Nikol szeme elé egy hatalmas helyiség tárult. Jobbra, és balra folytatódott a folyosó szobákkal, előtte pedig egy lépcső vezetett egy nyitott térbe. Az alattuk lévő szinten pedig ajtót csak egyet látott, a liftét.
Noel levezette a lépcsőn, közben magyarázott. Nikol visszanézett, így a folyosó leginkább egy beltéri teraszra hasonlított.
- Amit itt látsz, az a legfelső emelet. – A fejével a lépcső felé bökött, ahonnan kijöttek. – Az meg ott az én szobám.
Nikol körbenézett. Tőlük nem messze egy bárpultot látott, mögötte három polcnyi alkohollal, és egy csappal. Nézelődés közben nem tudta nem észrevenni, hogy Noel keze a derekára csúszik, úgyhogy ellépett tőle. Szó nélkül, de a nemtetszését kifejezve a férfire nézett, azt persze nem különösebben érdekelte.
- Hol lehet innen elmenni? – Morogta Nikol a fejét forgatva. Észrevett két egymással szembe fordított kanapét, köztük egy kerek üvegasztallal. Az egyik kanapén egy alak feküdt, a szemét a karjával takarva. De ezen kívül a terem üres volt. A végén egy padlótól plafonig tartó város hatalmas esti festménye díszelgett.
- El akarsz menni? – Vigyorgott Noel.
– Aha...
– A szobámban megteheted. De akár itt helyben is.
Nikolnak összeszorult a hasa.
- Úgy értem elmenni innen. Ki az utcára. Egy buszhoz, vagy valami. – Csöppet sem tetszett neki a férfi ízléstelen megjegyzése. Noel kuncogva intett a fejével.
- Gyere.
Zsebre vágta a kezét, és lassú léptekkel megfordult. Nikol kelletlenül követte. Ahogy elhaladtak a kanapék mellett, egy röpke pillantást vetett az alakra. Egy férfi volt, fekete bőrdzsekiben, bő, szürke nadrágban, fehér kapucnival a fején. Az arcát csak orrtól lefele láthatta, mivel a keze, és a csuklya eltakarta a többit. Ahogy így hátra döntött fejjel aludt, Nikol szemét szinte kiszúrták a férfi durva vonási. Kiállt az ádámcsutkája, az álla hegyén lévő szakállpamacs pedig égnek állt. Rémisztő látványt nyújtott még így, alva is. Az orrát vér maszatolta, ami lefolyt, és rászáradt az arcára, és lilás horzsolások borították, ami arról árulkodott, hogy nem rég szerezte a sérüléseket. A szája enyhén nyitva volt, az ajkai felszakadtak, és úgy szuszogott, mintha mindjárt megfulladna a vértől. Az ujjai között egy félig elszívott, kialudt cigi csücsült.
- Van egy olyan érzésem, hogy fogalmad sincs arról, hogy hol vagy. – A gondolkodásból Noel hangja zökkentette ki.
Még egy utolsó pillantást vetett a bőrdzsekis fickóra, aztán elkapta a tekintetét.
- Azt hiszem, ezzel mindenki így van, akit bedrogoztak, aztán az akarata ellenére elhurcoltak egy ismeretlen helyre. – Vallotta be Nikol, és a férfi mellé sietett.
Picit zavarta, hogy még a vállát se éri föl. De legalább könnyebben tökön üthetem, ha arra kerül a sor.
Noel felnevetett.
- Bírom a humorod. Fati sose merne ilyet mondani.
- Nem vicceltem. – Morogta Nikol. – Különben is, ki az a Fatima?
Noel a szeme sarkából mosolyogva lepillantott rá.
- Egy hálátlan kurva. – Mondta, közömbös szelídséggel. Aztán kuncogva hozzátette. – Ezt veheted szó szerint is.
Nikol a nyakához nyúlt. Elhúzta a száját. Ha ez a Fatima nem pattog, most ő is otthon ülhetne.
A festmény elé értek. Nikol pedig rájött, hogy ez valójában nem festmény, hanem egy hatalmas, városra néző ablak.
- Én inkább arra lennék kíváncsi, hogy mi közöm van nekem hozzá... – Motyogta. Rá kellett jönnie, hogy nem ismeri fel a várost, se az égbe nyúló hatalmas épületeket.
Noel megvakarta a tarkóját.
- Azon kívül semmi, hogy hasonlítasz rá. – Dünnyögte, aztán minden figyelmeztetés nélkül Nikol arcáért nyúlt. Nem szorította, de a gesztus Nikolt akkor is meglepte. Csöndben elidőzött, az arcát vizsgálva. – Igen, hihetetlen, még az anyajegyed is ott van, ahol neki. Mondjuk ahogy elnézem, a másik az egy pattanás, mi?
Nikol ijedten ellökte magától, és hátratántorodott. A férfit, mintha mulattatná a dolog, széles mosollyal a képén felegyenesedett.
- Hogy tetszik a kilátás? – Kérdezte, mintha mi se történt volna.
Nikol remegni kezdett. A kezét az üvegre tapasztotta, és még egyszer körbenézett, hátha bármi ismerős szemet szúr neki.
- Haza akarok menni. – Jelentette ki halkan. – Nem ismerek fel semmit.
Noel átkarolta, és Nikol minden ellenkezésére közelebb húzta magához.
- Majd hozzászoksz. Ez a Newbergi kilátás. – Egy távoli, henger alakú épületre bökött. – Az az épület a Monteiro kláné. Mocskos rohadékok, tőlük tartsd majd távol magad.
Nikol ajkai lekonyultak. Semmi kedve nem volt megismerni a város másik felén tanyázó maffia családot. Már az is sok volt neki, hogy egybe belekeveredett.
- Haza szeretnék menni. – Ismételte halkan Nikol. – Kérem, engedjen el. Esküszöm, hogy nem szólok a rendőröknek, és a legkevésbé sem érdekel a Montenegró klán.
Noel a szemébe nézett azzal a hideg, de élvezetteli kifejezéssel.
- Szerinted engem érdekel, hogy te mit akarsz?
Nikol érezte, hogy fulladni kezd. A szemébe könnyek gyülekeztek, és már nem tudta tovább megtartani a hidegvérét. Otthon hagyta az inhalálóját, úgyhogy nem lett volna szerencsés, ha most jön rá a roham.
- Kérem, nekem haza kell mennem Vincéhez! A tengerimalacokat nem szabad sokáig egyedül hagyni, és már biztos, hogy éhes!
- Akkor sem érdekelne, ha Vince a gyereked lenne, cicám. – Jelentette ki hideg mosollyal az arcán.
- Kérem! – Nikol hangja elcsuklott. Készen állt térden csúszva könyörögni, de erre nem került sor.
Noel a zselétől csillogó hajába túrt, figyelmen kívül hagyva Nikol nagy, barna, könnyektől csillogó szemeit. Az ajkai szétnyíltak, de a szoba másik oldaláról jövő lift pittyenése belé fojtotta a szót.
Mindketten arra kapták a fejüket. A liftajtó kinyílt, és két feldúlt, öltönyös férfi száguldott ki rajta.
- Noel! – Kiáltott az egyik.
Nikol észrevette, hogy véres az ingje.
- Noel, Maxot lelőtték!
- Gyere gyorsan, meg fog halni! – Üvöltött a másik is.
Nikol csendben figyelte a jelenetet, és kis híján összekakilta magát. Akkor látott életében először ennyi vért, és...
- Mi történt? – Noel olyan hangosan üvöltött, hogy Nikol azt hitte, hogy beszakad a dobhártyája. – Ki volt az?
Noel a földre dobta a zakóját, felfedve a karja alatti pisztolytáskát.
- Valószínűleg Graham egyik embere. – Magyarázta az egyik férfi. – Négy zacskó Charlie is odavan.
- Na ne. – Kiáltott Noel, előkapva egy fekete pisztolyt. – Kinyírom, azt a rohadékot.
Nikol tisztán látta, ahogy a férfi nyakán kidudorodik egy ér. Meg se mert szólalni. Ezúttal tényleg olyat látott, és hallott, ami nagyon illegálisnak tűnt.
Noel még egy pillantást vetett rá, aztán hanyagul hátra kiáltva a két férfi mellé sietett.
- Francis! – A kanapén pihenő férfi felhorkant, és kikukucskált a keze alól. – Tartsd szemmel a lányt, amíg vissza nem jövök! – Utasította.
- Uhum. – Morogta nyugodtan, mintha nem most rontott be volna két társa halált kiáltozva.
Noel elviharzott, Nikol pedig egyedül maradt a férfivel, aki szemmel láthatóan visszaaludt. Közéjük telepedett a csönd.
Nikol tudta, hogy most szökik, vagy soha. Lábujjhegyen elindult, és ellopakodott a szuszogó férfi mellett. Ahogy közelebb ért a lifthez, vette észre, hogy van mellette egy terasz is. A tiszta üvegen kipillantott. Magasan volt, de még így is látta a parkolót, tele ki tudja milyen, fekete autókkal.
Visszapillantott a kanapén alvó férfire. Igazán megverhették, ha ennyire ki van ütve. Gondolta magában, és megnyomta a lift gombját.
Ahogy figyelte a kijelzőn növekedő számokat, zakatolt a szíve. Amikor pedig a férfi hangosan felsóhajtott a kanapén, összerezzensz.
- Hova készülsz? – A hangja reszelős volt. Lerítt róla, hogy sokat dohányzik.
Nikol ijedten megfordult, és könnyek szöktek a szemébe.
- Haza kell mennem a tengerimalacomhoz! – Szipogta. – Kérem, már nagyon éhes lehet!
- Úgy nézek én ki, mint aki fel tud innen kelni? – Röhögött a férfi. Közben a tüdeje úgy sípolt, mint a vízforraló.
A lift ajtaja kinyílt, Nikol pedig dobogó szívvel belépett.
- Egy tanács. – Szólt utána a férfi. – A harmadikon szállj ki, úgy kisebb az esélye, hogy összefutsz Noellel.
Az ajtó bezáródott, Nikol pedig érezte, ahogy a lift lassan ereszkedni kezd. A körmét rágcsálva figyelte a csökkenő számokat, közben azon agyalt, hogy igazat mondott-e a férfi. Nem kockáztathatta meg, hogy Noel lássa, vagy esetleg elkapja, úgyhogy úgy döntött, hogy a harmadikon kiszáll.
Elgémberedett tagokkal lépett ki a folyosóra, és valóra vált a legrosszabb rémálma. A folyosó tele volt férfiakkal. Szerencsére Noelt sehol se látta, de már ez elég volt neki ahhoz, hogy megérezze a gombócot a torkában.
Lassan elindult, és úgy gondolta, hogyha nyugodtnak mutatja magán, senki se fog gyanút. Kihúzta a hátát, és a szőrmekabát zsebébe rejtve a kezeit, peckesen lépkedett előre. Elhaladt folyosó szélén elhelyezett cserepes virágok, és automaták mellett, közben férfiakat kerülgetve. Nőt viszont egyet se látott. De a legrosszabb, ami történt, a rá szegeződött szemeknek bizonyultak. Pontosabban...
A sok ismeretlen alak között kiszúrta a nyomi srácot. Még mindig holtsápadt volt, a kezében pedig egy újrahasznosítható kávésbögre gőzölgött. És úgy bámulta, hogy Nikol azt hitte, hogy mindjárt kiesnek a szemei.
A szíve zakatolt, és legszívesebben elrohant volna, de akkor eszébe jutott valami. Mérges kifejezést erőltetett az arcára, és magabiztos léptekkel, mindenkin keresztülgázolva elindult a nyomi felé.
- Te! – Kiáltotta hangosan.
A nyomi összerezzent.
- É-Én? – Értetlenül magára mutatott.
- Igen, te! – Jelentette ki Nikol, és ahogy elé ért, gyomron vágta. – Ezt Noel küldi, mert elcseszted a parancsát!
A srác előre görnyedt, és a hasát fogva próbálta visszanyerni a lélegzetét. A mellette álló tömzsi alak vaddisznó módjára felnevetett. Nikol felismerte benne a másik férfit, aki elrabolta.
- Fogd be, Clive! – Nyöszörgött, de Nikol átvette tőle a szót.
- Én a te helyedben nem nevetnék. Noel ugyan olyan pipa rád is. – Vetette oda, az orrát ráncolva.
A férfi elhallgatott.
- Ezt Travis cseszte el. – Morogta, de érződött a hangján, hogy megijedt. – Én csak segítettem neki.
- Ez nem igaz! – Nyüszített a srác, de Nikolnak nem volt ideje a szánalmas hisztijüket hallgatni.
Megragadta a srác karját, és magával húzta.
- Noel még azt is üzente, hogy ha hazaviszel, elnézi ezt a kis baklövésedet. – Bele se akart gondolni, hogy a nyomi mit fog kapni ezek után, de ha végre otthon van, ez már nem az ő problémája.
- Komolyan? – A srác tekintete felcsillant.
Nikol megpróbált minél biztatóbban a szemébe nézni.
- Bizony. – Bólintott. – És ha lehet, próbáljunk meg nem feltűnést kelteni. Noel nem szeretné, hogy az egész klánja tudjon erről.
- Az egész biztos nem fog. – Mosolygott a nyomi. – Csak a Boss ne tudja meg, mert akkor halott vagyok.
Lehet, hogy viccnek szánta, lehet, hogy nem, de Nikolnak összeszorult a gyomra.
- Nem Noel a főnök?
- Hát... Azt nem mondanám, hogy nem az. A Boss egyik fia.
- Aha. – Nikol röviden bólintott. Tudta, hogy Noel nem lehet főnök. Ahhoz túl fiatalnak tűnt. Úgy érezte, hogy eleget hallott, és itt az ideje, hogy ne tudjon meg több információt.
A nyomi a parkolóba vezette egy piros kocsihoz. Amíg a zakójába kotorászott, Nikol folyton a hátuk mögé pillantott. Nem szívesen futott volna most össze Noellel.
- Fogd meg ezt egy kicsit. – Nikol orra alá dugta a kávés poharat.
Ő szó nélkül elvette, és figyelte, ahogy a nyomi mindenféle dolgot pakol ki a zsebeiből. Köztük volt egy bilincs, és egy véres rongy is. Nikol felismerte. A rongy, amit a képébe nyomott, amikor elrabolták.
- Azt hiszem, Clive-nál van a kulcs. – Motyogta bohókásan.
- Remek... – Sóhajtott Nikol, és idegesen az ajkába harapott. Körülnézett.
- Megvársz itt, amíg visszamegyek érte?
- Igen, csak menj.
Nikol feszülten figyelte, ahogy a srác futó léptekkel visszakocog az épületbe.
A hideg esti szél befújt a ruhája alá, és megborzongott. Valahol a távolban pityegett valami, és hallotta az autók tompa zúgását. Motorzúgás. Túl későn jött rá, hogy amit hall az egyre közeledik. Még épp volt ideje lebukni, amikor a sorompó felnyílt, és egy kocsi robogott be rajta. A piros autóhoz közel parkolt, Nikol hallotta, ahogy több férfi is kiszáll belőle, és magukkal rángatnak valakit.
Nikol nem mert mozdulni. Hallgatta az idegen tompa üvöltését, és végigfutott a hátán a hideg. Tudta, hogy a száját ugyan úgy betapasztották, mint elrabláskor az övét.
- Fogd be a pofád! – Morogta az egyik.
Valaki a földre esett, és felnyögött.
- Ezt Maxért, te féreg! – Nikol a piros kocsi sötétített ablakára tapadt, hogy átnézzen rajta, és lássa, hogy mi folyik pár méterre mellette. Csak fekete alakokat tudott kivenni, de még így is látta a férfit, aki hátrabilincselt kézzel, nyöszörögve fekszik a földön, és újabb és újabb rúgásokat kap.
- Mit csináljunk vele? – Hallotta az egyik, távoli, rideg hangot.
- Mondjuk kiszedhetnénk belőle, hogy mit csinált a Charlie-val. – Nikol úgy érezte, hogy egy pillanatra megállt a szíve. Felismerte Noel hangját.
Jobbnak látta meglapulni a piros kocsi mögött. Idegesen a kávés pohárba vájta a körmeit, és csak reménykedett, hogy nem lesz egy gyilkosság szemtanúja.
A nyomi pedig a lehető legrosszabb pillanatban tűnt fel. Kinyitotta az ajtót, és a magasba lengetve a kulcsot jelezte Nikolnak, hogy megvan. Amikor meglátta Noelt a mosoly viszont rögtön lefagyott az arcáról. Gyorsan összerakta magában, hogy ha Nikol a főnöke elől bujkál, akkor valószínűleg nem lett szabadon engedve. Az arcára először zavar ült, aztán düh, végül az ajkait préselve bemutatott Nikolnak. Épp hátat fordított volna, amikor Noel dörgő hangja keresztülszelte a parkolót.
- Te ki az anyámnak mutogatsz, Travis!
A srác megtorpant, és behúzta a nyakát. Nem mert megfordulni.
- Úgy akarsz járni, mint Francis?
Nikol hallotta, ahogy Noel társai felröhögnek. Figyelte, ahogy a srác megfordul, és biztos volt benne, hogy le fog bukni. Annyira ideges volt, hogy véletlen beleivott a kávéba.
- Nem, uram. – Rázta a fejét Travis.
- Akkor mégis mit keresel itt? – Noel hangja iszonyat arrogánsnak hatott.
Nikol eszeveszetten mutogatott a srácnak, hogy duguljon el. Travis szemszögéből viszont ez inkább tűnt úgy, mintha azzal fenyegetné, hogyha elárulja, elvágja a torkát.
A nyomit viszont ez cseppet se rendítette meg. A fejével alig láthatóan a piros kocsi felé bökött, Nikol pedig összeszorította a szemét. Tudta, hogy neki annyi.
- Vigyétek a szarházit a hatosba. – Morogta komolyan Noel, aztán Travis felé bólintott.
A két társa felrángatta a férfit a betonról.
Nikol óvatosan kikukucskált az autó orra mögül. A fogoly egy véres foltot hagyott maga után.
Travis még mindig az ajtóban állt, és undok vigyorral figyelte. Nikol először nem értette hogy mi olyan nevetséges. Aztán valaki megszólalt mögötte.