"Fénylő ajkadon bujdokoló nap
a mosolyod; szelíden süt rám és meleg."
Radnóti Miklós
Hű, randira hívott? Dehogy randira, hiszen épp a parkolóban beszéltük meg korábban mennyire képtelenek vagyunk egy kapcsolatra. Mi nem randizunk.
Ettől függetlenül bukfencezett a hasam ha arra gondoltam onnantól kezdve az este, sőt még másnap is, természetesen.
Az életem persze nem állt meg. Miután reggelit készítettem magamnak leültem a számítógép elé a körmös cuccaimmal. Gondoltam míg szárad majd a körmöm a gépben addig a másikkal tudok neten nézelődni. Inspirációt kerestem a Rom finiséhez, dekorációkat, fényeket, hogy tényleg teljesen kész legyen a hivatalos megnyitóra. Közben pedig a körmeimmel bíbelődtem. Építgettem őket, kifestettem, sőt néhány menő láng mintát is pingáltam rájuk. Kreatív ember vagyok, még a körmeimet is ezért csinálom magamnak és nem hagyom másra, mert szeretem mikor az én érdemem a végeredmény és az ötlet is.
Miután kész lettem listát írtam a telefonomba. Jó néhány körmös dolgom elfogyott, amit vennem kellett, sőt muszáj volt amúgy is boltba mennem, mert már reggel az utolsó szelet kenyeret ettem meg.
Aztán kocsiba pattantam és néhány óra múlva már egy bevásárlóközpontban toltam magam előtt a kosarat a sorok között és vettem mindent, amire szükségem volt. Attól függetlenül, hogy a szüleimmel éltem nem esett nehezemre az ilyesfajta önállóság. Szoktam boltba járni, otthon főzni. A családommal egy csapat vagyunk, nem kiszolgáljuk egymást.
A délután sokkal gyorsabban jött, mint azt gondoltam. Eszembe is jutott, hogy írok Harrynek mi a terve, hiszen nem szeretem ha nincs meg előttem hova is megyünk és nem tudom mit vegyek fel. A válasza legalább segített. Nyári ruhát. Nos, ha tippelnem kéne azt mondanám Harry gyengéje a nőkön a lazább miniruha vagy szoknya. Már emlékszem egyszer megemlítette, hogy tetszik neki a tenisz stílusú szoknya, amit viselek és az is hasonló kategóriában van, mint egy nyári ruha. Aranyosnak gondoltam, hogy így kerek perec megmondta, hogy azt vegyem fel, így örömmel eleget tettem a kérésének és már nem is kellett annyit gondolkodnom a szekrényem előtt.
Ma nem volt túl meleg, így megpróbálkoztam azzal, hogy kiengedjem a hajam. Folyamatosan beborult, aztán kisütött a nap, de az erős szél miatt nem volt olyan fülledt a levegő, mint a mostani nyár többi napján. Hála istennek, én rosszabbul viselem a meleget, mint egy kilencven éves néni.
Pontban hatkor pittyent meg a telefonom Harry üzenetével, miszerint itt van. Már igencsak futtában sikerült csak magamra fújni egy kis parfümöt, felkapni a táskám és belegyömöszölni abba a telefonom a lépcsőn lefelé menet. Mindig ezt csinálom. Halogatom az elkészülést, mert az mindig gyorsan megvan, de aztán a végén elveszek a részletekben, nem hagyok időt dolgokra és rendszerint futtában végzek csak.
Persze ezt nem mutattam Harrynek. Még mielőtt kinyitottam volna a fekete autójának anyósülése felőli ajtaját mély levegőt vettem, hogy csillapítsam a lihegésem és csak aztán szálltam be.
- Szia - köszöntem, közben felé fordultam és végig pillantottam rajta. Jól nézett ki, sőt. Nagyon jól. Sötét farmert viselt megszokott módon, viszont felül egy lazább rövid ujjú, fehér ing volt rajta, amit fekete levelek díszítettek.
- Szia - mosolyodott el a szemembe nézve. - Valaki gyönyörű ma.
- Te is jól nézel ki - viszonoztam egyből a bókját és próbáltam nem törődni azzal, hogy mennyire zavarba jöttem az övé miatt.
- Mehetünk? - kérdezte. Most hogy így rákérdezett furcsáltam a hiányérzetet, ami bennem kezdett kialakulni, mintha valamit elfelejtettem volna.
- Te jó ég, elfelejtettem bezárni az ajtót, várj - kaptam a homlokomhoz és sietősen kiszálltam a kocsiból, hogy visszamenjek.
Úgy hozzá vagyok szokva, hogy főleg így estefelé mindig van itthon valaki, hogy siettemben előbb ezt teljesen elfelejtettem. Még magam mögött hallottam Harry nevetését, nem csoda. Erősen szétesve indítottam ezt az estét ok nélkül.
- Most már mehetünk - mondtam, miután vissza szálltam immáron a lakáskulccsal a kezemben.
- Biztos? Nem hagytál úgy hajvasalót, sütőt, vasalót..
- Nagyon vicces - forgattam meg a szemem, de azért titkon magamban elgondolkodtam, hogy valóban kikapcsoltam-e mindent.
Fogalmam sem volt hova tartottunk. Boston és környéke óriási, hiába élek már itt pár éve, még mindig rendszerint olyan helyekre megyek néha, ami teljesen ismeretlen. Egy élet is kevés lenne nekem kiismerni az egész környéket. Egy ideig a forgalmas főúton jöttünk, aztán amióta Harry jobbra fordult egyre kevesebb és kevesebb autó volt körülöttünk.
Közöttünk csend uralkodott, bár nem volt egyáltalán kínos. A zene szólt, Harry vezetett, én pedig nézelődtem az új helyen.
Mindenhol hatalmas fák, zöldövezet.
Akkor furcsáltam már csak a dolgot, mikor egy mellékútra fordultunk, ami csak vitt és vitt minket lényegében a semmi közepén.
Ez egy tökéletes hely lenne ahhoz, hogy megöljön és elrejtse a holttestem - gondoltam magamban. Kettőnk közül talán én voltam a furcsább emiatt a gondolat miatt, túl sok krimit nézek, ami valós történeteket mondd el, de istenemre mondom, hogy mindig ilyen helyeken találnak nyomokat.
Volt pár fa és bokor az út mellett az elején, de mostanra egyre kevesebb és lassacskán egyre több virág tűnt fel a bokrok mellett. Harry az egyik fa mellé, az árnyékba lehúzódott és mielőtt megszólalhattam volna kiszállt a kocsiból, majd megkerülve azt kinyitotta nekem az ajtót.
- Köszönöm - motyogtam szégyenlősen és vele a nyomomban a kocsi hátához sétáltam. Kinyitotta a csomagtartót, míg én kíváncsian néztem körbe. - Megint piknikezünk? - mosolyodtam el szélesen, miután kivett egy pokrócot.
- Mikor először piknikeztünk zaklatott voltál a buli miatt, aztán a másodikba beleszart az exed. Ezek után muszáj legalább egy jónak lennie.
Hát jó. Akkor piknikezzünk.
Ez egy randi, egy igazi piknikes randi.
Vagy nem, ugyebár én is Felixet egy baráti piknikezésre hívtam pár napja, így pont én vagyok az, akinek nem kellene ezt túlgondolnia. De akkor is izgatott voltam az ötlettől.
Szép helyen voltunk. Kisebb dimbek-dombok voltak a réten tőlünk nem messze, amin ültünk. Tőlünk jobbra fák és bokrok adtak némi árnyékot a pokrócunk egy részének, amit a kissé magas fűbe leterítettünk. A fű mellett viszont kamilla virágok sokasága díszítette a tájat, igazán szép volt még akkor is, ha látszott a fűmagasságán, hogy nem igazán törődik ezzel a területtel itt senki.
- Honnan ismered ezt a helyet? - kérdeztem. Egymás mellett ültünk, az én lábam félig ki volt nyújtva és rendszerint ledőltem a térdemre, míg mellettem Harry lezseren támaszkodott a földön ülés közben.
- Itt Boston körül ezer meg egy ilyen elhagyott helyet ismerek. Tiniként célunk volt a srácokkal, hogy minél eldugottabb helyeket találjunk, hogy valami hülyeséget csináljunk - válaszolta.
Szavaira bólintottam, hiszen akárhányszor a fiatalabb kori énje szóba jön összefacsarodik a szívem. Ebből is csak az jött le, hogy mindig menekültek valahova. Ha csínytevést tettek, ha nem, nem érdemelték azt, amin keresztül mentek már babaként.
- Más a körmöd, ma csináltattad? - kérdezte.
- Öhm igen - bólintottam kissé értetlenül, hiszen meglepett a figyelmessége. - Vagyis nem, én csináltam őket - javítottam ki magam, mikor felfogtam mit mondott. Te jó ég mennyire szét voltam ma esve.
- Magadnak? Menő - bólintott s közelebb hajolt, hogy jobban szemügyre vegye őket amint a kezeim a térdemen pihentek.
- Szerintem még mindig itt vannak a táskámban a lakkok, mert ma újra vettem párat. Megcsinálhatom a tiéd? - csillant fel a szemem s közben már javában a táskámban kutattam, hogy megkeressem benne a körömlakkokat. Eszebejutott, hogy már láttam kifestve a körmét és még soha nem találkoztam olyan férfival korábban, akin ezt láttam volna és túlságosan is vonzónak találtam.
- Ha szeretnéd - rántotta meg a vállát.
Ezt kedvelem benne igazán. Feltűnt már korábban is, hogy attraktívnak találom egy férfiban ha nincs jelen a "mérgező férfiasság". Úgy jellemezném, hogy az ilyen férfiak simán kifestik a körmüket, akár sminkelnek, rózsaszínt vagy ékszereket hordanak, és nem érdekli őket ha más akár emiatt megkérdőjelezi azt, hogy melyik nemhez vonzódnak, mert annyira magabiztosak a szexualitásukban, hogy lepereg róluk. Ez a magabiztosság rendkívül attraktív, és amúgy is túlzottan is vonzó a szememben ha egy férfinak mondjuk ki van húzva a szeme vagy ki van festve a körme. Az első azt mutatja kreatív, a második azt hogy törődik magával, sőt a részletekkel is. Nem elég ha felkap reggel egy térd rövidnadrágot, egy ronda Boston feliratú színes pólóval például és késznek is nyilvánítja magát. Törődik a részletekkel.
És ez vonzó, nagyon vonzó a szememben.
Harry is ilyen. Mindig gyűrűk díszítik a szép kezeit, kifestve is láttam már korábban a körmeit amint mondtam és a divat érzéke is remek. Ő különleges.
Gondoltam nem kérek tőle ultimátumot, hogy melyik körmére milyen mintát óhajt. Egyszerűen kinyújtottam felé a kezem és egy halvány mosollyal a szemébe néztem. Viszonozta azt, s egyből a kezembe adta az övét.
Kicsit hezitáltam hova tegyem a kezét, hogy kényelmes legyen nekem és neki is, így végül egyszerűen a combomra tettem, miután a lábamat letettem a pokrócra. Próbáltam nem reagálni arra a villámcsapás szerű érzésre, ami végigterült bennem az érintése miatt a csupasz combomon, na meg a pimaszságára sem, amiért megmarkolta egy pillanatra. Rá pillantva amint elkaptam a tekintetét felnevetett, aztán kiegyenesítette ismét a kezét előttem.
Míg nekem minden körmöm láng minta díszítette, addig gondoltam neki csak a hüvelykujjára és a gyűrűs ujjára rajzolok, máskülönben besötétedne mire végeznék vele. Így hát először a pink lakk felé nyúltam, a hajamat a fülem mögé tettem, hogy ne legyen benne a látásomban, és egyesével elkezdtem kifesteni minden körmét. Sokkal könnyebbnek tűnt a feladat elméletben, hiszen gyakorlatban folyamatosan éreztem magamon Harry tekintetét és zavarba ejtett vele, nehezen koncentráltam.
- Ne nézz ilyen erősen, mert elrontom - néztem fel rá mikor a másik kezét tette épp a combomra.
- Mégis mi mást nézhetnék? - húzta össze a szemöldökét, de ajkán vigyor ült mintha jól szórakozna a zavaromon, éppen ezért inkább csendben maradtam és próbáltam eltekinteni tőle és tényleg a feladatomra koncentrálni.
Mire a másik kezével végeztem az alap rózsaszínnel, az első keze meg is száradt. A piros lakkot kinyitottam és a táskámból elővettem az ecsetet, amit ma vettem. Milyen jó dolog, hogy elfelejtettem otthon kipakolni. Minél óvatosabban próbáltam a vonalakat rajzolni és elégedetten figyeltem, ahogy szépen lassan kialakult a láng minta. Aztán ezt megismételtem még egy körmén, és a másikon is kettőn.
- Már mindjárt kész - néztem fel ismét rá. Egyből beleakadtam a tekintetébe, tehát azóta is ugyanúgy figyelt eddig, csak már jobban sikerült elvonatkoztatni róla.
- Csak nyugodtan, én ráérek - rántotta meg a vállát. Szavára elmosolyodtam, pedig már vártam hogy a legtöbb férfihoz méltóan türelmetlen lesz majd, de nem volt az.
Visszanézve a körmére már csak annyit csináltam, hogy a lángok közepét feltöltöttem egy csillogós lakkal és a tetejére egy átlátszó fedőréteget tettem, hogy tartósabb legyen valamivel.
- Kész is.
- Oh, király - fordította maga felé a kezét és megnézegette. - Illik a tiédhez - pillantott aztán az enyémre.
- Igen - somolyogtam, miközben a kezére tettem az enyémet, hogy egyben is láthassuk őket. - Ha nem tetszik lemoshatod otthon.
- Dehogy mosom, tetszik - háborodott fel egyből. - Köszönöm.
- Szívesen.
- Hogyan hálálhatnám meg? - húzódott közelebb hozzám és felemelete a kezeit a derekam irányába, de elhúzódtam tőle gyorsan.
- A-a még ne nyúlkálj vele, még nem száraz teljesen.
- Nélküle is le tudlak teperni - vigyorgott és már csak nevettem amiért hirtelen felém hajolt és addig dőlt, míg én le nem feküdtem a hátamra, ő pedig felém nem hajolt.
Ugyan letette a fejem mellé a pokróca a tenyereit, de láttam hogy egy pillanatra odapillant, mintha meg akarna győződni róla, hogy nem keni el őket és ügyelt rájuk. Hirtelenjében amit magam előtt láttam az az arca volt, amibe néhol belelógott a haja, mögötte pedig az ég tele bárányfelhőkkel. Egészen festményszerű volt. Kicsit megilletődtem, ahogy hirtelen az arcával közeledett felém, viszont rögtön aztán meg is lepődtem hiszen mindössze egy hosszabb puszit hagyott az arcomon mielőtt elhúzódott volna és le nem feküdt volna mellém a hátára.
Többet vártam, de ezzel egyetemben aranyos volt a tette, így nem bántam.
Ismét felültem hát, hogy a lakkokat elpakoljam vissza a táskába, majd rápillantottam. Feltűnt, hogy a keze ott pihen az ülepén lezseren, de bennem már megint felkelt az az átkozott ördög, aki minden alkalommal alakítani próbál valamit Harry mellett. Az ajkamat harapva nyúltam a telefonom felé, jobbra húztam a képernyőt, ezzel megnyitottam a kamerát, majd a bal kezemet kinyújtottam, s letettem a tenyerem félig az övére, félig a farmerjára. Nem mertem ránézni, de tudtam hogy ő szuggerál engem, sőt feltűnt az apró sóhaja is az enyhe érintésem miatt rajta. A kamerát közelebb vittem s csináltam egy képet a körmeinkről egészen közelről, így nem látszott hol is van a kezem, mindössze a farmere sötét színe látszott csak az ujjaim között néhol. Miután kész lettem visszatettem a telefont magam mellé és csak akkor volt merszem a szemébe nézni.
- Jól néz ki ez a ruha rajtad - mondta egy halvány félmosollyal, közben a tekintete is leesett a szememből a testemre mielőtt visszanézett volna.
- Köszönöm - válaszoltam, de összeráncoltam a szemöldököm, hiszen ma már egyszer megdicsért.
- Tudod hol nézne ki még jobban...?!
Nos, ha nem tudtam volna is sejtettem volna a sunyi tekintetéből. A hálószoba földjén. Hallottam már ezt a mondatot. Amúgy is felvitte a pulzusom az előbbi tettem és csak megfejelte még jobban ezzel a mondattal. Éppen ezért már csak lehajtottam a fejem és ugyan elmosolyodtam, de nem mondtam rá semmit. Inkább nem mennék bele ebbe a témába.
Zavarban voltam.
Én is úgy döntöttem ledőlök mellé a hátamra s az eget kémleltem percekig csendben, legalább elkerülöm a tekintetét. Annyira gyönyörű volt az intenzív kék szín, na meg a sok sok felhő, ami rajta játszott az enyhe szél miatt.
A hatalmas nyugalmat és csendet Harry telefonjának hangos csörgése törte meg. Egyből felé pillantottam és meg is lepődtem, hiszen feltűnt hogy az inge mostanra ki van gombolva és lezseren lóg a vállán amint a telefont a füléhez emeli.
Ha eddig nem volt vonzó, akkor most végképp az lett.
Nem akartam nagyon fülelni, vagy figyelni ki van a vonal túlsó végén, éppen ezért fordultam vissza az ég felé inkább. Bár nehéz lett volna nem rájönni, hiszen Harry másodpercekkel később hangoztatta Zayn nevét és azt, hogy most nem ér rá és majd este. Agh, ha Zayn megtudná mit csinálunk és hol vagyunk épp legalább egy évig minden nap hallgatnánk tőle.
Miután letette a telefont visszafeküdt a hátára mellém, én az oldalamra fordultam és felkönyököltem, hogy tudjak figyelni is rá. Így, hogy lefeküdt az ing teljesen szétnyílott és megmutatta a tetoválásokkal díszített felsőtestét. lassan vezettem rajta a tekintetem, megnéztem magamnak a minták részleteit és szinte ittam magamba a látványt.
- Fontos volt? - törtem meg a csendet.
- Nem - sóhajtott fel. - Zayn éhes és csak megkérdezte nem ülünk-e be valahova kajálni.
- Értem - mosolyodtam el. Tipikus Zayn.
Közben a keze éreztem, hogy a combomhoz ért. Nem pillantottam le, így csak az érzékszerveimre hagyatkoztam. Éreztem, hogy először csak közelebb csúsztatja a pokrócon és már már véletlennek tűnően ér csak a bőrömhöz a keze, de mivel nem húztam el a lábam felbátorodott és rátette a combomra. Fel - le siklott rajta, megmarkolta, aztán elölről kezdte, bennem pedig megjelent a megszokott bizsergés, ami rendszerint jelen van mikor Harry megérint.
Ezen felbátorodva én is megérintettem őt.
A bal kezemen könyököltem, de a jobb szabadon volt, így azt tettem a hasára. Végigsimítottam a pillangón, bőre meleg volt és puha és mind a kettőnk tekintete a tettemen pihent. Aztán lejjebb mentem, körkörös mozdulatokat rajzoltam a hasára és közben arra gondoltam vajon meddig hagyná, hogy menjek. Tovább haladtam, már a hasa alján járt a tenyerem, az ujjam vége hozzá is ért a farmere széléhez, de minden amit kaptam tőle az mindössze annyi volt, hogy a hasa jobban megemelkedett egy nagyobb sóhaj miatt, de semmi több. Én is nagyot sóhajtottam, kezdett túltengeni bennem az adrenalin, hiszen fejben előbb cselekedtem mint tettekben.
Ugyan kint voltunk, de a semmi közepén. Majdnem tíz percre van innen a legközelebbi mellékút, s mellettünk a bokor még akkor is takarna minket, ha bárki ide jönne. Tényleg az isten háta mögött voltunk, eszembe is jutott mennyire pánikolnék ha jönne itt valami állat. Azt sem tudnám merre szaladjak.
Hezitáltam, addig ott játszottak az ujjaim a bőrén, de végül nem bírtam ki és még lejjebb csúszott a kezem. Ahogy lefelé vezettem a farmerén az érintésem ki tudtam venni hol járok épp, eleinte csak simítottam lefelé, aztán nagyon gyengéden ugyan, de markoltam egyet belőle egyből előhívva egy éles levegővételt, amire felpillantottam a szemébe. A szemembe nézett, de nem volt konkrét reakciója. Ha azt láttam volna rajta, hogy nem érzi magát kényelmesen egyből leálltam volna, de pontosan az ellentéte volt az arcára írva.. mintha teljesen természetes lenne neki, hogy a kezem rajta vándorol. Mintha tetszene neki. A bal keze lezseren pihent a feje alatt, viszont a másik erősebben markolt a combomba amiből pontosan tudtam mit érezhet.
Ahogy mindig mellette, most is vitt tovább az adrenalin.
Kezemet jobban mozgattam ott egy helyben tartva. Simogattam, rámarkoltam és már már lenyűgözött amiért éreztem a kezem alatt, hogy még keményebb lesz. A gondolat, hogy miattam van erőt adott, magabiztosságot.
- Kezd rohadt kényelmetlen lenni ez a farmer - motyogta az orra alatt.
Ismét a szemébe néztem, de az arcomon már jóval magabiztosabb mosoly pihent és nem voltam olyan nagyon megilletődve mint eddig. Már épp kezdtem volna feljebb csúsztatni a kezem a gombhoz, de hirtelen elemelkedett a felsőteste az én irányomba s hevesen az ajkamra tapadt az övé, még mielőtt fel is foghattam volna mi történik. Viszonoztam a csókját, sőt el is mélyítettem és táncba hívtam a nyelvét miközben a kezem ott pihent rajta továbbra is. Akár hányszor rámarkoltam bemerogtott a csókba fokozva bennem az izgatott érzést, hogy még többet akarok neki adni, hogy láthassam vagy hallhassam mindenre a reakcióját. Így hát kipattintottam a farmert, de csak azután próbáltam lejjebb húzni rajta mikor elszakadt tőlem az ajka és vissza ereszkedett a hátára. Nehéz volt így egy kézzel, így besegített ő is, hogy le tudjam húzni a farmert csak alig pár centit.
- Bébi - sóhajtott fel, amint a kezem mostanra a farmere és a boxere közé csúszott.
Így már még egyértelműbben éreztem hol is járt pontosan a kezem. Masszíroztam kicsit, miközben a tekintetem a tettem és az arca között cikázott, majd csak azután léptem a következő lépésre ami miatt volt bennem egy kis félelem, hiszen őszintén fogalmam sem volt pontosan mit is csinálok, de egyben olyan szintű izgatottság játszott bennem, hogy nem is tudtam volna magam megállítani.
A boxerét nem húztam le, pontosan alá fért a kezem annyira, hogy kijjebb tudjam őt igazítani és el tudjam kezdeni már közvetlenül kényeztetni úgy, hogy semmi nem volt az érintésem és ő közte. Láttam, hogy a hasa gyakrabban emelkedik fel le a mély sóhajai miatt, sőt azt is láttam, hogy a fejét felém, s lejjebb hajtotta.
- Jó érzés? - suttogtam. Tudtam, hogy jó, láttam rajta. De ki kellett élveznem, hogy ennyire én vagyok aki irányít és szinte lubickoltam a szituációban. Mivel nem válaszolt keményebben megmarkoltam, s úgy mozgattam a kezem fel le rajta. - Hmm?
- Agh, jó... rohadt jó - válaszolta elfúló hangon.
A tekintetem a tettemen pihent. Néztem, ahogy a rózsaszín körmökkel díszített ujjaim körbezárják őt s tempósan mozognak. Néha belevittem egy enyhe csavart a csuklómmal, váltogattam a tempót és az intenzitást figyelve folyamatosan Harry reakcióját mindenre. Ami szinte egyből egy torkából jövő halk nyögést csalt ki az az volt, mikor a hüvelykujjam végighúztam a végén, így annak szenteltem több figyelmet mielőtt visszatértem volna a mostanra még tempósabb mozgáshoz.
- Ne hagyd abba - sóhajtotta.
Eszem ágában sem volt abbahagyni, sőt.
Még egyszer használtam a hüvelykujjam, aztán fokoztam az intenzitást körülötte mielőtt visszatértem volna a gyors fel - le tempóhoz. Harry pedig közben a combomat markolta, szemeit erősen lehunyta s közelebb csúszva arcát a nyakamba rejtve hagyta, hogy a bőröm elnyomja legalább egy kicsit azt a mély morgást ami kiszakadt belőle mikor elérte csúcsot.
Intenzív volt, ez egyértelműen lejött nekem.
A reakciójából, a hangjából, s abból is, hogy nem csak a kezemen, de a hasán is volt bizonyíték róla. A mozdulataim lelassultak, hogy segítsek neki levezetni és csak akkor vettem el onnan, mikor teljesen úgy tűnt megnyugodott a teste, s elhúzódott a nyakamtól.
Képzeletben háton veregettem magam, miközben felültem, hogy a táskámból kivegyek egy zsebkendőt. A szemébe nézve elmosolyodtam amint gondosan megtörölgettem, majd mint aki jól végezte dolgát vissza csúsztattam rá a boxert és farmert.
Ki is volt ez a csaj, akivé az utóbbi percekben alakultam?
Mert én nem ismerem.
- Sok baromságot csináltam már az életemben, de hogy te leszel a halálom az is biztos - ingatta a fejét miközben beletúrt a hajába és halk nevetéssel zárta a kijelentését.
- Dehogy leszek!
- Épp kipasszíroztad belőlem az életet egy rohadt réten, a semmi közepén egy angyali mosollyal a szádon, bébi - mondta kissé felháborodott hangon, amire mostanra én sem bírtam ki és halkan kuncogni kezdtem.
Ő továbbra is a hátán feküdt, míg én a dereka mellett ültem. Lábaim kecsesen, szorosan összezárva voltak félig kinyújtva oldalra, s a kezemmel támaszkodtam csak enyhén. Úgy képzelném el, hogy egy hercegnő is épp így ülne egy réten egy pokrócon. Angyalian, ahogy Harry mondaná. Ezt a szót, hasonlatot túlzottan is sokat szereti alkalmazni velem kapcsolatban.
- Csak kíváncsi voltam - rántottam meg a vállam. - Szívesen.
Megforgatta a szemét, de tudtam hogy valójában jobban élvezte ezt a helyzetet, mint eddig mellettem bármit. Rá volt írva az arcára a puszta gondtalanság, öröm. A szemei csillogtak, a szája mellett gödröcskék pihentek az őszinte széles mosolyai miatt és szinte ragyogott.
Visszaereszkedtem mellé a hátamra aztán. Az a kisebb drukk és feszültség, ami bennem volt mikor megérkeztünk mostanra eltűnt és nyugodtabb lettem. Ez mindig jellemző rám, kell pár perc, óra, mire feloldódom akárkiről is legyen szó mellettem.
- Felix úgy tért vissza az életembe, mintha mi sem történt volna - hoztam fel.
Nem tudtam jó alkalom-e ez, vagy egyáltalán helyes-e róla erről beszélni, de valahogy azt éreztem jó lenne ha tudná már csak barátként is mi zajlik épp körülöttem. Kicsit furcsán éltem meg amiket mondott tegnap, hogy én nem ilyen vagyok s a többi, pedig de. Pontosan ilyen vagyok, semmit nem tettem másképp azért, mert ő az életemben van. Néha azt érzem túlontúl tökéletesnek tart, aki nem bántana soha embereket, pedig nem akartam, hogy még egy ember legyen körülöttem, aki ilyesfajta nyomást tesz rám. Ígyis túl sok embernek próbálok megfelelni és nem csalódást okozni, nem akartam, hogy ő is egy legyen közülük.
- Írt, hogy mi újság az egyik este. Beszélgettünk, bejött a Romba a srácokkal és a parkban találkoztam vele kettesben először, de az is inkább véletlen volt, mert épp olvasni tartottam az egyetemi parkba, neki pedig épp nem volt órája, így kijött hozzám. Furcsa kicsit nekem az egész - magyaráztam. Nem néztem rá miközben beszéltem, csak az eget figyeltem, de éreztem és fél szemmel láttam is, hogy most ő fordult az oldalára és úgy figyel engem.
- Aw, csak nem kihaltak a pillangók a hasadból felé?! - mondta gúnyosan. A szemöldökömet ráncolva pillantottam rá és löktem meg a vállát. Száján pimasz vigyor húzódott.
- Nagyon vicces.
- Találkozgass csak vele, bolondítsd még jobban magadba, aztán dobd el. Hadd szenvedjen most ő - rántotta meg a vállát.
- Tegnap még nem ezt mondtad - forgattam meg a szemem.
- Mit vársz, mit mondjak? Felix egy puhány hülye gyerek, az életedben nem tudna téged kezelni, csak visszahúzna. Nem tudna kielégíteni sem szexuálisan, sem alapvetően semmiben. Unalmas neked és ezt te is tudod, csak nem vallod be, mert várod a tündérmesét, hogy az egész Araon szituációt leküzdöttétek és kis szerelmetek nyert. Így jobban tetszik?
Ami azt illeti jobban tetszett.
Kisebb hideg zuhanyként is ért és el is fordulva tőle az eget nézve hallgattam a csípős szavait. Nem vártam, hogy ezt hozzám vágja majd. Nincs és nem is volt még senki az életemben, aki ennyire egyenes lett volna. Ha valós érzelmeim lennének Felix felé, akkor ez a monológ hasba rúgás szerűen fájt volna, ugye? Nos, pedig mindössze annyit éreztem, hogy igaza van és alapvetően is Felixnek egy olyan verziójához vonzódom, aki csak a fejemben van. Aki nem ő, csak a gondolataimban kialakított kép róla. Valaki más, mert azt az embert én hoztam úgymond létre.
- Az utolsó mondat nem igaz, nem reménykedem abban - emeltem fel a mutatóujjam akadékoskodás gyanánt. Nem akartam csak úgy rávágni, hogy igaza van. Az nem vallana rám. - Amúgy meg először is mondhattad volna ezt, jobban szeretem ha valaki pontosan azt mondja, amit gondol.
- Bocs, elfelejtettem, hogy neked nem kell a piti - mosolyodott el, mintha mulatságosnak tartaná milyen kemény csajnak mutatom magam, pedig nem csak mutattam.
Én tényleg ilyen vagyok, hiszen én magam is jobb szeretem kimondani a gondolataimat egyenesen, minthogy azt mondjam, amit az adott illető hallani akar. Inkább haragudjon meg rám valaki az igazságért, minthogy a bólogató ember legyek, akinek nincs semmiről véleménye és a konfliktus elkerülés végett kerttel.
Bár Harry még most sem tűnt őszintének. Őszintén hangzana az a szájából, hogy Felixet azzal fenyegeti, amivel csak lehet ha a közelembe jön, bár ezt nem hiszem, hogy megmondaná csak így, mert félne, hogy kiakadok.
Hirtelenjében már nem tűnt olyan jó ötletnek Felixről beszélgetni vele, elsősorban mert ilyen hidegen reagált rá Harry. Így inkább csendben maradtam és meg sem próbáltam én témát hozni vagy beszélgetést kezdeményezni, mert még a végén megint olyat mondok, amivel csak kínossá alakítom közöttünk a dolgokat.
- Az apám halott.
Szavai pontosan olyan érzetet keltettek, mintha leöntött volna egy vödör hideg vízzel. Egyből felé kaptam a tekintetem, szívverésem heves volt miközben a tekintetét kerestem, viszont mikor megtaláltam sem tudtam belőle semmit kiolvasni.
Érzelemmentesnek tűnt.
- Azt hittem nem ismered a szüleid - motyogtam halkan. Nagyon törékeny úton jártam és csak óvatos lépteket tettem, mert fogalmam sem volt hova biztonságos lépnem pontosan.
- Nem, csak hallottam - rántotta meg a vállát, miközben elpillantott a szememből.
Olyan érzésem volt mintha azt mutatná nem bántja és nem törődömnek próbált tűnni, de már ismertem annyira, hogy ez nem igaz. Kinek ne esne rosszul ezt megtudni? Akár mennyire rossz emberek is valaki szülei biztosan megrázza a gyermeküket, hogy nincsenek többé.
Tudtam, hogy bármit mondok rám szólna, hogy őt nem kell sajnálni, pedig szívesen kifejeztem volna, hogy együtt érzek vele amennyire csak tudok, még akkor is, ha a helyzete elképzelhetetlen számomra.
Éppen ezért szavak helyett inkább közelebb csúsztam hozzá, a testünk ezzel összeért, de nem akartam magam csak úgy rávetni. Elégnek éreztem, hogy a kezéért nyúltam a jobb kezemmel és megfogtam az ő balját. A hosszú ujjai közé csúsztattam a sajátjaimat, s míg én a ő arcát, addig ő a tettemet figyelte.
- Sajnálom - suttogtam.
- Nem kell.
- De nem téged sajnállak, hanem a helyzetet és amin keresztül kellett menned. Nem érdemled ezt - magyaráztam meg, hiszen kezdett kicsit kihozni a sodromból azzal, hogy egyszerűen nem hagyta, hogy sajnáljam őt, pedig belül engem szétfeszített ez az érzés. - Csak hagyd, hogy együtt érezzek veled.
- Idebújsz kicsit? - váltott hirtelen témát.
Éreztem minden egyes részletét annak, ahogy a hasam egy óriásit bukfencezik ezt hallva. Nem csak magam miatt volt ez nagy dolog, hanem amiatt is, mert tudom, hogy Harry sem ilyen típus. Az pedig, hogy nem csak egyszerűen magához húzott, hanem még meg is kérdezte előtte, hogy biztosan ne legyen nekem sok, végképp megdobogtatta a szívem. Igaz hezitáltam, de én is felé fordítottam a fejem, hogy ránézzek és bólintsak.
- Várj, inkább így - csúszott ő közelebb. - Fordulj az oldaladra.
Amit kért azt tettem. A hátamról átfordultam az oldalamra s kissé megfeszülve éreztem, ahogy a teste odanyomódik az enyémhez. Az egyik kezét bedugta a pokróc és a testem közé, hogy aztán azzal átfogja a mellkasom körül, a másikkal kicsivel azalatt felülről ölelt. Olyan szorosan a karjaiban tartott, hogy meg sem tudtam mozdulni, viszont kellemes volt.. nagyon is kellemes. Ki is engedtem hamar a feszültségekkel teli levegőt, amit bent tartottam s éreztem, hogy ő is mélyeket lélegzik a tarkómnál, de csak halványan, mert a hajam ott volt közöttünk.
- Nagyon rossz? - kérdezte. Inkább játékosan hangzott a kérdése, mint komolyan. El is mosolyodtam én is mielőtt válaszoltam volna.
- Elmegy.
- Csak elmegy? Ch - háborgott, de közben az ölelése szorosabb lett körülöttem, sőt az egyik lábát is az enyémek közé tette. - Én élvezem.
- Tudtam, hogy kettőnk közül te vagy a nyálasabb - haraptam az ajkamba.
Nem akartam bevallani, hogy valójában mennyire megnyugtató volt számomra is ez az érzés. Ahogy a kezei rám nehezedtek, de közel tartottak a testéhez, ahogy éreztem magam mögött a lélegzését. Bár meg kell vallani nagyon intim volt. Ha egy olyan férfi, sőt bárki lenne most itt a helyében, aki nem Harry nagyon kellemetlenül érezném magam. Ahhoz, hogy ez megnyugtató érzés legyen kell nekem az a bizalom is, ami bennem van Harry felé. Más esetben ez inkább trauma lenne nekem.
- De az tuti, hogy senki mással nem lennék itt - tettem hozzá. Az eddig lezseren pihenő kezem oda csúszott az övére, ami a derekamon volt, és rátettem, hogy simogatni tudjam az alkarját.
- Miért? - kérdezte halkan.
- Benned bízom, kényelmesen érzem magam melletted és ha ez nem lenne, szörnyű lenne nekem ez az egész - válaszoltam őszintén.
- Abbahagyhatjuk, ha nem jó neked.
- Nem, jó. Nagyon is jó, maradj - szorítottam rá a kezére.
Soha ne menj el - gondoltam magamban, bár ezt már nem mertem neki hangosan kimondani.