Reggel előbb fent voltam, mint Tetsu, így el is mentem a mosódba, majd felöltöztem. Magamtól keltem és az ébresztőimet is kinyomta, hogy a fekete hajú fiú aludni tudjon. Még csak nyolc óra múlt el nemrég, így bőven ráértem Tetsut felkelteni. Kilenc után mentünk reggelizni és tíz óra környékén megyünk majd a természetrajzi múzeumba. Valamiért úgy gondoltam, hogy Tetsunak fájni fog a feje, így kimentem a szobából egyenest az osztályfőnökék szobájába. Mikor bekopogtam engedélyt kaptam arra, hogy bemehessek.
- Jó reggelt - köszöntem és csak Yaku édesanyja volt bent.
- Szia [Név] - mosolygott - Mi járatban vagy?
- Kaphatok esetleg fájdalomcsillapítót, vagy fejfájásra való gyógyszert?
- Persze, egy pillanat és adok. Esetleg nem érzed jól magad? - kérdezte, miközben a táskájához lépett.
- Egy kicsit fáj a fejem - füllentettem mosolyogva.
Nem szerettem volna hazudni Yaku anyukájának, azonban azt se szerettem volna, hogyha leszidná őt, azért, ami tegnap történt. Eszem ágában se volt beköpni őket, annak ellenére sem, hogy picit mérges voltam, vagy lehet még vagyok rá.
- Tessék - tartotta felém, én pedig elvettem tőle.
- Köszönöm szépen - mosolyogtam, majd hátat fordítottam az anyukájának és elhagytam a szobát.
Miközben sétáltam vissza a szobánkba, összefutottam Yakuval. Mind a ketten megálltunk, de ő szemmel láthatóan azért, ami a kezemben volt. Kezét felém tartotta, én pedig kinyitottam a dobozt és nyomtam a kezébe egy darab gyógyszert.
- Szétmegy a fejem - suttogta.
- Csodálkozol? - kérdeztem semleges arckifejezéssel.
- Kuroo, hogy van? - nézett fel rám, ugyanis pár centiméterrel kisebb volt nálam.
- Alszik még, de gondolom neki is fájni fog a feje, ha felkel. Ezért is mentem el gyógyszert kérni - magyaráztam.
- Tegnap este, hogy volt? - kérdezett rá arra, amire eredetileg is akart.
- Nagyszerűen - ironizáltam.
- [Név], bocs, tényleg.
- Tőle kérj bocsánatot. Tudod, hogy mennyire érzékeny, ha túl sokat iszik. Ha nem megyek át, és előttetek tör ki belőle minden, mit csináltok vele, Tudtátok volna kezelni?
- Nem tudom - vont vállat - Olyan jól nem, mint te.
- Kérlek, ne csináljatok ilyet többet - néztem rá aggódva.
- Haragszol, ugye? - sóhajtott.
- Mérges voltam este, ezt bevallom. Szóval inkább ígérd meg nekem, hogy nem lesztek ennyire felelőtlenek máskor. Igen, valóban jó dolog ilyet tenni egy kiránduláson, azonban mindenkire más hatással van az alkohol. Tetsura pedig nincs jól, ha sokat iszik - suttogtam - Utólag is sajnálom, ha túl goromba voltam veled. Mindössze az aggódalom beszélt belőlem.
- Én is bocs, ezért az egészért - húzta el a száját.
- Yamamotoval mi a helyzet?
- Alszik, mint a bunda. Voltam náluk, Lev és Kenma már fent vannak - magyarázta.
- Értem.
- Olyan furcsa, hogy holnap megyünk haza - váltott témát hirtelen - Most jöttünk csak és már szinte vége van.
- Ilyen az, ha az ember jól érzi magát - mosolyodtam el halványan.
- Mibe, hogy abban a béna múzeumban majd megáll az idő - fintorgott.
- Hé, nem is béna! Tudod mennyi jó dolog van ott? - védtem be a természetrajzi múzeumot.
- Ja, hatszor idősebb, kitömött emberek és állatok, mint én.
- Lesz egy idegenvezető is velünk.
- Egy előző évszázad elején született öregember? - vonta felé a szemöldökét.
- Egy fiatal hölgy, vagy esetleg lány. Pontosan nem tudom, hogy melyik megszólítást tudnám rá mondani - tettem hozzá.
- Mindjárt jobb - nevette el magát Yaku - Nobuyuki már fent van, van kedved átjönni hozzánk, míg a többiek alszanak?
- Persze - biccentettem, majd elindultam Yakuval a szobájukhoz.
Yakuélnál egészen kilenc óra előttig voltam. Beszélgettünk és néztünk kicsit tévét is. Miután eljöttem tőlük, és a szobánkba léptem, meglepetten láttam, hogy Tetsu már éren van, mindössze nem kelt ki az ágyból.
- Jó reggelt - köszöntem neki, majd leültem az ágyra.
Ő csak felém pillantott, majd letette a telefonját maga mellé. A takarót felemelte, én pedig ösztönösen bújtam be alá, és hajtottam a fejemet Tetsu vállára.
- Hogy aludtál? - cirógattam meg az oldalát.
- Szarul - mondta el őszintén.
- Hoztam neked fejfájásra gyógyszert.
- Köszi.
- Hogy érzed magad?
- Voltam jobban is - fújta ki a bent tartott levegőt, majd felvezette a kezét, és megsimogatta az arcomat - Merre jártál ezen kívül? Vagy csak gyógyszerért voltál?
- Yakuéknál is voltam. Miért ittál ennyit? - kérdeztem meg hirtelen.
- Csak jól akartam érezni magamat, hiába voltam annak a tudatában, hogy mi lesz, ha sokat iszok.
- Enélkül is jól lehet magunkat érezni.
- Tudom - sóhajtotta - Mindegy már, ne is beszéljünk róla - szorított magához.
- Jó - pusziltam bele a nyakába - Ha szükséged van valamire, csak szólj.
Ő ekkor felém nézett, megfogta az arcomat, picit összenyomta, majd közelebb hajolva adott pár puszit a számra.
- Jó, már semmire sincs szükségem - mosolygott fáradtan.
- Lassan kikéne kelned, hogy mehessünk reggelizni - suttogtam.
- Olykor elgondolkodok azon, hogy mennyire megtudok változni és mennyire érzékenyebb leszek, ha veled vagyok - váltott témát hirtelen - Önmagam vagyok, mégis máshogyan vagyok önmagam. Értesz, ugye?
- Persze, hogy értelek. Az ember szerintem máshogy viselkedik annak az embernek a társaságában picit, akivel együtt van. Vagy nem tudom igazából.
- Mindegy is - engedte el a témát olyan hamar, mint amilyen hamar felhozta. Ezt követően kicsit lejjebb vezette a kezét és a fenekemen pihentette végül - Na, így már jobb - mosolygott hirtelen.
- Istenem - nevettem el magamat, és kicsit megmozdultam, azonban neki a keze ugyanott volt, nem mozdította el.
- Ne mozogj, éppen töltődőm fel energiával - hunyta le a szemét.
- És én mivel töltsem fel magam? - kérdeztem szórakozottan.
Tetsu ekkor elgondolkodott, majd megfogta a kezemet, és egy hirtelen mozdulattal tolta a nadrágjába, azonban még időben kihúztam. Ő ekkor ismét megfogta a kezemet, majd bevezette a pólója alá.
- Mindjárt jobb, te nagyon bolond - nevettem el magamat, majd elkezdtem cirógatni meleg bőrét.
- Dupla kényeztetés számomra - nevette el magát.
- Mindjárt gondoltam - mosolyodtam - Mégis jó így. Túl jó - bújtam hozzá.
Tetsuval egy picit még lustiztunk, majd összekapartuk magunkat és átmentünk a többiekhez.
A reggelit követően következett az a része a kirándulásnak, amit valószínleg rajtam kívül igen kevés ember élvezett. A természetrajzi múzeumban sokszor az ott lévő padokról kellett összekaparni a többieket, vagy utánuk menni, hogy ne más merre menjenek, hanem kövessék az idegenvezetőt. Yaku például tisztességesen követte az idegenvezető lányt, aki mint kiderült most végezte el a képzést és ez az első munkája. A fiú figyelmesen hallgatta, sőt, még kérdezett is tőle. Noha nem azért, mert annyira érdekelte volna ez az egész téma, mindössze szeretett volna beszélgetni vele. Sok képet csináltam és mindet elküldtem Bokutoéknak, hátha érdekli őket. Mint kiderült nem annyira, amit el is mondtak, de azért Akaashi megköszönte, hogy elküldtem nekik, holott ők nagyban óckodtak a történelemmel kapcsolatos dolgoktól. Tetsu különösen rosszul volt. Egyrészt azért, mert nem érezte jól magát a tegnap este miatt, így folyamat fájt a feje. Másrészt pedig halálosan unta magát. Ennek ellenére kézségesen és kedvesen hallgatta folyamatosan a beszédemet, ugyanis kicsit túlpörögtem. Nagyon szerettem az ilyen helyeket, mindig is érdekesnek találtam őket. Lehet, hogy az is közrejátszik, hogy apa végzettsége történelem tanár volt. Kicsi koromtól kezdve mindig segített a töriben és neki köszönhetem azt, hogy ennyire megszerettem ezt a világot. Habár a játéktermet üzemeltette és az volt a fő álma és munkája, néha-néha adott órát olyan embereknek, akiknek gondjuk volt a tantárggyal.
Bánom, hogy már nem beszélhetek többé apával ezekről a dolgokról, és tudom, hogy nagyon boldog lenne, ha most itt lehetne és együtt nézhetnénk ezt a múzeumot. Kicsit görcsbe rándul a gyomrom, ha ezekre a dolgokra gondolok, de sajnos nem tudok ellene tenni. Sok mindenről jut eszembe apa, hiszen egész életemben ő volt számomra az első, és őt ismertem a legjobban. Ez pedig fordítva is igaz volt. Sok apa-lánya kapcsolat van, azonban mi abba tartoztunk, amit sokan mások irigyelnek. Egész életemben nem volt soha semmi, ami tartós lett volna számomra. Ez alól kivétel volt az apukámmal való kapcsolatom. Nem csak az édesapám volt, de a lelkitársam, legjobb barátom is. Tabu nélkül tudtam neki beszélni bármiről, és mindig meghallgatott engem. Hiányzik apa. Veszettül hiányzik, és habár nem mutatom ki, vagy nem éreztetem, legbelül szétszed a hiánya. Úgy gondolom vannak dolgok, amiket soha nem fogunk tudni feldolgozni, ez pedig ebbe a csoportba tartozik. Bármit megadnék, ha találkozhatnék vele, vagy újra láthatnám őt. Ha bemutathatnám őt Tetsunak és a többieknek és elmondhatnám, hogy mennyire csodás barátaim vannak. Nem vagyunk sokan, de mégis igaz barátok. Tudom, hogy mindannyijukat szeretné.
A természetrajzi múzeumot követően a művészeti múzeumba mentünk, ahol még nagyobb volt az unalom. Itt már Yaku se élvezte, ugyanis kaptunk egy másik idegenvezetőt, aki egy idősebb nő volt. Jómagam a mennyországban éreztem magamat, a többiek arcáról azonban a kínlódás és a szenvedés volt leolvasható. Yaku anyukája alig bírta őket összeszedni és tartani bennük a lelket. Míg ők szenvedtek, én gyönyörködtem a múzeumban kiállított darabokon. Katsunori-sensei egyszer majdnem ott hagyott minket, amiért a fiúk panaszkodtak a program miatt, de végül megtudtuk őt nyugtatni.
A múzeum után ebédeltünk, majd következett az a program, ami már mindenki számára jó és szórakoztató volt. A szomszéd városba mentünk, ahol egy beltéri kötélpálya volt megtalálható. Borzalmasan jól szórakoztunk és még Katsunori-sensei is sokat nevetett. Levvel és Tetsuval ment egy kis csapatban és a fiúk végre feltudták őt oldani, így ő is jól szórakozott és sokat nevetett. Jómagam Nobuyukival maradtam, akivel a normál pályán mentünk, ugyanis az extrémre már nem mertünk felmenni.
Hulla fáradtan, teljesen kiszórakozva értünk vissza este a szállásra, ahol azonnal elmentünk vacsorázni, majd ezt követően zuhanyozni. Teljesen kivoltunk merülve, de nem akartunk még nyolc órakor elmenni aludni, így azon gondolkodtunk, hogy mit csinálhatnánk. Az már biztos volt, hogy hajnalig biztosan nem leszünk fent, hiába kirándulás. Eléggé kimerültünk és ha felborítottuk volna az alvási mércénket, később nehezen aludtunk volna.
- Valakinek valami ötlet? - ásított nagyot Yaku, miközben a padlón ült.
Tetsuval, Level, Kenmaval, és Yamamotoval ültünk Yakuék szobájában.
- Van egy játékterem az utcasarkon. Kéretőzzünk ki - vetette fel az ötletet Lev.
- Shinonék azt mondták elég gagyi - szólt egyből Yaku.
- Ahj, hiányzik az a bizonyos játékterem - sóhajtott Tetsu.
- Hova jártál játékterembe? - kérdeztem rá.
- Apukádhoz - nézett rám Tetsu.
Teljesen leblokkoltam, ugyanis ezt Tetsu soha az életben nem mondta nekem, holott jl tudta, hogy hol volt apa játékterme, és mint kiderült, volt is már ott.
- Te apuhoz jártál a terembe? - kérdeztem meg blokkolva.
- Igen. Nagyon sokat voltam ott, bár biztos vagyok benne, hogy soha nem láttalak ott téged. Valahogy elkerültük egymást.
- Ez most kicsit...meglepett - pislogtam.
- De durva, hogy már azelőtt volt közös dolog bennetek, hogy ismertétek volna egymást - mosolygott Lev - Egyébként milyen játékteremről van szó? - nézett körbe.
- Apukám vezette Tokió legnagyobb játéktermét, mielőtt el nem hunyt volna. Nagyon sokan szerettek oda járni. Apu...apunak jelentett mindent az a terem - mosolyodtam el halványan.
- Egy valakivel egyetemben - cirógatta meg a térdemet Tetsu, én pedig egy kedves mosoly mellett néztem a szemébe.
- Ami ott volt a központban? - kérdezett rá Lev.
- Igen - bólintottam.
- Voltam ott egyszer. Illetve csak beugrottam, mert odaadtam valamit a nővéremnek. Egész jó hangulat volt bent - magyarázta Lev.
- Apu szerette volna, ha van egy hely a fiataloknak, ahova eljöhetnek és jól érezhetik magukat. Egy hely, ami összehozhatja őket - suttogtam.
- Emlékszem egyszer nem akartam hazamenni, mert pont ott voltak a kis szörnyeteg unokatesóim, és a játékterembe mentem. Zárás után is ott voltam, és beszélgettem apukáddal - mondat el Tetsu.
- Mi? - néztem felé leblokkolva - Te beszéltél már apuval? - suttogtam - Miért nem mondtad ezt el soha az életben?
- Úgy gondoltam, hogy ezt megtartom magamnak - mosolygott kedvesen - Nagyon rendes volt apukád, és adott pár tanácsot, hogy hogyan kezeljem azokat a kis genyókat. Rólad is beszéltünk picit. Elmondta, hogy van egy velem egyidős lánya, aki....Aki csodálatos. Mutatott rólad képet is. Soha nem sikerült látnom téged a teremben, de amikor megláttam, hogy osztálytársak vagyunk, szinte el se hittem, hogy vannak ilyen véletlenek. Apukád olyan csodálattal beszélt rólad, hogy az nem semmi. Olyan volt, mint egy túlpörgött gyerek, aki megakarja mutatni valakinek a játékát - nevetett.
Tetsu szavainak hála könnyes lett a szemem, és csak arra tudtam gondolni, hogy apu megismerhette őt, és arra is, hogy mennyire jó lenne, ha itt lenne.
- Te komolyan...Komolyan megismerted aput? - kérdeztem könnyes hangon.
- Igen - bólintott, majd megcirógatta a kezemet..
- Basszus - mosolyodtam el nehezen, miközben felfelé kezdtem el pislogni, mire Tetsu átölelt a vállamnál.
- Ha minden erőmmel próbálkoznék, akkor se tudnék túlnyomulni azon a szereteten, amit apukád érzett irántad - suttogta.
Az ajkam kicsit megremegett, és engedtem, hogy egy apró könnycsepp elhagyja a szememet.
- [Név] - szólt aggódva Kenma.
- Jól vagyok - töröltem meg a szememet - Csak hiányzik picit apu.
Láttam a többieken, hogy szeretnének valami hasznosat mondani, de nem igen tudtak. Erre nem is lehetett. Nem voltak megfelelő szavak.
- Hé, nektek Lev egy nagyobb tévétek van a szobában nem? - néztem a többiekre, teljesen elterelve a témát.
- De - bólintott Yamamoto.
- Nem nézünk valamit? Ott biztosan jobban el is férünk, és jobb élmény is. Nekünk maradt még édesség, együk meg együtt - szóltam kedvesen.
- Beszélgethetünk is, ha szeretnél - szólt aggódva Lev.
- Megvagyok, tényleg - bólintottam - Nézzünk együtt valamit - szorítottam rá Tetsu kezére.
- Biztos? - kérdezte Tetsu is.
- Biztos - bólintottam.
- Ezesetben van valami, aminek tudom, hogy mindenki örülne és szívesen nézne - mosolyodott el hirtelen, miközben a nyakamba csókolt.
Tetsu elmondta, hogy szerinte mit nézzünk meg, mire kissé furcsán néztünk rá, de mivel tudtuk, hogy ez olyan dolog, amit bármikor megnézhetünk, bátran rábólintottunk. Lev volt az egyetlen, aki kicsit furcsállta, mivel, mint kiderült, ő még nem látta. Éppen ezért orvosolni kellett a problémát, hogy ő is megnézhesse ezt velünk.
A többiekkel összeszedtünk minden édességet, majd átvittük Yakuékhoz. Bent Nobuyuki éppen a telefonján próbált rácsatlakozni a tévére, hogy nézhessük, amit szerettünk volna.
- Srácok - jött vissza Yaku, aki az anyukájánál volt - Anya mondta, hogy szeretnék, ha mindenki a saját szobájában lenni, csöndben. A fárasztó nap miatt, és avégett, hogy holnap megyünk haza - magyarázta.
- Hát akkor csöndben nézzük, és nem leszünk hangosak - vetette fel egyből Tetsu.
- Ezt amúgy se kéne bömböltetni, mert a végén valaki lehet furcsán nézne ránk - tettem hozzá.
- Most miért? Ez normális, legyél akármilyen korban - vont vállat Tetsu.
- Azért nem mindenki tolerálja, hogy mit nézünk, akárhány évesen - sóhajtott Kenma.
- Nobuyuki, hogy haladsz? - kérdezte Yaku.
- Még egy kis idő kell, kicsit lassú valamiért - magyarázta a fiú.
- Oh, jut eszembe - szóltam hirtelen - Vannak piskótatallérjaim is. Áthozom őket.
- Megyek veled, egy pulcsiért - indult el velem Tetsu.
- Várjatok - szólt utánunk Yaku.
- Hé, ne már! - ordított fel Lev - Most miért nem?
- Mert ez az enyém - húzta el Kenma a konzolját a másik fiútól.
- Csendesebben! - szólt rájuk Yaku, majd felénk nézett - Katsunori-senseiék a folyosón lehetnek, és lehet nem jöhettek vissza, ha látják, hogy mászkáltok.
- Megoldjuk - vont vállat Tetsu - Nem értem, hogy miért kéne már ilyen korán a saját szobáinkban lenni.
- Egész kirándulás alatt fejfájást okoztunk az osztályfőnöknek. Kiszeretné magát pihenni szerintem, főleg, hogy fárasztó volt a nap - néztem Tetsura.
- Csöndben leszünk - tette hozzá, majd elindult ki.
Tetsuval mind a ketten kiléptünk, és szerencsére senki se volt a folyosón. Gyorslépésben, mégis halkan siettünk a szobánkhoz, majd miután bent összeszedtünk mindent, igyekeztünk visszaérni Levék szobájához.
- Hé! - hallottunk egy hangot, mire hátra fordulva megláttuk Katsunori-senseit.
- Menj, menj, menj! - lökdöste Tetsu a hátam, és már az ajtón is benyitottunk, amikor az osztályfőnök ismét szólt.
- Megáll és ott marad! - kiabált utánunk.
- Ronts be és zárjuk be az ajtót - suttogta Tetsu.
- Kuroo, azt próbáld meg! - hallottuk Katsunori-sensei hangját magunk mögül.
Tetsuval pislogás nélkül fordultunk meg, ahol az osztályfőnök állt. A tekintete kissé mérges volt, ami jogos volt. Kérte, hogy mindenki a saját szobájában maradjon.
- Szerintem eltévesztettétek a szobaszámot - nézett ránk.
- Szobát cseréltünk - vágta rá Tetsu.
- Én pedig hülye vagyok.
- Egy szóval se mondtam - vonta fel a szemöldökét Tetsu.
- Habár nem csináltatok annyira durva dolgokat, mint máskor, egyszer az életben hallgathatnátok rám. Mindent megteszek, hogy olyan kirándulásra vigyelek titeket, ahol újdonságot nézünk meg, de ti mindenre csesztek! - nézett ránk haragosan - Miattatok szégyenkeztem a múzeumban, holott egy elég szép és kulturált program volt szerintem! Nem minden a baromságról és a drágábbnál drágább helyekről szól. Őszintén már nem tudom, mit kezdjek veletek, hogy ne nyafogjatok, vagy szót fogadjatok. Belefáradtam - nézett ránk, immáron csalódottan, mire szabályosan elsüllyedtem szégyenemben - Pihenni jöttem ide, de mellettetek ez esélytelen. Szeretem az osztályt, de nagyok vagytok már. Szerettem volna egy jó és utolsó, közös kiránduláson részt venni veletek, de viselkedni még mindig nem tudtok!
Szerettem volna mondani valamit, e az volt az igazság, hogy igaza volt. Mindig kihúztuk a gyufát, ha kirándulni mentünk és mindennek van egy határa. Ő a tanárunk, egy felnőtt. Sokszor pedig nem így kezeltük. Azt hittük, hogy attól függetlenül, hogy fiatal, bármit megtehetünk és bárhogyan hülyéskedhetünk vele. Neki is van élete, és lehet, hogy mi ráteszünk egy lapáttál az ő stresszének.
- Csak filmezünk - suttogta Tetsu lesütött szemmel.
- Képzelhetem, hogy milyen filmet néztek! Ahogy ismerlek titeket, van az a film egy tizennyolc karikás, és nem horror műfajban! Nem ez az első kirándulásom, voltam már másik osztállyal is, és had ne mondjam, hogy milyen weboldat kellett lekapcsolnom, amikor közösen "filmeztek" - tette idézőjelbe az ujjaival a filmeztek-et - Menjetek a szobátokba, és a többiek is. Most! - nézett ránk mérgesen.
Tetsura néztem tanácstalanul ás láttam rajta, hogy ő is érzi, amit én. Elcsesztük és ezúttal tényleg szót kellett volna fogadnunk. Attól még, hogy kiránduláson vagyunk, nem tehetünk meg mindent. És elég nagy szégyen, hogy ennyi idősen nem tudtuk ezt megérteni.
- Hol vannak? - kiabálta bentről egy hang, mely Yamamotohoz tartozott.
- Kint hallottam hangokat - szólt Kenma.
Ekkor az ajtó nyílt, ahonnan Lev nézett ki, és egyből szólt.
- Gyertek, sikerült bekapcsolni a...a Verdákat - szólt megakadt mondattal, amikor meglátta az osztályfőnököt.
- Tessék? - kérdezett vissza meglepődve Katsunori-sensei.
- Mesét nézünk - szóltam halkan.
- Verdákat néztek? - nézett ránk elképedve - Nem felnőtt filmet?
- Nem - rázta meg Tetsu a fejét - Minek nézzünk felnőtt filmet? Mesét akartunk nézni. Közösen.
Katsunori-senseien ekkor látszott, hogy teljesen meg van lőve és nem tudja, hogy mit mondjon nekünk.
- Nézze - kezdte Tetsu - Sajnáljuk, hogy aggodalmat okoztunk és fejfájást. Mindössze szerettük volna jól érezni magunkat, de közben elfelejtettük, hogy maga egy tanár, felnőtt, és nem hallattunk magára. Bocsánatot kérünk.
- Sajnáljuk - szálltam be én is.
- Én is sajnálom, habár nem tudom, miről is van szó - pislogott Lev.
- Istenem gyerekeket - sóhajtott Katsunori-sensei frusztráltan.
- Nem jön velünk mesét nézni? - szólalt meg Lev hirtelen, mire mind a hárman kérdőn néztünk rá - Mármint, nem muszáj, ha nem akar. Én se láttam ezt még, de...De adunk édességet, és helyet is.
- Ha csöndben leszünk, akkor megnézhetjük? - kérdeztem kényelmetlenül - Ha nem, visszamegyünk a saját szobáinkba. Tényleg sajnáljuk, hogy így viselkedtünk. Nem vettük észre, hogy átléptünk egy határt, maga pedig már nem viccnek fog fel dolgokat.
- Még egy bocsánat kérés és kiugrom az ablakon! - sóhajtott - Első részt nézitek?
- Igen - bólintottam.
- Az piskótatallér? - nézett le rám.
- Igen.
- Milyen?
- Barackos.
- Nem hangoskodtok közben - nézett a szemünkbe, majd elvette tőlem a tallért és belépett mögöttünk a szobába.
Tetsuval értetlenül néztünk egymásra, majd ezt követően elmosolyodtunk és elnevettük magunkat. Szerettük Katsunori-senseit, és legbelül örültünk neki, hogy végül nem neheztelt ránk és a legfontosabb: együtt megnézzük mindenki egyik kedvenc meséjét.