Semmire, tényleg. Csak, ha már ismered Mike-ot meg Dustin-t, akkor, gondoltam, én is... velem is... meg te is, mi... mi jóban lehetnénk. Ja.
Yelena hónapok óta először széles mosolyra húzta a száját –remélte, hogy nem ijesztő, és párszor megrázta a vállát az újbóli nevetés. Eddie leengedte a magyarázkodás közben felemelt, gesztikuláló karjait.
–Persze, ha nem akarod, akkor nem kell. Csak egy ötlet.
–Nem, Eddie, én nem azért csináltam, mert nevetségesnek tartalak, csak... nagyon ritka, hogy ilyen barátságaim születnek.
–Ezt hogy érted?
–Úgy, hogy... –sóhajtott egy kicsit. Ha Eddie ennyire kitárulkozott előtte, akkor megérdemli, hogy kapjon egy apró szeletet az életből. Egy tényleg nagyon vékony szeletet. –...az én barátságaim a pillanat hirtelenjében alakulnak ki, és ilyn nagyon ritkán van, hogy felajánlanak nekem ilyet... hogy lógjunk együtt, meg ilyenek... és ez meglepett, mert ilyen utoljára általános iskola alsó tagozatában történt velem.
És miután visszabámultam a lányokra, akik ezt kérdezték, egyből elijedtek tőlem, folytatta tovább, de ezt már inkább nem mondta ki hangosan. Eddie arca megvilágosodott.
–Ó, értem... és, nem túl gyerekes neked?
Yelena megrántotta a táskája pántját, és megrázta a fejét. Eddie nagyon jófej volt, a srácok, akikkel találkozott, sosem kérdezték meg, hogy neki mi lenne a jó.
–Nekem nagyon tetszik. Mi a következő órád?
–Máris le akarsz rázni, Yelena?
–Dehogy, csak a következő óra nagyjából... fél percen belül kezdődik. Nekem földrajzom lesz, és neked?
A földrajzot együtt ülték végig, a tanár szerencsére egyszer sem szidta le őket. A nap végén már az egyes szám díszelgett a plakáton, ami visszaszámolt a tavaszi szünetig.
–Van valami programod szünetre? –kérdezte tőle Eddie, ahogy kifelé sétáltak a bejáraton. Yelena megrázta a fejét.
–Nem igazán, maximum egy kis túlóra. Már nincsenek túl nagy elképzeléseim.
–Gyere el holnap a D&D klubom záróestjére! Tök jó muri lesz, nagyon bele tudnád magad élni.
–Tényleg? –Yelena elképzelte, milyen lenne, ha nem kellene dolgoznia holnap is. Meg azután is. Meg azután is... valószínűleg mennyei, de nem akarta, hogy kirúgják két nap meló után. –Ha tudok, beugrok a végére, de későig tart a meló, és ezt most nem akarom elcseszni, bocsi.
–Semmi baj, megértem. A munka, az munka –tisztázta Eddie, amikor hirtelen valaki olyan jött oda hozzájuk, akire nem számított volna önmagában –Chrissy volt az. Yelena nyelt egyet, és próbált nem megszólalni.
–Szia, Yelena! Szia, Eddie –fordult oda a sráchoz is, aki visszaköszönt neki. Yelena biccentett.
–Szia, Chrissy.
–Nem akartam zavarni, de amióta segítettél, azóta egy picit jobb. Szóval nagyon köszönöm, tényleg! Sosem gondoltam volna, hogy beválik, amit csinálsz –hadarta, mire Eddie felhúzott szemöldökkel először Chrissy-re, majd a szőke lányra nézett, majd vissza a másikra. Yelena csak megrázta a fejét, és összeszorította az ajkait.
–Nem tesz semmit. Semmiség, tényleg.
Chrissy tovább mosolygott, neki pedig nem is lehetett volna szánalmasabb és kétségbeejtőbb a helyzet –próbált nem szemkontaktust kezdeményezni vele.
–Lehet, hogy neked semmiség, de nekem igenis használt! szóval, arra gondoltam, hogy ha nincs programod, akkor eljöhetnél a pompomlányos alapozásunkra. Aztán átmennénk, és Jason-nel meg a haverjaival, a kosarasokkal buliznánk tovább. Na, mit szólsz hozzá?
Eddie erre még jobban felhúzta a szemöldökét. Yelena úgy tett, mintha nem venné észre, és rámosolygott a lányra, annyira, amennyire csak tőle tellett.
–Chrissy, ez nagyon aranyos... de ha lenne időm, sem gondolom, hogy nekem ott lenne a helyem. A barátaid, Jason-ék, és én, hát, nem mondanám, hogy egy súlycsoport vagyunk. Köszi az igyekezetet, de egyébként is dolgoznom kell. Sajnálom.
A vörös hajú lány szomorúan bólintott egyet.
–Ha meggondolod magad, hívj fel nyugodtan. Leírtam a számomat, tessék –nyújtotta oda neki.
–De hiszen nem is tudtad, hogy nem fogok ráérni, akkor hogy és miért...?
–Beszélgethetünk napközben is, meg minden.
–Oh, oké... oké. Rendben, de sajnos nincs telefonom a házban, ahol lakom, mert nagy valószínűséggel a meleg víz is csoda, meg az áram... szóval nekem az iskola is megfelel.
Chrissy bólintott, és megsimítva Yelena vállát, utoljára a szemébe nézett.
–Csak hívj, ha szeretnél.
–Oké. Akkor... majd hívlak.
Én ezt nem hiszem el. Yelena legszívesebben összerogyott volna, de két ember és az egész iskolaudvar előtt nem biztos, hogy bölcs döntés lett volna. Miután Chrissy elment, Eddie a szőke hajú felé fordult.
–Te meg mégis mi a szart csinálsz?
Yelena odakapta a fejét, és felhúzta a szemöldökét.
–Ezt mégis hogy érted?
Eddie sóhajtott egyet, mintha a lányon kívül mindenkinek nyilvánvaló lett volna.
–Úgy, hogy ha jól emlékszem és tisztában vagyok vele eléggé, akkor az iskola legnépszerűbb lánya éppen személyesen elhívott a privát elő-bulijára, amit te éppen most utasítottál el! Tudod te, hogy ez mennyiszer fordul elő az életben? Nem is, tudod, hogy ez hány életben fordul elő? Tíz életből egynek jön be!
Yelena majdnem elkezdett nevetni –csak az állította meg, hogy többet nem lesz ilyen alkalom, mert... Chrissy nem lesz többet.
–Te ezt nem érted, Eddie. Chrissy és én, mi két teljesen más világ vagyunk.
–És ha más világok vagytok? Mit számít az?
–Nagyon is sokat –nem Eddie idegesítette, az frusztrálta, hogy nem mondhatja el senkinek azt a dolgot, és hogy nem lenne képes Chrissy szemébe nézni... a többi lány pedig az ő szemébe nem tudna nézni, bár ez némiképp érthető volt. Oké, talán kicsit az is idegesítette, hogy a fiú egyszerűen nem szállt le a témáról. Inkább elindult a kocsija felé, hogy pár órát pihenni tudjon a műszakja előtt, de pár lépést sem tudott tenni, amikor Eddie megelőzte.
–Yelena, hé, hé! Nem akartalak felidegesíteni, csak azt mondom, hogy szerintem ezt az alkalmat nem kéne elutasítanod.
A lány a füle mögé tűrt egy hajtincset, amit az arcába fújt a szél.
–Szerintem meg én el tudom dönteni magamtól. Szia.
Az ajkába harapott, miközben a vadászház felé hajtott. Fájt a feje, és ürességet érzett a mellkasában. Leparkolta a kocsiját, belépett az ajtón, majd kulcsra zárva azt, kivette a hűtőből a gint, amit tegnap a munkahelyéről kötött el, és már csak egy kevés volt az alján. Nem volt kedve poharat keresgélni, így az üveget megnyitva, hagyta, hogy égesse a torkát a keserű alkohol. Még szédülni sem kezdett el, az asztalra mászva kinyitotta az ablakot, rágyújtva egy cigire, hirtelen elszántságot érzett magában –a kezére nézve sóhajtott egyet, majd kiitta az utolsó kortyot az üvegből. A pici fürdőszobába botorkálva megnyitotta a csapot a kádban –remélhetőleg ez segíteni fog, só híján, de voltak már rosszabb alkalmak is, amikor működnie kellett.
Ahogy a víz majdnem a peremet érintette, Yelena elnyomta a második cigit az ablakpárkányon, majd levetkőzve, melltartóban és bugyiban ellenőrizte, hogy az ajtó tényleg zárva van-e. Leeresztette a redőnyt, behúzta a függönyöket, a fürdőszoba ajtaját is bezárva, nehezéket téve elé, már szinte teljes sötétség lepte be a szobát. Visszatérve a kádhoz, a hideg víz mindenhol libabőrt idézett elő a testén. A perembe kapaszkodva elengedte magát, hagyta, hogy a teste könnyeddé váljon, és lebegni kezdjen a felszínen. Lehunyta a szemét, és talán a gintől, talán a hirtelen jött hévtől, hamarabb sikerült lemennie alfába, mint azt hitte.
Csak semmi para, Yelena. Engedd, hogy átjárjanak másik érzelmei, engedd, hogy megtaláljanak téged... Érezte, ahogy egyre mélyebbre és mélyebbre süllyed, csak saját magát érezte a végtelen űrben. Aztán, amikor már semmijét nem érezte, lassan araszolni kezdett előre, ahonnan ködként rajzolódtak ki az emberek. Idősek, fiatalok, Heidi a csapatból... egyikük sem Chrissy volt. Hol lehet Chrissy? Elhaladt egy házaspár mellett ahol egy nő a villával szúrta le az anyósukat, a férfi pedig egy wisconsini menekült volt, mert az iskola menzáján az általa okozott tűzben meghalt két diák –senki sem hibátlan, végülis–, érzésre pedig már majdnem az iskolásoknál járt, de semmit nem talált. Egy kisebb csoporthoz érve Dustin-t látta, és Mike-ot, és a többi Pokol Tüze-tagot, de Eddie... Eddie nem volt sehol. Tovább lépkedett, amikor a távolból meghallott egy hangot.
–És... pontosan hogy is működik ez?
Yelena megfordította nemlétező fejét, és Chrissy hangjára a belőle áradó fényhez szállt, mint egy moly a lámpához. Chrissy viszont nem egyedül volt, ami meglepte, és ami a ma történtek után kicsit bántotta.
Eddie társaságában ült.
–Mint bármelyik más adásvétel, kivéve, hogy csak készpénzt fogadok el, és... érthető okokból nem tudok számlát adni –fejtegette Munson. Most drogot ad neki? Drogot ad Chrissy-nek? Mi a fene? Yelena még a lány érzelmeire is alig tudott koncentrálni, pedig ha nem teszi a dolgát, akkor ki fog esni ebből az állapotból, és sosem jut egyről a kettőre. Chrissy nem nagyon került oldottabb hangulatba, ezért Eddie folytatta. –Figyelj, tudok adni 15 grammot 20 dolcsiért, mit szólsz hozzá? Nagyon jó üzlet, és elleszel vele egy ideig.
Thomas a fű grammját két dollárért adta, a húsz grammra peig ötüknek kellett összedobni a pénzt –Eddie vagy hülye, vagy illegális drogültetvénye van, de akkor legalább kérhet részesedést ha megfenyegeti, hogy feljelenti. Mos ne a fűvel foglalkozz, Yelena, most Chrissy a fontos! Chrissy érzelmei... az érzelmek.
–De nem erőltetem.
A lányról áradt a feszültség –a rémálmok folytatódtak, ezt miért nem érezte? Talán azért nem, mert meglátta Eddie-t. De ha ott van neki Jason, akkor mit akar? Eddie nem érdemli, hogy vele csalja meg a pasiját, már így is van elég baja. Viszont nem úgy tűnt, mintha Chrissy-t most akarná megkörnyékezni az a... valami, ezért akár ki is léphetett volna. Viszont túlságosan érdekelte, hogy mire fog ez kifutni. Chrissy a viselkedéséből leolvasva, és Eddie arcát nézve nem volt rutinos vásárló. Kiderült, hogy egy suliba jártak... Király. Mindkettejük arcán boldogság látszódott, és Chrissy, talán most először, hogy látta, őszinte volt. Ki ne lenne boldog Eddie-vel?
Oké, ez már tényleg beteges. Szállj le Eddie-ről, szállj le Chrissy-ről, és szállj le az érzelmeikről. Egyik sem rád tartozik. Yelena legszívesebben arcon csapta volna magát, és próbált felszívódni, amikor az utolsó párbeszéd-töredéket is elkapta.
–Holnap, a D&D-klubom után eljöhetnél hozzám, ott van más is, nem csak fű. A fűtől be lehet csavarodni, de van más, ami biztos, hogy a kedvedre válik.
–Az egy nagyon jó ötlet –felelte Chrissy. Az arcát nem látta, de nem is volt rá szükség.
A hideg is kirázta, ahogy visszatért a kirándulásból. Semmivel nem lett előrébb, és kiderült. hogy Chrissy Eddie-vel csalja Jason-t -lehet nem ez volt a lényeg, de akkor is. Eddie nem ezt érdemli az egész város gyűlöli őt, ha Jason ezt megtudja, kibelezi egy vajazóskéssel.
Yelena meggyújtott egy cigarettát, a kád hideg vize az arcát érte, ahogy a tenyereibe temette magát. Az egyetlen fényforrás a szíváskor felizzó cigarettacsikk volt, visszadőlt a vízbe, hagyta, hogy a fülét beterítse a víz, hogy a saját szívverését hallotta, ahogy az felgyorsult, amikor a nikotin sokkolta a szervezetét.
Úgy érezte, nem csak az életmentő tervei, de az érzelmei is romokban.
már majdnem 300 olvasottság, szuperek vagytok!!
közben kijött a második felvonás, ha szeretnétek, írjátok le a véleményeteket róla <3 valamint a következő rész nem rész lesz, hanem egy dallista, amit be tudtok szkennelni a spotify-ba.
viszlát a következő részben,
moonloverbby (lujza)