Sarah
Másnap reggel a szememet törölgetve megyek le a konyhába. Szerencsére a bor csak segített elaludni, másnapos nem vagyok. Elhaladva Chris szobája mellett látom, hogy résnyire nyitva van az ajtó. Egy pillanatra elgondolkodom, majd odasétálva bekukucskálok. Nincs bent. Beljebb sétálva látom, hogy a levelek az ágyon hevernek. Szinte az összes, néhány darab maradt a dobozba.
- Jó reggelt! - ijedve fordulok a hang irányába. Chris hang nélkül lépett be a szobába, egy szál törülközőbe. Arc. Összpontosítanom kell az arcára.
- Jó reggelt! - mosolygok rá. - Látom olvasgattál. - mutatok a levelekre.
- Igen, egy kicsit. - megkerül és a táskájához megy. - Érdekesek.
- Érdekesek?
- Ühüm. - guggol le az ágylábához. - Aranyosak, lényegretörők, valamelyik vicces, valamelyik érdekes.
- Hülyeség. - mondom ki, amit kertelve próbál elmondani nekem.
- Nem. Egyáltalán nem hülyeség, mert neked segített. Őszintén? Nekem is segített.
- Mit találtál érdekesnek? - teszem a köntösöm zsebébe a kezemet.
- A vállalkozást, amit elindultatok és be is futott... Las Vegas-t és Nate-et... Clara fura pitéjét.
- Tessék? - szakítom félbe.
- Clara fura pitéjét.
- Az előtt. Mit mondtál?
- A vállalkozást?
- Nem szórakozz velem! - húzom rá össze a szememet. - Nate-ről. Mit olvastál? - nem vettem ki a Las Vegas-i utat a levelek közül. Chris pedig elolvasta. - Elolvastad?
- El. - még mindig guggol. Az ágyra támaszkodik, majd felnéz rám. - Sarah ez...
- Ne! - megrázom a fejemet. - Csak add ide azt a papírt.
- Sarah megöltél három embert.
- Fejezd be. Tudom mit tettem.
- Anya vagy. - mondja felállva. - Ez itt. - nyúl az éjjeliszekrényre. - Ez egy kurva nagy bizonyíték.
- Tudom, hogy felelőtlenség volt. Tudom, hogy anya vagyok. Tudom, hogy én generáltam egy bizonyítékot, ami mindent romba dönthet. Tudom jól.
- Miért? Miért tetted...
- Miért tettem? - szakítom félbe. - Ezt most te komolyan megkérdezted? - megrázom a fejemet. - Ehhez még reggel van. - indulok meg az ajtó felé. Chris szinte mögém termed és megfogja a kezemet. - Eressz el!
- Miért sodortál mindent veszélybe? - felé fordulok.
- Engedj el, ehhez túl reggel van.
- Nincs túl reggel. - szól vissza élesen.
- Miattad tettem. Mert azt hittem halott vagy. Azt hittem, hogy meghaltál. Azért tettem, mert nem bírtam elviselni még a gondolatát sem annak, hogy a gyilkosod nyugodtan sétálgat az utcákon. Választ kaptál. Most pedig eressz el.
- Ez bizonyíték. - emeli fel. Megpróbálom tőle elvenni, de elhúzza.
- Nem lett volna szabad elolvasnod.
- De elolvastam.
- Hozzám vágod végre, hogy rossz anya vagyok?
- Tessék?
- Vágd a fejemhez. Gondolom erre megy ki a játék. Gyerünk. - bíztatom. - Vágd a fejemhez, hogy rossz anya vagyok. Hogy felelőtlen vagyok és szánalmas.
- Nem vagy szánalmas. - végre elenged. - Sosem voltál szánalmas. Rossz anya sem vagy.
- Kérlek add ide azt a levelet.
- Nem.
- Nem?
- Nem, nem adom.
- Miért nem?
- Mert nálam marad és teszek róla, hogy megsemmisüljön.
- Megtudom én is csinálni. - nyújtom a kezemet felé, kérve a lapot. Megrázza a fejét.
- Nem.
- Add ide. - indulok meg felé, hogy elvegyem tőle. Chris hátrálni kezd egészen a szekrényig, aminek hangosan neki csapódik. Elé állva nyújtózkodom a levélért, amit a feje fölé emelet. - Chris! Add ide!
- Nem. - emeli még magasabbra, mosolya pedig egyre szélesebb lesz. A csupasz mellkasára teszem a tenyeremet, hogy meg tudjam támasztani magam. Viszont a kezem megcsúszik, neki a törülközőnek, ami kioldódik és majdnem leesik róla. A kezét reflexből lehúzza, hogy meg tudja fogni a törölközőt, így elérem a levelet. Elvéve tőle elindulok kifelé, de még mielőtt kiérhettem volna megfogja a derekamat és visszahúz. Kiveszi a kezem közül a papírlapot, és újból a magasba emeli.
- Ne legyél már ennyire gyerekes! - teszem csípőre a kezemet. - Add ide!
- Majd én megsemmisítem. - vállalja a feladatot.
- Megcsinálom én. - megint a lapért nyúlok, de aztán fel is adom. - Ne legyél seggfej, add ide!
- Seggfej?
- Igen. Jó nagy. - elmosolyodik, majd ideadja a lapot. Összehúzom a szemöldökömet.
- Mi az?
- Csak úgy ideadod?
- Igen. Vegyem vissza?
- Nem, majd én elintézem.
- Rendben. - sokkal több makacsságra számítottam. De ezt nem mondom ki hangosan. - Hát akkor... Köszönöm. Azt hiszem. - majd sarkon fordulok és kimegyek a szobából. A kávéfőzőhöz sétálok és lefőzök egy jó nagy adag kávét. Pár perccel később Chris is megjelenik, most már felöltözve.
- Kávét?
- Kérek. - mondja vigyorogva.
- Miért vigyorogsz?
- Semmiért. - mondja a pultra nézve. De még mindig mosolyog.
- Mondd el! - unszolom.
- Ma el kell intéznem valamit, de sietek vissza. Utána arra gondoltam, hogy elvinném Aiden-t a pékségbe.
- Szeret veled a pékségbe menni.
- Ezt örömmel hallom, mert én is szeretek vele menni. Te nem jössz velünk?
- Nem rontom el a fiús napot. - könyöklöm a pultra.
- Nem rontanád el.
- Micsoda flört áradat van itt. - halljuk meg Paul hangját a lépcső irányából. - Mindjárt elsodor. - felállok és hátat fordítok a két fiúnak.
- Kérsz kávét? - kérdezem Paul-tól.
- Kérek bizony. Tehát mióta megy ez itt?
- Mi? - kérdezi Chris, míg én megcsinálom Paul kávéját.
- Jaj, ne játszátok már a hülyét! - húzza el a száját. - A vak is látja, ami itt folyik.
- Mi folyik Paul? - kérdezem ezt most én.
- Ne csináljátok már! Tisztára deja vu érzésem lett ,,Nincs köztünk semmi", ,,Nem tetszik nekem", ,,Ez csak hála" , ,,Barátok vagyunk" bla, bla, bla.
- Paul, ezt most bemeséled magadnak.
- Nem! - megrázza a fejét. - Hiszen látom. Négy évig távol voltatok egymástól. Miért baj, ha vágytok egymás társaságára?
- Paul... Ez ennél bonyolultabb. - mondja neki Chris. Én pedig bólintok egyet.
- Miért kéne bonyolultnak lennie?
- Fejezd be. - figyelmezteti Chris. Szerintem is veszélyes vizekre evezünk.
- De miért? Miért nem vagytok képesek elfogadni a dolgokat?
- Paul, elég!
- De most miért? Itt vagy már egy ideje. Minden olyan, mint régen. Sőt... Sokkal jobb. Ami megtörtént az megtörtént. Együtt gyógyultunk, gyógyulunk és együtt fogunk gyógyulni. Ne tagadjátok meg magatoktól a boldogságot. - mondja, majd feláll a székről. - Most pedig. Megyek felkelteni a PÁROMAT. Szóljatok, ha már nem vagytok vakok. Legyen szép napotok! - majd fejet hajtva elmegy. Mindketten végig nézzük ahogyan felmegy az emeletre, majd egymásra nézünk. Miért van Paul-nak igaza? Hisz működhet. Mindenki tudja, hogy működhet. Akarnunk kell azt, hogy működjön. Chris lehajtja a fejét, a kezére, amit összekeresztezett a pulton.
- Igaza van. - szólalok meg először én. Felnéz rám és elmosolyodik.
- Paul-nak szinte mindig igaza van.
- Akarjuk ezt? Mert lehet nem lesz olyan egyszerű, mint mi azt hisszük.
- Még Aiden nem sérül addig nem izgat, hogy egyszerű lesz vagy sem. Több, mint négy év Sarah. Úgy, hogy nem is éltünk még igazán. Együtt legalábbis nem. Egy vacsora ma este. Az éttermetekbe.
- Paul csomószor hívott már téged oda vacsorázni. Miért nem jöttél egyszer sem.
- Mert veled akartam elmenni először. - elmosolyodom, de el is fordulok, hogy ne lássa a reakciómat.
- Oké.
- Oké. - mondja.
~~~
Délelőtt Chris elment elintézni valamit. Hogy hol és mit, azt nem mondta. Lassan három óra lesz, Aiden-nel pedig egész nap rajzoltam. Van néhány figura, amit felismertem a rajzain, de néhány még nekem is rejtély maradt. Például a napot, a felhőket, a fákat és a virágokat felismertem. Viszont van egy szürke alakzat, egy barna karika néhány dudorral, amit nem sikerült felismernem.
- Ez micsoda? - mutatok a vöröses-barna dologra a papíron.
- Mókus.
- Hol a füle? - az állat igazából egy karikából áll, amiből egy csíkot húzott, ami gondolom a farka.
- Oh... - a barna ceruzát kezdi el keresni, majd miután megtalálta maga elé húzza a papírt. Rajzol két, csálé háromszöget, majd újra felém tolja a papírt.
- És ez itt egy... - mutatok a szürke színű rajzra, amire még nem jöttem rá.
- Egy cica. - válaszol Chris a hátam mögül. Tágra nyitott szemmel fordulok meg a széken. Chris a székemet támasztva áll mögöttem a rajzot tanulmányozva. Észre sem vettem, hogy itthon van.
- Igen. - mondja vigyorogva Aiden. - Ez egy cica. Megyek megmutatom Paul bácsinak. - szólal meg, majd leszáll a székről és magához veszi a rajzát.
- És ezt mégis honnan tudtad? - kérdezem hátra fordulva Chris-hez, aki a konyhába veszi az irányt. A pultra teszi a szatyrokat, majd felém fordul.
- Egyértelmű volt. - mondja vigyorogva, majd elkezdi kipakolgatni az élelmiszereket.
- Most komolyan. - állok fel az asztaltól. - A mókusnak, amit rajzolt, nem volt füle. Viszont ezt nem ismertem fel, pedig volt, füle, farka, négy lába. Honnan tudtad, hogy az egy cica, nem pedig egy kutya?
- Onnan tudtam, hogy még mielőtt elmentem, mondtam neki, hogy rajzoljon egy cicát.
- Akkor nem én vagyok a rossz anya, hogy még a saját gyerekem rajzát sem ismerem fel. Ugye? - Chris felnevet. Hangosan.
- Nem, nem te vagy a rossz anya. Hanem én...
- Hanem te csalsz.
- Nem csalok. Én csak okosabb vagyok.
- Oh, kérlek! - legyintek dramatikusan.
- Egész nap ezt csináltátok? - mutat az asztalra.
- Igen, rengeteg rajz készült.
- Te is rajzoltál?
- Igen.
- Meg kell néznem. - mondja letéve a tejet aztán elindul az asztal felé. Utána megyek és még mielőtt oda ér elé állok.
- Nem. - rázom meg a fejemet.
- Ne csináld! Látnom kell. - vigyorog. - Biztosan egy művész veszett el benned.
- Csak úgy ömlött ebből a megállapításból a szarkasztika. Mi van akkor, ha tényleg művész lélek vagyok? - húzom ki magam, mosolyogva.
- Úgy hiszem, hogy nem.
- Kikérem magamnak! - teszem a mellkasomra a kezemet. - Honnan veszed?
- Mert emlékszem a lerajzolt tervedre. - félre döntöm a fejemet, mert nem tudom mire gondol. - Négy évvel ezelőtti terv lerajzolásod. Márk, álarcosbál... - oh, leesett. Tudom mire gondol.
A második álarcosbál terveit lerajzoltam a Paul által szerzett táblára. Egy kék filccel rajzoltam fel a báltermet, apám embereit, maga apámat, Nate-et és saját magunkat.
- Az csak is azért lett pocsék, mert siettem.
- Aha... - bólogat, mint aki nem hisz nekem. - Akkor hagyj nézzem meg ezeket a rajzokat. - dönti félre a fejét.
- Nem. - megpróbál elmenni mellettem, de nem engedem. Összehúzza rám a szemét, mire én is így teszek.
- Paul bácsi is felismerte a cicát. - fordulok Aiden felé, aki felénk sétál a lappal a kezébe. Chris kapva az alkalmon elmegy mellettem és kezébe veszi a papírokat, amikre én rajzoltam. A háta mögé teszi, hogy Aiden ne lássa, hogy elvette őket.
- Tényleg? - kérdezem tőle, majd visszaül az asztalhoz.
- Igen.
- Mehetünk a pékségbe? - kérdezi Chris a lapokat összehajtogatva, amit utána a zsebébe csúsztat.
- Igen! - kiált fel Aiden. - Hozom a táskámat. - megint leszáll a székről, majd rohanva elindul a szobába.
- Ne fuss! - szólok utána.
- Biztos nem jössz velünk?
- Biztos nem. El akarok intézni néhány papírmunkát, még az... este előtt.
- A randira gondolsz? - kérdezi, húzva az agyamat.
- A vacsorára gondolok.
- Ami egy randi. - teszi zsebre a kezét.
- Ami egy ,,megnézzük meddig bírjuk ki egymás mellett" vacsora.
- Nagyon tetszik ez a vacsora. Igazán... Motiváló.
- Örülök, hogy tetszik.
- Mehetünk! - vigyorog a lépcsőnél álló Aiden. Egy sötétkék széldzsekit vett fel, és egy citromsárga napszemüveget.
- Azta! Egyedül öltöztél fel, méghozzá ilyen gyorsan? - kérdezi Chris, miközben a bejárati ajtó felé sétálva. Én is így teszek, majd Aiden elé érve letérdelek.
- Nem fogsz fázni? - kérdezem tőle, felhúzva a kabátját.
- Nem. - rázza meg a fejét.
- Vigyázni egymásra! - mondom a két fiúnak, miután Chris is magára vette a kabátját.
- Jó anyu! Szia! - integet nekem Aiden, majd kilépnek az ajtón.
~~~
A délután hátra lévő részébe folyamatosan dolgoztam. Elintéztem néhány hívást, megcsináltam a nagyja papírmunkát. Chris-től kaptam egy üzenetet, hogy elviszi Aiden-t a játszótérre. Jó idő volt, érezni, hogy már beköszöntött a tavasz.
Míg vártam a fiúkat, megcsináltam a vacsorát. Spagetti készítettem, mert az gyors és egyszerű. Miután lezártam a kaját, Paul-lal a kanapén ülünk és beszélgetünk. Idő közben Clara is csatlakozott hozzánk, úgy folytattuk a beszélgetést.
- Hol vannak már? - kérdezem az órára pillantva. Mióta kiléptek azon az ajtón szorongok.
- Nemsokára megjönnek. Chris nem hagyja, hogy bármi történjen vele. - én nem Chris-ben nem bízok. Hanem a többi más tényezőtől. Mióta megöltem Nate-et folyamatosan azon gondolkodom, hogy az emberek milyen könnyen hozzájuthatnak fegyverhez. Én is könnyen szereztem, akkor bárki más ugyan olyan könnyen vehet fegyvert a kezébe. Ha pedig az utcán kattan be, főleg mikor Aiden kint van akkor... - Ne pánikolj Sarah. Minden rendben van velük. - bólintok.
- Rátok bízhatom estére Aiden-t? - a nap folyamán egyszer sem kérdeztem meg, mert mindig kiment a fejemből. De ahogy közeledik az este, egyre inkább elfog az izgatottság, a pánik, a félelem és a kíváncsiság.
- Persze, hova mész? - kérdezi Clara, Paul pedig az álla alá teszi a kezét, és bárgyú vigyorral néz rám. Már sejti.
- Hova megy, szombat este, anyuci? - már nem csak mosolyog, már vigyorog rám.
- Csak nem? - fordul Clara Paul felé, aki bólint egyet. - Komolyan?
- Csak egy vacsora.
- Egy vacsora? Csak egy vacsora?
- Igen, csak egy vacsora Paul.
- Ühüm. - bólogat, de nem úgy tűnik, mint aki hisz nekem.
- Újra együtt lesztek? - folytatja a kérdezgetést Clara.
- Nem ezt mondtam.
- Két ilyen konok, és makacs emberrel még soha életembe nem találkoztam. - rázza meg a fejét Paul, szórakozottan. - Akkor milyen vacsora ez?
- Baráti.
- Oh, kérlek! - legyint Clara, vigyorogva
- A barát akkor is barát, ha...
- Elég! - szólok rá élesen, mire mindketten felnevetnek.
- De igaza van. - mutat Paul-ra a húgom. Szúrós tekintettél fordulok felé, mire abba hagyja a röhögést. - Fejezd be Paul! - szól rá tettetett szigorral. Paul lassan felé fordul, majd mindketten elnevetik magukat.
- Gyerekesek vagytok. Mindketten. - állok fel mellőlük. Míg kiröhögik magukat, addig hozok magamnak egy pohár vizet.
- Sarah, szivem, hozol nekem olyan italt, amibe nincs alkohol?
- Víz?
- Az unalmas. - húzza el a száját, mire előveszek neki is egy poharat és tele töltöm csap vízzel. Miután a sajátomba is töltöttem, elindulok vissza a nappaliba, majd megállva előtte, mosolyogva átnyújtom a kért folyadékot. - Igazán figyelmes vagy. - kissé meghajlok előtte. Még mielőtt leülhettem volna, hallom a bejárati ajtó kattanását.
- Megjöttünk! - kiált fel Aiden lehúzva magáról a baseball sapkáját. Meglátva engem, felém rohan, de a nappali szőnyeg előtt megáll. Seggre vágja magát, majd lehúzza a cipőjét, aztán folytatja az útját felém. - Szia anyu! - ölel át.
- Milyen volt a délután?
- Nagyon jó. Chris nem egy, hanem három fánkot is vett nekem. - mutatja a kis ujjain. - Utána átmentünk a játszótérre, és csúszdáztam.
- Három fánk? - kérdezek vissza. Aiden Chris-re, néz, aki a szája elé teszi a kezét.
- Neeem. Csak egy volt. - javítja ki az ujjait is. Felnevetek, és leveszem a kabátját róla.
- Biztos? - húzom fel az egyik szemöldökömet.
- Igen. - Chris-re nézek, aki szintén bólint.
- Éhesek vagytok?
- Igen! - kiált fel Aiden, Chris csak megrázza a fejét.
- Innen átveszem. - áll fel mellém Clara.
- Úgy terveztem, hogy miután lefektettem Aiden-t megyünk. - súgom a fülébe.
- Én pedig gondoskodom a keresztfiamról, míg ti beszélgettek. - söpör ki a nappaliból. - Segítsek ruhát választani, vagy megy egyedül is? Hülye kérdés! Képes lennél elmenni farmerbe. Paul, szedj ennit Aiden-nek. Mindjárt jövünk. - karol át a húgom.
- Csakhogy tisztázzuk. - szólítom meg a lépcsőnél, ahol már nem hallhat senki. - Igenis elmentem volna farmerbe, mert csak azt beszéljük meg, hogy hogyan tovább.
- Eszednél vagy? Chris-sel még soha nem voltál étterembe. Nem volt igazi randitok. Ez lesz az első. - kezd el fel felé tolni.
- Ez nem egy randi!
- Adhatok egy tanácsot. Vagy valami hasonlót?
- Nem tudom, hogy hallani szeretném-e.
- Ha ettetek, vegyetek ki egy szobát.
- Miért is gondoltam azt, hogy valami értelmes tanácsot fogsz adni?
- Mert ez az. Ma este eszetekbe se jusson a gyerek. Kivéve, ha jöhet a második babaprojekt.
- Clara! - szólok rá élesen. Clara elneveti magát, mire én is elmosolyodom.
- Te dolgod, hogy elfogadod-e vagy sem. De haza is jöhettek, csak várjátok meg, míg elalszom. Ha egy kis bátorításra van szükséged, akkor tudod, hogy hol van a bárszekrény kulcsa.
- Nem, nem kell majd semmi féle bátorítás, mert nem fog semmi ilyesmi történni.
- Tehát, a fekete koktélruhát vedd fel, amit Paul nem rég vett neked.
Paul-lal és Aiden-nel voltam ruhát vásárolni, igazából Aiden-nek. De Paul meglátott egy ruhát a kirakatba, amire azt mondta próbáljam fel. Először nem értettem a reakcióját, és nem is árulta el, addig, míg meg nem vette a ruhát. Miután az eladó betette a zacskóba, Paul vette el tőle. Kiérve az üzletből felém fordult és átadta nekem. Azt mondta, hogy:
- Mivel a fekete koktélruhád a rendőrségnél maradt, és nem tudtam visszaszerezni Chris-sel, így megvettem ezt neked. Deja vu érzésem volt, mikor megláttam rajtad. Pontosan ugyanígy festettél, mikor először találkoztunk a bárban. Csak akkor az arcod sokkal, de sokkal morcosabb volt.
Csak nevetni tudtam, mikor ezt mondta nekem. Sírhatnékom is támadt, de azt elnyomtam magamba, majd megölelve megköszöntem neki. Hogy, hogy emlékezhet ilyen pontosan, azt nem tudom. De tényleg így történt.
- Clara, ez a ruha, sok emléket idéz elő.
- De pont erre van szükségetek. Az emlékekre. Amit együtt éltetek meg. Az érzések, a boldogság, a szomorúság. Minden ilyenre szükségetek van.
- Félek, hogy nem fog menni. - ülök le az ágyamra. - Mármint, most reményt keltettem benne, de attól félek, hogy én nem leszek rá képes. Újra és újra összetöröm.
- Figyelj ide. - ül le mellém. - Lehet, hogy megtörténik. Hogy újra összetöröd. De tudod mi a legnagyobb különbség közted és a legtöbb lány között? - megvárja míg ránézek csak aztán folytatja. - Hogy te nem hagyod a földön, összetörve. - mondja egy halvány mosollyal. - Ha te nem vágynál rá, és a régi kapcsolatotokra, akkor nem engedted volna, hogy itt maradjon.
- Hisz ő Aiden apja. - nem tudom miért keresem még mindig a kifogásokat. De ezt teszem. Újabb kibújókat keresek csak azért, mert nem akarom beismerni a nyilvánvalót.
- De Aiden az apjával úgy is tud találkozni, hogy Chris kivesz egy szobát az egyik közeli hotelbe. Nekem nem kell beismerned. Magadnak kell. Visszatérve... A koktélruhát vedd fel, gondoskodom róla, hogy Chris is jól nézzen ki.
- Köszönöm.
- Mit? Hogy Chris-t öltönybe bújtatom? Szerintem abba alszik, sőt, már abba született. Ritkán láttam New York-ba anélkül. - felnevetek. Őszintén.
- Nem. Azt köszönöm, hogy segítettél.
- Szívesen. Kis smink is jöhet, mert úgy nézel ki, mint egy hároméves gyerek anyja. - tagadhatatlan, hogy Paul-lal együtt van. Felmutatom neki a középső ujjamat, mire rám ölti a nyelvét, majd kimegy a hálószobából.