ÖTÖDIK
Szerda reggel szokásosan várt rám a fehér Mercedes. Mikor becsusszanok Nate mellé a kocsiba, csókot nyom a számra, aztán gyorsan végigsiklik rajtam a tekintete. Ma nem mondja, hogy csinos vagyok, ez azt jelenti, hogy nem tetszik neki az aznapi szerelésem. Egy szűk farmert vettem fel, amibe beletűrtem egy fekete topot. Erre felvettem egy krémszínű blézert. Arany ékszerekkel dobtam fel a szettet. Hosszú napom lesz ma, ezért egy pezsgőszìnű Adidas cipőt húztam fel. Talán a magassarkú hiánya nem tetszik neki.
- Minden rendben? - mosolygok rá.
- Persze. - biccent - Csak olyan más vagy ma.
- Hogy érted?
- Nem láttalak még ilyen sportosan öltözni. - vonja meg a vállát. - Kicsit furcsa, de rendben van.
- Hosszú napom lesz ma. - magyarázkodok.
- Daxton-nal, igaz? - vág egy grimaszt.
- Igen, de azt hittem ezt már megbeszéltük...
- Persze, tudom. - zárja le ennyivel, de megint eléri, hogy feszengjek mellette. Kezembe nyom egy pohár kávét.
Inkább nem szólok semmit, elkezdem szürcsölgetni a hosszúkávét. Valójában utálom. Én latte-t szoktam inni, vagy ha nagyon szükségem van a koffeinre, akkor duplapresszót kis tejjel. Ezt a vizes szart viszont alig bírom lenyelni. Nem tudom Nate honnan vette, hogy szeretem egyáltalán, de minden reggel ezt veszi nekem, aztán miután elválunk egymástól a kukában végzi. Talán azt hiszi, mert ő ezt szereti, én is automatikusan szeretem.
Ma nem vesszük fel Lizzie-ket, egyből az iskola felé kanyarodunk. Nathaniel beparkol a szokásos helyére, soha nem áll ott senki, mintha képzeletben felfestette volna oda a nevét.
- Mi az első órád nyuszi? - kulcsolja át az ujjait az enyémen.
- Irodalom. - válaszolom és belekortyolok a kávéba, hogy ne lássa a grimaszom a becézésére, de ahogy megérzem a kávé ízét rájövök, hogy így még rosszabb. - Hol van Lizzie es Jackie?
- Már bent vannak. Büntetést kaptak tegnap, mert különféle módon szivatták egymást egész nap. Lizzie pl. pofánöntötte Jacksont egy vödör vízzel. Úszott az egész folyosó. Jackie erre válaszul festekszóróval faszt rajzolt Liz szekrényének az ajtajára. Ezek még elég visszafogott példák voltak. - nevet fel - Szóval ma ki kellett takarítaniuk első óra előtt az egész folyosót. Lizzie perrel fenyegetőzik.
- Uramatyám... - sóhajtok fel. - Össze kéne jönniük, aztán megnyugodnának.
- Az nekik túl egyszerű lenne.
Ahogy belépünk a kapun már látom is, ahogy Elizabeth barátnőm Jackson mellett duzzog, a srác meg szórakozottan figyeli karbafont kézzel. Nem értem a lány hogy nem veszi észre, ahogy ez a fiú ránéz. Mindenki látja rajta kívül.
Ahogy ezen töprengek Nate mellett sétálva, egy másodperc töredéke alatt csapódik hozzám egy test, aminek következtében az egész kávé a mellkasomra ömlik és ha Nate nem ránt vissza a karomnál fogva, valószínűleg nem is maradok talpon.
- Ahol te megjelensz ott mindig csak rossz dolgok történnek - köpi gúnyosan Nate.
Én eddig azzal voltam elfoglalva, hogy a zsebkendővel felitassam a mellkasomról a kávét. Őszintén egyáltalán nem bánom, hogy kárbaveszett és szerencsére a világos blézerem belső fele lett csak foltos. Nathaniel hangsúlya miatt azonban felkapom a fejem.
Daxton idegesen bámul a szekrénynél álló Dave-re, aki valószínűleg meglökte, így csapódott nekem. Az utóbbi pimaszul mosolyog, de szemeiben riadtság villan, ahogy az előbbi fenyegetően egy lépést lép felé. Arca többet mondd minden szónál. Legszívesebben addig verné, amíg mozog. Legalábbis ezt olvasom le róla.
- Kérj bocsánatot - folytatja Nate állát felszegve, mire Daxton ránk emeli szürke szemeit. - Nem hallod? Azt mondtam, kérj bocsánatot!
- Hagyd, nem történt semmi - mondom halkan és már indulnék a mosdó fele rendbehozni magamat.
- De igen, történt! Szétbaszta a ruháidat. - csattan fel Nathan és szinte rá sem ismerek.
- Van váltóruhám, nem számít! Menjünk. - rázom meg a kezét. Közben a két fiú között cikázik a tekintetem. Daxton engem néz, Nate viszont a fiút. Nem akarok balhét, egyszerűen csak el akarok tűnni innen.
- Szólalj meg te faszfej és kérj elnézést a csajomtól - ragadja meg Daxton bőrkabátjának a gallérját. Nem tudom Nate-ből miért vált ki ekkora agressziót a jelenléte, de teljesen ledöbbenek az eseményeken. Érzem, hogy a fejem zsibbadni kezd és elkap a hányinger.
- Nem ő tehet róla, meglökték! Nem direkt burította rám a kávét. - teszem Nate kezére az enyémet, arra amelyikkel Daxton kabátját markolja.
- Te meg mi a szarért véded? - szakítja szét az összekulcsolt ujjainkat olyan lendülettel, hogy megtántorodok. Daxton a karom után kap, visszahúzva ezzel stabil helyzetbe. - Vedd le róla a mocskos kezeidet, mert eltöröm az ujjaidat! - megrángatja ugyan a gallérjánál fogva, de csak lenéző pillantást kap válaszul.
- Rendben csinálj, amit akarsz Nathaniel. - jelentem ki. - Én erre nem vagyok kíváncsi. - kerülöm meg őket egyenesen a mosdóba igyekezve. Útközben kikapok egy másik fekete toppot a szekrényemből. Ilyen vészhelyzetekre tartok mindig egyet magamnál.
- Daisy! - kiállt utánam Nate, de nem vagyok hajlandó megfordulni. Főleg azért nem, mert hánynom kell. Látom, hogy Lizzie kérdőn pillant rám, de kerülöm mindenki tekintetét.
Egyenesen berontok az egyik fülkébe, annyi időm van csak, hogy magamra zárjam az ajtót, mielőtt az epe végigmarná a torkomat. Két karommal támasztom magam a wc peremén és arra gondolok milyen szánalmasan nézhetek ki most és hogy tuti elkenődött az egész sminkem.
Ideges vagyok Nathan-re, erre az egész cirkuszra egyszerűen semmi szükség sem volt. Daxton nem tett semmi rosszat és pontosan tudom, hogy laposra verné a szőke barátomat, ha igazán akarná, de mégis kontrollálja magát. Nate-nek persze muszáj arcoskodnia. Most majd hallgathatom később, hogy nem álltam ki mellette.
- Daisy! Itt vagy? Minden oké? - hallom meg Liz hangját és tűsarkúja kopogását. Gyorsan letörlöm a szám és a szemem alól a könnyeimet.
- Persze, csak nagyon ragadok a kávétól - felelem - Szerintem letusolok az öltözőben, mert nagyon büdös keveréket alkot a parfümömmel. - nevetek fel hamisan.
- Nate kurva ideges - mondja - Szóljak neki, hogy ne várjon meg?
- Igen, légyszi. - vágom rá egyből - Te is menj nyugodtan órára, muszáj rendbeszednem magam.
- Jól van, majd kimentelek Atkis-nél.
- Kösz Liz, te vagy a legjobb. - huppanok le halkan a wc ülőkére. - Mondd meg Nate-nek, hogy következő szünetben megkeresem.
- Oké.
Hallom, hogy elhagyja a helységet, majd ezután be is csengetnek. Várok pár percet, hogy biztos mindenki órán legyen már, csak ezután fordítom el a zárat és nézek bele a tükörbe. Leveszem a blézerem, aztán a nedves topomat is, bedobom a kukába, mert nem akarom egész nap hordozgatni. Végén még meggyanusítanának, hogy nincs pénzem másikra. Hideg vizet engedek egy nagy marék papírtörlőre és elkezdem vele sikálni a mellkasomat. A zuhany csak ürügy volt, nem ragadok és annyira kávé szagom sincs, csak egyedül akartam lenni. A fejem még mindig kóvályog. Éppen a fogamat mosom egyszál melltartóban, mert nem akartam, hogy a friss ujjatlanom is koszos legyen, mikor nyílik az ajtó. Bepánikolok és az arcom falfehér lesz, miközben a tükörre bámulok, ki lesz az, aki ilyen szánalmas helyzetben talál rám. Aztán megnyugszom.
- Mit keresel itt? - köpöm ki a fogkrémet, majd gyorsan kiöblítem a szám. Elpakolom a tartójába a mini fogkrémet és a fogkefét. Mindig tartok magamnál, mert sosem tudhatom, mikor dönt úgy a gyomrom, hogy kiadja magából tartalmát, vagy én mikor döntök éppen úgy, hogy ledugom az ujjam a torkomon. Hányás szagom azért mégse legyen. Ezután a tükörre emelem a tekintetem, aztán hirtelen megpördülök. - Jézus, te vérzel!
Daxton szemöldöke felszakadt, ahogy a szája is. Nate vajon hogy nézhet ki? Basszameg, ez igazán nem hiányzott.
- Gyere, rendehozlak téged is - ragadom meg a karját és a kézmosó felé húzom, mire rádöbbenek, hogy nincs is rajtam felső. Elvörösödök. - De előtte inkább felöltözöm. - masszirozom meg a homlokom, már mindegy, úgyis látott mindent, ez pedig felettébb kínos.
Áthúzom a fejemen a tiszta ujjatlant, majd a farmeromba gyömöszölöm. Daxton a mosdókagylónak dőlve figyeli minden mozdulatomat, ami még inkább zavarba hoz. Érzem, hogy a fejem lángol. Miután végre van rajtam ruha, gyorsan megigazítom az elkenődött szemfestékem, újrakorrektorozok, aztán a sminkes helyett előkapom az elsősegély neszeszerem. Ebbe van fertőtlenítőspré meg vatta és ragtapasz. Nálam mindig minden van, fel vagyok készülve minden eshetőségre.
- Na, most te jössz - fordulok felé a már fertőtlenítőben úszó vattakoronggal. - Kicsit csípni fog - lépek hozzá közelebb, a két lába közé és finoman rányomom a vérző szemöldökére. Óvatosan dörzsölgetem, ameddig le nem jön a vér. - Nem fáj? - pillantok rá, mire megrázza a fejét. Egész végig az arcomat bámulja, totál kikészít ezzel. Zavarba hoz.
Lefújok egy tiszta korongot a fertőtlenítővel, majd a szájára siklik a tekintetem. Olyan helyes ez a fiú, hülyén hangzik, de ezek a sebek még ellenállhatatlanabb külsőt kölcsönöznek neki. Eddig is körbevette valami megfoghatatlan, merész, rosszfiús aura, na most ez megduplázódott. Megrázom a fejem, ki tudja mióta bámulom már az ajkait, gyengéden hozzáérintem a puha anyagot. A szemem az ő szemére vándorol, egymásba fúródik a tekintetünk és hirtelen úgy érzem, nagyon fullasztó idebent a levegő.
Túl közel vagyunk egymáshoz, olyan közel, amennyire nem lenne szabad.
Elkapom a pillantásom, inkább visszatérek a dolgomhoz, leszedem róla az alvadt vért. Elhajolok a fiú mellett, hogy tiszta vízzel benedvesítsek egy újabb korongot, de rossz ötletnek bizonyul, mert a hirtelen mozdulattól megszédülök, így muszáj megkapaszkodnom a vállába, mert az az első dolog, amit elérek. Lehunyom a szemem, veszek egy mély levegőt és úgy ahogy szoktam próbálom kontrollálni a testem. Nem sikerül koncentrálni, mert Daxton karjai a derekam köré fonódnak, szorosan egyensúlyban tartva.
- Mit csinálsz? - pattannak ki a szemeim. Érzem, hogy a pulzusom gyorsul, ez pedig nem igen segít az ingatag szervezetemnek kontrollt tartani.
- Enned kéne.
Még az ütő is megáll bennem. Két szó. Ennyi csak, mégis szinte lemerevedek, amikor meghallom a hangját. Rekedtes és mély. Pont olyan, amilyennek képzeltem. Pont olyan, amilyen hozzá illik.
Kitágult szemekkel húzódok el tőle és meredek az arcára. Ő viszont úgy tesz mintha nem történt volna semmi, komolyan bámul vissza rám. A derekamon még mindig ott pihen a keze.
- Te beszéltél! - hülledezek, mire megforgatja a szemeit. - Baszki, te hozzám szóltál! - spilázom tovább. - Nem gáz a hangod, nagyon maszkulinos. - vigyorodok el, mire az arcát az egyik kezébe temeti. Nem tudom eldönteni, hogy magába nevet vagy teljesen idiótának tart. - Akkor ezentúl beszélgethetünk végre? - dobódok fel, mire megrázza a fejét. A szám egyből lekunkorodik, mire felsóhajt.
- Kössünk egy alkut! - szólal meg, engem pedig újra elkap az extázis. Nem hiszem el, hogy komolyan beszél hozzám. - Ha ketten vagyunk, hajlandó vagyok valamennyit beszélgetni, ha te cserébe hajlandó vagy enni a jelenlétemben. - elhúzom a számat - És persze megígéred, hogy nem hányod ki.
Elgondolkozom, elsőre nem igazán fűlik hozzá a fogam, de annyira szeretném hallani még a hangját, hogy ilyen abszurd alkuba is képes vagyok belemenni. Ígyhát nagynehezen bólintok egyet.
- Legyen, de nem eszem cukros és zsíros kajákat. Ebből nem engedek. - fonom karba a kezeim.
- Tőlem pedig nem fogsz hosszú monológokat hallani, szóval kvittek vagyunk. - nyújtja felém a kezét. Lassan belecsúsztatom az enyémet, enyhe bizsergés jár át, amikor a bőrünk találkozik. Nem szabadna ilyesmi reakciókat kiváltania belőlem. Megigértem Nate-nek, hogy elkerülöm őt, erre itt állok és a sebeit tisztítgatom, miközben idióta fogadásokat kötök vele. Tutira elment az eszem.
- Na jó, befejezem, amit elkezdtem - rántom el a kezem, mint aki forró parázshoz ért. - Be kellene menned órára, mert pletykálni fognak, ha egyikünk sem jelenik meg.
- Menj te.
- Engem Lizzie már kidumált alóla, úgyhogy sajnos neked kell áldozatot hoznod. - vigyorgok rá.
- Nem értelek néha.
- Miről beszélsz? - ráncolom a homlokom, de csak egy fejrázassal kísért vállvonogatás a válasz. A sebei már tiszták, annyira nem is feltűnőek. Mikor ellépek tőle, elrugaszkodik a mosdókagylótól, majd se szó, se beszéd elhagyja a wc-t. Én sem értem őt.
♡
Következő szünetben egyenesen Nate osztályterméhez indulok. Már a terem előtt áll, gondolom rám várva. Az arcán egy horzsolás sincsen. Ez meglep.
- Látom sikerült rendbehozni magad - mondja kimérten, mire aprót bólintok. - Hogy képzelted, hogy pont Daxton Scott-ot véded az én szavammal szemben? - már nyitnám a szám, de nem hagy szóhoz jutni. - Szerinted milyen képet fest ez rólunk? Mit gondolnak mások, ha a saját barátnőm inkább véd egy senkiházit? - hangja ingerült, de halk, valószínűleg nem akarja, hogy mások azt hallják, hogy veszekedünk.
- Sajnálom. - nyögöm ki - Egyszerűen úgy éreztem túlreagálod, mert nem az ő hibája volt.
- És? - kérdezi fennhangon, mire zavartan pillantok rá. - Nem vagyunk egy súlycsoportban és ha az én barátnőm szeretnél lenni, akkor nem alázol meg nyilvánosan azzal, hogy faképnél hagysz egy olyan ember miatt, akit mindenki utál! Döntsd el, hogy kihez akarsz tartozni.
- Természetesen hozzád.
- Akkor ehhez tartsd magad. - zárja le a témát, majd mintha kicserélték volna puszit nyom az arcomra. - Ebédelünk együtt?
- Persze - mondom, de alig tudom palástolni a zavarodottságomat. Hamarosan csengetnek, így mindketten elindulunk órára. Nate vissza a termébe, én pedig a kémia laborba. Emelt fővel lépem át a küszöböt és indulok célirányosan Lizzie felé, de nem kerüli el a figyelmemet a sok kutató szempár. Daxton a hátsó padban a lábait az asztalra rakva követi végig a lépteimet.
- Mi van viragszál? Hiba van a Mátrixban? - röhög fel gúnyosan Dave. Elegem van ebből az idiótából! Nem értem miért baszogat folyamatosan, de már nagyon kezdem unni. Jackson azt mondta, egy szavamba kerül és kicsinálja, de egyenlőre még nem süllyedtem olyan mélyre.
- A te életed egy nagy hiba - felelem félvállról. - Kár beléd az oxigén.
- De nagy arcod van kiscsillag, kíváncsi vagyok akkor is az lesz-e, ha az újgazdag faszid lapátra tesz, ha még pászor ilyen vállalhatatlanul viselkedsz. - legszívesebben bevernék neki egyet. Már a nyelvemen van egy hozzám nem méltó válasz, de szerencsére Liz előbb kapcsol. Márcsak az kellett volna, hogy kimondjam, amit gondolok.
- Fogd be a pofádat te világi fasz, különben Jackson barátunk eltemet élve. Talán szerelmes vagy Daisy-be, hogy nem bírsz róla leszállni? Leragadtál óvodás szinten vagy mi bajod van? - csattan fel olyan decibellel, hogy az egész osztály elkussol. - A béka segge alatt vagy te hozzánk képest és ne akard megismerni a családjaink haragját, vili? Apád aprócska cége könnyen csődöt jelenthet. Meglátjuk akkor mekkora arcod lesz.
David nem tud reagálni, mert közben megérkezik Mr. Carter és csak ez az egy szerencséje van, mert valószínűleg amúgy is torkán akadt a szó.
- Kösz, Liz - súgom neki, miután lepakolom a cuccaimat.
- Bármikor szívem - kacsint rám - De azért egy magyarázatot meghallgatnék.
- Nate pipa rám, mert szerinte megaláztam - vonom meg a vállam - Szerinted is így van?
- Hát... nem kellett volna ennyire védened Scott-ot, de egyébként Nate tényleg kicsit túllőtt a célon. Rosszul reagáltad le, ismered Evans-t. A hírneve a mindene. - hadarja Lizzie. Igen. A hírneve még nálam is fontosabb. Csak ha ketten vagyunk akkor nem. - Idegességében viszont elszólta magát.
- Miről? - fordulok felé kíváncsian.
- Szószerint azt mondta, hogy Daxton öngyilkosságba kergetett egy csajt.
- Micsoda? - hülledezek. - Ez komoly?
- Ja. Aztán az öccsét is. Ezután megnémult. - vonja meg a vállát Liz. - Félt tőle és ha belegondolsz, így már jogos.
- Ha ez igaz, miért nem hallottam erről sosem? - nem akarom elhinni.
- Már lejárt lemez ez, még nem voltál a társaság tagja, amikor az egész suli erről beszélt, csak mindenki máshogy adta elő. Sokan Nathaniel-t is belekeverték, de tisztázta magát és így a pletykák elkussoltak. Ezért utálja mindenki Daxton Scott-ot. - magyarázza - Nem sokat adok a pletykákra, ezért nem meséltem neked erről. Viszont Nate szájából hallani más volt. Eddig nem beszélt róla sosem.
- Hogy hívták a lányt?
- Carmen Foley. - feleli - Kerüld el Daxton-t. Ez csak egy baráti tanács.
Aprót bólintok, majd akaratlanul is zavarodottan átnézek a vállam fölött. Daxton szemöldöke a magasba ugrik. Nem tudom már kinek hihetek.
Könyvtár
15:50
Megint előbb érkezek, mint Daxton. Nathaniel eldobott a könyvtárig, majd közölte, hogy értem is jön, aztán elmegyünk Jackson-ékhoz lazulni páran. Rábólintottam, habár azt hittem nyugis estém lesz.
A délelőtti incidens óta Nate ugyanazt az arcát mutatja, mint mindig. Mintha mi sem történt volna. Nekem viszont nagyon meg kellett magam erőltetni, hogy ugyanúgy viselkedjek, mint mindig. Soha sem derülhet ki, ami köztünk folyik Daxton-nal és mihamarabb be is kell ezt az egészet fejeznem. Ki kell húznom ezt a félévet balhé nélkül, különben végem. Ha Nathaniel elfordul tőlem, akkor céltabla leszek mindenki számára. Mégegyszer nem bírnám ki.
Leülök a szokásos helyünkre és előszedem az összes olvasmányt, amit múltkor is. Felnyitom a laptopom ott, ahol legutóbb abbahagytam. Rájöttem, hogy egyszerűbb begépelni, mint lekörmölni. Alig telik el öt perc, amikor a szemközti szék csikorogva megmozdul.
Daxton egyszerűen ledob elém egy zacskót, mint múltkor. Gondolom kaja van benne. Remek.
- Neked is szia - mondom, majd visszafordulok a képernyőhöz. - Ma is maximum hatig tudok maradni, úgyhogy haladnunk kell.
Nem érkezik válasz, csak a lap susogása és a toll sistergése jelzi, hogy a fiú is munkához látott. Felpillantok rá, lazán hátradőlve lapozgatja a könyvet, tollát kattogtatva. Gondolom megérzi, hogy figyelem, hirtelen farkasszemet néz velem. Mikor nem szólalok meg, kérdőn felhúzza a vállait.
- Miért nem ütötted meg? - szemöldökráncolás a válasz. - Nathan-t. Miért nem ütöttél vissza?
- Mi értelme lett volna? - a hangjától még mindig libabőrös leszek. Sajnos ezt ő is kiszúrja.
- Talán hogy megvédd magad?
- Aztán hogy kirugassam magam? - hangjában semmilyen érzelem sincs jelen. - Ezzel a félévvel már felesleges játszadozni. A faszfej barátod tudja, hogy bármikor meggyepálnám, ha úgy akarnám. - könyököl az asztalra. - Egyél.
Felsóhajtok és beletúrok a táskába. Csirkés torilla. Oké, ez még belefér. Egy örökkévalóságig rágok egy falatot. Nem vagyok éhes. Nem akarok enni, ezt a gyomrom határozottan jelzi is.
- Miért védtél meg? - szakít félbe most ő engem. Meglep, hogy magától szólal meg.
- Nate túlregálta. Nem volt igaza. Ennyi. - vonom meg a vállam. Aprót bólint. - De többet nem fordulhat elő. Ezt határozottan a tudtomra is adta. - iszok egy koty vizet, higy lecsússzon még egy falat.
- Hát persze. Te pedig úgy ugrálsz, ahogy ő fütyül. - ciccent egyet a mondat végén.
- Ez nem igaz.
- Ne áltasd magad. Igaz. - sandít rám. - De ez rendben van. Senki sem akar kitaszított lenni.
- Semmit sem tudsz rólam. - jelentem ki. - Szeretem Nate-t. Ha ketten vagyunk, akkor teljesen más. Te ezt nem értheted.
- Hogyne. A közönség előtt meg semmibe vesz, ha az érdeke úgy kívánja. A hírneve a legfontosabb. Ahogy neked is, ezért ezt eltűröd.
- Ez nem igaz.
- A tagadással állítasz. Nyugtatod a saját lelked. Ha nem így van, miért csak akkor beszélsz velem, ha mások nem látnak? - néz a szemembe határozottan. Nem felelek. - Látod? Tudod te.
- Oké, rendben. Nem akarom, hogy pletykáljanak rólam. Túl mélyről jövök ahhoz, hogy újra visszaessek a gödör aljára. - dobom az asztalra a kaját.
- Akkor messziről el kellene kerülnöd. - jelenti ki - Miért nem teszed?
- Fogalmam sincs - vonom meg a vállam. - Fura vagy és érdekel ki vagy igazából.
- Addig nem várhatod el tőlem, hogy hagyjam magam kiismerni, ameddig te folyamatosan hazudsz arról, hogy ki vagy.
- Nem hazudok.
- De igen, mindennap. Engem nem érdekel azaz arcod, amit mások látnak.
- Nem vagyok már éhes. - kerülöm ki a témát, eltolva magam elől a táskát.
- Akkor jót beszélgettünk. - mondja egyszerűen, majd újra a könyvekbe temetkezik.
Este hatig többet már nem szólunk egymáshoz.