Éppen a harmadik káposztát vizsgálta, ugyanis Vincének csakis a legjobb minőséget akarta. Megnyomkodta őket, megforgatta, és ha a legapróbb barnás foltot is meglátta a zöldségen, visszarakta. Csakis a legtökéletesebb fejes káposztát volt hajlandó megvenni.
Annyira elmerült a tanulmányozásban, hogy észrese vette, hogy két férfi félpercenként felé pillant.
Megtalálta a tökéletes káposztát, és boldogan elindult a pénztár felé. Közben azon gondolkodott, hogy milyen ajándékot vegyen még Vincének.
Az aznapi borravalókból kifizette a káposztát, aztán kilépett a sötét utcára. Körülnézett. Tőle balra a sötétben két férfi várakozott. Csak egy röpke pillantást vetett rájuk, aztán már sétált is tovább. Annyira elmerült a gondolataiban, hogy meg se hallotta a mögötte haladó puha lépteket.
- Elnézést. – A hang olyan váratlanul érte, hogy összerezzent.
Megfordult, és szemügyre vette a hang gazdáját. Egy magas, fiatal férfi nézett vissza rá, aki alig lehetett idősebb húsznál. Mogyoróbarna haját hátra fésülte, Nikol pedig nem tudta eldönteni, hogy a túlzásba vitt hajzselétől, vagy a zsírtól csillog. A szeme egy érdekes zöldesbarna árnyalatban játszott, de a sötétben nem lehetett rendesen látni. Fekete zakót viselt, és egy fehér inget, amiből hiányzott a nyakkendő.
- Igen? – Nikol a srác tekintetéből sejtette, hogy akar valamit.
- Tudna nekem segíteni? – A hangja remegett, és egyértelműen látszott, hogy ideges. – Valami baj van az autómmal, nem indul el.
Nikol összevonta a szemöldökét. Rossz érzése támadt, de nem mutatta ki. Azzal győzködte magát, hogy a srác fontos megbeszélésre siet, és ezért annyira feszült. Kinézett a válla mellett, végig a sorban parkolt autókon, és a tekintete megakadt egy piros kocsin. Az ajtaja nyitva volt, és égett benne a villany. Ekkor vett észre még egy férfit, aki a kocsival szemben a falnak támaszkodva cigizett.
- Sajnálom, de én nem értek az autókhoz. – Válaszolt, mire a srác arcára valami megfejthetetlen érzelem ült ki. Nikol, hogy oldja a helyzetet, gyorsan hozzátette. – De kérdezze meg azt a férfit, talán ő tud segíteni.
A fura érzés egyre szúrta az oldalát, úgyhogy kihasználva az alkalmat hátat fordított, és sietős léptekkel odébb állt. Nem jutott messzire, ugyanis a srác újból utána szólt.
- Várjon! – Nikol összeszorította a szemét, és egy mély levegőt vett, hogy lecsillapítsa magát.
Meging megfordult, viszont ezúttal már meg se próbálta leplezni a feszültségét.
Kérdőn felhúzta a szemöldökét, és a srácra nézett.
- Igen?
- Tetszik a kabátja.
Nikol felvont szemöldökkel a szőrös kabátra pillantott, amit csakis azért viselt, mert ez volt a legközelebb a kezéhez, amikor elhatározta, hogy gyorsan lefut a boltba.
- Köszönöm. – Biccentett, aztán sietve hátat fordított. Minél távolabb akart kerülni a zsíros hajú sráctól, még ha az nem is akart neki rosszat, csak egyszerűen alapból feszült személy. Rossz érzése támadt, és amikor újra meghallotta maga mögött a lépteket, minden izmát meg kellett feszítenie, hogy ne kezdjen rohanni.
Pedig jobb lett volna, ha rohan.
A srác hirtelen megragadta hátulról, és egy büdös rongyot az arcába nyomva egy mellékutcába rángatta.
Nikol próbált ijedtében segítségért kiáltani, de a rongy elnyomta a hangját. A srác köré fonta a másik karját, és ezzel lefogta a kezeit. Nikol a fülében hallotta a szíve zakatolását. A srác cérnavékony megjelenése ellenére is erősebb volt nála, de Nikol nem adta fel. Rángatózott, rúgkapált, és próbált higgadt maradni, mert tudta, hogyha bepánikol akkor akár meg is fulladhat. A teste viszont nem akart engedelmeskedni. Küzdött, és rémülten levegőért kapkodott. Észre se vette, hogy a dulakodás közepette feltűnt egy másik alak is, csak miután valaki megragadta a torkát. Abban a pillanatban biztos volt benne, hogy meg fog halni, vagy még annál is rosszabb. A vaskos kéz olyan erősen szorította, hogy alig kapott levegőt. Remegett, és amikor meglátott az alak kezében egy injekciós tűt, sírva fakadt.
Tompa beszélgetés hangjára ébredt, zúgott a feje, és alig maradt ereje. Bele se tudott gondolni, hogy mennyi ideig lehetett eszméletlen. A végtagjai zsibbadtak, és fájt a nyaka. Először fel se fogta, hogy bajban van. Bambán bámulta a parkettát, és hallgatta a suttogó párbeszédet. Nehezére esett felemelni a fejét, de amikor végre sikerült, kitisztult a kép. Egy íróasztal mellett csücsült. Az íróasztal mellett egy rendetlen ágyat vélt felfedezni. Látta a nyomi arcú fiatal srácot, és a férfit, aki nyakon szúrta, mögöttük pedig egy boxzsákot. Lassan visszatértek az emlékei, és újra elfogta az a kellemetlenül szorongató hideg érzés. Kiáltani akart, de beragasztották a száját. Érezte, hogy fogy körülötte a levegő, és elszorult a torka. Az elrablói nem törődtek vele. Feszültnek látszottak, de nem lehettek feszültebbek, mint Nikol, aki felkészült rá, hogy belefullad a ragasztószalagba. Erre viszont nem került sor, mivel valaki hirtelen berúgta az ajtót.
Nikol látását elvakította a fény, így csak kicsivel később tudta szemügyre venni az újonnan érkezett alakot. Egy férfi volt, valószínűleg tekintélyes, mivel a nyomi úgy vigyázba vágta magát, mintha minimum fegyvert nyomtak volna a hátsójába. Ha nem ül megkötözve a hideg kőpadlón, Nikol talán még ki is neveti. Így viszont csak ijedten nézte, ahogy az idegen férfi, akinek talán még a nyominál is jobban csillogott a haja, elé guggol, aztán jéghideg tekintettel szemügyre veszi.
- Baszd meg, Travis! – Sziszegte, olyan hirtelen, hogy Nikol összerezzent. – Ez nem az a lány!
Nikol közel került a fulladáshoz.
- Mi? – A nyomi szemmel láthatóan elsápadt, és lecsordult egy izzadságcsepp az arcán.
A férfi megragadta Nikol arcát, és mellé helyezett egy papírt. Nikol felnyüszített.
- Ez nem az a lány, te idióta! – Ismételte a férfi, ezúttal már sokkal ingerültebben.
- De... De... – A srác ijedten hátrált. – Clive azt mondta...
A férfi elengedte Nikol arcát, és ropogó térdekkel felegyenesedett.
- Tudod te mekkora szarba kevertél most engem? – Az idegen hangja remegett a dühtől. – Csak egy egyszerű feladatod bíztam rád, és te még azt is elbasztad! – Nikol felé bökött a kezével. – Az ott nem Fati!
- Mégis honnan kéne tudnom, arról a képről láttam először Fatimát! – Csuklott el Travis hangja.
- Te nem nézel pornót? – Tört ki a férfi.
- Én azt hittem, hogy drogokkal foglalkozunk... – Cincogta a srác. Úgy behúzta a nyakát, hogy lassan három toka fodrozódott az álla alatt.
Pár másodperc éles csend ült közéjük. Nikol még az íróasztal sarkában is érzékelte a levegőben gyülemlő feszültséget, de őszintén örült, hogy ilyen állapotban látja az elrablóját.
- Kifelé. – Sziszegte a férfi.
Travisnek nem kellett kétszer mondani. Ijedt kiskutya módjára sietett ki a szobából, és halkan behajtotta maga után az ajtót.
A férfi ekkor Nikolra nézett, aki elkapta a tekintetét. Jobbnak látta a parkettát bámulni. Volt valami az alak tekintetében, ami nehézzé tette a szemkontaktust.
Hallotta, ahogy a férfi újból leguggol elé.
- Elnézést a kellemetlenségekért, amin keresztül kellett menned. – A hangjában már egy csöpp harag sem csengett. Letépte Nikol az arcáról a ragasztószalagot.
Nikol mohón fellélegzett. Végre kapott levegőt, viszont képtelen volt megszólalni. Mondjuk ebbe lehet, hogy a nyakába injekciózott drog is rásegített. Pihegve figyelte, ahogy a férfi elővesz egy apró bicskát, és átvágja a lábát szorító ragasztószalagot.
- Ha tudom, hogy így melléfognak, inkább magam intézem az egészet. – Folytatta, aztán a karjánál fogva felhúzta Nikolt a földről. Nikol csak ekkor érezte igazán, hogy mennyire elgémberedtek a végtagjai. A lába zsibbadt, és alig maradt ereje. Ha a férfi nem tartja meg, összeesik. Így viszont lehetősége volt mélyet szippantani a férfi ingujjába, ami izzadság, öblítő, és puskapor fullasztó szagával árasztotta el a légutait.
- Hoppá, össze ne ess nekem. – Nevetett a férfi, aztán az íróasztalra ültette.
Nikol nem bírta levenni a tekintetét a férfi mandulavágású, jégkék szeméről. Volt benne valami kegyetlen.
Nikol kezei felszabadultak. Nehéz fejjel megdörzsölte a csuklóit. Mindkettőn lilás csík húzódott ott, ahol a kötelék szorította. Remélte, hogy hamar visszatér a vérkeringése, és a sérüléseknek nem marad nyoma. A gondolataiból a férfi érintése zökkentette ki, ahogy az végig simítja a kezét a nyakán. Nikolnak minden szőrszál égnek állt a hátán.
- Mit csinálsz? – Förmedt ijedten a férfire, és odébb húzódott. Ekkor vette észre, milyen nagydarab alakkal van dolga. Széles vállak, és izmos alkat... Nem tűnt idősnek, de a megjelenése arról árulkodott, hogy igazán veszélyes fickó.
- Rendesen megszúrtak...
Nikol a nyakára csúsztatta a kezét. Érezte a rászáradt vért, és egy apró dudort. Kezdett magához térni, és kétségbeesetten az alakra pillantott.
- Hol vagyok? Miért raboltak el?
- Egy tévedésből. – Válaszolt a férfi. – Nem csináltál semmi rosszat.
Nikol szeme felcsillant.
- Akkor hazamehetek?
A férfi sokáig nem válaszolt. Szúrós tekintettel méregette, és szemmel láthatóan gondolkodott valamin.
- Az attól függ. – Közelebb lépett.
- Mitől? – Nikolnak nagyon rossz érzése támadt.
- Hogy mit válaszolsz a kérdésekre, amiket felteszek neked.
Nikol érezte, ahogy megdobban a szíve.
- Jaj, ne, kérlek ne csináld ezt velem! – Kiáltott, és leugrott az íróasztalról. Erőtlenül tett pár lépést – Nekem haza kell mennem, Vincéhez.
A férfi tekintetében érdeklődés csillant.
- Ki az a Vince? A pasid?
Nikol kikerülte, közben legyintett a kezével.
- Dehogyis, a tengerimalacom.
- Á, szóval szingli vagy. – Vigyorodott el a férfi.
Nikol megtorpant. Akkor esett le neki, hogy mire kíváncsi az alak. Ha nem lett volna olyan helyzetben, akár még a szemét is megforgatja.
- Ja... – Fordult szembe vele.
- És van exed?
- Persze. – Legyintett Nikol, magában azon gondolkodva, hogy mennyi lenne hihető. – Vagy hat. És nem hiába exek, mert az utolsó rohadéktól éces lettem.
Próbált minél hitelesebb hazugságot kitalálni, hogy a férfinek még kedve se legyen hozzáérni. És szemmel láthatólag sikerült is, mert annak lassacskán elhalványodott a mosoly az arcán.
- Éces vagy? – Úgy kérdezte, mintha nem akarna hinni a fülének.
- Ja. – Nikol arcára egy apró fintor ült, és csípőre tette a kezét. – Ha erre voltál kíváncsi.
Remélte, hogy a férfi most már békén hagyja, bocsánatot kér, hogy elrabolták, és hazaszállíttatja. Viszont úgy tűnt, hogy az alaknak ez a lehetőség egyáltalán nem futott át az agyán. Közelebb lépett a lányhoz, és sunyi tekintettel méregette. Nikolnak csak ekkor tűnt fel, hogy milyen magas. A nyomival ellentétben viszont igazán fenyegető alkattal áldották meg. Próbálta állni a férfi szúrós tekintetét. Az sokáig nem szólalt meg.
- Nem hiszem el... – Csóválta a fejét. – Megtaláltam Fatima hasonmását, erre kiderül, hogy éces...
Nikol megvonta a vállát, és magában örült, hogy a férfi bedőlt a kis történetének.
- Nem az én problémám. Mehetek? – Türelmetlenkedett. Kezdett visszajönni az ereje, és úgy érezte, hogy nincs életveszélyben, úgyhogy kicsit felbátorodott.
A férfi mélyen a szemébe nézett.
- Tudod, te, kivel beszélsz? – A hangjában enyhe gúny csengett, mintha nevetségesnek tartaná a helyzetet, de az arca megrökönyödésről árulkodott.
- Fogalmam sincs. – Vallotta be Nikol, de őszintén nem is érdekelte. Ő csak otthon akart lenni, Vince szülinapját ünnepelni.
A férfi kezet nyújtott neki.
- Noel Brunier. – Nikol a hatalmas tenyeret bámulta. Nem nagyon tudta, hogy mit reagáljon.
- Bernadette. – Nyögte ki az első nevet, ami az eszébe jutott.
- Nem mond neked semmit a nevem? – Vonta fel a szemöldökét Noel.
- Kéne? – Nikol félénken felnézett a férfire, aki épp annyira meglepődött, mint amennyire ő összezavarodott.
- Brunier. – Betűzte. – Brunier klán? Semmi?
Nikol a fejét csóválta.
- A Newbergi drogbáró?
- Mi ez, valami maffia? – Tippelt az elrablás stílusáról, és a drogbáró megemlítéséből.
- Az egyik legnagyobb. – Vonta meg büszkén a szemöldökét Noel, a lány reakcióját várva.
- Ohhh. – Nikol csak pislogni tudott. Ha minden igaz, nagyon messze keveredett otthonról. A nyakába újból belenyilallt a fájdalom. – De én nem akarok belefolyni az ügyeitekbe. – Próbálkozott. – Csak haza szeretnék menni, esküszöm, nem szólok a rendőröknek sem.
Noel gúnyosan felnevetett.
- Hányszor hallottam én már ezt...
- De én igazat mondok! – Noel rideg tekintete belefojtotta Nikolba a szót.
- Nem számít. – Morogta. – Itt maradsz, amíg ki nem találom, hogy mit csináljak veled.
Nikol érezte a gombócot a hasában. Már nehezen állta meg, hogy pánikoljon, de tudta, hogy az inhalálója nélkül ilyen helyzetben akár még meg is fulladhat. Ijedten figyelte Noel gonosz vigyorát, és bekönnyeztek a szemei.
- Lehet, hogy eladlak annak az idióta békaszájú Grahamnek. – Röhögött. – Mekkora lenne, ha elkapná az écet. Talán még bele is hal, és végre lőttek az idióta klánjának.
Eltökélten Nikolra nézett, aki apróra húzta magát mellette. Igazán megijedt. Fontolóra vette, hogy bevallja, hogy hazudott, de nem tudta, hogy a férfi hogy reagálna.
- Mit is mondtál, hogy hívnak? – Fordult felé Noel, és átkarolta.
Nikol elgondolkodott.
- Beatrix... – Motyogta.
Noel egy pillanatra megtorpant, aztán röhögve megveregette Nikol vállát.
- Jól van, Beatrix. – Az ajtó felé terelte. – Hadd vezesselek körbe. Nem vagy szomjas?
Azzal kinyitotta a szobaajtót, és kitessékelte rajta a reszkető lányt.