Chris
Néha képtelenek vagyunk magunknak beismerni, ha valami fontos lesz számunkra. Hisz mindennek ára van. A törődésnek és a folyamatos szeretetnek is olyan hatalma van, ami félelmetes és az ember pedig nem tudja mit kezdjen velük. Ha valami vagy épp valaki fontos a számunkra, akkor nekünk az a legfontosabb, hogy ne essen baja. Mindentől meg akarjuk védeni. Mindig biztonságba akarjuk tudni. De lehet, hogy mi jelentjük számukra a legnagyobb veszélyt.
Paul-al egymással szemben állunk és próbáljuk feldolgozni a történteket. Én pedig keresem a megoldást és a következő lépést. Hol kezdjük? Hova mentek? Hova vitték? Szóljunk a rendőrségnek? Mennyit tudnának segíteni? New York hatalmas. Ketten Paul-al pedig édes kevesek vagyunk.
A pisztolyt elteszem és megindulok az ajtó felé. Paul elém áll és megrázza a fejét.
- Hohó, nem mész sehova. - fogja meg a vállamat én pedig összehúzott szemöldökkel nézek rá.
- Engedj el! - nyúlok újra a kilincs felé, de most is megállít. Ennek mi a franc baja van?
- Chris, azt mondtam nem mész sehova. - ismétli meg az előző kijelentését.
- Mi a franc bajod van? Induljunk és keressük meg.
- Mi a terv, hova megyünk egyáltalán?
- A terv az, hogy megkeressük Sarah-t.
- Nagyon jó terv. Tényleg. Hol kezdjük?
- Nem tudom Paul, de induljunk már. - ha nem csinálok valamit, akkor fel fogok robbanni. Ideges és feszült vagyok és aggódok Sarah miatt.
- Nem.
- Tessék?
- Azt mondtam nem mész sehova. Konkrétan, ha megböknélek szétrobbannál.
- Csodálkozol? Sarah-t elvitték. Mi voltunk érte a felelősök és elcsesztük. Mindketten. Tehát indulj meg Paul, mert csúnya vége lesz.
- Ezaz, haragudj rám. Üss meg, ha kell. De ilyen idegesen nem fogod kitenni a lábad ebből a lakásból.
- Tényleg meg foglak ütni, ha most nem engedsz el.
- Gondolkodj, ülj le és igyunk meg egy kávét.
- Te ezt most komolyan mondod? Halál nyugodtan leülnél kávézni, míg Sarah-t elvitték?
- Nem vagyok nyugodt, de te sem vagy az. Közelébe sem vagy a megnyugvásnak. Én csak annyit akarok, hogy nyugodj meg.
- Hát nem fogod fel? Nem kapok levegőt. Nem tudom mit csináljak, de te nem hagysz semmit, hogy csináljak.
- Van terved? Van terved Chris, mert akkor megyek és segítek. De amíg nincs addig nem engedlek ki ezen az átkozott ajtón. - leveszem az öltönyömet és leülök a kanapéra megtámasztva a fejemet a térdemen. Tényleg nincs tervem. Halvány gőzöm sincs, hogy lehetnek, vagy hova vitték.
- Van tervem. - emelem fel a fejemet. Paul összehúzza rám a szemét, majd leül velem szembe a fotelba.
- Micsoda?
- Megyek és kinyiffantom azt a szarházit.
- Benne vagyok. De fogalmad sincs, hogy hol van.
- Akkor bejárom egész New York-ot. - Paul nem szól semmit. És már ez is kezd idegesíteni. Sajnálatot észlelek, ami csak még feljebb viszi bennem a pumpát.
- Oké, ezzel itt csak pazaroljuk az időnket. - állok fel és újra a kezembe veszem az öltönyömet. - Talán már meg is ölték. Mert mondok valamit Paul. Akiket megöl az a senki házi, azokat soha az életbe nem találjuk meg. Se egy nyom. Se egy DNS. Semmink nem szokott lenni. Azok ott rohadnak valahol a nagy világban. És, ha ezt így folytatod, akkor Sarah is köztük lesz. - túrok idegesen a hajamba. Ma már nem tudom hanyadjára nyomom le a kilincset, de Paul megint megállít. - Fejezd ezt be. - fordulok felé.
- Igazad van Chris, de nincs kedvem végig nézni, ahogyan kilépsz azon az ajtón és nem jössz vissza. Mert ez történne. Kimész idegesen, beülsz az autóba és bumm. Balesetet szenvedsz. Azért, mert aggódsz és mert félted Sarah-t. Azért, mert fontos neked. Nekem is az. És nem hagynám, hogy bármi történjen vele. De azt sem hagyom, hogy bármi történjen te veled.
- Nem én vagyok a fontos. - nézek vele farkasszemet. Mikor meggyőződött róla, hogy nem fogok kimenni azon az átkozott ajtón a konyhába veszi az irányt.
- Befejezted? Hány cukor? - emeli fel győzedelmes vigyorral a bögrét.
- Tudod jól.
- Tudom. - felröhög és beleteszi a két kanál cukrot a kávémba. - Szóval nem leszünk előrébb, ha most fogod magad és elindulsz. Úgy, hogy nincs is terved.
- Jó, felfogtam.
- Hm, ez érdekes. - kortyol dramatikusan a kávéjába.
- Mi?
- Te beláttál valamit, mikor teljesen az ellentétjét akartad csinálni.
- Igen, és? - most az orrom alá is dörgöli?
- Kezdjük azzal, hogy te NEM egyezel bele olyanokba, amik teljesen ellentmond a te terveddel. Ezért vagy a konokság királya. Bár Sarah lassan már téged is felülmúl.
- Ide is adod azt a kávét, vagy csak nézzem?
- Úgy gondoltam felteszem a polc tetejére, de mivel te annyira akarod, így odaadom. - sétál vissza a nappaliba, majd vissza leül a fotelbe. Átnyújtja a bögrét, majd hátra dől az ülésen. - Mivel kezdjünk?
- Mondanám, hogy nyomozzuk le a telefonját, de nincs neki.
- De van...
- Hisz a te telefonod nála van. - fejezem be a mondatát. Paul odaadta a telefonját, hogy Sarah el tudjon érni minket.
Az öltönyömhöz lépek és a zsebeibe belenyúlva keresem a készüléket. Mondd, hogy nála van. Kikeresem Paul számát, addig mindketten dermedten állunk a nappali közepén.
Aztán lemondóan sóhajtunk, mikor meghalljuk a fülbemászó Taylor Swift zenéjét. Egymásra nézünk, majd a hang után kutatunk. A telefont meg is találjuk a dohányzó asztalon, a papírok alatt. Paul a kezébe veszi, majd kinyomja a hívásomat.
- Tehát nincs semmink. Megint.
- Patthelyzetben vagyunk. Nem tudunk helyszínelőt hívni, se semmit. Nem mehetünk be. Nem csinálhatunk semmit.
- De van fegyverünk és jelvényünk. És itt vagyunk egymásnak. Szóval nyugodj meg, minden rendben... - Paul elhalkul, mert az ajtó kilincse megrándult. Mindketten előkapjuk a fegyvert, majd Paul a fal mögé áll és várjuk az illetőt, hogy végre belépjen. Meg vagy szarházi.
A levegő szinte megáll, mikor kinyílik az ajtó. Nem egy magas testőr. Nem Nate vagy Mark áll az ajtóban. Hanem Sarah. Átöltözött a koktél ruhából. Egy egyszerű pulóver van rajta, ami ugyanúgy fekete, mint a nadrágja és a cipője. Baseball sapkán át van húzva a haja. A sapkán csak az adidas jel díszeleg.
- Édes jó Istenem. - engedi le a fegyvert Paul, majd Sarah-hoz lép és megöleli. Én pedig csak nézem és érzem, hogy leesik a kő a szívemről.
- Hol voltál? - kérdezem és leülök a kanapéra. A tarkómra teszem a kezemet majd újra Sarah-ra nézek.
- Elmentem pénzért, hogy minél hamarabb el tudjunk innen húzni. Itt meg mi a franc történt? - teszi le a táskáját a kanapéra, majd a papírok felé fordul. - Paul miért néz ki úgy, mint aki szellemet látott? Te pedig úgy nézel rám, mintha a halálból tértem volna vissza.
- Miért nem volt nálad telefon? - Paul feláll a padlóról és ő is mellénk lép.
- Mi bajotok? Úgy vagy felháborodva, mintha azzal, hogy itthon hagytam a telefont, a világ dőlt volna össze.
- Nem, csak azt hittük, hogy apád elvitt. - Paul szája elé akartam tenni a kezem, de késő volt.
- Tessék? Az apám? Várjunk... Mi történt az őrsön? És még jobb kérdés, hogy engem miért nem akartok beavatni a tervbe?
- Beakartunk volna, de eltűntél. - mondja neki Paul élesen.
- Nem eltűntem csak volt elintézni valóm.
- És nem ért volna rá, mikor megjöttünk?
- Paul, nem vagyok olyan gyenge, hogy a ti védelmetekre legyen szükségem. Nem leszek az, aki itthon fog ülni és várni, hogy mikor jöttök meg, vagy avattok a tervbe. Tehát, mi van az apámmal?
- Kivitte Clara-t.
- Miért nem szóltatok?
- Mert nem voltál itt!
- Mert nem voltam itt? Komolyan az a mentség? Kérdezted miért nem volt nálam a telefonod. Azért, mert nem nagyon akartátok felvenni azt a kurva telefont. Tehát itt én nekem kéne felháborodnom, nem nektek.
- Azt hittük apád elvitt és, hogy nem fogunk már megtalálni.
- Tehát mégis csak előnyöm származott abból, hogy elmentem! - egymással szemben állnak és mindketten ordítanak. Paul féltette Sarah-t, azért van kiakadva. Sarah, pedig jogosan. Hisz tényleg nem szóltunk neki az apjáról.
- Mindenki nyugodjon le a picsába! - mostmár én is felállok. Sarah és Paul is felém kapja a tekintetét. Paul aggódott Sarah-ért. Én is aggódtam Sarah-ért.
- Komolyan nem akartatok arról szólni, hogy az apám kihozta a húgomat? - fordul most velem szemben.
- De, természetesen szólni akartunk. De miután kilépett az őrsről az apád jutott eszünkbe, hogy Clara valószínűleg mindenről beszámolt neki. Így arra következtettünk, hogy jön hozzád. Aztán, mikor ideértünk minden fel volt forgatva. - Sarah felnevet. Nem örömébe.
- Ti olyan hülyék vagytok! Én megmondtam, hogy Clara nem csapatjátékos, de nem hittetek nekem. Mondanám, hogy sajnálom, hogy aggódtatok értem, de nem. Nem fogom ezt mondani. - a táskájáért nyúl, majd vissza kiindul a lakásból.
- Hova mész? - kérdezem tőle, és elé állok.
- El.
- Hova?
- Nem mindegy? Úgy tűnik nélkülem is menni fog a terv. Csörögj rám, ha tisztáztatok. Majd szerzek egy telefont és email-be átdobom a számom.
- Nem mehetsz el. - fogom meg a könyökét, mikor elhalad mellettem. - Nem mehetsz el mindig, mikor dühös leszel!
- Miért nem? Eddig sem bíztam bennetek. De mostantól meg sem próbálok.
- Sajnáljuk.
- Én is. Viszlát fiúk! - és ezzel kilép az ajtón.
- Gratulálok tökfej. - szúrom oda Paul-nak.
- Ezt nem így akartam.
- De így sikerült! - veszem magamhoz az öltönyt.
- Hova mész?
- Utána?!
- Hozd vissza.
- Azon leszek. - mondom neki és én is kilépek az ajtón, amin pár perccel ezelőtt Sarah.
Kiérve a folyosóra Sarah-nak már nyoma sincs. A lifthez sétálok, ami pont az orrom előtt csukódott be. Megint a lépcső felé veszem az irányt. Simán el tud tűnni pár perc alatt. Konok, és nem tetszik, hogy mikor ideges lesz, akkor fogja magát, és elmegy. Úgy, hogy a rendőrség is, és az apja emberei is el akarják kapni. Nem, azt mondom, hogy csak én tudom megvédeni. Tudom, jól, hogy saját magát is képes. De attól még nem jó, ha az utcán sétálgat.
Kinyitva a hotel ajtaját meg is pillantom. Gyors, mint mondtam. Utána futok és behúzom az első adandó zsákutcába.
- Oh, szia Chris. Mit akarsz? - köszön először édesded hangon, majd komollyá válik.
- Gyere vissza.
- Nem.
- Paul, azért nem mondta el, mert nem akarta, hogy felhúzd magad és idegeskedj.
- Nem vagyok terhes, hogy emiatt IS meg kellene ,,védenetek." - emeli ki az ,,is" szót, majd idéző jeleket rajzol a levegőbe.
- Beavattunk volna.
- Még a telefont sem voltál képes felvenni. - teszi keresztbe a kezét.
- Mert épp apáddal beszéltem. Te viszont nem szóltál, hogy elmész!
- Azt mondod, hogy miután kétszer... - emeli fel a két ujját a hatás kedvéért. - ...hívtalak, amit fel sem vettél. Ezek után te azt mondod, hogy én is hibás vagyok? - nem, egyáltalán nem ezt gondolom.
- Persze.
- Na ide figyelj Chris Morgan... - sétál felém, majd a mutatóujját a mellkasomnak szögezi.
- Hallgatlak. - mosolygok rá.
- Nincs semmi, amit számonkérhetsz rajtam. Ti voltatok azok, akik mondták, hogy: Sarah meg kell bíznod bennünk különben nem működik a csapatmunka... - vékonyítja el a hangját, hogy imitáljon minket. - Információt hallgattattatok el előlem.
- Mint mondtam sajnáljuk. De nem akartuk örökre.
- Ebben én nem vagyok olyan biztos. - fordul el tőlem. Megfogom a kezét és vissza magam felé fordítom. Egyenesen a szemembe néz. Világos zöld szeme, most mintha sötétebb lenne. Haragszik rám. - Nem akartam előled semmit elhallgatni.
- Én pedig nem hiszek neked. - mondja még mindig a szemembe nézve. Hirtelen kézen fogom és elindulok vele az utcára. - Mit csinálsz?
- Gyere.
- Hova?
- Csak gyere.
- Chris, ha nem mondod el, hogy hova megyünk akkor segítségért fogok kiálltani.
- Bízol bennem? - fordulok felé, mire összehúzza a szemöldökét. - Beugratós kérdés. Tudom, hogy nem.
- Remélem nem csodálkozol.
- Mondanám, de nem fogok hazudni.
- Tehát tudod, hogy elbasztad?
- Tudom, hogy elbasztam.
- Remek. Hova megyünk?
- Mindjárt meglátod. - visszamegyünk a hotel elé és a kocsihoz fordulok. - Szállj be. Kérlek. - teszem hozzá.
- Nem szállunk be idegenek autójába. - felnevetek.
- Érvényes ez akkor, ha még nem vezetted ezt az autót. - kinyitom neki az anyós ülés ajtaját, majd ránézek. Sóhajt egyet, de beszáll. Megkerülve az autót én is beszállok.
A rövid út csöndben telt el. Sarah kifelé bámult az ablakon, lába között pedig a táskája van. A baseball sapkát levette, ami a combján pihen. Haja kicsit szétjött és egy rövid tincs az arcába lóg, amit folyamatosan hátrafelé tűr, de mindig előlre csúszik. Mikor megérkezünk a Central Park-hoz, leparkolok az út szélére.
- Gyere. - szállok ki az autóból és az oldalára sétálok, hogy kinyissam az ajtót.
- Hova hoztál? - kérdezi kiszállva az autóból.
- Még nem vagyunk ott.
- Chris, mire megy ki ez a sétálgatósdi? - fordul felém, mikor befordulunk a Central Park-ba.
- Csak beszélgessünk.
- Nincs miről beszélgetnünk.
- Apád ügyvédként jött Clara-ért.
- Pedig nem ügyvéd.
- Igen, ezt valahogy sejtettem. Az emberei halálát egy járványra fogta.
- Igen, tudom.
- Honnan tudod?
- Hát nem tőled.
- Most komolyan Sarah.
- Mary lányától.
- Felhívtad?
- Fel. Clara-ként.
- Bevette?
- Be. Milyen járvány?
- Azt nem mondta. Elvileg majd elküldi a halottkém jelentését.
- Ugye tudod, hogy...
- Tudom, hogy meg lesz hamisítva.
- Akkor minek kérted el?
- Mert addig is itt marad New York-ba. - Sarah szólásra nyitná a száját, de megelőzőm. - Igen, azt is tudom, hogy miattad van itt, így nem fog elhúzni New York-ból.
- Nem értem a logikádat.
- El kell, hogy fogjalak. Senki sem tudja, hogy összejátszunk.
- Clara-val mi van?
- Elvileg droghatása alatt volt, mikor az apád megölte az embereket.
- Kinek hiszel? - kérdezi és megáll. Megfordulok, hogy vele szembe legyek.
- Te kinek hiszel? - kérdezek vissza.
- Nem tudom. Clara már többször drogozott, már gimibe is. De ez a járványos dolog, ez gyanús.
- Én neked hiszek. - rámosolygok, majd tovább megyek. Majd nem sokkal később érzem magam mellett a lépteit.
- Miért hoztál ide? - mikor elértem a helyet ahová jönni akartam megállok.
- Tudod hol vagyunk? - bólint. - Tessék. - veszem ki a fegyveremet és átnyújtom neki.
- Te meg mit csinálsz? - kérdezi tágra nyílt szemekkel. A kezébe nyomom a fegyvert és elé állok.
- Bebizonyítom, hogy bízom benned. Lőj meg!
Sziasztok!
Hol is kezdjem... Ezt a részt teljesen újra kellett írnom, mert elvesztettem. Brutálisan kevés időm volt, és valahogy elkeseredtem, hogy egy komplett részt kell újra írnom. Mert próbálkoztam ugyanolyanra írni, de úgy szavanként hagytam abba, mert egyszerűen gagyinak tartottam. Sajnálom, hogy ennyit kellett erre a részre várni. A következőt igyekszem minél hamarabb hozni. Sok új olvasóm érkezett az elmúlt hetekben, napokban. Ahogy kővetőm is, így már több mint 700-an vagyunk. Köszönöm szépen, elképesztőek vagytok, én pedig nagyon hálás. Most már instagramon is elérhető vagyok. Ha ott is leszünk egy páran, elkezdek ott is aktívabb lenni. Hatalmas Puszi Mindenkinek!
⁹