Sarah
Igazunk lett.
Nem egy hét volt. Tényleg nem annyi lett.
Sőt nem is kettő.
Két teljes hónapunkba telt édesanyám nyomára akadni.
Kettő.
Teljes.
Hónap.
De cserébe itt ül velünk szembe Bella Rose.
De menjünk vissza az elejére.
Miután megtaláltuk anyánk kamu neveit összefüggést kezdtünk keresni bennük. Amíg Clara, Chris és én ezen dolgoztunk, addig Paul folyamatosan próbált bejutni a nyilvántartásba.
Viszont mi hárman találtunk összefüggést a neveknél.
Samantha Cook
Alice Lennon
Ruth Alton
Andrea Robinson
Helen Ashton
Emily Ernest
Ugyan sok szenvedés után találtunk, de az a lényeg, hogy találtunk. Próbáltok felcserélni őket, ABC sorrendbe tenni, de úgy nem kaptunk semmit. Megfordítottuk a neveket, de úgy sem volt semmi. Majd megnéztük a nevek monogramját.
S.C
A.L
R.A
A.R
H.A
E.E
Chris maga elé húzta a papírt és hosszasan tanulmányoztam. Nekem fogalmam sem volt, hogy mit néz annyira, majd hátradőlt és azt mondta:
- Azt a kurva. - Clara-val nem értettük a reakcióját, így vissza magunk elé húztuk a papírt. De még akkor sem tűnt fel semmi. - Olvassátok össze a betűket. Függőlegesen. - úgy tettünk. A felismerés, hogy végre találtunk valamit olyan gyorsan tört ránk, hogy az már sokként ért bennünket.
S.A.R.A.H.E.
C.L.A.R.A.E.
Akkor nagyon boldogok voltunk, hogy találtunk valamit. És ez tényleg egy hét volt. Viszont semmit sem tudtunk ezzel kezdeni. Megnéztük az ABC beli helyüket, hogy a betűkből számokat csináljunk. Hátha titkosírás.
19 1 18 1 8 5 (Sarah E.)
3 12 1 18 1 5 (Clara E.)
De nem titkosírás. Csak egy csomó zagyvaság. Próbálkoztunk telefonszámmal is, de az is sikertelen volt.
Így telt el egy hónap. A nevek közötti összefüggést keresve, miközben Paul megpróbál betörni a rendszerbe. De a nevekkel nem mentünk sokra. Hisz semmit sem találtunk. Paul és Chris többször elindultak az őrsre, hogy megnézzék a nyilvántartásba. Nagyon csábító ötlet volt hisz csak néhány nevet kellett volna beüti a gépbe és sínen vagyunk. De egyszerűen nem tehettük meg. Chris és Paul az állásával játszott. Több összezördülésünk volt ebből. Paul nagyon menni akart, ahogyan Chris is azt mondván, hogy: ,,Nem érdekel." Viszont legnagyobb bánatomra engem is és Clara-t is érdekelte. Így volt, hogy egy héten keresztül nem is szóltunk egymáshoz. Chris és Paul jól meg voltak ketten, ahogyan én és Clara is. Egy héten keresztül ketté szakadt a csapat oly annyira, hogy egy ágyba sem voltunk hajlandóak aludni. Paul a kanapén aludt, Clara Paul szobájába, Chris és én pedig a sajátunkba.
Clara-val beláttuk, hogy igazuk van a fiúknak. Be kell menni az őrsre, hogy találjunk valamilyen nyomot. Bármilyet. Csak gyorsnak, óvatosnak és precíznek kell lenniük. Mindezt egyszerre. Az informatikusuk, Carter, az amatőr informatikus szemfüles, mindent észrevesz. Így kitaláltunk egy tervet, hogy hogyan is vigyék végbe. Már kilépni készültek az ajtón, mikor a laptop felvillant. Mindenki lefagyott. Paul hangosan kiengedte a levegőt és azt mondta: Megcsináltuk! Bent vagyunk az adatbázisba.
Azonnal rákerestünk anya igazi nevére. Bella Rose. De róla 18 éves adatok voltak fent. Majd jött a többi név. Telefonszám, lakcím, bankkártya, munkahely. Sorba néztük meg őket, de egyik névnél sem volt bejelentve semmi. Kivéve egynél. Emily Ernest. Van telefonszáma, lakcíme, bankkártyája és még munkahelyet is találtunk. Így kezdtünk a telefonszámmal. 50-szer, ha nem többször hívtuk fel, de nem válaszolt. Még csak fel sem vette. Elmentünk a lakcímre. Nem volt ott. Megnéztük a bankkártyáját. Nem használta. Megnéztük a munkahelyét. Még csak nyomát sem láttuk.
Ezt csináltuk a második hónapba. Megfigyeltük őfelsége Bella Rose-t, aki se a munkahelyére, se a lakásába nem tette be a lábát. Paul-ék bementek az őrsre, hogy lenyomozzák a telefonját. Sikerült is bemérni. Találjátok ki hol volt? Hát persze, hogy az otthonába.
Így Clara-val azt találtuk ki, hogy betörünk. Sajnos a rendőr fiúcskák nem akartak belemenni, de sikerült meggyőznünk őket. Bár azt hittem Paul száz százalékban benne lesz. De tévedtem.
Clara hajcsatjaival be is jutottunk. A fiúk őrködtek. A telefon töltőre volt csatlakoztatva. Több nem fogadott hívása van. Ezek mi vagyunk. Kivéve egyet. Feljegyeztem a telefonszámot, majd tovább kutakodtunk. Mindenhol mikrós ételek doboza hevert. De annyira nem volt rendetlenség. Ez olyan, alig használt lakás.
A feljegyzett telefonszámra rákerestünk. Nem hittük, hogy felveszik, de így lett. De ez csak Emily munkahelye volt. Elkezdtük faggatni a főnökét. Megkérdeztük, hogy Emily bejár-e dolgozni, mire azt felelte, hogy igen. Elkerülte volna valami a figyelmünket? Így fogtuk magunkat és elindultunk. A kis étterem, ahol Emily, azaz Bella dolgozott elég puccos volt. Kristály csillár, gyönyörű berendezés... Stb.
A terv, amit útközben találtunk ki szörnyű volt és összecsapott. Mentségünkre szóljon, hogy az út alig volt 20 perc. A terv pedig a következő volt. Paul és Clara bemegy enni, mint egy romantikus pár. Ők bent nézelődtek anyánk után. Mi Chris-el pedig kint vártuk a hátsó ajtónál. Ez egy zsákutcába helyezkedett el.
Ha bement minden nap dolgozni, akkor ki is kellett, hogy jönnie. Már pedig több, mint egy hetet töltöttünk itt és egyszer sem láttuk kisétálni az első bejáraton. Így maradt ez.
Szörnyű ötlet.
Mondtam.
Viszont mégis bevált. Paul jelentést adott, hogy látta. Azonnal fogták magukat Clara-val és elindultak a főbejárathoz. És igazunk volt. Tényleg a hátsó kijáratot használta. A vasajtó nehezen nyílik egy nyikorgás kíséretéve, majd mikor a szabad levegőre ér velem találja szembe magát. Azt mondta, hogy:
- Bocsánat hölgyem, de rossz helyen van. Ez az étterem... - majd elhallgatott, mikor meglátta az öltönyös rendőrt mellettem. Chris-t. Nem ismert fel. Miért is tette volna?
- Bella Rose, most velem kell jönnie. - szólalt meg Chris. Az egész filmbe illő jelenet volt. Mikor anyánk meghallotta az igazi nevét futásnak indult. Chris és én persze nem futottunk utána. Tudtuk, hogy Paul és Clara pontosan az étterem bejáratánál lesznek. Anya pedig pontosan arra futott. Ha lett volna nálam popcorn, akkor leültem volna és végig nézem. Talán még le is videózom.
Aztán beültettük a kocsiba és elindultunk a Park Lane Hotelhez. Nem vagyunk annyira hülyék, hogy elvisszük a lakásba.
Így Paul gyorsan kikért egy szobát és oda vittük fel anyát.
És hát itt vagyunk.
Bella Rose itt ül előttünk, semmit sem tudva, hogy kik is vagyunk. Nagyon izgi.
- Lenne néhány kérdésem. - szólal meg anyu.
- Nekünk is. - válaszol Chris. - De tessék csak.
- Miért vagyok itt?
- Nem hiszem el, hogy még csak nem is kapizsgálod. - mondom ki hangosan.
- Mit?
- Emily Ernest. - kezd bele Chris. Ráhagyom. Ő ezt jobban csinálja. - Bocsánat. Bella Rose, kiről 18 éve nem hallottunk semmit.
- Egy jóképű zsaru, akiről nem tudok semmit. - vág vissza anyám.
- Chris Morgan vagyok, üdvözlöm.
- Ön biztosan ismer Mr. Morgan, ha tudja, hogy én Bella vagyok.
- Igen, sok mindent tudok. Ahogyan ön is.
- Attól függ miről.
- Térjünk már a tárgyra. - sóhajtok fel. - Mark Evans. Kezdj csacsogni.
- Miért tenném azt?
- Mark Evans, felesége és két gyerekes anyuka. 18 éve nem tudunk magáról semmit. Azt hittük halott. De, mint kiderül nagyon is él. Sőt, ami azt illeti, sok életet él. - dobja elé Chris a papírt, amin fel vannak sorolva a kamu nevei. - Mark Evans-re vagyunk kíváncsiak. Szeretnénk, ha segítene.
- Miért tenném? - kérdezi újból.
- Mivel Mark egy nagyon, nagyon rossz ember. - száll be Paul is.
- Nem tudok mit mondani. - bennem pedig csak gyűl a harag. Gyűl, és nemsokára ki fog robbanni.
- Nem tud mit mondani? - kérdez vissza Chris. - Semmit?
- Semmit. - mondja nyugodtan. - Mark Evans egy seggfej.
- Igen, tapasztaltuk. Miért nem segít lecsukni?
- Segítenék, de nincs elég bizonyitéka Mr. Morgan. Ami szomorú, mert én ezt már 23 éve csinálom. 23 éve nem találok egy rohadt bizonyítékot sem ellene.
- Egy vallomás megtenné. - von vállat Paul. - Amúgy Paul Wayne vagyok. - nyújtja felé a kezét.
- Mr. Wayne, nem.
- Nem mi?
- Nem lenne elég.
- Miért nem?
- Mert már próbáltam Las Vegas-ba. Szerinte miért vagyok Emily Ernest? Azért, mert Mark-nak egy csomó rendőr dolgozik és bejelentették, hogy a kis felesége az őrsön van. - ha most nem szólalok meg összeomlok.
- Én jövök. - állok fel a székről. Chris elkapja a könyökömet és maga elé fordít.
- Sarah... - suttogja.
- Nyugi Chris... - ütögetem meg a vállát és a füléhez hajolok. - Nem fogom bántani, míg ki nem provokálja. - szánom neki, de elég hangosan mondom ahhoz, hogy itt mindenki hallja. Anya elé állok. - Én nem vagyok rendőr.
- Vettem észre. - szólal meg cinikusan. Igazából fogalmam sincs, hogy hogy kezdjek bele. Szinte már listát írtam arról, hogy mit fogok tőle kérdezni, mit fogok a szemére hányni, vagy mivel fogom vádolni. De nem jut eszembe semmi. Alig változott valamit. Néhány ránc, és persze néhány ősz tincset leszámítva. Még mindig gyönyörű. Nagy levegőt veszek.
- Szeretnék bemutatkozni. - mosolyodom el. - Sarah vagyok. Sarah Evans. - nyújtom felé a kezemet. Az a nagy arc, amit mutatott kicsit meginog. Ahogyan a mosolya is.
- Tudom ki vagy.
- Szóval tudod? - mély levegő Sarah! - Akkor bemutatom őt is. - mutatok Clara felé. - Ő itt Clara. Ismét Evans.
- Tudom. - ez egyre jobb lesz.
- Örülök, hogy tisztába vagy vele. Itt van néhány kérdés. Kezdjük az elejétől. Miért?
- Miért mi?
- Miért mentél el? - harapom be az alsó ajkamat, ezzel megakadályozva, hogy elsírjam magam. Clara-nak nem sikerült. Ő elfordította a fejét.
- Ez egy hosszú...
- Ki ne mondd, hogy ez egy hosszú történet! - csattanok fel. - A szar melóddal már végeztél. Időnk, mint a tenger. Anyu...
- Sarah... - hangja kedves. Olyan, mint volt. Nem cinikus, nem gonosz, mint pár perccel ezelőtt. - Mit akarsz mit mondjak?
- Az igazat. Amiért ott hagytál minket. Nála, akiről tudod, hogy mit csinál. Te mégis nála hagytál.
- Nincs olyan kifogás, amivel elnyerem a bocsánatodat. - állapítja meg. Legalább nem hülye.
- Nem. - rázom meg a fejem. - Tényleg nincs. De, ha tisztelsz, legalább egy kicsit, akkor megteszed.
- Emlékszel a New York-i nyaralásra? - bólintok. - Úgy terveztem, hogy veled és Clara-val lelépek oda. Mert itt soha, de soha nem találna meg minket. - könnyek gyűlnek a szemébe. - Aztán jött az a hülye évi bál. Apád valahogyan rájött, hogy mit terveztem. Fogalmam sincs hogyan, de rájött. Az évi bál alatt felelőségre vont a ház alatti pincébe. Azt hittem meg fog ölni. - hajtja le a fejét. Lélegezz Sarah! - De nem így lett. Azt parancsolta viselkedjek vagyok bajok lesznek. De nemet mondtam. És ekkor fegyvert rántott és meglőtt, itt. - mutat a combjára. - Eltalált egy fontos eret. Azt mondta, hogy ha eltudom húzni a szűrömet akkor életbe hagy. Majd a testőreivel magamra hagytak. Sikerült kisétálnom a pincéből. De addigra már véget ért a bál. Nem tudtam segítséget kérni. Nem tudtam egyszerre értetek menni és a kórházba, hogy ne vérezzek el.
- Így otthagytál. - mondom ki.
- Igen. - szipog. - Elmentem Las Vegas-ból. Ide New York-ba. Apád nem hiszem, hogy tudja, hogy élek.
- Tudja. Kerestet is. - szólal meg Clara.
- Ez még mindig nem magyarázza meg, hogy mi a francért hagytál ott minket! - nehéz. Nehéz úgy kontrolálni az érzéseidet, hogy itt ül veled szemben az, akit egykor imádtál. Nehéz hallgatni a szavakat, amik kijönnek a száján. Mert olyan, mintha minden egyes kimondott szó megforgatná benned a kést. Így nem bírom tovább. Az én érzéseim utat törnek maguknak. Könnyeim hullanak, a kezem remeg. - Oké, hogy elmentél egy kis ideig New York-ba. Hiszen meglőtt. De azt nem értem, hogy miért nem jöttél vissza értünk.
- Sarah, kicsim.
- Ne. - rázom meg a fejem.
- Mert titeket sohasem bántana. Ebben biztos voltam. - felnevetek.
- Nem bántana? A pincébe zárt az a rohadék! Oda, ahova beáll a vérszag. Oda, ahol rosszul leszel, mert nincs rendesen levegő. Kényszerített... Kényszerített arra, hogy emberekre lőjek. Arra kényszerített, hogy fogadjam el, hogy embereket öl. És persze, hogy fogadjam el, hogy rám is ugyan ez a sors vár. Hogy nekem is ugyanazt kell majd csinálnom, mint neki. Szerinted ez úgy hangzik, mint aki sohasem bántana? - mély levegőt veszek. - Elrontotta a Clara-val való kapcsolatomat. Clara-t érzelmileg zsarolta. Bántotta őt. - mutatok a húgomra. - Tönkre tette a szerelmi kapcsolatomat. Igazából tönkre tett mindent. Te pedig azzal jössz, hogy sohasem bántana?
- Nem tudtalak volna kihozni titeket a birtokról.
- Ha nagyon akartad volna, akkor megtetted volna. Azt hittem... - amikor az ember sír nem mindig tud beszélni. Megakad, majd hüppög. Csak kis idő elteltével tud újra megszólalni. - Azt hittem szeretsz bennünket.
- Így is van.
- A nagy francokat anya! - üvöltök rá. - Csodáltalak. Olyan jó anya voltál. De te elmentél. És megértem. Veszélybe voltál. De azt nem tudom megérteni, hogy ott hagytál egy csapat gyilkos mellett minket. Egyszerűen nem megy. Ez így most ügy tűnik, mintha a saját bőrödet akartad volna menteni.
- Közben titeket is védtelek.
- Hogyan?
- Azt gondoltam, hogy majd lenyugszik. Hogy nem lesz olyan erőszakos.
- Embereket öl, hát nem fogod fel? Nincs olyan opció, hogy nem lesz erőszakos. Mindig az lesz. És ezek szerint mindig is volt. - fáradt vagyok.
- Clara... - szól hozzá. Clara is sír.
- Én nem... Nem emlékszem rád. - válaszol Clara. - Sajnálom, de nem. Nem tudom milyen voltál. Nem megy. - Paul feláll és Clara-hoz sétál. Ő átöleli, majd bekíséri az egyik szobába. Én még mindig sírok. Az emlékek csak úgy törnek rám, a szagok, az érzések. Minden egyszerre zuhan rám és nem tudom meddig tudok még talpon maradni.
- Segíts lecsukni. Chris, majd elmondja...
- Nem tehetem. - szakít félbe.
- Tessék?
- Nem tudhatja, hogy New York-ba vagyok. Nem sétálhatok be a rendőrségre.
- De ők... - képedek el. - De csak te tudsz vallomást tenni.
- Te is tudsz Sarah.
- Engem köröznek.
- Mivel?
- Gyilkossággal.
- Megöltél valakit?
- Igen. - hazudom. Chris felém kapja a fejét. Anya is.
- Tessék? Megöltél valakit Sarah? - bólintok. - Miért...? Vagy hogyan?
- Számít?
- Igen, számít.
- Szerintem nem.
- Sarah, ez baj, mert...
- Mert miért?
- Mert...
- Csalódtál?
- Igen.
- Ennek örülök. - csapom össze a kezemet. - Mert én is benned. Így még az undor is kölcsönös. Most pedig, kösz a semmit! - nyitom ki az ajtót. - Ezek szerint még erre sem voltál jó. Igazából nem vagy jó semmire. De azért remélem jó életed lesz. - tessékelem ki az ajtón. - Viszlát, örökre! - majd rácsapom az ajtót. Ismét mély levegő. Chris feláll és szó nélkül megölel. - Sajnálom. - sírom el magam újra. - Nem tudtam kontrolálni az érzéseimet. Azt hittem segíteni fog. - zokogok a karjába. Ő pedig csak simogatja a hátamat és azt suttogja nincsen semmi baj.
Sziasztok!
Hát találkoztunk Bella Rose-al. Nem tudom ki milyen találkozásra számított. Ha tetszett a rész és hozhatom a következőt, akkor nyomd meg a vote-t és kommentelj. Sietek a következő résszel.
Puszilok Mindenkit!