Sarah
A vér még mindig ömlik a tenyeremből. Paul kérdése után a fehér plédre siklik a tekintetem, amit véletlenül összevéreztem. Ő is az említett ágyneműre néz, majd vissza rám. Paul után Chris is belép az ajtón és rémülten néz felém. Majd egyenesen felém indul.
- Mi történt? - fogja közre a kezemet.
- Nincs baj csak egy kis vágás. - nyugtatom meg őket.
- Ahhoz képest, hogy csak egy kis vágás sok a vér. - teszi vissza a kezemet a vízsugár alá.
- Chris, jól vagyok. - Paul a fürdőbe veszi az irányt a kötszeres dobozért. - Véres lett a pléd is és a szőnyeg.
- Pont leszarom a szőnyeget Sarah! Vérzel!
- A tenyerembe fúródott egy üvegszilánk. - figyelmeztetem, még mielőtt elkezdi bekötni. Kiveszi a víz alól és megnézi.
- Én itt nem látok üvegszilánkot.
- Pedig érzem, hogy ott van. - Paul sietve jön vissza hozzánk, de a kezébe nincs semmi. Azt ne mondd, hogy nincs kötszer.
- Nincs kötszer. Nem találom az elsősegély dobozt.
- Nézted a csap alatt a fürdőbe? - kérdezi Chris.
- Néztem.
- Tükrös szekrény? - Paul bólint.
- Elmegyek kötszerért. - veszi vissza a kabátját. Még mielőtt kilép az ajtón felénk fordul. - Ne vérezzel el, míg megjövök. - ezzel kilép és magára zárja az ajtót.
- Még mindig ömlik a vér. Nem szédülsz? - megrázom a fejem. A fájdalom, mintha enyhült volna, miután Chris közre fogta az elvágott kezemet. Egy pillanatra ellép tőlem, de csak azért, hogy a kezébe vegye a konyharuhát. Visszaveszi a kezemet, a rongyot maga mellett hagyja. Megfogva a csípőmet felültet a pultra, majd a lábam közé furakszik, hogy jól hozzáférjen a kezemhez. A csapot, még mindig nem zárta el. - Hogy sikerült?
- Véletlenül lehúztam az órát a helyéről, majd mikor összeszedtem a szilánkokat valaki csöngetett. A frászt hozta rám, így összeszorítottam a tenyeremet, benne az üvegszilánkokkal. - mesélem szerencsétlenségemet.
- Miért húztad le az órát?
- Mert rajta volt a nadrágom.
- Mi? - majd leesik neki, hogy ő dobta fel oda. - Oh.
- Oh, bizony!
- Megpróbálom kihúzni az üvegszilánkot.
- Most már látod? - kérdezem.
- Igen, elég kicsi és még mindig nem látok a vértől, de addig nem tudom elállítani, míg benne van. - bólintok. - Ez fájni fog Sarah. - figyelmeztet. Nem fog fájni. Chris még figyel egy pillanatra és ismét bólintok, hogy neki láthat. Szorosan összezárom a szemem és próbálok arra gondolni, hogy ez nem fáj. Hogy gyerekjáték. Hogy felnőtt vagyok kibírom. De aztán ismét belém hasít az éles fájdalom Chris keze ide vagy oda. Felszisszenek, de Chris nem hagyja. Jó ez kurvára fáj. A márvány pultot szorongatom a másik kezemmel, de nem segít. Ez borzalmasan fáj. Hátra hajtom a fejem, mikor Chris megszólal, hogy:
- Meg van! - mondja két ujjával közre fogva azt a kis szilánkot. Tényleg nagyon apró üvegszilánkról beszélünk. Kezét leöblíti a véremtől, majd az enyémet is a víz alá húzza. Hangosan kiengedem a levegőt és hálát adok, hogy most érkeztek. Nem biztos, hogy sikerült volna egyedül.
- Köszönöm. - nézek rá, miközben betekeri a konyharuhába a tenyeremet.
- Következőre maradj inkább bugyiba vagy ne kezd el felszedni az üvegszilánkokat. - még mindig nem lépett el tőlem. A vizes tenyerét a csupasz combomra teszi. - Hogy vagy?
- Jól. - a fejem még lüktet, de az csak a vágás miatt van.
- Nem fázol, nincs meleged? - kérdezi és közben a homlokomra teszi a kezét.
- Mi nők nem dőlünk úgy ki egy kis náthától, mint ti férfiak.
- Tisztelet a kivételnek. - mutat saját magára.
- Szerintem te sem vagy kivétel. Szinte teljesen biztos vagyok, hogy te totálisan kidőlsz, ha lázad lenne.
- Ha egy lövést túl élek, akkor egy kis nátha semmi.
- Oké. Mondod ezt te. - bököm mellkason.
- Mondom ezt én. - bök ő is mellkason. - Milyen nyomod van?
- Szerintem anyám életbe van.
- Miből gondolod? - ellököm magamtól és leugrom a pultról. A hálóba sietek és magamhoz veszem az aktát.
- Ebből. - dobom le elé. Összehúzza a szemét, majd a kezébe veszi.
- Ezen az van, hogy inaktiválva.
- Lapozz bele. Negyedik oldal. Bal felső sarok. - úgy tesz. A negyedik oldalra lapoz, majd megnézi a bal felső sarkot.
- Ez apád kézírása?
- Igen.
- Ez egy nagyon jó nyom Sarah. Ő segíthet lecsukni az apádat.
- Tudom. - mondom mosolyogva.
- Elképesztő vagy. Még betegen is. - ezen csak mosolygok. Közelebb lép és megölel. - Jobb vagy, mint mi Paul-al összeségében.
- Csak szerencse. Ha nem teszem Clara táskájába akkor ez se lenne.
- Amint meggyógyulsz megkeressük.
- Ne kezd te is. Jól vagyok. Attól fogok meggyógyulni, ha lecsukjuk apámat. Vagy felelőségre vonhatom anyámat.
- Azt hittem hiányzik, de ez most úgy hangzik, mintha haragudnál rá.
- Chris, az anyám elhagyott. Egy olyan férfi kezébe hagyott, aki... - engedem el. - Aki rossz ember. Nagyon rossz.
- De biztos van magyarázata.
- Ne védd te is! - kerülöm meg a pultot és a leggingsemért indulok, amit azóta se sikerült felvennem. Chris utánam jön, de megáll az ajtóban.
- Én nem őt védem, hanem téged.
- Nem. - fonom keresztbe a kezem. - Ezzel nem engem védesz.
- De igen. Viszont, ha te azt mondod, hogy rossz, elhiszem neked. - jön közelebb és magához ölel. A fejemet a mellkasára hajtom ő pedig a fejem búbjára teszi az állát.
- Köszönöm.
- Szíveim megjöttem! Hoztam finom kötszert! - halljuk meg Paul hangját, majd azt is, hogy bezáródik az ajtó. - Oh, ne elvérzett. Ne Sarah! Ne... - kisétálunk a hálóból és látjuk, hogy Paul a pultra támaszkodik és sírást imitál. Ez nagyon hülye. Mikor meghallja a lépteinket felnéz. - Szellem! - kiált fel és a szívéhez kap.
- Elmehetnél színésznek. - sétálok mellé és elveszem az elsősegély dobozt, amit hozott.
- Áh. - legyint. - Már próbálkoztam. Nem sikerült. - felnyitom a dobozt és előveszem a kötszert. Chris mellém lép és óvatosan letekeri a kezemről a vérrel átitatódott rongyot.
- Nem kell összevarrni. - állapítja meg, majd kiveszi a kezemből a kötszert. Betekeri vele a kezemet, majd megkötve megpuszilja. Én pedig csak lesem minden mozdulatát.
- Kicsit sok itt a szexuális feszültség. Engem is vibrál. - elhúzódom Chris-től és Paul-nak is megmutatom az aktát.
- Apám ügyét felfüggesztjük. - jelentem ki.
- Ez anyukád aktája? - kezd el benne lapozgatni.
- Igen, meg kell keresnünk.
- Azt hittem halott.
- Én is. Hol kezdjük?
- Elhoztam az egyik rendőrségi laptopot. Megcsinálom, hogy ne tudjanak ebbe bejutni és akkor miénk a pálya.
- Vissza kell mennünk teljesen az eltűnéséig. Ami 18 évet jelent. Sok idő lesz, és nagyon aprólékosnak kell lennünk. - mindketten bólintanak. Chris telefonja szólni kezd, mire felmutatja az ujját, hogy egy pillanat és bemegy a hálóba.
- Ez több hétig el fog tartani. - jegyzi meg Paul. Bólintok. De az is lehet, hogy hónapokig. Közben visszaér Chris egy mosollyal az arcán.
- Hannah Morgan most már költözhetsz. - értetlenül nézek rá. Paul is ugyanígy tesz. - Most hívtak a lakás miatt.
- Miért lettem Hannah Morgan? - értetlenkedem.
- Felismerne az ingatlanos. Mikor voltam megnézni a lakást folyamatosan arról kérdezgetett, hogy elfogtalak-e már.
- Oké... De miért nem a te neveden van?
- Chris Morgan különleges ügynök, akinek meg kell adnia a rendőrségen a lakcímét?
- Ja... Én értem. - szólal meg Paul. Én még mindig nem. - Steve egy köcsög és bármikor beállíthat. Ha ez van megadva, mármint a hotel címe akkor elég csak azt mondani, ha beállít ide, hogy nem vagyunk otthon.
- Taktikai lépés. De miért lettem Morgan?
- Mert, ha a nevemet viseled a feleségemnek számítasz. Én át tudom venni a házat anélkül, hogy a nevemen lenne és, hogy neked ne kelljen jelen lenni a ház átvesésekor. - esik le végre nekem is.
- Okos lépés. Gratulálok Mr. Morgan. - fogok vele kezet.
- Akkor végre kiköltözhetünk innen? - kérdezi Paul. - Nagyon menő, meg minden. De most már örülnék egy szobának.
- Bútorok? - fordulok Chris felé.
- Minden van. Csak a személyes holmikat kell vinnünk.
- Az öltönyök. - mondom halkan és felnevetek.
- Igen azok. - válaszol Chris. Meghallotta. Hupsz.
- Akkor irány pakolni. - csapom össze a tenyeremet.
- A kocsimba van néhány doboz. Felhozom. - fogja meg a vállamat Chris, majd egy puszit ad a fejem tetejére. Felkapva a kabátját elhagyja a szobát. Mosolygok. Nem tudom elhinni, hogy végre tudok mosyogni. Még mindig köröznek a rendőrök, az apám és az apám munkatársai, de Chris-el és Paul-al, megfogjuk tudni oldani az ügyet. Azt is, hogy apám rács mögé kerüljön és azt is, hogy ne körözzenek a pincér miatt. Felszabadító érzés magam mögött tudni két, illetve három embert. Paul-ra nézek, aki engem bámul bárgyú mosollyal. Ennek mi baja?
- Neked mi bajod? - kérdezem összehúzva a szemöldökömet.
- Nem volt még időnk beszélni. Kettesben.
- Jaj, félek. - sétálok a hálóba, hogy elkezdjem összeszedegetni azt a néhány ruhámat.
- Sokkal jobban mutattok együtt. - mondja miután utánam jött a szobába.
- Igen lehet. - igyekszem elrejteni a mosolyomat.
- Sarah, ti egymásnak lettetek teremtve.
- Jó, azért nem kell túlozni. - emelem fel a kezemet.
- Nem túlzok.
- Persze... Téged pont úgy ismerünk, mint aki ,,Nem túloz".
- Tény, de ezt komolyan mondom. Milyen érzés?
- Mi milyen érzés?
- Hogy van valaki, aki szeret.
- Paul, még csak kedveljük egymást. Ez nem azt jelenti, hogy jön az esküvő is.
- Pedig már házasok vagytok, Hannah Morgan. - felnevet. Én is felnevetek.
- Nem tudom Paul. Rettegek igazából. Nate-el nem ilyen kapcsolatom volt. Fogalmam sincs mit csináljak.
- Nate egy seggfej.
- Tudom.
- Chris nem az.
- Tudom. Csak olyan új ez az egész.
- Belejöttök én tudom. - jön mellém, majd a kezébe veszi az egyik pólómat és elkezdi összehajtogatni.
- Itt vannak a dobozok. - halljuk meg Chris hangját.
- Boldogulsz? - kérdezi Paul és bólintok. Meg fog egy dobozt és fütyörészve kimegy a hálóból.
- Miről csevegtetek ti ketten míg lent voltam?
- Igazából, ami csak kijött a száján.
- Segítsek?
- Ha szeretnél. - vonom meg a vállam, majd egy dobozzal a kezébe ide sétál hozzám. - Szeretnék kérni tőled valamit. - fordulok vele szemben. Ő is leteszi a ruhadarabot a kezéből és teljesen nekem szenteli a figyelmét.
- Rendben.
- Chris, azt szeretném kérni, hogy mindig legyél velem őszinte. Ezt az egyet meg kell ígérned, hogy nem fogsz hazudni nekem. Nem szeretnék kételkedni benned.
- Megígérem, hogy nem fogok neked hazudni. - emeli fel a kisujját.
- Kisujj eskü? - kérdezem és felnevetek.
- Le is térdelhetek.
- Ne. - fogom meg a vállát. - Jó a kisujj eskü. - emelem fel én is az ujjamat. Belekasztja a sajátját az enyémbe, majd megrázza. Visszafordulunk a ruhakupachoz és folytatjuk a hajtogatást.
- Akkor most őszinte leszek veled. - megint felém fordul.
- Igen?
- Fogalmam sincs mit csináljak. - kiengedem a levegőt. Megnyugodtam.
- Én sem tudom mit csináljak. - válaszolom. - De szerintem tudom, hogy hol kezdjük.
- Igen?
- Meg kell, hogy ismerjelek. És te is engem. Utána eldöntöd, hogy maradsz vagy mész.
- Oh jaj.
- Mi az? - nyílik tágra a szemem.
- Felfordult a világ? Sarah Evans ismerkedni akar? - a karjába boxolok. - Lehet le kell majd kötöznöd, hogy maradásra bírj. - mondja szórakozottan és ismét a karjába ütök. Ezúttal erősebben. - Áu. Te kérted, hogy legyek őszinte. - felnevetek. - Akkor ismerkedjünk Sarah. Mindent meg akarok rólad tudni. - elmosolyodom.
- Hát akkor kérdezz. - hajtogatok össze egy pólót.
- Kedvenc szín?
- Komolyan? Az ismerkedős dumák közül is a legalappal kezdesz?
- Komolyan mondtam, hogy mindent tudni akarok rólad.
- Piros. Mi a tiéd?
- Kék.
- Kedvenc állat? - kérdezem.
- Kutya. Tiéd?
- Nincs.
- Nincs kedvenc állatod? - megrázom a fejem. - Mi a legnagyobb félelmed?
- Ez egy kicsit nagy ugrás. - válaszolom. - Tudod. - tudja, hogy nekem a bizalom a legnagyobb gyengém és félelmem. Bólint. - Mi a tiéd?
- Te is tudod. - igaz. Én is tudom. Hogy a szerettei elhagyják valamilyen úton módon. Itt tudom, hogy az apjára gondolt és Sophie-ra. Az apja nem direkt hagyta itt, míg Sophie úgy döntött, hogy elhagyja.
~~~
Folyamatosan oda és vissza kérdezgettük egymást. Voltak kevésbé érdekes kérdések, de volt olyan is, amin törnöm kellett a fejemet, mert hirtelen nem tudtam rá a választ. Sophie-ra és Nate-re még nem került sor. De sor fog. Közben elpakoltuk a ruháimat és Chris ruháinak is a felét.
- Van egy piros pólód? - emelem ki az anyagot.
- Van.
- És nem szóltál róla? - ez sokkal jobban állna rajta, mint az öltöny, már pedig az öltönyt nehezen lehet felül múlni. Tetszik, hogy pont méretre van szabva. Nem lóg rajta, de nem is szűk. Általában a férfiak direkt szűkebb öltönyt vesznek fel, hogy megmutassák a karizmukat. Na, Chris-nek nem kell két számmal kisebbet vennie, mert így is pontosan kirajzolódnak a bicepszei. Az öltönynél az ing még a jobb. Chris-en az a kedvencem.
- Nem tudom melyik beszélgetésünk közben kellett volna megemlítenem, hogy van egy piros pólóm. - jogos.
- Vedd fel. - veszem le a vállfáról.
- Most? - bólintok. Pakolás közben már levette az öltönyét, így csak az ingjétől kel megszabadulnia. Kilazítja a nyakkendőjét, majd elkezdi kigombolni az ingjét. Ez a test, valami eszméletlen. - Vigyázz van egy kis nyál ott a szád szélén. - vigyorodik el, mire megcsavarom a piros pólót, majd Chris-re csapok vele.
- Csak vedd fel. - nyújtom felé a pólót, mikor lehúzza magáról az ing ujját. Szürke nadrágját egy fekete öv tartja. Ennek az embernek nincs sehol feleslege. Belebújik a piros felsőbe. Igazam lett. Az ing és az öltönyt is lenyomja ez a póló. Ez sem szűk, de kirajzolódnak a vonalai. A hasa, a karja. Minden. - Ez a kedvencem. - jelentem ki.
- Igen? - bólintok. - Rajtad a pólóm tetszik igazán. A szürke. Úgy, hogy nincs rajtad nadrág. - felhívás keringőre? Közelebb lép és átkarolja a derekamat. Én a kezemet rakom a nyakába.
- Nagyon szívesen lefeküdnék veled Chris Morgan, de sajnos dolgunk van. - most én vigyorodom el és egy puszit nyomok az arcára. Elengedem és visszafordulok a szekrénye felé. Lopva rápillantok és látom, hogy nem csinál semmit. Csak engem néz.
Sziasztok!
Meghoztam a következő részt! Ha tetszett kérlek nyomd meg a vote-ot és kommentelj. A héten fogalmam sincs, hogy mikor fogok tudni új részt hozni. De sietek.
Puszilok Mindenkit!