Delaney szemszöge
✈︎✈︎✈︎✈︎
Erőtlenül emeltem fel előre bukott fejemet, miközben óvatosan pislogni kezdtem, hogy felmérjem az engem körülvevő, idegen környezetet. Nagyot rántottam a székhez kötözött kezeimen, ám a próbálkozásom hiába valónak tűnt. Hosszú, hullámos hajamat összekötő copfból kiszabadult pár tincs, amelyeket idétlen fújással igyekeztem elsöpörni az arcomból.
Enyhe fejfájással vizslattam körbe a sötét, kis pincéhez hasonlító helyiségben. A tipikus dohos szag miatt elhúztam a számat. Nem voltak ablakok, sem különböző bútorok csak egy magányos, sarokba tolt ágy. Én középen voltam megkötözve a rozoga széken az ajtóval szemben. Ha el tudnék dőlni, talán eltörne, hisz elég ócskának tű...
- Nem ajánlom! - dünnyögte valaki a hátam mögött. A hang mély volt, kellemes baritonja túl hangos volt, a viszhangzó pincében. Lehelletét éreztem a nyakamon, annyira közel hajolt hozzám. Pár hosszú, szőke tincse az arcomat csiklandozta.
- Az ajánlataid nem igazán érdekelnek. - mondtam vállat vonva. Nem szabad kimutatnom, hogy ijedt vagyok, azonnal kihasználná.
- A csípős megjegyzéseiddel csak annyit érsz el, hogy előbb döfök a combodba kést, mielőtt figyelmeztetnélek. - figyelmeztetett nyíltan, mialatt hosszú lábaival előttem állt meg és gúnyosan nézett a szemeimbe.
- A fenyegetéseddel csak annyit érsz el, hogy én szúrok előbb kést beléd, mielőtt te megtehetnéd. - döntöttem oldalra a fejem kihívóan. Arca kifejezéstelen volt, azonban kék szemei kutatóan bámultak az én barna íriszeimbe.
- Egyetlen szerencséd, hogy Nikolai nem akar megöletni egyből. - mondta lazán, kezeit pedig a háta mögé tette és valószínűleg összekulcsolta.
- Kiváltságosnak érzem magam, Aiden Mihajlovič. - biccentettem kurtán, majd provokáció gyanánt, újból megrántottam a karjaimat. A férfi nem lehetett több húsznál, mégis oly mereven viselkedett, mint az apám.
- Sokat beszélsz. - közölte unottan, aztán a méregdrága karórájára pillantott.
- Te vagy a bébiszitterem?
- Nem.
- Kár, pedig lehetnél! Megmutathatnám a szabadulós képpeségeimet. - magyaráztam szórakozottan, amire csak komoran megforgatta a szemeit. A vasajtóra pillantott, ami az egyetlen menekülő útvonalam lehet, ha nyugodtan kigondolnék egy összeszedett tervet.
Aiden közel hajolt hozzám, tenyereit a combjamira fektette. Próbáltam a fejemet hátrahúzni, azonban jobb kezével egy szempillantás alatt a hajamra fogott és visszatolt.
- Ha meg akarsz halni, csináld csak! Ám, ha jót akarsz magadnak, befogod a szád és megbújsz. - mondta félelmetesen halkan, jégkék szemei pedig teljes komolyságot sugalltak. A fogásának szorítása némiképp enyhült, így képes voltam arrébb húzódni a férfitól.
Aiden - mintha, mi sem történt volna - felegyenesedett, zsebre vágta mindkét kezét és némán kisétált a csendes helyiségből.
Reszketeg sóhaj hagyta el ajkaimat, ahogyan az arcomat a plafon felé fordítottam és fáradtan lehunytam a szemeimet. A lehető legkevesebb esély van arra, hogy egy szót nem szólok és türelmesen várom a sorsomat. Ha nem tennék valamit a szabadulásom érdekében, az nem vallana rám.