Sarah
~~~
Chris fészkelődésére kelek fel. Azt hittem felkelt, de nem, csak elfordította a fejét. A mellkasán fekszem, a csupasz combom a hasán pihen, amin csak félig van takaró. Olyan boldogság fog el, mikor ránézek, hogy azt nem tudom elmondani. Itt fekszem mellette. Újra velem van, amiről azt hittem, hogy soha többé nem fog megtörténni. A faliórát keresem mindenhol a tekintetemmel, hogy megnézzem mennyi az idő. Lassan kilenc. Baszki. Hirtelen ülök fel, ezzel felkeltve a mellettem alvó Chris-t.
- Jó reggelt? - hunyorogva néz felém. - Mit csinálsz?
- Mindjárt kilenc. Aiden lassan fent lesz.
- És?
- És nem aludtam mellette.
- Sarah, nyugi. Clara mellette aludt.
- Tudom, de reggel mindig mellettem kel fel. - mindenhol a ruhámat keresem, de mikor rájövök, hogy azt nem vehetem fel, Chris inge után kutatok.
- Szerintem nem fog megijedni, ha nem melletted kel fel.
- Félek, hogy de. - miután megtalálom az inget, felhúzom magamra és minden második gombot begombolok. Szinte feltépem a hálószoba ajtaját, mikor meghallom a serpenyő sercegését. Lefagyva állok meg az ajtóban és nézem Aiden-t és Paul-t a pultnál.
- Jó reggelt anyu! - köszön mosolyogva és integetve nekem Aiden. Nem feltűnően elkezdem begombolgatni az ing maradék gombját, majd nagyot nyelve Aiden-re mosolygok.
- Szia kincsem!
- Paul bácsi azt mondta azért alszol a vendégszobába, mert nem érzed jól magad. - előre lépek egyet, mire megjelenik mellettem Chris, egy melegítőbe és egy fehér pólóba.
- Oh, úgy tűnik Chris sem érzi jól magát. - mondja Paul, aki igyekszik visszatartani a ki kívánkozó röhögést.
- Jól vagyunk, ne aggódj. - mosolygok Aiden-re.
- Paul bácsi csinál palacsintát. Kértek?
- Igen, kérünk.
- Gyertek! - invitál minket maga mellé.
- Felveszek egy pulcsit. - mondom mindannyiójuknak, majd elindulok fel a hálószobámba. Miután beléptem bezárom az ajtót és neki dőlök. Hangosan fújom ki a levegőt, mire hangosan valaki megköszörüli a torkát. Ijedten kapom a húgom felé a fejemet, aki az oldalán fekszik, a kezére pedig ráhajtotta a fejét. Önelégült vigyorral mér végig.
- Rohadt kényelmes a matracod. - mondja felülve és nagyot nyújtózkodva. - Úgy tűnik a második tanácsom jött be. - vigyorog.
- Jó reggelt!
- Neked is. Tetszik a ruhád! - felnevet.
- Kölcsön van. - tűröm a hajamat a fülem mögé, aztán a szekrényemhez lépek. Clara csöndbe marad, csak vigyorog. Ránézek, majd vissza a szekrénybe. Előveszek egy leggingset és egy pólót, majd az ágyra pakolva összehúzom Clara a szemem. Nagyot sóhajtva nézek rá. - Mondd ki!
- ÉN MEGMONDTAM! - neveti el magát. - Megmondtuk Paul-lal. Senkit nem tudtok átvágni. Minket pedig végkép nem. Annyira izgatott vagyok. - tapsikol. - És boldog. Olyan boldog vagyok Sarah!
- Én is az vagyok. - nézek a ruháimra.
- Tudom. Azért vagyok boldog, mert te is az vagy. Újra összeáll a csapat. De most már egy család vagyunk. - tapsikol tovább.
- Még van egy dolog, amit meg kell tennünk. Egy elég nehéz feladat, de megoldjuk. Igen, most minden jó. A francba is! Minden átkozottul jó!
- Aiden örülni fog, mikor megtudja, hogy Chris az apja. Imádja őt. Hisz mindenki imádja Chris-t. Beleértve téged.
- Így igaz. - mondom felvéve a nadrágot.
- Halkak voltatok. Nem keltem fel. - felnevetek és megvonom a vállamat, majd belebújok a pólómba is.
- Gyere, mert van palacsinta.
- Indulok is.
Clara-val együtt lépünk a konyhába, ahol a fiúk valamin nagyon jól szórakoznak. Mindhárman hátra vetett fejjel nevetnek. Chris leült Aiden mellé, Paul pedig állva maradt a palacsinta és a pult között. Aiden tányérjáról csipegeti a palacsintát, a pulton könyökölve.
- Végre megjöttek a lányok is! - mutat felénk Paul. Aiden melletti szék felé indulok, mire Clara beelőz és leül oda. Szórakozottan rázom meg a fejem és leülök Chris mellé. Milyen gyerekes húzás!
- Paul bácsi megeszi a palacsintámat! - panaszkodik Paul-ra Aiden.
- Mindjárt leütöm és holnap reggelig nem kell fel. - figyelmeztetem Paul-t, aki védekezően felteszi a kezét. Aiden felnevet, majd pacsira nyújtja a kezét felém. Belecsapok az apró tenyerébe, majd elmosolyodik.
- Anya egyszer tényleg megütötte Paul bácsit. És fájt is neki.
- Hé! Azt mondtad nem mondod el senkinek. - szólal meg Paul.
- De Chris tud titkot tartani. Egy csomó titkomat már elmeséltem neki és nem mondta el senkinek.
- Tényleg? - kérdezek vissza Chris-re nézve, majd mikor Aiden felém néz ránézek.
- Igen. Chris a legjobb titoktartó, akit ismerek.
- Mi van velem? - teszi a szívére a kezét Paul.
- Tudom, hogy te mindent elmondasz anyunak és Clara néninek.
- És ezt honnan tudod?
- Mert Clara néni elmondta nekem.
- Mindjárt szakítok veled! - teszi Paul durcásan össze a kezét, majd felhúzza az orrát.
- És anyu? Ő mennyire tud titkot tartani? - kérdezi Chris, mire Aiden egy pillanatra elgondolkodik.
- Hm... Anyu mindenből a legjobb így ő nem számít. - mondja rám mosolyogva, én pedig tipikus anyakánt majdnem elsírom magam.
- Ezzel egyetértek. - súgja a fülébe Chris, majd Aiden felé nyújtja a tenyerét. Összepacsiznak, majd mindketten esznek egy falat palacsintát. Olyan egyszerre, hogy az félelmetes. Paul megkerülve a pultot felém sétál majd, amikor kiszedi a tányéromra a palacsintát a fülemhez hajol.
- Apja-fia. - tényleg nagyon halkan mondta, hogy még véletlenül se hallja meg Aiden. Én is elképedve néztem az elmúlt néhány másodpercet. És minél tovább halogatjuk, annál inkább kezdem rosszul érezni magam.
~~~
A mai nap felváltva járkáltunk be az étterembe. Én kétszer, Paul háromszor, Clara pedig négyszer volt bent a belvárosba, mert annyiszor hívtak vissza. Chris Aiden-nel volt egész nap, vagy a játszótéren vagy itthon rajzoltak.
A délután folyamán én is csatlakoztam hozzájuk, Paul hamar elment aludni, Clara pedig követte Paul példáját, így hárman maradtunk. A kanapén ülünk és valamilyen rajzfilmet nézünk. Lassan már csak ketten, mert ahogy látom Chris is mindjárt elalszik. A mesében a nyuszi véletlen lelök valamit, ami hatalmas csörrenéssel ér földet. Chris-nek azonnal kikerekedik a szeme. Én jót szórakozom Aiden jobb aldalán, míg Chris Aiden baloldalán ül-alszik-pihen. Mikor realizálja, hogy nem a Marson van felénk néz. Aiden nekem dől és az elefántot szorongatva nézi a mesét. Chris elmosolyodik és előhúzza a telefonját. Óvatos mozdulatokkal, hogy Aiden-t úgy tudja lekapni, hogy nem veszi észre. Sikerül neki kivennie a zsebéből a telefont, majd felemeli és kap minket. Aiden-nek pedig fel sem tűnt, annyira leköti a nyuszis mese, ami a tv-be megy.
20 perc múlva már én alszok félig. De mikor Aiden megmozdul mellettem, szinte azonnal felriadok. Kinyitva a szememet muszáj néhányat pislognom, hogy kitisztuljon a látásom. Aztán veszem észre, hogy nem Aiden mozdult meg, hanem Chris vette le róla a kezemet.
- Nem akartalak felkelteni, csak felviszem Aiden-t. - bólintok és elengedem, hogy Chris el tudja venni tőlem. Felállok és segítek megigazítani a kis fejét, hogy ne lógjon, majd egy halk ,,Jó-val" jelzem, hogy elindulhat. Visszaülök a kanapéra és a lábamra húzom a kis plédet. Bezárom a szememet, de igyekszek nem visszaaludni.
Pár pillanat vagy perc után érzem, hogy valaki leül mellém. Kinyitom az egyik szememet és látom, hogy Chris foglalt mellettem helyet.
- Azt hittem téged is felkellett volna vinnelek a hálószobába.
- Az olyan nagy baj lett volna? - félálomba is húzom az agyát. a mellkasára hajtom a fejemet és megosztom vele a plédemet.
- Sokkal egyszerűbb lett volna téged felvenni. Aiden feje négy irányba hajlott.
- A lépcső pedig a legnehezebb akadály.
- Tényleg az a legnehezebb. Felvigyelek téged is? - hajol le, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Nem kell, csak még néhány percet kérek így. - a hátamra teszi a kezét és elkezdi simogatni. - Hivatalosan is ez a második kedvenc elfoglaltságom Aiden után.
- Második? - ismét lehajol, de most felhúzott szemöldökkel.
- Jó, harmadik. - elvigyorodik, majd tovább simogatja a hátamat. Ismét majdnem elaludtam, mikor megszólal.
- Nemsokára New York-ba kell mennem. - felemelem a mellkasáról a fejemet, hogy most én tudjak a szemébe nézni.
- Mikor?
- Nem tudom. Azt viszont igen, hogy ha nem megyek, akkor Steve jelenik meg az ajtóban, és nem tudom, hogy végig szeretném-e nézni, ahogyan péppé vered.
- Még jár neki egy alapos seggbe rúgás.
- Nem is ezt mondtam. De mennem kell, hogy elkerüljük a... Konfliktusokat.
- Így nevezed a jogosan péppé verést?
- Igen. - felnevet, és visszahajtom a fejemet.
- Mennyi időre?
- Nem tudom. Remélem minél kevesebb időre. De fogalmam sincs mennyit kell ott lennem. Így is már itt vagyok lassan három hónapja úgy, hogy nem dolgoztam semmit és még mindig meg van az állásom.
- Szerintem érthető az oka az itt létednek.
- Paul is pontosan ugyanezt mondta.
- Beszéltél vele? - bólint.
- Steve szeretné, ha Paul velem jönne.
- Miért?
- Az okát nem mondta el.
- Miért is hittem, hogy ilyet tesz. - fújtatok. Chris magához ölel, majd ismét lehajol, hogy puszit adjon. - Mi lenne, ha veled mennénk? - nézek rá. - Aiden még úgy sem járt New York-ba.
- Úgy szeretném New York-ba vinni, hogy tudja, hogy az apja vagyok. Az őrsön van néhány tapintatlan ember, aki kibökné, hogy ő az én fiam.
- Érthető. - hajtom vissza a mellkasára a fejemet.
- Most már felvihetlek?
- Nem, még nem.
~~~
Reggel a hajnali ébresztőmre kelek fel. Kinyitva a szememet először nem látok semmit. A szobába korom sötét van. A telefonomra nézek, mert a faliórát nem látom. Hétfő van és reggel 6:30. Nagyot ásítva mászok ki Aiden mellől az ágyból, majd a papucsomat és a köntösömet felvéve szokásosan a konyhát veszem célba. Meglepődve látom, hogy a villany ég.
- Jó reggelt? - köszönök az illetőnek, de nem látom ki van a konyhába. Egyre közelebb érve veszem észre, hogy Chris az, öltönybe.
- Jó reggelt!
- Öltöny, kora reggel. New York-ba mész, nem igaz?
- Igen. Miután felvittelek a szobádba jött a hívás Steve-től, hogy menjek be. - teljesen elfelejtettem, hogy a kanapén aludtam be és nem az ágyamba.
- Muszáj menned? - bólint, majd felém fordul. - Hétvégén húsvét.
- Hétvégére haza érek. Steve azt mondta, hogy csak néhány napra kell bemennem a papírok miatt.
- Félek, hogy Steve szívatni fog.
- Akkor is eljövök és hétvégére haza érek. - önti ki a bögrékbe a kávét.
- Ha szívatni próbál, szólj és levadászom.
- Ha sokáig haragszol rá, akkor az téged fog szépen felemészteni.
- Ha pedig az ő pártját fogod, akkor téged foglak felemészteni. - vigyorgok rá. - Még haragudhatok rá egy kicsit.
- Csak azt mondom, hogy ne sokáig.
- Értem Mr. Morgan. - mondom szalutálva neki. Megfogva a derekamat magához ránt. Kuncogva fordítom felé a fejemet. - Most szeretne tenni valamit Mr. Morgan vagy sem?
- Megcsókolni, de azt nagyon.
- Sajnos még nem mostam fogat. - vigyorodom el.
- Mintha ezt már nem egyszer hallanám. És hányszor hagytam, hogy ezzel a kifogással elmenj? Egyszer sem. - és megcsókol. Az arcát megfogva csókolom vissza, majd megfog és a pultra ültet. A kávékra pillantok, amik néhány centire vannak a combomtól.
- Tudjátok, én nagyon örülök, hogy újra együtt vagytok, de rosszat nem akarok álmodni. - halljuk meg Paul hangját magunk mögött. A csókot abbahagyjuk, de se Chris se én sem mozdulunk.
- Még visszamehetsz a hálószobádba. - mondja Paul-nak, de Chris velem tartja a szemkontaktust.
- Félek, hogy más anyag is kerül a kávémba. - sétál mellénk. Chris a kezébe nyomja az egyik bögrét, majd Paul-ra néz.
- Szia! - szólok Paul-nak, aki láthatóan jól szórakozik.
- Én nem megyek sehová. - ül le a pulthoz. - Ha folytatnátok csak nyugodtan.
- Te is mész Chris-sel? - váltok témát, majd leszállok a pultról.
- Igen, sajnos Steve-nek nem volt elég telefonon nemet mondani.
- Mire mondtál nemet?
- Hogy vissza megyek-e a rendőrséghez.
- És nem gondoltad át?
- Nem!? Hisz saját magamnak vagyok a főnöke. New York-ba úgy sem akarok visszaköltözni, úgyhogy elég egyértelmű a válasz.
- Akkor verd a fejébe, mert nem hiszem, hogy egy hamar megszabadulsz tőle.
- Van elég okom haragudni rá.
- Megvárjátok, hogy Aiden felkeljen?
- Persze.
Míg kávéztunk, Paul szórakoztatott bennünket. Clara nem csatlakozott hozzánk, mert ő még alszik. Ami fura, mert tegnap hamar ment aludni, reggel pedig mindig fent van velünk. Chris beteszi a mosogatóba a poharát, majd felém fordul.
- Kelthetem most én?
- Természetesen. - egy mosollyal bólint, majd elindul fel az emeletre. Paul is és én is Chris-t nézzük, majd mikor eltűnik a lépcsőn, felém fordul.
- Mikor mondod el Aiden-nek?
- Fogalmam sincs. - sóhajtok. - Nem tudom, hogy fog reagálni. És most elég közel vannak egymáshoz.
- Hát, kedves barátnőm... - karol át. - Nem lennék a helyedbe.
- Bíztatásod példátlan.
- Tudom. - felnevetünk, majd a lépcső felé fordulunk, ahol Chris jön le, Aiden-nel a kezébe.
- Ez aztán gyors volt.
- Valami new york-i fánkról beszélt, és szinte azonnal kipattantak a szemei.
- Paul bácsi megint megy New York-ba? - kérdezi Aiden tőlem, mikor Chris lerakja az egyik székre.
- Paul bácsi és Chris is, mindketten mennek New York-ba.
- Hoztok New York-i fánkot?
- Hozunk. - bólint Chris, Aiden arcán hatalmas mosoly jelenik meg.
- Siessetek haza. - pattan le a székről és mind a kettőjüket megöleli.
~~~
Miután Chris és Paul elindultak New York-ba, Aiden és én, felmentünk Clara-hoz, aki még mindig alszik.
- Beteg? - kérdezi a kezemet szorongatva Aiden, mikor bezárom a hálószoba ajtaját.
- Nem tudom. - Aiden-t az ágyra ültetem, én pedig elkezdem Clara felébreszteni. A kezéhez érek, ami szokatlanul meleg, így rögtön a homlokára teszem a kezem. Tűzforró. - Lázas. - mondom Aiden-nek.
- Az nem jó. - néz rám, én pedig megrázom a fejem.
- Nem, ez tényleg nem jó. Óvatosan felébreszted? - bólint, majd a nagynénjéhez kúszik.
- Clara néni, ébresztő! Beteg vagy! - halkan felnevetek Aiden ébresztési módszerén.
- Mennyi az idő? - kérdezi Clara nyöszörögve.
- Lassan fél nyolc.
- Miért nem keltettél hamarabb?
- Mert beteg vagy. Lázas. Megfáztál.
- Kicsit fázom, de nincs más bajom. - mondja felülve. - Jó, a fejem is fáj, meg a kezem. Sőt a lábaim is. Mi a szar?
- Nyugi, csak beteg vagy. Majd meggyógyulsz.
- Én sosem vagyok beteg. - ez igaz. Clara nagyon ritkán volt kiskorunkba is beteg. Minden betegség szépen elkerülte. - Meg fogok halni!
- Dehogy Clara néni. - teszi a vállára a kezét. - Én is voltam már beteg és pár nap alatt meg is gyógyultam. Ne félj! - mosolyogva nézem végig, ahogyan Aiden nyugtatja a nagynénjét. - Anyuval csinálunk neked teát. - ugrik le az ágyról és elindul kifelé a szobából.
~~~
A héten Aiden nagyon nehezen akart oviba menni Clara miatt, mert nem akarta itt hagyni. Clara csütörtökig volt beteg, Aiden pedig minden reggel vitt neki egy csésze teát. Péntek délután van, holnap húsvét, Paul és Chris pedig sehol. Ma délelőtt üzentek, hogy indulnak, de ha ez így történt volna, akkor már rég itthon lennének. Aiden-nel a nappaliba ülünk a kockáival, amiből éppen egy kocsi feljárót épít.
- Fáradt vagyok. - szólal meg, letéve a játékautót.
- Felvigyelek a szobába?
- Nem, ide fekszem. - mutat a combomra, majd megfogva az elefántot, lefekszik mellém a kanapéra. Fejét az ölembe hajtja, én pedig ráhúzok egy takarót.
- Jó éjt! - kotrom el a szeméből a haját, és megpuszilom a feje búbját.
A tv-t átnyomtam egy random csatornára, ahol a Dr. Csont egyik epizódja megy. Már félálomban voltam, mikor hallom, hogy kinyílik az ajtó. A kezembe veszem az egyik plüsst, amit elérek, anélkül, hogy megmozdulnék.
-Megjöttü... - Paul nem tudja befejezni, mert hozzávágom a plüss állatot. Folyamatosan ezt csinálja. Nem néz körbe, úgy ordít. - Alszik? - homlokon csapom magam, Chris mögötte felnevet.
- Nem, kiütötte a vödör sör, amit adtam neki. Szerinted? - rázom meg a fejemet.
- Pedig még csak hét óra.
- Fáradt volt. Az üzeneteimre nem kéne válaszolni? - kérdezem ez mindkettőjüktől.
- Vicces sztori...
- Én nem nevetek. - mondom összehúzva a szememet. Egy párnát magamhoz véve, teszem Aiden feje alá, és miután helyet cseréltem, kívülre még egy párnát teszek, ha esetleg le akarna fordulni a kanapéról. A két fiúval a konyhába megyek. Töltök magamnak egy pohár vizet, majd feléjük fordulok. - Tehát? - Paul felnevet, majd megköszörülve a torkát bele is kezd.
- Hát az úgy van, hogy elvesztettem a telefonomat.
- Mit csináltál?
- Mikor Chris írt neked, hogy indulunk, akkor jöttem rá, hogy a telefonom nincs meg. Már lent voltunk a hotel előtt, mikor észrevettem. Vissza kellett kérnem a hotel szoba kulcsait... - Chris a szemközti falnak dőlve próbálja visszatartani nevetést. - Miután visszakaptam, hozzá teszem nagyon nehezen, elkezdtük felforgatni a szobát a telefonom után.
- Gondolom nem lett meg.
- Nem, sajnos nem lett meg. Majd Chris-nek eszébe jutott, hogy lehet, hogy az őrsön hagytam. - a pultra könyökölök, majd megtámasztom a fejemet. - Elmentünk az őrsre, tök jó minden, Steve betalált. Újra elkezded győzködni, hogy menjek vissza a rendőrséghez, nekem pedig elölről kellett kezdeni azt, amit egész héten csináltam. Nemet mondani. De Steve nem fogta fel. Olyan mintha ez a szó nem létezne számára. Miközben Steve az agyamra ment, addig is kerestem a telefonomat. Amit nem találtam az őrsön sem. Oda mentem az egyik informatikushoz és megkértem, hogy engedjen a géphez.
- Megkérted? - kérdez vissza Chris, félbeszakítva Paul-t.
- Jó... - sóhajt egyet. - Követeltem.
- Ki gondolta? - felnevetek.
- Már így is idegbe voltam, mert nem volt meg a telefonom.
- Megértelek. - folytom el a nevetésemet. - Utána mi történt?
- Nem lett meg a telóm!
- Nem tudtad lenyomozni?
- Nem. Olyan, mintha nem is létezett volna. Tehát én meg sem kaptam az üzeneteidet. Chris pedig lemerült, de nem tudtuk feltölteni, mert ha még arra is várunk, akkor nem értünk volna haza.
- Hm... - húzom rá össze a szemem.
- Mi az?
- Miért hiszem azt, hogy hazudsz?
- Nem hazudok. Chris telefonja tényleg lemerült.
- A történetednek ezt a részét el is hiszem.
- Akkor mit nem hiszel el?
- Hogy elhagytad a telód.
- Pedig így van. - Chris-re pillantok, aki elfordítja a fejét.
- Paul! Mi történt a telóddal?
- Elhagytam.
- Paul! - figyelmeztetem még egyszer.
- Jó, jó. Véletlenül ráültem. - Chris elneveti magát.
- Összetörted?
- Igen, kérlek ne bánts! - teszi a feje fölé a kezét, én pedig elnevetem magam. - Felmehetek a szobámba anyu?
- Menjél!
- Jó éjt! - ezzel pedig elindul az emeletre. Chris-re nézek, aki csak megrázza a fejét.
- Ilyenkor értem meg, miért nem volt unalmas az életed Paul mellett. - karolom át, majd egy puszit adok az arcára.
~~~
Másnap reggel mindenki hamarabb kelt, mint Aiden, mert el kellett dugni a csokitojásokat a kertbe. Clara saját kezűleg font kosarat Aiden-nek, Paul, Chris és én pedig feldíszítettük a kertet.
Nemsokkal azután, hogy befejeztük a kertet, fel is kelt Aiden. Autós pizsamája helyett nyuszisba aludt, most pedig a nyuszis mamuszába csoszog felénk.
- Jó reggelt ifjú! - szólal meg először Paul. - Képzeld, találkoztam a nyuszival reggel.
- Komolyan? - kérdez vissza Aiden.
- Komolyan.
- Hozott tojásokat?
- Nézd meg a saját szemeddel. - mutat a kert felé nyíló ajtóra. Már rohanni készülne kifelé, mikor megállítom.
- Vegyél pulcsit. - bólint egyet, majd visszafut a fogashoz. Leakasztja az egyik pulcsit, majd magára véve elindul kifelé, Clara kezét fogva.
- Nem értem miért szólsz be neki. - jön mellém Paul.
- Csak azt mondtam vegyen pulóvert.
- Boszorkány. - rázza meg a fejét, majd elmegy mellettem. Viszont még időbe tarkón tudom vágni. Hátra fordul, a nyakát dörzsölgetve, én pedig bemutatok neki.
- Ezt megérdemelted. - húzza el a száját Chris.
Miután Aiden begyűjtötte a csokikat bevitte a nappaliba, aztán a konyhába jött. Előkereste a fiókból a kötényét, majd magára görcsölte és felállt a fellépőjére.
- Csinálhatjuk a muffint. - mondja miután megmosta a kezét. Tavaly kezdtük el először, hogy húsvétkor mindig muffint sütünk miután összeszedte a csokikat. Tavaly nagyon tetszett neki, így ezt megtartottam szokásnak. Beszereztem neki egy kis gyerek kötényt, és amikor ünnep van és főzünk, akkor mindig felveszi és segít. - Csokis-áfonyás legyen.
- Na drágám, emlékszel mi kell bele? - bólint.
- Kell bele liszt, tej, cukor... - mondja az ujjain mutatva. - kakaó és áfonya.
- Valami kimaradt. - mondja Chris Aiden háta mögül. Gondolkodni kezd és újra átszámolja a dolgokat. Chris a kezébe nyomja a tojást, Aiden pedig felkiált, hogy:
- A TOJÁS. - teszi le a pultra, ami szépen elkezd legurulni, majd a földre esik. - Oh jaj. - kap a szájához.
- Semmi baj, feltakarítom, addig kezdjétek el a... Chris-sel. - mondom neki egy mosollyal, én pedig letépve néhány papírt feltörlöm a földről a tojást. Paul és Clara a kanapén ülnek a konyha felé fordulva, egy-egy pohár borral a kezükbe.
Miután sokeresen is betettük az első adag muffint a sütőbe, Chris-t félre hívom, míg Aiden kezet mos.
- Baj van? - kérdezi aggódva.
- El kell mondanunk neki. Egész héten azon gondolkodtam, hogy hogyan kéne, de semmi nem jutott eszembe. Nem szeretném elrontani ezt a kapcsolatot közöttetek, mert lehet, hogy nem tudja, de érzi, hogy te nem csak anyu egyik barátja vagy.
- Elmondom neki itt és most.
- Chris... - fogom meg a karját. - Félek. Nagyon félek.
- Megoldom. - puszilja meg a homlokomat. Paul és Clara felé fordulok és némán ideinvitálom őket. Mindketten ijedten néznek felém, felvonva az egyik szemöldöküket. De bólintanak és a pulthoz ülnek. Remegek. A szívem hevesen ver, mikor Chris az ölébe veszi Aiden-t. Paul szája tátva marad, Clara böki meg, hogy kizökkentse a kábulatból.
- Beszélhetek veled? - kérdezi Chris, Aiden-t.
- Igen. - mondja mosolyogva.
- El kell neked mondanom valamit. Szeretném, ha meghallgatnál.
- Rendben.
- Anyu beszélt neked apukádról? - Chris lehajol Aiden-hez, hogy egyenesen a szemébe tudjon nézni. Azt hiszem elfogok ájulni, annyira rettegek.
- Igen, azt mondta egyszer majd találkozhatok vele. - mondja vigyorogva, én pedig igyekszem kipislogni a szememből a könnyeket.
- Tudod, hogy miért mondta ezt?
- Igen, azt hiszem. Az apukám nagyon fontos ember.
- Hogy érted?
- Paul bácsi mesélt róla egyszer. Együtt dolgoztak a rendőrségnél, apukám pedig nagyon fontos rendőr. Segít az embereken, és Paul-t küldte ide hozzám, hogy vigyázzon rám, míg ő dolgozik. - Chris megtörli a szemét, és én is a pulcsim ujjába törlöm a könnyeimet.
- Nagyon sajnálom, hogy nem lehettem itt hamarabb. - fogja meg Chris a kicsike kezeit. - Nagyon sajnálom Aiden, hogy nem jöhettem hamarabb. Szeretném, ha tudnád, hogy én vagyok az apád.
- Hm... Ez a Csillagok Háborújában máshogy mondta Darth Vader. - köhint kettőt. - Én vagyok az apád. - mélyíti be a hangját összehúzva a szemét. Chris a könnyei mögött felnevet, ahogy mindenki más is ebbe a helyiségbe.
- Apja-fia. - mondja ki Paul hangosan, és csak most veszem észre, hogy ő is sír. - Megnéztem vele az összes filmet, és tetszett is neki. Mint neked.
- Várjunk! - néz hirtelen Aiden Chris-re. - Te tényleg az apukám vagy, nem csak viccelsz?
- Nem, Aiden. - lépek mellé. - Chris tényleg az apád. Végre visszatért közénk.
- Komolyan az apukám vagy?
- Sajnálom. - öleli át Chris Aiden kis vállát, és zokogni kezd.
- Ne sírj, mert ez nagyon jó. - mondja Chris-nek eltolva magától.
- Tudom, ezek csak... Örömkönnyek.