Sander egyre feszültebbé vált, ahogy teltek a hetek, mert az apja nem avatta be a részletekbe, hogyan fogja megoldani azt, hogy Oslóban maradhasson. Nagyon bizalmatlan volt vele szemben, amit valahol meg tudtam érteni. Sokszor lógtunk együtt, így figyeltem rá, és bármennyire nehéz volt időnként kezelni a dühét, elég hamar elsajátítottam a technikát. Főleg miután egyszer én is elmentem vele a pszichológusához. Furcsa volt, hogy tizenhat évesen már párterápiára jártunk, de jókat viccelődtünk ezen. A szakember elmondta, hogy miket csináljak ilyenkor. Sok érdekes dolgot tanultam, amelyek remekül beváltak a gyakorlatban, így Sandernek eszébe sem jutott, hogy a kötelező gyógyszerén kívül máshoz nyúljon.
***
Karácsonykor anyám elhívta Thomast ebédre. Azt mondták, együtt szeretnének beszélni velünk, és úgy ítélték meg, ez nagyon jó alkalom erre. Szerencsére apámnak eszébe sem jutott, hogy megint megjelenjen a nőjével. Helyette a Bahamákra vitte, mert biztos befagyott itt annak a libának a hátsója.
Sanderrel együtt díszítettük fel a fát. Hülyéskedtünk közben; fülemre akasztgattam a gömböket, a boákat egymás köré tekertük. Újra gyerekekként viselkedtünk, akiknek semmi problémájuk sem volt, egyszerűen csak élvezték az életet. Megszállt az ünnepi hangulat, és ebben a pár napban nem akartam arra gondolni, hogy milyen rossz dolgok történhetnek velünk jövőre.
Anyunak Emily segített az ételek elkészítésénél. Finom töltött hús illat járta be a házat. Mellé áfonyaszószt készítettek, amelynek édessége szintén kiérződött. Emellett kávé keserű, ám annál erősebb szaga tört be a nappaliba. Anyukám már a harmadik csészével itta, mert mostanában rosszabbul aludt.
Lars csak járt-kelt a lakásban, és kényelmesen nézte, hogy rajta kívül mindenki dolgozik.
Szívélyesen üdvözöltük Thomast, aki a kanapén foglalt helyet, amíg minden elkészült a konyhában, így egy kicsit beszélgettek Sanderrel. Csendben figyeltem őket. Kivételesen nem hangzott el semmi durva, vagy degradáló, egészen kedélyesen társalogtak. Talán az ünnepi hangulat hatott így rájuk, mert korábban szinte ölték egymást minden szóval, ami engem rendkívül meglepett.
Hamarosan elkészült az ebéd, így nekiláttunk a rengeteg ételnek, amit a délelőtt folyamán készítettek. Közben Emilyvel csacsogtunk, mert ő állatorvosi szakirányra ment tovább. Rengeteg kérdésem volt hozzá, persze csak olyan, amely emészthető témakör volt így étkezés közben.
***
Már majd kidurrantunk a sok kajától, mikor anyám leszedte az asztalt, majd kipakolta a süteményeket. Habos muffin, brownie, és egyéb aprósütemények, amiket egytől egyig imádtam. Fújtatva dőltem hátra, úgy éreztem magam, mint egy terhes bálna, annyira tele ettem magam. Ekkor anyukám már érdekesen mosolygott ránk, amitől kissé görcsbe rándult a gyomrom.
– Van pár hírünk a számotokra – vigyorodott el anyám, ahogy leült velem szemben. – Kezdjed te – fordult Thomas felé, aki a balján ült.
Sanderrel együtt feszülten figyeltük őket. Alig vártam, hogy elkövetkezzen ez a pillanat, és megtudjunk valamit, ami erősen hatással volt ránk, a jövőnket illetően.
– A hivatalnak az volt a feltétele arra az esetre, ha külföldre költözöm, hogy jelöljek ki neked egy gyámot – mondta Sandernek fapofával az apja, amivel engem is megijesztett. – Igaz, hamarosan betöltöd a tizennyolcat, de kell a felügyelet, hogy ne forduljon elő több ilyen probléma. Emellett fontos, hogy rendesen elvégezd a fősulit. A rokonok között nem találtam megfelelőt.
Sander izmai megfeszültek, ezért karjára fektettem az enyém, és összekulcsoltam az ujjainkat.
– Clara volt olyan kedves, elvállalta, és tegnap érkezett meg a határozat, hogy ez már hivatalos. Most már biztos, hogy itt maradhatsz – mosolyodott el.
Sanderből megkönnyebbült sóhaj szakadt fel. Örömében hozzám fordult, és gyorsan megcsókolt, amitől zavarba jöttem.
– A házat viszont eladom – folytatta az apja, majd anyámra pillantott.
– Igen, és arra gondoltunk – anyukám olyan izgatottan beszélt, mintha azt készülne bejelenteni, hogy megnyerte a főnyereményt egy nyereményjátékon –, hogy ide költözhetnél, így nem lenne szükséged albérletre.
Sander félrenyelt, hevesen köhögni kezdett, amin Lars jót derült. Anya és Thomas csodálkozva nézték szegény fiú vergődését.
A szemem elkerekedett. Egyszerre viaskodott bennem az örömteli izgatottság, és a fojtogató félelem. Megütögettem Sander hátát, mert alig bírta abbahagyni krákogást, végül egy pohár üdítőt nyomtam a kezébe, amit azonnal lehúzott. Kivörösödött fejjel sandított a szülőkre.
– Mi lesz, ha szétmegyünk? – tette fel a kérdést, ami bennem is megfogalmazódott, de én hamar túlléptem rajta. – Befenyített – mutatott rám, – hogyha megint anyagozok, elküld a búsba.
– Nagyon helyes – vágta rá Thomas.
– Miért? Hiányzik? – kérdeztem aggódón, miközben végigsimítottam a combján, amitől megrándult a szája sarka.
– Nem. De bármikor lehet, hogy megunsz, vagy mit tudom én.
– Jaj – sóhajtottam mosolyogva. – Ne legyél már ilyen negatív! – dőltem a vállának, mire átkarolt.
– Van egy megtakarítás a nevedre, és a ház eladásnak is nagy részét félre fogom tenni neked, hogy legyen alapod, amivel indulhatsz majd az iskola befejezése után – tájékoztatta Thomas. – De nyugodtan beszéljétek meg ezt. Nekem már januárban ki kell mennem, és nem szívesen hagylak abban a nagy házban egyedül. Itt meg Clara ügyelni tud rád.
– Nem lesz gond, ideköltözik – válaszoltam meg helyette, miközben végig a szemébe néztem. Láttam, hogy viaskodik magával, de a mosolyommal eloszlattam a benne lappangó kétségeket. – Csak be kell szereznünk egy nagyobb ágyat. Ötször aludtál itt, abból háromszor végeztem a földön.
– Akkor az volt az a földrengés – ugatott bele a bátyám röhögve, mire csúnyán néztem rá.
– Sok jó ember kis helyen is elfér – szólalt meg Sander.
– Akkor ma mi is nálatok alszunk! – szállt be Emily, és Larsszal együtt nevetgéltek tovább a döbbent arcunk láttán.
– Kicsi a rakás? – vonta fel a szemöldökét a bratyóm.
– Meg ne próbáld! – mutattam rá fenyegetően. Láttam magam előtt a jelentet, ahogy ott fetrengünk négyen egymáson, majd az ágyam nyikorogva megadja magát. Habár akkor legalább az ágycsere hamarabb meglenne. – Kettőnk alatt is recseg az ágy – szólaltam meg a védelmünkben.
– Szoktuk hallani – Lars sokatmondón tekintett rám.
Az arcom szinte lángra kapott, ahogy a benzinfolt a betonon, ha egy gyufát dobnak oda. Lehajtottam a fejem, kicsit lecsúsztam a széken.
Sander kuncogott mellettem, és átkarolta a vállam.
– Szó sem lehet róla, hogy egy szobában legyetek – ingatta a fejét anyám. – A nappaliból is hálószoba lesz. És még nem akarunk nagyszülők lenni – tette hozzá halkan.
– Attól, mert külön szobában lesznek, az nem zárja ki... – kotyogott bele a bátyám.
– Fogd be! – mordultunk rá egyszerre Sanderrel.
– Még a téliszünetben áthozhatnánk a cuccaidat – mondta Thomas, mire Sander bólintott.
– Remek! Ezt akkor meg is beszéltük – zárta le anyukám a dolgot.
Lassan asztalt bontottunk. Thomas hazament, és Larsék is elvonultak.
Sanderrel felmentünk a szobámba. Szomorúan nézett maga elé, látszódott rajta, hogy még mindig emészti magát. Kissé aggódtam amiatt, hogy ennyire nem örült a kialakult helyzetnek, miközben már biztossá vált, hogy maradhat. Bennem is felmerült, hogy mi lesz, ha szétmegyünk, de attól ugyanúgy az anyám marad a gyámja, és az apja szavai alapján gyanítottam, hogy ez nem csak addig érdekes, amíg nem lesz nagykorú. Bár annyira jól passzoltunk egymáshoz, mint a csillagok az égbolt sötét vásznára. Szívből szerettem, és biztos voltam benne, hogy ő ugyanígy érez irántam, ráadásul a kémia remekül működött köztünk. Igaz, még nagyon az elején jártunk a kapcsolatnak, de az összeköltözésre kihívásként tekintettem, nem teherként.
Sander lehuppant az ágy szélére, én a combjára ültem. Hideg ujjaimmal lágyan simogattam az arcát, amitől melegség járt át, és addig cirógattam, amíg nem nézett rám. Bánatos pillantásától összefacsarodott a szívem.
– Mi a baj? – kérdeztem halkan, majd puszikkal halmoztam el az álla vonalát. – Elárulod, mi bánt ennyire?
– Mi lesz, ha valamiért megunsz, vagy megutálsz? – kicsit hátradőlt az ágyon, kezére támaszkodott, így jobban az ölébe tudtam fészkelni magam.
– Kétlem, hogy ez előfordulhat – néztem rá komoran. – Ha mindent megbeszélünk, nem lesz baj – a nyakán haladtam tovább. Az ajkammal éreztem, milyen hevesen lüktetett az ütőere, nyelvemmel becézgettem annak vonalát.
– Hogy hogy te nem félsz?
– Ezt nem mondanám, de mit érünk azzal, hogy előre parázunk valami miatt, ami még meg sem történt? – Újabb csókot hintettem a bőrére, amitől az érdessé vált. Nekifeszültem a mellkasának, mire engedett a nyomásnak, és kényelmesen végigfeküdt az ágyon. – Ne szorongj! Csak élvezd a pillanatot, velem! Bízz bennünk! Jók vagyunk együtt.
Sander elmosolyodott, csodálattal nézett fel rám. Megmozdítottam a csípőmet, éreztem, hogy mennyire megkívánt, amitől kellemes borzongás futott végig a gerincem mentén. Folytattam a bőre kényeztetését, miközben mélyen magamba szívtam az illatát, majd halk nyögéssel fújtam ki a levegőt, amikor a füléhez értem.
– Komolyan ezzel akarsz meggyőzni? – Sander hangja reszelőssé vált, és a következő mozdulatomnál morgást hallatott.
Kihívóan vontam fel a szemöldököm, ahogy felültem a hasa alján, hogy szemébe nézhessek, amely a szürkéskék egy sötétebb árnyalatát vette fel. Már nyoma sem volt a korábbi búslakodásnak. A vonásai ellágyultak, és megragadta a derekamat.
– Miért? Nem válik be? – lebiggyesztettem a szám sarkát, de a nyomatékosítás kedvéért levettem a felsőm.
– Már nem tudok gondolkodni, szóval folytasd csak.
Mosolyogva haraptam be az alsó ajkam. Kinyitottam a számat, hogy lecsapjam a magas labdát, de Sander hirtelen felült, hogy belém fojtsa a mondandóm. Szenvedélyesen csókolt, miközben testünk összesimult, és átadtuk magunkat az élvezeteknek.
***
Szilveszterre Sander minden holmija átkerült hozzánk. Végül anyukám költözött le a nappaliba, és a pasim kapta meg a fenti szobát, melybe kényelmesen elfért, bár kisebb volt, mint a régi szobája. Egyedül a tévéjének, konzoljának, és egyéb kütyüjének talált nehezebben helyet, de végül ezek egy részét Eliasnak adta. Gyakran fordult meg nála, ilyenkor együtt játszottak ezeken kikapcsolódás gyanánt.
Sander számára volt nehezebb az összeszokás, hiszen ő egyke lévén egyedül élt az apjával egy nagyobb házban, mint a miénk. Nálunk meg hozzá kellett szoknia, hogy a bátyámba lépten-nyomon beleütközött. Igaz, jóban voltak, sokszor húzták egymás agyát, hasonló módon, mint énvelem. Sőt! Egyszer Lars elárulta, hogy sokkal jobban szeretett volna fiútestvért, így kifejezetten örült ennek.
Anyát szimplán szoknia kellett, miután Thomas előtt gyakran pucérkodott a saját bevallása szerint. Hát, ebből kerekedett néhány komikus pillanat, amikor azt hitte, hogy anyu még nincs otthon. Lassan rászokott, hogy ruhában maradjon, bár sokszor feszélyezve érezte magát emiatt. Emellett időnként anya nyitott rá a fürdőszobában, de volt, hogy fordítva fordult elő. Utólag jót nevettünk az ilyen kényes szitukon mindannyian.
A helyzetet nehezítette, hogy Emily egyre sűrűbben időzött a mi otthonunkban, sokszor maradt éjszakára. Ezekben az időszakokban a két fürdőszoba kevésnek bizonyult, mert anyám sokat pepecselt ott reggelente, ahogy Emily is.
Bár volt külön szobánk, úgy terveztük a hétköznapokat, hogy együtt tanulunk, ami problémásnak bizonyult. Igaz, nem egy csókot kellett volna jutalomként kitűznünk Sanderrel egy-egy feladatsor sikeres megoldása után, mert így állandóan más irányt vett a suliba való felkészülés, miután egynél nem tudtunk megállni. Nagyon jól harmonizáltunk, két turbékoló galamb voltunk, ahogy Sam említette gyakran. Végül tervezéssel megoldottuk a dolgokat, így eredményesen zártuk az évet, mindenki megnyugtatására, és boldogan néztünk a felsőbb iskolai évek elé. Más-más fősulit választottunk, hiszen eltérő szakirány érdekelt, de boldogan vágtunk bele, együtt.
Még egy epilógussal érkezem ;-)
Hamarosan...