Miért van az, hogy minden utolsó résznél sírok? Legyen az boldog vagy szomorú befejezés.
Elérkeztünk a New York-i hajsza végéhez, én pedig bőgök, mert nem akarom befejezni. Annyira megszerettem ezt a történetet is, hogy nincs szívem befejezni.
Elsősorban szeretnék bocsánatot kérni azoktól, akik nap, mint nap várták a részeket. A tanév vége engem beszippantott, mert jegyeket kellett szereznem, és nem nagyon volt időm az írásra. De mikor neki ültem 24000 szót írtam meg. (átlagosan egy rész 2500 szót jelent) Azt gondoltam, hogy ezt egybe nem tehetem ki, mert ez rengeteg. 10 részre tudtam szét szedni, amit egybe pakoltam fel Wattpad-ra. De kezdjük a köszönetnyilvánítással.
Köszönöm Mindenkinek, aki elolvasta ezt a történetet. Nagyon nagy köszönettel tartozom, mert nélkületek nem írnám a Köszönetnyilvánítást.
Köszönöm az összes vote-ot.
De legfőképpen a kommenteket.
Atya Úristen, mennyit röhögtem azokon. Minden kommentelőnek hatalmas hálával tartozom, hogy feldobtátok a történetet. Minden komment aranyat ér számomra, mert azok ösztönöztek, hogy folytassam.
Köszönöm Mindenkinek, aki támogatott itt Wattpadon, vagy Instán, vagy akár Tiktokon.
Köszönök mindent a régi és az új olvasóimnak. Remélem minél többen leszünk!
Utálom ezt az érzést, de...
Itt és Most lezárom a New York-i hajsza történetét.
U.I.: Készülök az új sztorival, amint kint az első része értesítelek benneteket. Remélem azt is ennyire szeretni fogjátok.
Puszilok Mindenkit! Köszönöm!