A szerelem mindig is ködös volt nekem. Soha nem úgy működik, ahogy az emberek magyarázzák. Úgy értem, hogyan szerethetsz? A szívedtől eltekintve, mire hallgathatsz? Honnan tudod? Mit érzel? Nyilvánvaló megpróbáltatás, ahogy a filmekben és tévéműsorokban mutatják. De amikor tényleg megtapasztalod, rájössz, hogy az egész egy káosz.
Voltam már szerelmes korábban.
Legalábbis azt gondoltam.
A neve Annabelle. Puha, arany tincsei lazán lógtak le derekáig természetes hullámokban. Csillogó, jeges kék szemei voltak, amit megfogtak a kinézetét kívül. Nem csak szép volt, de kedves is. És nagylelkű, ami a mai világban ritka. Beszélt velem, amikor mások még egy pillantást sem vetettek rám.
Azt hittem azok, akik a szerelemről beszéltek tévedtek, és nem értettek hozzá, csak azért tették, hogy figyelmet kapjanak. De tizenhárom évesen, Annabelle belépett az életembe és felforgatta azt puha és apró kezeivel. A kezei mindig puhák voltak, amire nagyon irigy voltam, tekintve, hogy az enyémek bőrkeményedésesek voltak. Sosem zavarta kezem durvasága, amikor övét tartottam.
Mint a legtöbb közhelyes szerelmi történet, a mi kapcsolatunk is tiltott volt. Sötétség és tisztaság sosem ütközhetett, de sosem hittem volna, hogy beleszeretek egy angyalba. Annabellenek volt glóriája, nekem pedig sosem, sosem kaptam fehér szárnyakat. Ő volt a fény és én az ördög. Nem akartam bántani és sosem tettem- fizikailag. De a két bátyja mindig bántott minket mentálisan.
Nem kedveltek engem- Henry és Zach. Tudták a sorsom, és sosem tudtam nekik bizonyítani a szerelmem testvérük iránt- nem mintha engedték volna. Próbáltam kimutatni mennyire törődtem vele, de a végén mindig bántottak. Az apja sem fogadta el a jelenlétem. Került engem, mint a fiúk. Egyedül voltam három ellen, és sem Annabelle sem én nem tudtunk semmit tenni ez ellen.
Ördög voltam lényegében.
Egy nap suli után megkértem Annabellet, hogy találkozzunk a tölgyfánknál. A szent helyünkké vált, a béke helye, ahol sem a testvérei, sem az apja nem tudott bántani miket, vagy megtalálni. Közel volt egy folyóhoz, ahol egyszer úsztunk is. Annyira elegáns volt, gyönyörű és ezért tűnődtem azon, miért akar egy olyasvalakivel lenni, mint én. Valaki sötéttel, hideggel és lelketlennel. Semmi értelme nem volt, hogy miért vonzódik hozzám. Tudtam, hogy helyes vagyok, de a személyiségem teljesen lerombolja. Nem?
A füvön feküdtem és az arcom az ég felé nézett. Imádtam a napot, az energiát, ami belőle áramlott. Citromsárga volt, a boldogság színe. Néha az embereknek szüksége van olyan dolgokra, amik emlékeztetik őket a boldogságra, és nekem ez a nap volt. A legtöbb ember utálta a hőséget, de én úgy éreztem élek. Furcsa dolog, emiatt Annabelle gyakran ugratott ezzel. Nem bántam. Imádni való volt, amikor viccelődött.
Léptek hallatszottak. Felemeltem a fejem, szemeim végig pásztázták a terepet, Annabellet keresve. De aztán, ahogy hunyorítottam, rájöttem, hogy nem egy ember léptei hallatszanak. A lélegzetem a torkomon akadt az idegesség miatt, a szívem gyorsan dobogott mellkasomban, ahogy felugrottam. Felmásztam a fa pár ágára, hogy lelássak a dombról- de bárcsak ne tettem volna.
Henry és Zach volt Annabelle egy-egy oldalán, és engedték, hogy felém vezesse őket. Káromkodtam, ahogy leugrottam a fáról, harag öntött el, ahogy észrevettem milyen szorosan fogták őt. Biztos, hogy nyomot hagytak gyönyörű bőrén, tiszta bőrén. Bántották és ez fájt.
Rájuk akartam kiabálni, bántani akartam őket, ahogy ők bántották őt. Azt gondolták rendben van, ha nyomot hagynak a húgukon? Lehet túlreagáltam, de láttam a könnyeket Annabelle arcán. Könnyek. A világ legboldogabb lánya sírt a testvérei miatt és miattam. Úgy éreztem darabokra hullom, ahogy láttam a szörnyű jelenetet. Egy alkalmon kívül nem láttam többször sírni, akkor is azért, mert aggódott, hogy az apja bántani fog engem. De sosem történt meg, vagy fog valaha is.
Egyik részem azt akarta harcoljak, látva milyen gyorsan közelednek. Arckifejezésük motivált volt, és nyilvánvaló volt, hogy meg fognak büntetni. De nem fogok harcolni, mert akkor az ő szintjükre süllyednék. Ha csak nem Annabelle ellen indul támadás, mert a saját szánalmas életemért nem fogok harcolni. Mi értelme embereket ölni, amikor az nem garantálja a hosszú életet számodra?
"Styles!" Zach éles hangja kiabált, ahogy látni lehetett őket a dombon, gyakorlatilag velem szemben voltak.
Kiegyenesedtem és érzéketlenül néztem Annabellre, aki köztük állt. Bocsánatkérést tátogott, de értelmetlen volt. A bocsánatkérés nem változtatja meg a múltat, a jövőt, vagy a jelent. A bocsánatkérések hasztalanok.
De nem az ő hibája volt, és annyit tudtam tenni, hogy hosszan ránéznem mielőtt bármi támadás ért volna. Ajakira néztem, eszembe jutott, amikor először olvadtak össze enyéimmel. Puhák és ízletesek voltak, és a menedék számomra. Szemeim ragyogó kék szemeire tévedtek, az első arcvonása, ami meg fogott benne. Óceán kék szemeibe nézve emlékeztem arra, ahogy beleszerettem. Néhány ember idiótának hívna, hogy ilyen elfogult vagyok tizenhárom évesen, de nem ismerik Annabellet úgy, mint én. Nem tudják milyen hihetetlen dolgokat éreztetett velem.
A legtöbb, amit tehettem, hogy rá mosolyogtam, próbáltam biztosítani, hogy nem az ő hibája és elfogadtam a szükségtelen bocsánatkérését. Még ha többet is akartam tenni, nem tehettem. Nem, amikor két testvére készen állt, hogy megöljön. És aztán valami megcsillant Annabelle szemei mögött, valami sötét és ördögi. Szemöldökeimet összehúztam, de aztán gondolata egyértelművé vált, amikor vergődni kezdett a testvérei tartásában- azt akarta, hogy harcoljunk.
De még sosem harcoltam senki ellen életem tizenhárom éve alatt. Nem tudtam, hogy használhatnám az erőm, amiről anya rejtelmesen beszélt nekem. Annyit tudtam, hogy ördög vagyok, de nem tudtam hogyan és miért. Sosem mondták el. Ismertem az apámat, és tudtam, hogy nem kedvel engem különösképpen, de miért kell nekem olyannak lennem, mint ő?
Miért nem lehetek önmagam, ahelyett, hogy a vérvonalam határoz meg?
Miért nem lehetek önmagam?
"Annabelle, gyorsan!" Csattant Henry, ahogy végül elengedte és meglepetésemre egyenesen hozzám futott.
Győzedelmesen elvigyorodtam, ahogy Annabelle karjaiba repült, fejét vállamba temette. Jó érzés ilyen szeretetet kapni, amikor otthon semmit nem kapsz. Jó érzés,ha valaki melletted áll mindenben és szeret minden ellenére. És meglepetésemre volt egy ilyen személy az életemben.
"Annyira sajnálom." Suttogta.
Nem válaszoltam, mert nem volt rá okom. Nem amikor a bátyjai gyilkosokként néztek ránk és készen álltak arra, hogy elsöpörjenek mindent. Nem szerették az ötletet, hogy a tiszta húguk szerelmes egy olyan szemétládába, mint én, és őszintén, nem hibáztatom őket. Habár fiatalok vagyunk, de erős a kapcsolatunk, legalábbis remélem.
Túl hamar ragadták el tőlem Annabellet és engem a földre löktek. A lélegeztem elakadt a hirtelen lökéstől, de gyorsan összeszedtem magam és arrébb gurultam. Zach a derekamra ült egy tőr volt a kezében, ahogy lenézett rám. A szemeim enyhén kimeredtek az éles fegyver látványára, Annabelle sírt és ez volt az egyetlen hang az üres dombon. Henry valószínűleg tartotta, amíg Zach velem törődött.
"Hányszor kell elmondanunk neked?" Sziszegte és fogait összeszorította. "Az ördög nem lehet kapcsolatban a tisztasággal."
Nyeltem alatta, próbáltam erőt gyűjteni, hogy megfordítsam magunkat, de nem tudtam. Mielőtt tudtam volna újra megrángatott, a pólóm hátulja elszakadt a közepén lefelé. A hideg őszi levegőt éreztem a bőrömön, libabőrős lettem a gerincem mentén, ahogy éreztem a pengét végighúzódni bőrömön gyengéden, még óvatosan, hogy ne ejtsen sebet.
"Tényleg nem kellett volna szórakoznod a testvérünkkel." Morogta Zach és a tőr pengéjét a vállamba szúrta.
Annabelle még mindig könyörgött, hogy hagyják abba, mialatt egy hang el nem hagyta az ajkaimat. Nem a fájdalom miatt, hanem a kényelmetlenség miatt. Nagy fájdalomküszöböm volt, és ezért hálás voltam. A kés kicsit mélyebbre ment és ingerültséget ébresztett. Hogy gondolhatták, hogy ezzel bármit is elérnek? Tehetnek bármit, akkor is visszamegyek Annabellehez csak, hogy újra kiakasszam őket.
Zach folytatta a kínzásom, durva dolgokat mondott nekem és negatív mondatokat az elbaszott életemről. És én hittem neki, mindent elhittem, de újra és újra végig hallgatni kiakasztott. Pontosan tudtam, hogy senkinek sem vagyok jó ezen a világon, miért kell ismételgetniük valamit, aminek teljesen a tudatában vagyok? Miért kell az arcomba dörgölniük, hogy ők értékesebbek a világnak?
Elég furcsán hangzik, de az haragból erőt nyertem. Mielőtt Zach újabb nyomokat okozhatott volna a vállamon, kezeimet a földre nyomtam és fellöktem magam. Elég erősen ahhoz, hogy Zach lerepült rólam, így elég időm volt, hogy összeszedjem magam és felálljak. Éreztem, ahogy a vér végigfolyt a hátamon a seb miatt, amit ejtett rajtam, de nem számított akkor.
Egy vigyor jelent meg Zach arcán. "Ah, szóval harcolni akarsz? Rendben, szarzsák. Folytassuk."
És hamarosan Henry és Annabelle nézték, ahogy védeni kezdtük magunkat. Állkapcson ütöttem és egy pár ütése elől félre ugrottam. Hátrált, amikor öklöm találkozott másik arcával, kezeivel végig simított rajta. Minden dühömmel néztem rá, amit felgyülemlett bennem, arra gondoltam mennyi fájdalmat okozhatott Annabellenek. Egy szánalmas tündérmesénk van, nem?
De meglepetésemre, Zach a térdeire esett a tekintetem alatt. Kezei torka köré szorultak, szemei kidülledtek, ahogy levegőrét küzdött. Fejemet enyhén oldalra fordítottam és fejem és szemeimmel gyengébben néztem, így elterült a földön és élesen szívta be a levegőt. Rájöttem, hogy az erő belőlem jött és ördögi mosollyal újra összeszűkítettem a szemeimet: Zach újra fuldokolni kezdett.
"H-Harry, mit csinálsz?" Suttogta Annabelle és szemei könnyel teliek voltak, ahogy rám nézett.
Nem volt időm, hogy többet tegyek, amikor Henry szemeit rám kapta és düh látszott bennük. De mielőtt bármit tehetett volna, szirénák hangja hallatszott fel a dombra. A szívem a talpamba zuhant, az agyamon ezer különféle gondolat futott át, hogyan helyezhetném Annabellet biztonságba. A Tanács jött és nem fognak hezitálni, hogy mindegyikünket lecsukják. Zachet és Henryt valószínűleg elengednék, mert fehér boszorkányok, de Annabelle és engem bezárnának a kapcsolatunk miatt. Átléptük a határt, amikor szerelmesek lettünk és most fizetni fogunk érte.
Zach összegömbölyödött a földön, nagyon gyenge volt, ahogy Henry odafutott hozzá és Annabelle pedig hozzám. Meglepett, hogy még mindig ott volt, főleg azután, amit a testvéreivel tettem, de talán tényleg szeretett. És ezzel a gondolattal átkaroltam derekát és közelebb húztam.
"Futnod kell." Mondtam neki, ahogy hátranéztem vállam felett és több ember szállt ki a furgonból és felénk tartottak. "Annabelle, kérlek, fuss."
Szemei kimeredtek és könnyel teltek meg. "N-nem, veled akarok maradni, Harry."
A szívem megszakadt és állkapcsomat megfeszítettem. "Nem lehet. Elvennének tőlem és bántanának, Annabelle. Kérlek, csak fuss." Mondtam még komolyabban.
Ahogy ajkait enyéim ellen nyomta, a megrészegítő hatás végig áramlott rajtam. A Vadászok ránk lőttek és megfagytunk, ezzel a pillanatunkat megtöltötte a rettegés. Ellöktem, és aprót bólintottam. Reméltem, hogy tudja ez azt jelenti meg fogom találni. Meg fogok szökni bárhova is vigyenek, és meg fogom találni. Újra együtt leszünk.
Annabelle bólintott és sarkon fordulva menekülni kezdett. Henry és Zach már elszöktek és én megadtam magam harc nélkül, kezeimet fejem felé emeltem. De aztán valaki kiabált, hogy meneküljek, és a szemeim megtalálták az aggódó Annabellet. Majdnem a domb másik oldalára ért, amikor a számszeríj eltűnt, és egy nyíl egyenesen a nyakán találta el.
"Nem!" Kiabáltam, a szemeim elsötétültek és haragom nőtt. Körbefordultam és az embert kerestem a számszeríjjal. Hezitálás nélkül, szinte ösztönösen rántottam a csuklómon és a számszeríj elrepült kezéből. Közelebb mentem hozzá, rettegés töltötte meg a szemeit, ahogy próbáltam küzdeni a bennem tomboló érzelmek ellen, de ők megölték.
Megölték az egyetlen személyt, aki jó volt az életemben.
És mind meg fognak fizetni érte.
***
"Egy kurva ötleted sincs, hogy hol lehet?" Sziszegtem Daniel irányába, ahogy kezeim ökölbe szorultak.
Daniel nyelt egyet és lassan rázta a fejét. "Nem, nincs. Annyit mondott Marcus, hogy játsszam el, ezzel időt nyerve neki. Esküszöm, haver, nem tudok semmit."
Zaklatottan dörzsöltem arcomat, alsó ajkamat beharaptam és fújtattam egyet. "Gyerünk, haver. Csak egy kis nyomra van szükségem, hogy megtaláljam és ezt sem tudod megadni nekem?" Mondtam csendesen, reménytelennek éreztem magam és utáltam magam, amiért olyan sebezhetően viselkedtem. De vissza kellett kapnom Roset.
És ez az idióta volt az egyetlen reményem.
Daniel sóhajtott, kezével hajába túrt és koncentrálva préselte össze ajkait. Türelmetlenül vártam, ujjaimmal az asztalon doboltam, mielőtt kitekintettem a konyha ablakon és láttam, hogy mindenki más beszélget és az átlagos dolgukat teszik. De én reménytelenül keresem ezt a lányt és a rohadt életbe, meg fogom találni.
"Rendben, várj." Húzta ki magát Daniel, a szívem megdobbant, ahogy vártam, hogy folytassa. Szemei dörzsölte és enyéimbe nézett. "Mondott valamit, arról, hogy a Tanácsot akarja befolyásolni vele, vagy ilyesmi. Tényleg nem tudom, de azt hiszem valami agymosást vagy ilyen őrült dolgot tervezett vele."
A testem megfeszült. "Tudod, hol lehetnek?"
Daniel vállat rántott. "Közel a Tanács épületéhez, azt hiszem. Ott van Marcus kicsi laboratóriuma."
A szemeim kitágultak, ahogy halántékomat dörzsöltem, és értetlenül néztem rá. "Miért...miért nem ezzel kezdted?"
Daniel összepréselte ajkait és összehúzta magát. "Elfelejtettem."
Ahelyett, hogy megfojtottam volna, amit abban a pillanatban a legjobban szerettem volna, gyakorlatilag homlokon vágtam magam, ahogy a fejemet ráztam csalódottan, a gondolataim pörögtek. Daniel talán elfelejtette, hogy van egy laboratóriuma, de remélhetőleg nem annyira hülye, hogy elfelejtse az irányt, vagy el fogom felejteni, hogyan öljem meg.
"Rendben." Mondtam azonnal és Daniel felállt. "Meg fogod mutatni, hol van ez a labor dolog, és a mi oldalunkon leszel. Ha segítesz kinyitni Marcusnak a hátsó ajtót, hogy elmeneküljön, elvágom a torkodat. Érted?"
Daniel nyelt egyet és kétségbeesetten bólintott.
"Helyes. Most találjunk ki egy tervet."
"Szükségünk van tervre?" Húzta fel egyik szemöldökét Daniel.
A szemeimet forgattam. "Igen, szükségünk van tervre, mert megnyugtat, hogy nem fognak elbaszni semmit. Most emeld fel a segged és segíts."
Daniel bólintott, ahogy hozzám sietett, de nem tudtam nem azzal foglalkozni, hogy hamarosan visszakaphatom Roset.
Kérlek, legyél életben.
Életben kell lennie, életben kell lennie. Mert végeztem azzal, hogy elrejtsem az érzéseim iránta, és csak azért imádkozhatok, hogy ő is elismerje az érzéseit irántam.
Meg foglak találni, Rosalie. Ez kurvára egy ígéret.
Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: