❝ 𝐎𝐇, 𝐒𝐇𝐄'𝐒 𝐀 𝐒𝐈𝐍𝐍𝐄𝐑! ❞

𝟏.

[szavak száma: 4607]

-Y/N, ÉBREDEZEL?

...

-y/n?

morogva a másik oldalamra fordultam, azt akartam motyogni, hogy "igen, csak még öt perc", de aztán csak valami olyasmi jöhetett ki, ami egy morgás volt, olyan mint nghnghgngn, mert barni nem sétált el az ágytól. vagyis, az ágyunktól -de ezt még ráér megmagyarázni.

-élsz még?

-igen -nyögtem, de még a szememet sem sikerült kinyitnom.

-elmegyek zuhanyozni, addig kapard össze magad. tudod, ma eljössz az egyik próbánkra.

ezen nem tudtam megállni, hogy ne húzzam kómás mosolyra az ajkaimat -persze ő ezt nem láthatta, de tegnap este, tegnapelőtt és egész előző héten be voltam zsongva, hogy láthatom őt próbálni. persze, itthon, a lakásunkban is szokott néha énekelni vagy ütemre dobolni, az ütőkkel vagy azzal, ami éppen a kezébe került, legyen az fogkefe vagy villa -viszont az, egy teremben, többekkel, a barátaival összeszokva énekelni és valami egészen tökéleteset teremteni fogom látni, akaratlanul is melengető borzongást kergetett végig a hátamon.

hogy tudtam volna fekve maradni, ha a legjobb barátom ma fogja először önmegvalósítani magát úgy, hogy engedi, hogy lássam?

a legjobb barátom.

csak hogy tisztázzuk, barni és én már nagyjából általános iskolás korunk óta ismerjük egymást, azóta egy gimibe mentünk, és együtt érettségiztünk le -még egyetemre is szinte ugyanoda mentünk, csak a szak tér el, de egy épületben vagyunk. gimi alatt felajánlotta, hogy költözzek oda hozzá, abba a lakásba, amit barni szülei béreltek, hogy közelebb lehessek én is a sulihoz, és most is itt élnük, de már a saját fizetésünkből látjuk el magunkat -de úgy élnük, mint a szerelmes párok, egy különbséggel, hogy... nem vagyunk azok. ez van.

néhányszor megfordult a fejemben, hogy lehetnénk-e többek is, de nem akartam megrengetni. főleg akkor gondolkoztam el ezen, amikor a késő esti tévénézés közben a hátát néztem, ahogy a konyhapult felé görnyedve várja, hogy megsüljön a pattogatott kukorica a mikróban, vagy amikor mellettem ült, és bár egészen távol ültünk egymástól, a térdünk összeért. igaz, hogy mind a ketten törökülésben, vagy valahogy úgy ültünk, de a térd következő része a comb, nem? a test egyik legintimebb része... és nem tudom, hogy mások is gondoltak-e már ilyenekre, amikor a legjobb fiúbarátjukat nézték.

azt hiszem, erre szokták érteni, hogy nincs fiú-lány barátság -vagyis kit áltathatnék? ez pontosan az, mert az egyik fél többet érez a másik iránt, mint barátság, és ezt én cseszném el, ha elmondanám neki -ezért inkább csak ülök egy helyben, literálisan és átvitt értelemben is. hiszen ez így olyan kényelmes, barninak nincsen barátnője, ami túlságosan is nagy ütés lenne a lelkemnek, miért kéne felrúgni egy "szeretlek"-kel? az a szeretlek először biztos félre lenne értve, aztán csak remélve lenne, hogy félre van értve, és nem az igazi jelentését hordozza magában, aztán egy kapcsolat lezárója lenne, vagy az a mondat követné a sorban, hogy "maradjunk csak barátok". mondjuk, a barátzóna nálunk már tényleg sokkal kevesebb lenne, mint ami, mert ha nem szerelmes lennék benne, akkor úgy kezelném barnit, mint a bátyámat.

lezuhanyoztam, fogat mostam és felöltöztem, és valami egészen egyszerűt akartam felvenni, hogy ne tűnjön úgy, mintha túlságosan tetszeni akarnék barninak -bár neki biztos eszébe sem jutna ez, és azt hinné, az egyik haverjára nyomulok. szinte mindig, mielőtt tennék vagy mondanék valamit barni előtt, arra gondolok, vajon ő akkor mit gondlna rólam -eleinte azt hittem, hogy ez csak megfelelési kényszer, de aztán, egy éjszaka arra jutottam, hogy ez a szerelem egyik jele is lehet. vagy csak nagyon élvezem, hogy barni ennyire kontrollálja a fejemben az életemet -de barni sosem akarna ilyet!

mert ő a legjobb barátom.

-kész is vagy? azt hittem, a lányok tovább készülődnek.

-mióta élünk együtt, három, négy éve? tudhatnád, hogy nálad is gyorsabb vagyok -forgattam a szememet mosolyogva, miközben a hajamat fésültem. -kicsit izgulok, hogy milyen lesz a próbád. tudod, a srácok, a zene meg minden...

-a srácok? -a hanglejtéséből ítélve kicsit zavarhatta, hogy túl lelkes vagyok, de hé, mit tehettem volna?

-igen, akikkel jétszol. basszusgitáron, meg dobokkal, meg izé, azzal a másik dobbal, aminek üreges a hangja, és viccesen lehet ütni!

-azok afrikai dobok, y/n. csak hülyén lehet ütni őket -felelte szórakozottan.

úton odafelé nem sokat beszéltünk, mert a villamos hangja szinte mindent elnyomott, főleg az alagútban, és pár másodperc erejéig meg minek szóltunk vokna egymáshoz, ameddig felszáll egy masszív embertömeg? a legtöbb, amit ilyenkor csináltunk, az az volt, hogy az ujjunkal kimutattunk az ablakon, ha egy aranyos állatot vagy valami vicceset láttunk -de remélem, egyszer sem vette észre azt, amikor túl sokáig néztem egy szerelmes párra, aztán vissza, rá, barnira.

a vállunk és az oldalunk összenyomódott, de úgy tűnt, ez nem zavarja -mindig olyan laza, és olyan könnyen mond ki egészen bonyolult, vagy nehéz és kimondhatatlan dolgokat, amiktől másoknak ragadóssá válna a nyelve az idegességtől... nem is tudom, miért ül mindig mellettem, és miért nem lép el kettőt, ha a kezem a keze mellett fogja a kapaszkodót az ablak vagy az ajtó mellett, hogy más, nálam sokkal különb lányokkal beszélgethessen. azt hiszem, egy nyáron, még tizedikben, vagy tizenegyedikben mondtam is ezt neki, és utána túl gyorsan ittam bele a kávéba és túl lassan kortyoltam belőle ahhoz, hogy válaszolnom kelljen, mire ő csak pislogott egyet, és megvonta a vállát. azt hittem, valami olyat fog erre rávágni, hogy "oké, nem kell az engedélyed", amire biztos még az ürességet is félrenyeltem volna az ajkaim között zavaromban, de ehelyett csak folytatta a pirítósa megkenését.

miért nem lép el kettőt, ha nem kell neki az engedélyem, és miért hagyja, hogy a karjába kapaszkodjak, ha már nincs elég hely, és ő elég magas ahhoz, hogy felérjen addig? pedig olyankor közel simulok hozzá, ha fékezünk -eleinte, kilencedikben mindig bocsánatot kértem, de félévkor ezt megunta, és végigsimított a hajamon, miközben azt mondta, "ezt bármikor megtenném érted, y/n." nem voltak más lány barátai, akiknek ugyanúgy a hajába simíthatott volna és ezt mondhatta volna, pedig szinte mindenkinek tetszett az osztályában. barni úgy tűnt, tudomást sem vesz róluk! úgy emlékszem, hogy egy vagy két barátnője, de őket sosem mutatta be nekem, és csak akkor láttam őket, ha nagyon akartam. eddig azt hittem, csak én nem akartam látni, hogy ne fájjon, de aztán mintha derengett volna, hogy tényleg nem mutogatta... a háttérképe sem változott meg, ugyanaz a kép volt, amit én küldtem át neki. én.

a próbaterem egész tágas volt, és áporodott, ázott levegő-szag sem terjengett, ami az ilyen helyeken szokott. a hangszerek és a hangfalak már rég be voltak állítva, a fapadló csak itt-ott nyikorgott, amire a többiek felkapták a fejüket -odajöttek, köszöntek, aztán barni a hátul lévő, egyre magasabb lépcsőfokokra szerelt székekhez kísért, hogy üljek le.

-legalább sárinak lesz társasága -giorgio szavaira barni visszafordult és röhögni kezdett.

-ki az a sári? -kérdeztem, mire ő lerakta a táskáját mellém.

-giorgio barátnője. jófej, simán meglesztek.

nyeltem egyet, de a kezdeti szorongásomat felváltotta a kíváncsiság, amikor sári visszajött, és beszelhetni kezdtünk. ő pont olyan laza és szép lány, akit mindenki szeretne magának, és amilyen én is lehetek, de sári valahogy teljesen más -olyan, aki még barnival is tökéletesen mutatna.

-barnival jöttél, igaz? -kérdezte, ahogy azt néztük, hogy a srácok a dalszövegeket javítgatják. bólintottam, és úgy tettem, mintha nem is érdekelne annyira az egész -mintha nem nyűgözne le az, hogy barni mennyire magával tudva ragadni az embert, ha ő is engedi neki. a természetes környezetében, vagyis itt olyan energia áradt belőle, amin nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjam el magam, amikor felém nézett éneklés vagy dobolás közben.

-igen -tűrtem egy hajtincset a fülem mögé, mire sári a színpad felé nézett, aztán vissza, rám. mindentudó mosolyba kanyarodott... rögtön tudnom kellett volna, hogy ez nem jó jel, de fellelkesültem, hogy biztos csak valaki vicces jutott az eszébe, ezért az én szemeim is felcsillantak.

-a barátod?

egy ideig csak pislogtam -most úgy érti, hogy barát-barát, vagy barát?

-legjobb barátok vagyunk, már általános óta -nyögtem ki, hátha nem kérdez többet. a torkom elszorult, és nyelni sem tudtam, hogy hogy egy ilyen egyszerű kérdés vattával tömi ki az ember agyát és száját? talán azért, mert eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha azt mondanám, hogy igen -mi lenne, ha olyan szerencsés lehetnék, hogy azt mondhassam, igen? az igazén heroikus, romantikus és végtelenül filmbe illő lett volna. csak csendben vártam, hogy erre kérdez-e még valamit, és hogy az a valami még ennél a kérdésnél is rosszabb lesz... azt már meg sem merem neki említeni, hogy együtt élünk! akkor tuti nem szállna le rólam.

-aha, az jó -másra terelte a témát, de én aznap már nem hittem, hogy tudok ugyanúgy nézni barnira, mint máskor. amikor a fiúk szünetet tartottak, kimentem a mosdóba inni, és a tükörbe nézve nem hittem, hogy barni bármit is látna bennem, ami különleges. sőt tulajdonképpen már annyiszor látta az arcomat, a testemet és annyiszor tapasztalta már minden mozdulatomat, mintha kicsit önmaga is rámragadt volna -önmagával, vagy egy ilyen szokványos valakivel ki akarna akármit is kezdeni? én is újat akarnék, akibe még nem vagyok belekényelmesedve.

ameddig én odabent sajnáltattam magam, észre sem vettem, hogy kint két ember megy el a folyosón, hogy a szabad levegőn, egy cigaretta társaságában beszéljenek tovább.

-y/n nagyon cuki -giorgio szavaira barni felhúzta a szemöldökét.

-ezt hogy érted?

-hát csak úgy, hogy aranyos... te meg olyan vagy, amilyen. összeilletek, de csodálom, hogy ezt eddig nem mondtad el nekünk.

-mi, én és y/n... mi nem járunk! dehogyis, szó sincs erről!

giorgio felrakta a kezeit, amolyan védekezésképpen.

-oké, nem kell rám támadni! csak tudod, úgy tűnt, hogy... mindketten úgy néztek a másik irányába, amikor a másik nem figyel, mint valami debil szerelmes filmben, és úgy néztek ki, mint akik fix, hogy-

-giorgio, ez nagyon vicces és mókás, de erről szó sincs. y/n és én barátok vagyunk, legjobb barátok -barni úgy hangsúlyozta a "legjobb" szót, mintha giorgio nem beszélné elég jól a magyart és nem értené a szó jelentését. olyan szürreális volt számára az egész, és éppen emiatt hadakozott magában azon, hogy elhozza-e y/n-t -ennek pontos oka volt.

-komolyan? hát, nekem onnan rohadtul nem úgy nézett ki. de rendben, ha annyira nagyon jó, vagyis bocsáss meg, legjobb barátok vagytok -mintha tényleg egy új szót próbált volna kiejteni, amit az imént tanult meg-, akkor... mégis mióta vagytok jóban?

barni a távolba nézett, majd a szemöldökét ráncolta, mintha számolt volna magában.

-olyan... első óta. hat-hét évesen.

-első óta? ez komoly? csoda, hogy eddig bírtátok! nekem szerintem nem is voltak akkor még barátaim sem. mondjuk, szerintem akkor még olaszul sem tudam -töprengett giorgio, aztán visszafordult a másik énekes felé. -na, első óta így kibírtátok?

-hát, valójában nem volt olyan nehéz, mert egy osztályban voltunk végig.

-és gimiben?

-gimiben is azt hiszem, egy osztályba jártunk -felelte barni. -aztán tizedikben, hogy közelebb lakjak a sulihoz, a szüleim béreltek nekem egy lakást. megkérdeztem tőle, hogy odaköltözne-e és ő igent mondott.

-hogy micsoda? -giorgio szemöldökeit mintha marionett-bábu-drótokkal rángatták volna egyre feljebb. -ezt ugye nem mondod komolyan, hogy négy éve együtt éltek?

-de, valami olyasmi... meg most ugyanarra az egyetemre járunk, csak másik szakra. ha van időnk, együtt kajálunk, ilyesmik. miért, mi ebben az olyan nagy cucc?

-mi az olyan nagy cucc? ezen hogy csodálkozhatsz? voltak barátnőid gimiben? akárcsak egy is!

-volt, egy vagy kettő, de inkább csak ők erőltették. elég gyorsan vége lett.

-és y/n-nek volt pasija?

-nem hinném... nem tudom, miért? mi ez, valami vallatás? elnyomom ezt a csikket, és akkor mehetünk is vissza-

giorgio lefogta barni kezét.

-hagyd már azt a cigit! te komolyan ennyire nem veszed észre, ami körülötted folyik, vagy amikor y/n-nel vagy, egy zsákkal a fejeden élsz?

-miért, mit érdekel ennyire az, hogy mi van velünk?

-te reménytelen vagy -röhögte giorgio, de inkább magyarázni kezdett, mielőtt még barni bevágta volna az orra előtt az ajtót, hogy visszamenjen próbálni. -elsős korod óta ismered y/n-t, gimi óta egy lakásban laktok, együtt esztek, együtt alszotok, együtt jártok suliba, ráadásul ugyanoda, és szinte mindent együtt csináltok anélkül, hogy felidegesítenétek a másikat, szóval nekem ne próbáld meg bemagyarázni, hogy nem vagy minimum te szerelmes belé!

barni elhallgatott -úgy döntött, nem vág rögtön vissza, és egy ideig csak a halk sóhajai hallatszottak... egészen addig, ameddig piszkálni nem kezdte a kezét.

-nem hittem volna, hogy ennyire átlátszó az egész. szerinted y/n már rájött? -anélkül, hogy megvárta volna giorgio feleletét, mintha magában beszélt volna, folytatta. -biztos rájött, baszki! csak olyan nehéz, hogy... én próbáltam mást keresni, más lányt, akikkel jártam, de egyikük sem volt olyan, mint ő. és én rájöttem, hogy olyan lányt szeretnék, csakis olyat, mint amilyen y/n. szeretném elmondani neki, hogy mit érzek, és tengernyi alkalmam akadt volna már rá, csak attól félek, hogy... ő nem azt érzi, amit én. és... én nem szeretném elveszíteni y/n-t, és kellemetlenséget sem akarok neki okozni, ameddig le nem diplomázunk, mert nem szeretném, hogy emiatt kelljen más lakást keresnie.

barni közben arra gondolt, hogy vajon bírná-e még egy évig. y/n-ért megtenné, de legszívesebben már most félrehúzta volna, hogy elmondja neki, amit gondol róla, hogy ő a világ legcsodálatosabb, legérzékenyebb és legértékesebb lánya számára. ezt elmondta volna neki akkor is, amikor reggeliztek, vagy az apró erkélyen vacsoráztak a nyári melegben, egy-egy cigi társaságában, vagy amikor együtt tévéztek este, és y/n egy karnyújtásnyira ült tőle, ahonnan barni már magához húzhatta volna. érezhette volna a haja illatát, ami akaratlanul is az orrába szökött, ha bement a fürdőszobába fogat mosni, miután a lány hajat mosott.

-szerintem nem vette észre. viszont azt biztos tudja, hogy szeretsz a közelében lenni, és a jelek szerint ő sem bánja -próbált lelket önteni barátjába, mire barni arca kicsit felvidult.

-hű, az jó -barni mosolyogni próbált, és az arca már nem is tűnt olyan gondterheltnek, mint pár perccel ezelőtt.

-tök durva, hogy csak kerülgetitek egymást, én biztos beleőrültem volna ebbe!

-pedig y/n-nél nincs jobb társaság, ha tehetném, minden időmet vele tölteném. olyan, mintha abban az időben rajta kívül senki és semmi nem számítana.

-ez nagyon nyálas volt... de y/n-nek tuti tetszene, szóval minden oké -giorgio arca pillanatnyi fintorba csapott át, de máris egy másik tervet és kérdést forgatott a fejében. -és, mi lenne, ha nem tökölnél még másfél évet, hanem mostanában mondanád el neki?

-lehet, hogy tényleg meg kellene próbálnom... de hol? és mikor?

giorgio a telefonjára nézett, ahova minden fel volt írva a közelgő koncertjükkel kapcsolatban: budapest park, szeptember 4., este hat óra. mindenttudó mosollyal pár pillanatig gépelt, amit nem engedett barninak, hogy lássa, aztán zsebre csapta a készüléket, és az ajtó felé fordult.

-hát, nekem már van egy-két ötletem.

ennyi embert még életemben nem láttam. mármint, egy helyen... és fogalmam sem volt, hogy készen állok arra, hogy a backstage-ből kilesve is végigpásztázzak a hatalmas területen. persze, fél három óra tájban még alig voltak itt emberek, de ez a park sokkal nagyobb volt, mint azok a helyek, ahová eddig elmentem barnit és a bandáját támogatni. mivel nem sok mindent kellett csinálnom, felváltva nyúltam el a kanapén, hogy telefonozzak, aztán felüljek és kortyoljak az asztalon hagyott sörös üvegek egyikéből -néha azután eszméltem csak rá, hogy nem is szeretem a sört, amikor az arcom fintorba fordult-, utána pedig szemezgettem a kajákból, amik a másik asztalra voltak pakolva. a környéken sétáltunk sárival, az idő egész meleg volt, éppen rágyújtottam egy cigire, és a kocsikat néztem, ahogy elsuhantak mellettünk, meg a villamost. budapest ezen részén még nemigen jártam, és tényleg nem volt itt semmi, amit nézegetni lehetett volna -a srácok, vagyis barni és giorgio mondta nekünk, hogy vigyázzunk magunkra, de a saját és sári testalkatát elnézve, nem lennénk kisegítve még ketten sem, ha csak egymásnak volnánk.

-izgatott vagy?

-miért lennék az? -húztam fel a szemöldökömet mosolyogva, tudtommal velem pont, hogy semmi érdekes nem fog történni ma este, nem igaz?

sári úgy nézett rám, mintha többet tudott volna, amin nem lepődtem meg, de túl sokáig maradt úgy az arca, és gyanakodni kezdtem, annyira azonban nem érdekelt, hogy elkezdjem nyaggatni vele. majd barni beavat, ha szeretne, mondjuk rosszul is esne, ha semmit nem mondanának... na mindegy. sári megpiszkálta az egyik karkötőjét.

-semmiért, csak a koncert... nagy lesz.

-ja, nagyon nagy! barni le se tudott állni, folyamatosan erről beszélt, de szerintem csak be vannak kicsit gyulladva. szinte mindenről ez jutott eszébe, ami csak szóba jött, amikor otthon voltunk.

-és ez zavar téged? -ez már a második furcsaság volt, amire kivettem a cigit a számból, és a lány felé fordultam. talán rájött volna arra, amikor beszélgettünk a hónap folyamán, hogy barni és én kicsit furábban kerülgettük egymást a házban, mint ahogy általában? hogy attól féltem, hogy rájött, hogy csodálom őt, és ezért csak menekülni akar? azt hiszem, két hete rémes álmom volt, ahogy barni kitett a lakásból azért, mert megtudta a titkomat -akkor, aznap minden elcsendesült atmoszférában attól féltem, hogy elém áll, és valami sablon duma mellett kiadja az utamat. na, azt biztos nem éltem volna túl, és nem csak azért, mert máshova nem igazán volt mennem, hanem azért is, mert szinte elképzelhetetlennek éreztem az életemet nélküle -még akkor is, ha előtte azt mutattam volna, hogy én mennyire egy érzéketlen, menő csaj vagyok, és megyek is, miközben pontosan tudta volna ő is, hogy egyáltalán nem vagyok az.

úgy gondoltam, most, koncert után megkérdezem tőle, hogy mi a baj, így nem nekem kell vallanom, hanem ő elmondja, hogy kitalálta, hogy tetszem neki, így már tudni fogja... kicsit bonyolult, nem? hát még milyen bonyolultak voltak azok az évek, amikor nem realizáltam magamban, hogy barni nem csak a legjobb barátom, de valahogy több annál, és hogy én ezt mennyire szeretem. a koncertjük előtt meg csak szimplán azért nem akartam ezzel zavarni, mert így is nagy nyomás volt rajtuk.

-miért zavarna? szerintem oltári menő. de miért érdekelnek ezek a dolgok?

-semmiért, semmiért! csak, tudod... amikor azt hittem, hogy barni barátnője vagy és te azt mondtad, hogy nem, az úgy meglepett. olyanok voltatok, mint akik már ezer éve sólve-főve együtt vannak, és annyira természetesnek tűnt az egész.

-hát... azt már mondtam, hogy régóta ismerjük egymást, és... nem tudom, meg kell kérdeznem tőle pár dolgot. most kicsit mintha mindketten megzavarodtunk volna.

-tudom, az érzelmek, meg minden... -játékosan meglöktem a vállát, de visszafele menet azon járt a fejem, amit eddig az agyam csak kettőnket védve kerülgetett, de mindvégig kellemesen feszített azt - ha tényleg úgy nézünk ki, mint akik járnak, akkor barni miért nem akart tőlem kicsit is távolságot tartani?

a koncert úgy dübörgött, mintha soha nem akart volna véget érni, sokszor megfogtam sári kezét, ahogy a zenére táncoltunk a színpad backstage-ének óvatos takarásában.

az egyik szám -talán az elmélkedések egy magasabb rendű életformáról lehetett?- a srácok hirtelen kisétáltak a színpadról, amin mi is eléggé meglepődtünk, hiszen még volt pár számuk, amit lejátszottak. mikor láttuk, hogy csak inni mennek, megnyugodtam, és kivettem egy zsebkendőt a táskámból, hogy segítsek barninak felfrissülni.

-ilyen jó koncertet még sosem láttam eddig -léptem oda hozzá, ahogy abbahagyta az ivást. fogalmam sincs, miért, talán mert már el is felejtettem, hogy mennyire távolságot tartottunk az elmúlt napokban, vagy csak azért, mert mély, ziháló lélegzetei megindítottak valamit bennem, elkezdtem a hajvonalát törölgetni.

-ennyire tetszik? -kérdezte, mire elvettem volna a kezemet, de barni gyengéden megfogta a csuklómat. próbáltam minél természetesebben viselkedni, és nem összehabogni az első dolgot, ami az eszembe jutott.

-fantasztikusak vagytok, nagyon büszke vagytok rád és a többiekre is! -ez így volt, tényleg fantasztikusak voltak, és tényleg tetszett a koncert. és ő is. szólásra nyitottam a számat, ám ekkor magához húzott, bele a mellkasába, miközben a hátamra tette a kezeit, ahogy akkor teszi az ember, ha egy nála apróbb dolgot akar megvédeni valamitől. a banda többi tagja már elkezdett visszamenni, az első giorgio volt, aki énekelni kezdte a legjobb verziót, de nekem egyetlen szava sem jött át, akármennyire is az egyik hangfal mellett álltunk. csak barni szívdobogását hallottam, és az ujjbegyeit éreztem a hátamon.

-vissza kellene menned -motyogtam, de ő nem tett semmit, csak megsimogatta a hajamat. olyan forrónak éreztem a levegőt, hogy féltem még csak a számat is kinyitni, hátha a perzselő meleg lecsúszik a torkomon, és kihúz belőlem valamit, amit soha nem mondanék el senkinek... barninak ez egy ölelése a sok közül, nem? és csak azért esik ilyen jól, mert már napok-hetek óta nem beszéltünk rendesen, igaz? vészesen konklúziókba akartam kergetni magam, de barni ujjai, amik az államat felfelé billentették, hogy rá figyeljek, megállítottak.

-nagyon szeretlek.

hogy micsoda?

elnyíltak az ajkaim, mintha felelni akartam volna erre, de nem jutott eszembe semmi, sőt, akármire másra jobban készen álltam volna, mint arra, hogy barni nagyon szeret. ez azt jelenti, hogy szerelmes belém? remélem, mert ha csak barátian nagyon szeret, akkor tuti, hogy kiugrom a hazafelé vezető úton a kocsiból. viszont mégis, hogy szerethet egy olyan klassz, népszerű és ragyogó valaki egy olyan valakit, aki olyan, mint én?

-én... én azt hiszem, hogy... -hebegtem, mert barni szemei az arcomat simogatták, és az egész olyan volt, mintha egy aknamezőn jártam volna -ha valami rosszat mondok, mindent a levegőbe repítek.

-mi a baj? y/n, én ezt azért mondtam, mert komolyan gondolom. hogyha te nem, akkor...

-nem erről van szó! -olyan hangosnak éreztem a saját hangomat, hogy attól féltem, a színpadon is hallják, amit kiabálok. éreztem, hogy remeg a szám. -csak... én... barni, én-

a banda többi tagja noszogatta barnit, ahogy elkezdték basszusgitárral áthangolni a legjobb verzió vége felé a refrént, én pedig majdnem elsírtam magam, amiért nem tudtam elhinni, hogy ez tényleg megtörténik velem. hogy barni, a világ legcsodálatosabb embere, akinek egy sikeres és menő bandája van, és a puszta szerencsémnek éreztem azt, amikor belém karolt elsőben, most vallja be, hogy szeret. barni feléjük fordult, és intett, hogy megy. visszafordult hozzám, és megcsókolta a homlokomat, de éreztem, hogy már közelt sem olyan nyugodt, mint akkor, amikor azt a két szót mondta.

-ne menj sehova, kérlek. várd meg a koncert végét.

hevesen bólogattam, azonban ahogy kilépett a színpadra, ahol több ezer hang sikított fel egyszerre, nekem muszáj volt leülnöm. odabotorkáltam az egyik székhez, és lerogytam rá, majd a kezeimbe temettem az arcomat -sári keze megsimogatta a vállamat, ahogy leült mellém.

-minden rendben? láttam, hogy barni mondott valamit, mi volt az?

nagy levegőt vettem, és kimondtam azt, ami talán a világ legtermészetesebb dolga volt, de számomra bármi más sokkal reálisabbnak tűnt, mint ez.

-azt mondta, hogy nagyon szeret.

sári arcán egy sor érzelem végigment: először az öröm, aztán eltátotta a száját, végül összeráncolta a szemöldökét.

-de, akkor... ez most nem jó hír?

újra elkezdtem bekönnyezni, és úgy éreztem, most már nem fogom tudni megállítani -a fejem sári vállára bukott, és elsírtam magamat.

-de, csak... én annyira boldog vagyok, sári, hogy elmondani sem tudom -hüppögtem, mire a lány csak óvatos mozdulatokkal kezdte el simogatni a hátamat.

-oh -csak ennyit tudott mondani, és én akkor nem is nagyon tudtam hibáztatni. pár percig még szinkronban törölgettem a szememet és szipogtam, aztán úgy döntöttem, elmegyek mosdóba, hogy rendbe szedjem magamat koncert végére

-akkor ugyanis én is elmondom majd neki, hogy ugyanezt érzem.

barni teljesen megsemmisült abban a két percben, amikor meglátta y/n-t sírni, ám akkor egyenesen térdre tudott volna rogyni a megkönnyebbüléstől, amikor a következő számra hangolva sári kézzel mutogatva és tátogva jelezte nekik, hogy "minden rendben, y/n nem szomorú." akkor, akkor mi volt, ha nem szomorú? barni a legjobb verziót -milyen ironikusan!- pörgette a fejében, ám kicsit pánikolt, amikor y/n nem jött elő, egészen a koncert végéig. viszont még akkor sem volt benne biztos, hogy hova ment.

a meghajlást alig bírta kivárni, ahogy a lányt kereste mindenfelé -emberek jöttek neki gratulálni és rengetegen akartak vele beszélni, de ő sárához akart menni, ő csak tudja, hogy merre van y/n! ha nem amiatt sírt, mert szomorú, akkor miért?

ezt már nem akarta találgatni. giorgiónak teljesen igaza volt, túl hosszú volt az idő, ameddig szó nélkül bírta a dolgokat, ameddig elvolt válaszok nélkül és kényelmes bizonytalanságban élt a szerelme mellett, akit addig nem nevezett úgy -giorgiónak igaza volt.

belefáradt az egészbe.

sorban nyitogatta az ajtókat, amik a backstage-ben nyíltak, még a női mosdó kilincsét is megfogta, ám úgy döntött, ennyi méltóság még van benne. már lefordította a szilárd fémet az ujjai alatt, amikor valaki visszarántotta -egyetlen mert járt a fejében.

-y/n? te vagy az?

egy ideig néma csend honolt a folyosó végén. barni folytatta, anélkül, hogy megerősítést kapott volna -bár, ha valaki más lett volna ott, már mondott volna valamit. y/n csak össze volt zavarodva, és emiatt nem mondott semmit, ebben szinte olyan biztos volt, mint abban, hogy mindent el akar neki mondani.

-tudom, hogy ez nehéz neked, de nem tudtam magamban tartani. nem is tudom, mióta tetszel nekem úgy, ahogy eddig senki más, mert olyan jó melletted lenni, hogy bele sem gondolok, hogy milyen lenne mással. amikor elvittelek a próbánkra, akkor realizáltam, hogy tényleg mennyire tetszel... nem, azt, hogy mennyire szeretlek. amikor elsírtad magad, azt hittem, hogy azért, mert ezzel elcsesztem az egészet, de mostmár csak remélni tudom, hogy... te is... tudod.

mégis miért hordok így össze-vissza mindent?, gondolta. már így is elég gázra sikeredett ez az egész. és a végén még keresztet is vethetek a kapcsolatunkra.

egy ideig nem jött válasz, barni a hajába túrt, és elkezdett lecsúszni a fal mellett. mindenre felkészült; a könnyáztatta arcodra, az elmosódott sminkedre, arra, hogy elbotorkálsz mellette egy szó nélkül, és neki két vagy három óráig innia kell majd ahhoz, hogy ne akarjon és ne is tudjon hazamenni, ameddigre neked már hűlt helyed lesz, vagy elbarikádozod magad a külvilág elől, és ami még fontosabb, ő előle. egy mély sóhajtás után úgy döntött, még egyszer megkísérel kopogni, aztán pedig a keresésedre indul, ha bent sem voltál a mosdóban.

mielőtt még hozzá ütögethette volna az ujjait az ajtóhoz, egy gyors kattanás után az ajtó kinyílt. barni helyet adott neked, hogy elférj a folyosón mellette, ha esetleg rögtön el akarnál menekülni előle, de nem tetted. a vállaid be voltak esve, és a félhomályban látszott, hogy a szempillád és az arcod könnyekben ázik, ami megremegtette a térdét...

-hogy tehette ezt veled?

egy tucat végtelenségnek tűnő pillanat után, amit az egymás szemébe nézés töltött fel, magyarázkodásba akart kezdeni, de te megfogtad az arcát, úgy, ahogy még sohasem, és sűrűn pislogni kezdtél. ha nem is mondhatja, hogy nem gondolja komolyan, azt még mondhatja, hogy sajnálja, nem? sovány vigasz.

-y/n, én-

akkor tért magához a legközelebb, amikor az ujjaid a hajába csúsztak, és az ajkaid úgy tapadtak az övéihez, mintha mindig is ezt tették volna -a karjai lezsibbadtak a mámorító érzéstől, de nem hagyta magát, és csak úgy, mint fél órával ezelőtt, a hátadat simogatták. nem tudta megállni, hogy ne csússzon feljebb, a nyakamhoz és a hajad vonalához, hoy az apró tincseket cirógassa, amiket annyira szeretett volna az ujjai köré csavarni már régóta.

-sajnálom, barni... én csak... én csak annyira... annyira szeretlek, hogy el sem tudom mondani -hüppögtem, barni viszont csak letörölte a könnyeimet, aztán végigsimítva az arcomon, ismét megcsókolt, ezúttal már sokkal ügyesebben és sokkal magabiztosabban, mint az előbb.

-ne sajnáld, y/n, egy cseppet se. már sokkal előbb el kellett volna mondanom neked.

-nekem is -nyöszörögtem, ahogy újra a vállaiba kapaszkodtam, hogy lehúzzam magamhoz és tovább csókoljam.

egymást simogatva és egymás ajkaira suttogva a titkainkat és az ígéreteinket, a kinti csaknekedkislányra tomboló tömeget észre sem vettük, csak a basszus mély hangját vette át a szívetek ritmusa. ahogy barni megfogta a kezemet, hogy a kocsihoz vezessen, aztán pedig hazamenjünk, teljesen figyelmen kívül hagytam, ahogy egy szőke és egy fekete hajú alak állt mögöttünk, az egyikük gondosan egymásba fűzött karokkal, a másikuk pedig a vállára hajtotta a fejét.

a kocsinak már csak a felvert pora adott emlékképet arról, hogy nemrég még kihajtott onnan egy jármű, de sárinak még a fejében táncolt a kép, ahogy y/n csókot lehelt barni ajkaira, mielőtt még elindultak volna -és ezt még talán giorgio is észrevette, már ha nem azzal volt elfoglalva, hogy gondolatban barninak szurkolt... valamiért, aminek ma éjjel még nem kellett, hogy összejöjjön. majd idővel, y/n, gondolta sára, de ne aggódj, a legjobb úton haladtok.

sóhajtott egyet.

-mondtam én, hogy nagyon reménytelen esetek -giorgio szavakra felnevetett, majd megvonta a vállát.

-szerintem meg reménytelenül összeillenek.

a/n: ez a hosszú rész talán elég lesz ahhoz, hogy ellegyetek vele, ameddig készül a többi :)
és szinte hihetetlen, hogy alig 2(+1 canon-)-résszel máris 700+ olvasásnál tartunk, őrültek vagytok!!

a jó értelemben <3

moonloverbby