Szinte egyszerre mondták ki a másik nevét. Mitsuko leengedte a vállait, összegyűrődtek az ajkai -nem tudta, hogy az eső esik ennyire sűrűn, vagy az ő szeme lesz egyre jobban nedvesebb, de nehezen hitte volna el, hogy a többiek nem veszik észre a hirtelen éghajlat-változást. Baji ezután úgy tett, mintha mi sem történt volna, Mitsuko mellé sétálva, meglökte a csípőjével a másikat.
-A teljes Tokyo Manji banda megérkezett, ti idióták.
Baji összefogta a haját, és ránézett a lányra. Sokkal magasabb volt, mint azelőtt, és erősebb is. Mitsuko már nem félt attól, hogy Hanmával kell harcolnia -sőt, tudta, hogy Hanma ma nem akar vele harcolni, ha ennyien vannak.
Ám valahogy... mintha a Mamba összefonódott volna egy kicsit a kereszttel.
[𝐋𝐈𝐓𝐓𝐋𝐄 𝐃𝐀𝐑𝐊 𝐀𝐆𝐄]
[szavak száma: 4285]
-Neked születésedtől ilyen volt a szemöldököd, vagy csak mindig elcseszed, ha a kezedbe kerül anyukád sminkje?
Mitsuko segített tolni a lerobbant motort Baji-nak, vissza Mikey bátyjának a műhelyébe. A többiek meg maradtak egy kicsit, Draken új mocijával mentek egy-egy kört, amit a srác nemrég nyúlt le egy másik banda tagjától.
-He? Hagyjál már! Így születtem, mit szólsz bele? Te meg úgy nézel ki, mintha mindig mindent tudnál! Rohadt idegesítő...
-Csak kérdeztem, csak kérdeztem! Egyébként egészen menő, nem olyan, mint amikor a kicsik nyomulni akarnak és népszerűnek tűnni.
-Micchan, te, én és a többiek is pont abban a korban vagyunk, amikor mindenki ezt csinálja. Bolond vagy?
Mitsuko egy cuppanással kicsúsztatta a szájából a nyalókát, majd meglengette a levegőben, mintha a mutatóujja hosszabbítása lett volna.
-Nem hinném. Szerintem mi menőbbek vagyunk. És te, meg Draken-kun meg Pah-chin amúgy is idősebbnek néztek ki!
-Tényleg? Mondjuk, Draken tényleg magas ahhoz képest, hogy egy évben született Mikey-val. Vagy csak Mikey túl pici.
-Mikey nem pici, csak alacsony, mint én!
-Ja, a lányok mind zsebméretre vannak szabva alsóban, de felsőben már... úgyis tudod! Annyira várom a felsőt!
-Ez kicsit kiábrándító, mintsem lelkesítő -nézett rá csalódottan Mitsuko. -Ha akármelyikőtök a mellemet meri majd nézni, vagy a fenekemet, akkor annak kiverem az összes fogát!
-Nyugi, a legjobb barátunkat csak nem méregetnénk! Maximum Mikey, de ő úgysem venné az adást, csak ha már egymás szájában kutakodnátok.
-Hagyjatok már Mikey-kunnel! Mindig csak Mikey-kun így, Mikey-kun úgy, ha kettesben vagyok valamelyikőtökkel... már nem azért, de mondott valamit? Vagy ez csak ötötök poénja?
-Szerintem... vagyis na, szerintünk bejössz Mikey-nak. Csak még ő sem tudja.
Mitsuko sóhajtott egyet. Próbálta leplezni a zavarát, ami sálként tekerte körbe a nyakát a nyári hőségben, hogy aztán az arcán csak forróságot érezzen.
-Még csak tizenkét évesek vagyunk, hova gondolsz, Baji-kun?
-Semmire. Egyébként meg, vinni is fogod azt a motort, vagy tényleg az egészet én emelem és vezetem? Meg vagyok veled áldva, Micchan!
-Emelem, itt, látod? Nem kell felkapni a vizet. Olyan ideges szoktál lenni mindig, Baji-kun.
-Te viszont mindig a szőnyeg alá söpröd az érzelmeidet, meg a valódi reakcióidat. Szerinted melyikünk rosszabb?
A lány nyelt egyet -tényleg, szinte minden adandó alkalommal inkább csak sejtelmesen mosolygott vagy a fejét támasztotta a kezével, mintha már számított volna arra, amit a másik mond.
-Bizonyos mértékben muszáj titkolóznod, Baji-kun. Sosem tudhatod, kiben bízhatsz meg, főleg a felnőttekben. Az a szerencsétek, hogy bennetek teljesen megbízok! Egy titkom sincs.
-Csak a fura nézésed?
Mitsuko vigyorogva megvonta a vállát, amikor már látta, hogy Baji szája is felfelé görbül.
-Csak a fura nézésem.
Egy ideig csendben tolták tovább, egyszer fel kellett emelni, mert a padka túl magas volt.
-Nem szokásom tíz percre emlegetett témát újra felhozni, Micchan, de ezt nem hagyhatom annyiban. Azért azt a fejet is néha mellőzhetnéd...
nem lenne csak úgy jó egy kicsit őszintének lenni? Kiengedni az érzelmeket, vagy valami hasonló.
Mitsuko ekkor elnézett barátja arcáról; bármilyen más irány kényelmesebb volt abban a pillanatban.
-Igazad van, Baji-kun. Viszont néha nem mindenki élhet úgy, ahogy szeretne. Vagy csak... nem is gondolja, hogy úgy élni milyen jó lenne, ahogy a másik teszi.
Baji erre hátra nézett. Az arca együttérzőből olyanná vált, mint akinek már van rémkellemetlen a beszélgetés.
-Miért változtattál hangnemet? Most olyanok vagyunk, mint valami gyászmenet!
Mitsuko nevetni kezdett, és az, hogy Baji elmondta neki a saját életbölcsességét, azt is elfeledtette vele, hogy a srác jó párszor noszogatta, amiért ő "nem is csinál semmit, csak támasztja az idióta motort".
Talán majd egy nap megmutatja a világnak az érzelmeit -úgy érezte, még nincs elég ereje hozzá.
[...]
A harc a Toman javára kedvezett, Mitsuko úgy döntött, nem kér erősítést -már a tény maga is zavarta, hogy nem tud beszélgetni Baji-val vagy Mitsuyával, aki csakugyan feltűnt a tömegben. Azt hitte, ha mindenkit megvernek, elkapja Hanmát, és kikényszeríti belőle, hogy adja meg magát a Moebius többi részét, ha kell, erőszakkal, de nem így történt.
Itt jött közbe a második dolog, ami az elmúlt napokban történt -legalábbis, ma éjjel. Sosem hitte volna, hogy a Toman egyik embere tényleg rátámad Draken-re, ráadásul késsel. És azt sem hitte el, hogy ezt Takemichi előre tudta. Mots a srác vagy egy besúgó, vagy tényleg sokkal jobban tud náluk mindent, amire igen hangyányi esély volt. Odarohant a volt, egyik lehető legjobb barátjához, ezért Mitsuko is így tett -az összes idegesség a torkába ugrott, és hatalmas gombócként gyűlt össze, amikor meglátta Draken-t a földön feküdni.
Egy vértócsa volt körülötte.
Nem, az nem lehet... ki tette ezt? Mitsuko forgatta a fejét, de Hanma teljesen máshol volt, és nem sétált volna el akkora kárörvendés nélkül, amire mindenki oda gyűlik -és a többi Moebius-osnak nem lehettek ilyen szándékai. Csak egy verziója létezett annak, hogy miért Takemichi ért oda legelőször... egy mozdulattal kikapta a bicskát a ruhája alól, és utána eredt. A srác éppen a nála jóval nagyobb barátját próbálta elhurcolni valamerre, ezért gyorsan beérte, és elé állt.
-Mit csinálsz, Takemichi? Mi a szándékod Draken-nel? Lehet, hogy Mikey-t át tudod ejteni, de engem nem! Azonnal mondd el, hogy mi akarsz, különben téged is leszúrlak, és magam viszem el Draken-t a kórházig!
-Mitsuko, én... én -Takemichi nagyon riadt lett, Mitsuko pedig dühösebb. Inkább vallaná be, hogy mit rejteget, és akkor több ideje lenne bevonszolni a barátját a sürgősségire.
-Ki vele, most! -az üvöltése mennydörgést vont maga után, a haja csapzott és vizes volt, ahogy a szeme elé hullott. Takemichi lihegett, de úgy tűnt, összerakta a fejében, hogy mit akar mondani.
-Draken-kun elvérzik, ha nem segítünk neki. Kiyomasa-kun szúrta őt le, azért, mert Hanma úgy akarta!
Mitsuko leengedte a kést, aztán közelebb ment hozzá. Két ujját Draken nyaki pulzusához tette, ami lassan, de erősen vert -a sebre pillantva nyelt egyet, és a kórház irányába mutatott.
-Te vidd el Draken-t, én addig-
-Takemichi-kun! -egy lány kiabálására hátra nézett, és egy rózsaszín hajú lányt látott, Emma társaságában. -Hívtuk már a mentőt!
-Draken hogy van? Mitsuko, te miért vagy itt?
A másik lány nem mondott semmit, csak bólintott, majd Takemichi-re nézve azt üzente a tekintetével, hogy "tedd a dolgod!".
-Vidd magaddal a kiscsajt és Emmát is, én addig-
-Ugye most csak viccelsz velem...
Miért nem lehet egyben végigmondani valamit? Először a lányok, aztán meg... Mitsuko is hallotta az esőben lépkedőket, akik szintúgy Toman-osok voltak -de ha mindenki a harctéren volt, akkor ők hogy jöttek el? Túl sok volt a fehér volt, és ez egyre jobban kétségbe ejtette.
-Mit látnak a szemeim? Draken-chan még nem döglött meg?
-Hé! Mi a faszt keres itt Takemicchi? Meg ez a késes ringyó!
-Mit gondolsz, mit csinálsz itt, te szardarab?
Ez tuti Kiyomasa. A kezében volt a véres kés, ami nem is lehetett másé -oké, akkor nem Takemichi szúrta le. Rövid szóváltás után a srác lerakta Draken-t, és úgy tűnt, harcba folyik a mentőakció.
-Állj félre -intett Takemichi-nek, ahogy levette a fehér zokniját -annyira átázott, hogy úszni lehetett volna benne, az alja pedig mintha sose lett volna fehér. Takemichi furán nézett rá, mire intett a fejével. -Gyűjts erőt, mert nekem ezután vissza kell mennem Mikey-ért. Biztos nagyon aggódik, és biztos, hogy nincs itt a szerencsétlen telefonja.
Takemichi bólintott, Mitsuko az övébe tűrte a zoknikat, és elővette a kését. Kiyomasán kívül hatan voltak, ami bár nem volt túl nagy előny, mindannyian kétszer olyan súlyosak és vagy húsz centivel magasabbak voltak nála -még szerencse, hogy a nagyapja és az apja főleg ilyenek ellen edzette őt.
-Azzal a fogpiszkálóval akarsz legyőzni minket? Szánalmas!
Nekifutásból felsértette az egyikük alkarját, éppen csak annyira, hogy hozzányúlva fájdalmas legyen, majd ahogy letérdeltette a srácot, látta, ahogy egy másikuk hátulról akar neki támadni -lendületből lehajolt, és övön alul rúgott bele, remélve, hogy ezzel hatástalanítja egy időre. Kikerülve a kettőt, megtörölte a bicskát a ruhájában, hátrált egy kicsit, aztán megfordulva maga körül, az éppen felé közelítő nyakába ugrott, hogy lendületből a földre vigye, ezzel együtt ellökve az egyik társát -a légcsövébe bokszolt, hogy a légzés mellett a feltápászkodás is nehezen menjen, utána pedig a megmaradt két ember egyikének a gyomorszájába, a másiknak pedig az orrába könyökölt egyik-másik karjával. Felvette a védekező pozíciót, hogy lássa, valamelyikük akar-e, vagy tud-e küzdeni, de végül csak Kiyomasa maradt ki.
-Menekülsz, nehézfiú? Ezt nem néztem volna ki egy Toman-osból -mondta, de mielőtt még megtámadhatta volna, Takemichi visszatartotta a karjánál fogva.
-Inkább hívd Mikey-t, én elintézem őt!
-Biztos?
A srác bólintott. Mitsuko biccentett a fejével, majd a vállát masszírozva vissza sietett a harctérre. Átbújva a kertek alatt, a rendőrkocsik zaját már halkan visszhangozták a toronyházak -a harcnak vége volt, mindenfelé sérülésekkel teli Toman-osok és ellenségeik hevertek. A lány megtorpant a fal mögött, amikor Hanma éppen felszállni készült egy motorra, annak izmos, fehér trikót viselő vezetője mögé, de az utolsó mondatokat még elkapta:
-Hamarosan tanúja lehetsz kanto legnagyobb motor bandájának megalakulásának, amit Valhallának hívnak! -Mitsuko egyből tudta, hogy ezt érdemes megjegyezni, és minél előbb kutakodni. Már attól sem riadt vissza, hogy olyan kémeket küldjön, akik beépülnek teljesen a Valhalla tagjai közé. -Én leszek a Valhalla első vezérhelyettese, Hanma Shuji! Vésd az eszedbe ezt, Mikey. Mostantól a Toman nem ismer békét. Viszont Mitsukónak ne szólj, szeretném meglepni őt, már ha érted, mire célzok!
Az így elég nehéz lesz, gondolta, miközben hallotta, hogy a motor elzúg. Mikey még nézett egy darabig utána, ő viszont nem vesztegethetett több időt, a nevét kezdte el kiabálni.
-Mikey, gyere azonnal! Draken-t már a kórházba vitték, de gondolom, te is szeretnéd látni...
Mikey a motorjához indult, amíg Mitsuko gyalog akart elindulni -Mikey egy szempillantás alatt beérte, és intett neki, hogy szálljon fel. és itt vissza is tértek a jelenbe, amikor mind a ketten Draken-ért izgultak... az egész Toman Draken-ért izgult. A szél és az eső mindkettejüket áztatta és tépte, de ők ezzel nem foglalkoztak -a lány úgy kapaszkodott régi barátjába a kanyaroknál, mintha az élete múlt volna rajta; Mikey nem habozott, hogy a lehető leggyorsabban menjen még akkor is, ha a kórház alig tizenöt percre volt gyalog.
-Mitsuko... -Mikey hangja elcsuklott az utolsó szótagra. -Szerinted... Ken-chin túléli?
A lány megsimította a másik csurom vizes haját, aztán az arcát. A vállára hajtotta a fejét.
-Biztos vagyok benne.
Ezután felrohantak, látták, hogy Emma, Hina, Takemichi, Peh-yan és Mitsuya már odaértek. Mitsuko félt ránézni Emma arcára; hirtelen elképzelte, mi lenne, ha Mikey-val történt volna ez. Odasietett hozzá, és letörölte a könnyeit a ruhája széles ujjával. Mikey a többieknek mondta, hogy "egy kórházban nem illik hangoskodni".
-Minden rendben lesz, Emma -ölelte át a másikat, aki bőszen hüppögött. Emma mindig úgy adta elő magát, mintha mindenre készen állna, mert le akarta nyűgözni Mikey legjobb barátját. Mitsuko ezt őrültnek és őrülten menőnek tartotta.
-Biztos vagy te ebben? -hüppögte a másik, mire a bandavezér megsimogatta a haját.
-Biztos, hisz ismered Draken-t. A fejére tetováltatott egy sárkányt tizenkét évesen, hát hogy halna meg az ilyen egy szúrástól? -a hangja bár magabiztosnak tűnt, az ő agya is folyamatosan azon járt, hogy mennyire hihetőek a szavai. Valójában remegett attól, hogy holtan lássa egyik régi, legjobb barátját, akivel épp, hogy csak most hozta össze újra a sors -és Mikey-ért talán még ennél is jobban aggódott, aki ezután vagy önpusztításba kezdene, vagy olyan dolgokat tenne, amik eddig meg sem fordultak a fejében.
Ezután csak csendben álltak és vártak, tekintetük egymásról a másikra vándoroltak, Mitsuko a telefonját nézegette, hogy Saeko válaszolt-e neki, vagy történt-e valami fejlemény -emlékeztette magát arra, hogy nem Draken az első az életében, hanem a bandája, amit vezetnie kell. Emiatt, és Draken miatt spiráloztak a gondolatai, amik egyre mélyebb és sötétebb helyekre kirándultak -ha Draken meghal, ki tartja majd Mikey-nak a hátát? És ha ő vele is maradna, ugyan hallgatna rá?
-Draken-nel sem beszéltél, amióta eltávolodtál? -észre sem vette, hogy Mitsuya közvetlenül mellé vetette a hátát a falnak, zsebre vágta a telefont. Nem votl túlságosan ünnepélyes, ahogy egymáshoz szóltak, teljesen más volt, mint Baji-val. Mintha Mitsuyával ott vették volna fel a beszélgetés fonalát, ahol évek óta lerakták... illetve, Mitsuko eldobta.
-Nem igazán. Érdekel, hogy mi lesz ennek a végkimenetele.
Mitsuya van olyan okos, hogy tesztelje, még akkor is, ha nagyon bizalomgerjesztődnek tűnt minden mozdulata és nézése.
-És Draken nem is érdekel? Mintha régen elég sokat lógtál volna velünk.
Mitsuko vállat vont, és a másikra nézett. Lefolyt egy kis víz a homlokán, az arca bal oldalán, egyenesen a kulcscsontjához.
-Mit érdekeljenek a régi dolgok?
-Ugye tudod, hogy még mindig a barátom vagy?
-Ja... barátom. Csak furcsa, hogy egy haláleset után... pont egy majdnem haláleset hoz össze minket újra.
Mitsuya tudta, mire céloz, de nem akarta túl gyorsan feltépni a múlt sebeit, főleg, hogy nem is ő volt a sztori középpontja.
-Attól függetlenül Baji-val jól elhetyegtél, mielőtt verni kezdtük a Moebius-t, nem?
-De, igen... zűrös egy éjszaka ez, nem?
-Nem lenne zűrös, ha nem hazudnál magadnak annyit.
Mitsuko nyávogós hangnemben adta elő a másik mondandóját, majd közel bújt hozzá. Mitsuyának még mindig ugyanolyan illata volt, csak magasabb és izmosabb lett.
-Remélem, hogy Draken túléli.
-Túl fogja élni -kontrázott Mitsuko. Túl kell élnie. Mindig ő segített neki, ő engedte meg, hogy a lány a vállára másszon, hogy meg tudjon simogatni egy cicát a kerítés tetején. Vagy például, elhívta az "otthonába", és az ott lakó lányok segítettek neki sminkelni és körmöt festeni, mintha a nővérei lettek volna, persze csak nagy titokban, mert egy tizenkét éves ugyan miért akarta volna festeni magát? Draken-en túl sok minden múlt, túl sok minden múlt azon, hogy mi van vele, még ha mindig csak Mikey-t támogatta, akkor is.
A vörös lámpa, ami a műtét menetét jelezte, kialudt. Mitsuko akkorát nyelt, hogy azt hitte, azt az egész emeleten hallani lehet, és oda fordította a fejét -egek, csak add, hogy-
-Sikerült megmentenünk az életét.
Az adrenalin szétáramlott a testében, olyan jólesően, mintha valaki vénásan tolta volna belé a megnyugvást -a kezébe temette az arcát, és érezte, hogy nevetnie kell, miközben a könnyek szinte már csorogtak az arcán. Mitsuya arca felderült, mire p csak vállat vont, és összefonta a karjait.
-Én megmondtam, nem?
Ezzel ellökte magát a faltól -már biztos, hogy éjfél is elmúlt, éhesnek és kissé kimerültnek érezte magát. A többiek a nyitott ajtó felé rohantak, ahol Draken feküdhetett, de ő inkább úgy volt vele, majd akkor megy be, ha kevesebben lesznek... mondjuk Emma vagy Mikey társaságában.
-Nem akarsz bejönni, Mitsuko? -Takemichi szavaira hátrafordult, majd köszönésképpen felrakta a kezét.
-Nem, kösz. Majd visszajövök, ha leülepszik a buli.
Lesz olyan idő egyáltalán? Mitsuko alig hitte. Az eső elállt, ahogy kifelé ment, és már megkereste volna a legközelebbi metrómegállót, ha nem hall meg halk szipogást a bal oldaláról. Odafordult, és az arca ellágyult. Mikey volt az, aki a kórház falának dőlve a kezébe temette az arcát. A könnyei úgy folytak le az arcán, mintha még szakadt volna az eső. Csendben odalépett hozzá, majd leguggolt, és maga felé húzta a srácot, úgy, hogy a feje a vállára dőljön. Megsimogatta a hátát és a haját, megtámasztotta a kezét a nyakán. A srác a ruhájába kapaszkodott az egyik kezével.
-Most már minden rendben, Mikey.
Pár másodperc múlva Mikey elengedte Mitsukót, aki emiatt azt hitte, a másik nem kívánja a társaságát, de ehelyett Mikey csak felegyenesedett, és úgy ölelte át a lányt. Mitsuko a mellkasába temette az arcát, és érezte, hogy a fiú testét rázza a sírás.
-Soha többet ne hagyj el -suttogta. -Se te, se Draken.
Mitsuko megsimogatta a nyakát, de nem tudott máshogy érezni -csak a keserű szájízt próbálta lenyelni, ami mindig visszamászott oda. Egy dögnek érezte magát -és ő még úgy akart innen ellopakodni, mintha itt sem lett volna.
[...]
[𝐓𝐀𝐊𝐄𝐌𝐈𝐂𝐇𝐈]
Annak ellenére, hogy Mitsuko távolmaradt tőle az elkövetkezendő napokban és inkább csak Mikey-val, Draken-nal és a régi barátaival, egyben a Toman alapítótagjaival lógott, elég sokat gondolt rá.
-Baj van, Takemicchi? Már megint csak bambulsz.
Draken-nal volt, és éppen Mikey-ra vártak. Úgy gondolta, megkockáztat egy kérdést.
-Semmi, semmi! Csak... ismered Hanmát? Úgy értem, ismerted-e ezelőtt.
-Egy olyan férget senki nem akar ismerni. Miért, mit érdekel?
-Semmi, csak... meglepett, hogy tegnap ti sem tudtátok, hogy ő és Mitsuko... érted.
-Ja, hogy az? Mitsuko róla sosem beszélt. Gondolom, már nem éltek együtt amikor összetalálkoztunk. Meg tudom érteni, Hanma olyan kegyetlennek néz ki, mintha Mitsuko apja lett volna.
Takemichi nyelt egyet. Mitsuko apja... kegyetlen?
-Tényleg? Miért, Mitsuko hol élt?
-Valami hatalmas kúriában, vagy valami ilyesmit mondott. Egyszer elmotoroztunk odáig, de az egész be volt nőve gazzal és fűvel, mintha már vagy száz éve senki nem lakott volna ott. Nem hittük el neki, hogy ott laktak, talán ezért nem is fecsegtünk arról, hogy ő egy leendő bandavezér.
-Ó, értem.
-Ahogy egymással beszéltek, nem hinném, hogy olyan jóban lettek volna, amit csodálok.
-Hogy-hogy csodálod...?
-Ugyanazt éreztem, amikor először láttam Hanmát, mint amit akkor éreztem, amikor Mitsukót láttam. Ugyanúgy állnak, ugyanúgy tartották a fejüket, de még a cigit is ugyanúgy tartotta a kezében, ahogy Mitsuko tartotta a nyalókát. És szinte biztos, hogy Hanma is akkora játékos, mint Mitsuko.
-Tényleg? Hát, az nem valami jó... -motyogta Mikey.
-Hát tényleg nem az. Pedig jó lenne, ha a családi kapcsolatait kihasználta volna, kevésbé fájna a fejünk.
-Szerinted most Mitsuko mesterkedik valamiben?
-Nem tudom, de nem lenne meglepetés, ha majd' szévetné az ideg. Sokkal nyugodtabbnak mutatja magát, mint amilyen, és most foghatja a fejét, ha nem biztosítja be a Mambát. Hanma talán még a vendetta törvényére se adja be a derekát, főleg, ha a Valhalla akkora lesz, mint amilyennek ígéri.
-Mi az a vendetta törvénye?
-Ja, hogy az? A Fekete Mamba azért olyan erős, és azért nincsenek balhék a háza táján, mert ők afféle rendőrök. Rendet tartanak, ha kedvük tartja, és volt már arra példa, hogy feloszlattak bandaháborúkat rendbontásra hivatkozva, pedig szerintem csak üzleti lehetőséget láttak benne, mindegy, a lényeg, hogy sikerült nekik. Ha régebben például Mitsuko egyik felmenője, vagy Mitsuko ő maga leült tárgyalni egy másik bandavezérrel arról, hogy a Fekete Mamba nem támadja meg őket, cserébe ők sem a Mambát, mindig elmondja, hogy érvényben áll a vendetta törvénye. Vagyis, ha például a Toman egyik embere megverné vagy megölné az egyik Fekete Mamba tagot, akkor a Fekete Mamba válaszként ugyanezt tenné, csak a Toman két emberével. Amolyan egyszerű matek, ha ők egyet elveszítenek, kettőt vesznek el cserébe.
Takemichi-nek meg sem kellett volna lepődnie ezen, de nagyon durvának gondolta, hogy mikre képesek. Bár azon a szinten, ahol már egy szervezet helytartóként szuperál, ezt muszáj volt megtenni. Hanmát pedig vagy Mitsuko maga érdekli, és már nem is a Fekete Mamba, ezért nem félti a csapatát annyira, vagy csak szimplán nem hajlandó megállpodni a lánnyal.
-Most azon mehet odaát a csiki-csuki Mitsukóéknál, hogy a Valhalla hány fős lesz. Nem a többségtől félnek, hanem a hirtelen erőfölénytől, a Fekete Mamba nagyon törődik a tagjaival, és éppen ezért lenne kényes téma számukra a fontos emberek elvesztése.
A másik srác bólintott, és akkor még fogalma sem volt arról, hogy a Mori-lány mit forgat a fejében. Főleg az aznap történtek után.
[...]
[𝐌𝐈𝐓𝐒𝐔𝐊𝐎]
-Biztos vagy te abban, hogy ez egy jó ötlet? Ne kérjek meg valakit erre?
Saeko a pénzüket számolta a konyhaasztalon, ahogy Mitsuko felkontyolta két apró szarvba a haját, színes hajgumikkal. Az egyik nagy és rózsaszín, a másik pedig bolyhos neonzöld volt.
-Nem, kösz. A saját szememmel kell látnom, hogy Kazutora kavar-e valamit a háttérben. Baji-val egyetemben.
Saeko fülese hidegzuhanyként érte, amikor kora este a Toman gyűléséről jelentve Baji mindenki szeme láttára kijelentette, hogy kiszáll a bandából, és átmegy a Valhallához -ahogy ezt olvasta, összehúzta a szemöldökét, és a kezére támasztott a fejét. Megforgatta a szájában a kanalat, amivel a levesét ette ebéd gyanánt, és kattogni kezdett az agya. Baji nem tenne ilyet, nem vall rá... viszont tehette valami vagy valaki miatt. Lehet, hogy nőtt is értelem az agyába, mialatt a javítóban tengette azt a három-négy hónapot? Kazutora meg még mindig nem adott magáról életjelet, és még egyik másik banda megbeszélésén sem mutatkozott, a Valhalláét pedig nem tudták, hogy hol van, mert féltek a Moebius miatt túlságosan is átlépni a határokat. Biztos volt abban, hogy Kazutora nem most fog lemondani a banda-életről, főleg, hogy reneszánszukat élték.
-Aztán csak vigyázz magadra, gyere haza éjfél előtt!
Mitsuko bólogatott, ahogy erős rúzzsal kente ki a száját, majd felvéve egy színes napszemüveget, alacsony magassarkújában felvett egy rózsaszín kabátot.
-Mit is mondtál, hányan vannak Shinjuku-ben?
Saeko ránézett, és lerakta a kezéből az aprót, amit addig nagy gonddal számolt. Nem voltak szegények, de a Fekete Mambát nem a pénz miatt tartották fenn, hanem a családi tradíciók és a túl mélyre ivódott kapcsolatok miatt.
-Szó sem lehet arról, hogy oda mész.
-Késő bánat, muszáj megtudnom valamit! Egy óráig leszek el, csak megszerzek valamit, aztán végzek is. Nagyon fontos.
-Más nem tudná megcsinálni?
-Nem hinném, és mondtam már, hogy a saját szememmel kell látnom, érted? A saját szememmel -felelte kissé idegesen, mire Saeko csak végignézett rajta, és beletörődve, bár kissé kételkedve, de megvonta a vállát.
-Írj, ha bajod esik.
-Meglesz.
Shinjuku-ban, csak úgy, mint Tokió más kerületeiben, egész nap zajlott az élet, napnyugtakor sem volt ez másképp. A felnőtteknek szóló boltok és üzletek, bárok csak most nyitottak, de őt nem egy hely, hanem pár kifejezett személy érdekelte -elővette a telefonját, és magában újra ismételte azt, amit Matsu mondott neki. A Valhalla emberei bár nem ismertek, de tudva, hogy Hanma az egyik főemberük, a körülötte lévőket kell jobban szemügyre venni. Eddig csak egy srác van, aki túlságosan is sokat lóg Hanmával, egy szemüveges, szőke hajú fiú, egykorú lehet vele. Ha Mitsuko nem tud Hanma közelébe férkőzni, akkor majd Kisaki-éba fog, mégpedig azzal, hogy megszerzi a telefonját -szinte minden információt azon tárolhatott, ezzel pedig a megbeszélés helyszínét és azt is megtudhatta, hogy Kazutora ott van-e. Ha Baji szóba jön, akkor nagyon valószínű.
A metrón ülve próbálta figyelmen kívül hagyni a fiúk kéretlen megjegyzéseit és nézését, azért viszont muszáj volt átlagos, bulizni vágyó lánynak kiadnia magát, hogy biztos működjön az álcája. Amikor csak Draken-nél volt, az ott élő lányok ezt mindig bevetették, és náluk nem szánalmasnak, hanem menőnek látta ezt a taktikát -próbált úgy viselkedni, mint ők, de miután Draken és a többiek leoltották, vagy azt nem mondták, hogy "ezt inkább Mikey-nál alkalmazd", abba is hagyta, és másokat tesztelt. Mitsuko szinte mindenkitől eltanult valami kicsit, aki csak az útjába került, ellenség vagy barát -neki teljesen mindegy volt. Kisaki elvileg ma Hanma nélkül tervezett elmenni valahova szórakozni, a barátai társaságában, viszont velük csak Shinjuku központjában találkozott, így azelőtt kellett elkapnia, amikor még csak egyedül volt. Ez könnyű lesz, gondolta, ahogy elvett egy random prospektust az egyik pultról a metróból kifelé menet, és úgy döntött, a központ előtti megállóban várja meg őt.
Kicsit izzadt a keze, ahogy a kijáratot figyelte. Találkozni fog Kisaki-val, a Valhalla egyik emberével, és úgy kell tennie, mintha nem is tudná, mi a helyzet -viszont vissza sem léphetett, túlságosan közel járt ahhoz, hogy megtudja, mi a helyzet. A mai Toman-os megbeszélés előtt Baji a leghalványabb jelét sem mutatta annak, hogy át akarna igazolni, csak feleztek egy peyoung yakisobát, miközben cicákat simogattak, és sokszor megemlített egy Chifuyu nevű gyereket. Kazutoráról viszont egy rohadt szót nem szólt, Mitsuko nem akarta, hogy úgy érezze, mintha a bőre alá akarna mászni -pedig pont az lett volna a terve.
Ahogy a falat támasztotta, hirtelen megpillantotta Kisakit -nyelt egyet, és mialatt habozás nélkül átvágott a tömegen, próbálta elvékonyítani a hangját. Kisaki magasabb volt, mint Mikey, nagyjából olyan magas, mint Hanma, Mitsuko állandóan a telefonját sasolta... ami a kabátja külső zsebében volt. Jackpot! -szinte minden az ő kezére játszott.
-Szia, ano... nem tudnád megmondani, hogy merre van ez meg ez az utca? -kérdezte, ahogy közelebb ért hozzá. Megkocogtatta a vállát, és tudatlan mosolygásba kezdett, miközben közelebb simult hozzá a tömeg szélén. Kisaki aurája félelmetes volt, Mitsuko azt érezte, hogy valami nincs vele rendben, hogy valami nem odavaló, hanem máshova, de nem tudta megmondani, mi az. Még Hanma is teljesen rendben volt, de Kisaki... mintha jeget öntöttek volna a nyakába, akárhányszor a szemébe nézett. Ha nem is száz, egy mocskos titka minimum volt.
-De, nos... ez itt a Tochomae megálló, szóval innen ide kell menni, és...
Mitsuko úgy tett, mintha a térképet nézné, közben hümmögött meg bólogatott, pedig a keze időközben a telefon felé nyúlt. A hüvelykujjával és a mutatóujjával, mint egy játékgép, lassan kihalászta a zsebéből, ám Kisaki ekkor a szemébe nézett, amitől kicsit megfagyott a lelke.
-Figyelsz te rám rendesen?
Mitsuko úgy hárított, ahogy az a nagykönyvben meg volt írva. Ha nem tudsz érdemben válaszolni, menj rá a célpontra -és most különben sem kellett túlzottan okosnak mutatnia magát.
-Hát, igen... csak nehéz, ha egész Shinjuku-ben ilyen helyes pasik járkálnak.
Kisaki villantott egy mosolyt, Mitsuko pedig úgy tett, mint aki zavarba jön -hamarosan vége lett az egész beszélgetésnek, most kell lépnie!
-Akkor erre kell menni, igaz? Akkor egy darabig még együtt sétálunk!
-Igen, de- hé, várj már!
Mitsuko megfogta a karját, és a tömegbe húzta, a következő nagy hullámra várva -még tíz másodpercet sem mentek, amikor céllal pár ember elé soroltak, ezzel fellökve saját magukat. Kihasználva, hogy Kisaki nem figyel, a telefonját a saját zsebébe csúsztatta, amire aztán rátette a prospektust -őrülten vert a szíve.
-Miért, mi a baj? -nyávogta, majd Kisaki karjába kapaszkodott volna, ha az nem rázza le magáról. Ettől a lány kicsit megkönnyebbült, nem akarta eltolni az utolsó pár pillanatot.
-Innentől már eltalálsz magad is, igaz? Bocs, de nekem sietnem kell, na szia -ezzel Kisaki ott hagyta, Mitsuko még utána szólt, hogy "ugyan, ne csináld már", de miután Kisaki végleg eltűnt a tömegben, csak halványan elmosolyodott, majd a Shibuya felé tartó metróra igyekezett. A biztonság kedvéért még keringett egy ideig, mintha nem tudná, mi van, hátha pár Valhallás a közelben ólálkodott, de miután senki nem közelített felé, úgy döntött, visszautazik. A kezében forgatta a telefont, és azon gondolkodott, a srác észrevette-e már, hogy nyoma veszett -ha észre is vette volna, nem ismerte volna fel Mitsukót.
Miután hazaért, az asztalra rakta a telefont, mire Saeko felfigyelt a tévénézésből -pedig az egyik kedvenc sorozata ment.
-Na, meglett?
Mitsuko meglengette a telefont, mire Saeko se szó, se beszéd, otthagyta a tévét. A szája elé rakta a kezét, mintha legalább a világbank széfjeinek egyikét feltörő kódját hozta volna el -a körmei, amik ezúttal feketék voltak, megcsillantak az alacsony lámpa fényében. Egyszer az unokahúgára nézett, majd a telefonra, majd vissza rá, és vissza a telefonra -ez azért volt hihetetlen, mert így akár meg is hamisíthatták volna Kisaki szavait. Sőt, ezzel akármit tehettek volna. Még le is csukathatták volna.
-Hát te nem vagy semmi, basszameg.
[𝐋𝐈𝐓𝐓𝐋𝐄 𝐃𝐀𝐑𝐊 𝐀𝐆𝐄]
a/n: végre update!! remélem vártátok, mert én már nagyon idegeskedtem, hogy nem láttok tőlem részt :) tudom, nem lett valami érzelmes és a srácok körül forgó, viszont úgy érzem, haladt végre előre a fici lényegében ^^
egyébként, apró önpromó: ha szeretitek a carson comát, akkor nézzetek át a másik oneshot-gyűjteményemre, nagyon nyilvánvaló a borító, szóval tuti megtaláljátok~ olvassatok bele bátran, és hallgassatok carson comát, sokat!! <3
plusz, befejeződött az első évad, ti hogy éreztek vele kapcsolatban? mit vártatok tőle, és mit vártok a következőtől? melyek voltak a kedvenc részeitek? beszélgessünk, mert kellenek az inspirációk :)
további szép napot,
moonloverbby