Egy órát kaptam rá, hogy elkészüljek a randira, amit elégnek hittem, azonban negyed órával az érkezése előtt fehérneműben topogtam a szobámban. Egy vastag harisnyával küzdöttem, amely megadta magát és kiszakadt. Morgolódva hajítottam a sarokba. Legalább a sminkkel már elkészültem, amit nem vittem túlzásba, csupán egy kis füstösséget adtam a szememnek fekete szemceruzával. A hajamat két oldalt feltűztem, hogy ne lógjon állandóan a szemembe.
Alakformáló alsót húztam fel, rá leggingset, végül egy szürke passzos szoknyát. Hála a legalsó rétegnek a gumi nem vágott be a csípőmnél, így nem váltam hurkássá. Áldottam a nevét annak, aki feltalálta. Felülre topot és egy V-nyakú, virágmintás felsőt vettem. A push up melltartó által szép kis dekoltázsom lett, csoda volt, hogy a kis melleimből ezt ki tudtam hozni.
Kezdtem úgy érezni, túl sokat foglalkozok a külsőmmel, holott utáltam, ha ez az elsődleges. Sander dicsért a hétköznapokban is, pont ezért túl jól éreztem magam mellette, és egy belső késztetés miatt meg akartam mutatni, hogy tudok több lenni, ha csinosan öltözködöm.
Még egy-két igazítást elvégeztem, felkaptam egy hosszúszárú, fekete csizmát, egy térdig érő bőrkabátot. Sejtettem, hogy ebben meg fogok fagyni kint, de legalább több okom lesz hozzábújni. A gondolatra mosolyogva néztem végig magamon a tükörben. Most először úgy éreztem, valóban kihoztam magamból a maximumot, és bíztam benne, hogy észre fogja venni.
Szaporán szedtem a lábam, lesiettem a lépcsőn. A konyhából anyám hangját hallottam.
– Remélem, még egyszer nem hagyod úgy cserben.
– Az biztosan nem fog még egyszer előfordulni – felelte Sander.
Lélegzetvisszafojtva, a lehető leghalkabban lépkedtem a folyosón, majd megálltam a konyhaajtóban, és füleltem.
– Clara, Nina fontos nekem. Nagyon fontos.
– Ennek örülök. Nézd, nem baj, ha velem nem osztod meg, mi történt, mert semmi közöm hozzá, de vele légy őszinte. Jó? Neki mond el.
Nem érkezett válasz, viszont érezhető volt a feszültség, amitől a gyomromban a kellemes zsibongást felváltotta az ideges görcsölés. Zajt csaptam, úgy léptem be a konyhába.
– Szia, újra! – intettem esetlenül. – Nem is hallottam, hogy megjöttél. – Zavaromban hadarva csacsogtam, erőltetett mosollyal. Megakadt rajta a tekintetem.
Sander kivételesen egy kék kockás inget viselt a fekete, műbőr dzsekije alatt, ami jól állt neki, kiemelte a szeme színét. A farmer elmaradhatatlan darab volt. Szélesen elvigyorodott, ahogy rám pillantott, és zavarba ejtő alapossággal tetőtől-talpig végigmért.
– Szia! Szóval ilyen az, amikor nem vagy slampos? – pimaszul húzta fel a jobb szemöldökét. – Szépséges vagy – mélyült el a hangja, ahogy közelebb lépett hozzám. Átkarolt, a halántékomra nyomott egy puszit.
– Kösz – motyogtam. Ennyi elég volt ahhoz, hogy elpiruljak. – Mehetünk?
– Mikorra jössz haza, kincsem? – kérdezte anyám mosolyogva.
– Legkésőbb kilencre hazahozom a hercegnőt – válaszolta Sander helyettem.
– Jól van. Akkor jó szórakozást! – intett anyám a szekrény felé fordulva, ezzel utunkra bocsájtott minket.
Összemosolyogtunk, de anyukámhoz léptem, hogy egy puszit nyomjak az arcára búcsúzóul, majd Sanderrel kézen fogva mentünk ki a házból.
Kényelmes tempóban sétáltunk, de alig haladtunk pár háztömbnyit a járdán, Sander elém lépett, hogy mélyrehatóan, és rendkívül hevesen megcsókoljon. A pulzusom szédítő gyorsasággal emelkedett meg, a szívdobogásom ütemével egyetemben, mert ebben nem volt semmi finomkodás. Szorosan ölelt magához, testünk egymásnak feszült, miközben a nyelve vad táncot járt az enyémmel.
Ez volna az a szenvedély és tűz, amelyről eddig csak könyvekben olvastam? Bizonyára.
Bizsergés kúszott végig testemen, amely olyan pontokat hozott lázba, amelyet eddig csupán kézzel kényeztettem. Fogalmam sem volt róla, hogy bárki ezt válthatja ki belőlem egy csókkal.
– Ez már hiányzott – suttogta Sander levegő után kapkodva, miután percekkel később elszakította az ajkát az enyémtől. Írisze sötétebb árnyalatot öltött, ahogy engem fürkészett sóvárogva, majd beharapta alsó ajkát.
Fantasztikus érzés volt, hogy ennyire akart engem. Ahogy rám nézett, beleborzongtam, mert annyira szikrázott benne a vonzalom. A lábam még remegett, ezért aprókat léptem, ahogy folytattuk az utunkat a St. Hanshaugen Park irányába.
***
A hűvös idő miatt hamarabb elmentünk a plázába, ahol a mozi, illetve az éttermek hada várt minket. Illetve a nyüzsgés, amit utáltam. Szombat délután annyian mászkáltak ott, mintha muszáj lett volna. Helyenként alig lehetett normálisan haladni, mert a csoportosulások teljes szélességében lefoglalták a helyet, úgy vonultak.
Lassan araszoltunk egyre beljebb a sűrűje felé, és egyre inkább előjött az antiszociális énem. A legbosszantóbb az volt, amikor az étkezdéknél, az egyik asztalnál hangosan bömböltettek valami rap zenét, pedig a hangszórók is ontották magukból a számomra nem tetsző dallamokat. A zajba belevegyült egy gyerek hisztije, aki a földhöz vágta magát egy játékbolt előtt. Szegény anyja tehetetlenségében a fejére szorította a tenyerét, mély levegőt vett, utána lehajolt a kicsihez, hogy higgadtságot erőltetve magára elmagyarázza neki a dolgokat. A vége az lett, hogy a rúgkapáló kisördögöt a vállára kapta, úgy indult meg vele a parkoló felé.
Enni mentünk először, de ezt a részt elkerültük, mert Sandernek se tetszett a hangoskodó társaság. Végül a másodikon levő Burger Kinghez ültünk be, mert az bizonyult a legcsendesebbnek, illetve itt volt a legrövidebb a sor. Nem mintha számított volna az idő, mert olyan jól elbeszélgettünk egész nap, sokszor jelentéktelennek tűnő, hétköznapi dolgokról. Sander gyakran elviccelte, amin remekül szórakoztam.
Beültünk az egyik kerek boxba, amely a magas támla, és annak tetejébe ültetett növényzet miatt jól elszigetelődött a többi asztaltól. Egy tortillával küzdöttem, míg ő két csirkehúsos hamburgert bevarázsolt, majd kényelmesen nekiesett a fagyinak, amiből nekem is kért.
– Tényleg! Te hogy kerültél a menhelyre? – Sander érdeklődve pillantott rám a kanalával hadonászva.
Annyira örültem, hogy ez eddig nem került elő, de most a szám tátva maradt rémületemben. Bármennyire jól alakultak köztünk a dolgok, ezt nem akartam az orrára kötni, ahogy Viljarnak sem tettem. Nagyon szégyelltem a múltamnak ezt a pontját.
– Annyira nem lehetett rossz, miután ennyire imádod. – Csodálkozva vonta fel szemöldökét.
– De. Van annyira rossz, hogy ne akarjak róla beszélni – feleltem, majd inkább a poharat babráltam.
– Ne! A kitűnő tanuló, szorgalmas lány, valamikor csinált valami rossz dolgot? – huncutul vigyorgott, bár a tekintetéből más rosszaságokra gondolhatott közben. – Szeretném, ha nem lennének titkaink egymás előtt – próbálkozott újra, miután láthatta, hogy hajthatatlan vagyok. – Elárulom én az életem legsötétebb foltját, és utána te is elmondod. Hmm?
Bólintottam, bár ez inkább a kíváncsiságom miatt történt, mert nagyon érdekelt mit akarhat elmondani. Sander mély levegőt vett, vonásai megkeményedtek, ahogy összegyűjtötte a bátorságát. Minden apró rezdülését érdeklődéssel figyeltem.
– Fegyveres rablás – mondta ki hirtelen, mire lefagytam. Sander az asztalra szegezte tekintetét, rám sem mert nézni. Halkabban folytatta. – Igazából a haverom hozta a stukkert, és ezt az egészet én csak a vallatószobában tudtam meg, mert semmire nem emlékeztem, de azért utána még két rablást a nyakamba varrtak.
Moccanni se mertem, annyira letaglózott ez az információ. Kellett egy kis idő, mire magamhoz tértem a kezdeti sokkból. Úgy tűnt, Sandert nagyon megviselhette a dolog.
– Ezek miatt ismételtél évet, és voltál elvonón? – Reszketett a hangom, ahogy kiejtettem a szavakat, de hiába nyeltem nagyokat, nem tudtam legyűrni.
– Honnan tudsz az elvonóról? – gyanakvón emelte rám a tekintetét.
– Számít az? – Nem akartam beárulni Viljart, igaz, Ronja is valami hasonlóan súlyos dolgot említett a visszabukottak kapcsán, így csak türelmesen vártam, hogy értelmesen reagáljon erre.
– Sejtem – morogta Sander. Óvatosan rám pillantott, majd elkeseredetten az asztalra fektette a kezét, széttárta karját. – Nagyon eldurvult a helyzet, mert olyan szinten toltam magamba a cuccot, hogy szinte egy józan pillanatom sem volt. Kábé egy hónapja tarthatott ez, amikor rávettek ezekre a hülyeségekre, mert elfogyott a pénzem, viszont kellett az a szar. Apám hozott ki a zsaruktól, elsimította a dolgokat, csak az volt a feltétele, hogy elvonóra menjek. Egy hónapra akart beküldeni, de végül három hónapig rohadtam bent, mire leálltam teljesen.
Csendben töprengtem a hallottakon, mert fogalmam sem volt, hogyan kellene erre reagálnom. Aggasztott, hogy ennyire súlyos helyzet állt elő nála, és felmerült bennem, hogy ennek könnyen visszaesés lehet a vége.
– Elítélsz? – szegezte nekem a kérdést szomorúan.
– Nem ítéllek el, csak meglepődtem – feleltem némi habozás után. – Hibát követtél el, de rájöttél és változtattál. Hiszen nem használsz már semmit. Igaz? – tettem fel félénken a kérdést.
– Igen. De úgy nézel rám... – Sander olyan bánatosan méregetett, hogy a mellkasomba fájdalom nyilallt. – Nyugodtan mond meg, ha ezután nem akarsz velem lenni.
– Nem, szó sincs erről. Elfogadom, hogy ezt történt. De miért használtad olyan aktívan? – töprengtem hangosan.
– Mert reméltem – lehajtotta a fejét, szinte már csak suttogott –, hogy megszűnik a világ körülöttem. Egy gyáva kis fasz vagyok.
Könnybe lábadt a szemem. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hátsó szándék vezérelhet egy drogost. Ez így még súlyosabbnak tűnt, és még jobban fájt, hogy nem ismertem fel a suliban.
Sander nagyon maga alatt volt. Megragadtam a kezét, mert éreztetni akartam vele, nincs semmi baj. Bizakodón mosolyogtam rá, mikor felemelte a fejét.
– Ez mikor történt?
– Tavasszal – sóhajtotta. – Június közepén fejeztem be az elvonót, azóta tiszta vagyok.
Négy hónapja nem fogyasztott kábítószert, ami annyira nem tűnt hosszú időnek. Mégis zavart valami. Nem állt össze a matek a fejemben, hiszen régebben történt, hogy az anyja elment, bár nem tudtam pontosan, mikor. De csak ebben az évben robbant le ennyire? Vagy ilyen hosszú volt a folyamat? Ugyanakkor az, hogy öngyilkos akart lenni még jobban elkeserített. Az merült fel bennem, ha nem felejtem el, és barátként mellette álltam volna, talán sose jut ennyire mélypontra ilyen korán. Bűntudatom támadt.
– Komolyan meg akartál meghalni? De miért?
– Eleget kérdeztél – mutatott rám egy halvány mosollyal. – Én már elárultam a titkomat, most te jössz.
A vér megfagyott az ereimben. Habár az én történetem korántsem volt ennyire súlyos, de annyira szégyelltem, nem akartam beszélni róla. Bennem nem volt annyi bátorság, mint benne.
– Mit beszéltünk, mit nézünk meg? – Megköszörültem a torkomat, hogy elmúljon a hangom remegése. Egy nagy adag fagyit nyomtam magamba, hogy addig se tudjak megszólalni.
– Az aranykört – felelte Sander, gyanakvón méregetve. – Azt mondtad érdekel.
– Igen, nagyon csípem Colin Firth-t. De Töki is cuki, nem tudom a színész nevét. – Vigyorogva ittam az üdítőmet.
– Aha. Nina, ne sunyíts – billentette oldalra a fejét. – Ki vele, mit csináltál?
– Te csinálhatod ezt, én nem?
– Mit csinálok? – hökkent meg.
– Hárítasz. Témát váltasz, ha valamiről nem akarsz beszélni.
– Nem is – ingatta a fejét, de láttam a tekintetén, pontosan tudja, hogy miről van szó.
– De bizony. Épp ezért csak részleteket tudok az elmúlt négy évből, de nagyon kevés a konkrétum. Alig tudok rólad valamit.
Sander megdermedt, mélyeket lélegezve figyelt, pislogás nélkül. Nagyon szerettem volna tisztán látni, az ok-okozat összefüggésekre rájönni, de éreztem, hogy valamit titkol, még emellett a súlyos dolog mellett is.
Vagy pont azért, mert van ennél rosszabb is?
– Mindent el fogok mondani, de most nem ez a téma, hanem te. Hacsak nem bankot raboltál, kétlem, hogy olyan hú, de nagy dologról lenne szó – mondta higgadtan.
Ebben a csatában nem nyerhettem, így kénytelen voltam beszámolni erről a szégyenfoltról az életemből.
– Elloptam egy ékszert – válaszoltam kényelmetlenül feszengve. Kerültem a pillantását. – Itt az egyik üzletben egy arany lánc volt kiállítva. Nem is az volt a lényeg, hanem a medál, az nagyon tetszett, de nem volt rá elég a zsebpénzem, ezért elemeltem, amikor az eladó egy vásárlóval beszélt. De nem jutottam messzire. Apámat behívták, aki kifizette azt a vacakot, de vissza is adtuk, mert így nem lett belőle rendőrségi ügy – hadartam, hogy minél hamarabb túl legyek a dolgon. – Apa aztán kitalálta nekem, hogy végezzek önkéntes munkát, addig sem lófrálok a plázában kirakatokat bámulva. Legalább megtanulom értékelni a dolgokat, ezt mondogatta. Így kerültem szülői beleegyezéssel tizennégy évesen a menhelyre, amihez képzelheted, mennyi kedvem volt, de aztán Sam lelkesedése átragadt rám, és végül is örülök, hogy így alakult, mert az a szeretet, amit az állatoktól kapok, minden rosszat felülír.
– Milyen volt az a medál, hogy ennyire megfogott? – érdeklődött Sander.
– Arany foglalatban egy fehér, márvány hatású, szív alakú kődarab. Na, most boldog vagy? – fakadtam ki, mert semmivel sem éreztem magam jobban attól, hogy elmondtam ezt.
– Bizony, nagyon boldog – somolygott, és közelebb csúszott hozzám. – Megnyugtató, hogy te is tudsz ilyen rossz kislány lenni.
Átkarolta a derekamat, hogy kicsit közelebb húzzon magához, majd végigcsókolta a nyakamat. A szívem össze-vissza kalapált, ahogy a forró, puha ajka az érzékeny részhez ért, és elfogott a remegés. A keze feljebb csúszott, be a felsőm alá, így a bőrömet simította végig az oldalamnál, mikor fájón csattant a csípőm fölött a legalsó ruhadarab, amire felszisszentem.
– Nina, ez mi? – hajolt mögém.
Gyorsan elkaptam onnan a kezét, mert újra elhúzta a rugalmas anyagot.
– Alakformáló alsó – motyogtam az orrom alatt, fülig pirulva.
– Nagyi bugyi? Ne már! Neked nincs szükséged ilyenre – Sander hitetlenkedve nézett velem farkasszemet.
– De, mert a leggings bevág az úszógumimnál – védekeztem vérszegényen, ártatlanul pislogva rá.
Sander lecsukta a szemét, megrázta a fejét, mintha nem hinné el, amit látott, vagy hallott. Kicsusszantam a boxból, hogy elinduljunk végre a mozi felé, mert már közeledett a vetítés kezdete.
– Tudod, az alakformáló alsó a pasik legnagyobb átverése – közölte velem, ahogy utolért. – Az öregebb nőknél helyükön tartja a dolgokat. Most gondolj bele. Szegény, ártatlan csávó hazavisz egy dögös pipit, és mikor nagy nehezen kihámozza a ruhákból, az ott folyik szét az ágyon. – Elfintorodott.
– Ez undorító. – Elnevettem magam azon, amilyen képet vágott. – Azért remélem, te nem figyelsz ennyire a külsőségekre, mert egy teltebb nő is lehet kívánatos.
– Ja, ha nem szorítja le mindenét, és nyílt lapokkal játszik. De tudod még mi ekkora átverés? A push up melltartó.
Oh, hogy az a szentséges atyaúristen, ebbe jól beletrafált.
Inkább elfordultam, mert ha megtudja, hogy azt is bevetettem, féltem, újabb kioktatás következik, amihez semmi kedvem nem volt. Kezdtem kellemetlenül érezni magam az öltözékem miatt. Jobban szerettem a menhelyi, egyszerű viseletemet, és az ott lefolyt, kötetlen beszélgetéseinket.
– Ez most komoly? – lépett elém egy elhagyatottabb folyosószakaszon. Megragadta a karom. Áthatóan fürkészett, és zavarba ejtő alapossággal megszemlélte a mellemet is. – Basszus, Nina. Mond, hogy nem az van rajtad. – Tenyerébe temette az arcát, hátrahajtotta a fejét, felmordult.
– Miért? Ha azt mondom, igen, akkor itt hagysz? – Kihívón emeltem fel a szemöldököm.
– Nem, de tényleg semmi szükséged nincs ilyenekre – sóhajtotta megadóan. – Habár tetszik, hogy ennyire igyekszel – vigyorodott el, majd magához húzott, és megpuszilta a fejemet.
Nem mertem volna kijelenteni, hogy semmi szükségem nem volt ezekre, mert adott némi önbizalmat. A tartásomon is látszott, mert időnként a kirakatok visszatükröződő felületein figyeltem magam, és megnyugtatott, amit ott láttam. Igaz, így, hogy tudta, minek köszönhető ez az egész, nagyon zavart, akármennyire jól reagálta le.
– Egyszer úgy is foglak meztelenül látni...
– Nem válthatnánk témát? – vágtam a szavába morcosan.
– De tényleg, innen nézve nem hangyacsípés, mert akkor nem lenne ilyen formás – mutatott a mellkasom ívére –, és nem tőgy, szóval olyan tenyérbemászónak képzelem – bólogatott elégedetten, miután levezette az elméletét.
Csodálkozva pislogtam fel rá, miközben ő szemtelenül a felsőm nyitott részét mustrálta. Vészesen melegem lett, ezért kezébe nyomtam a táskám és a kabátom, hogy lerángassam magamról a felsőm.
Ha annyira szemrevételezni akarja, nem fosztom meg a lehetőségtől.
Ahogy megszabadultam a legfelső darabtól, kissé összeborzoltan, kipirultan, mélyeket lélegeztem, amitől a mellem még jobban a melltartónak feszült, gömbölydedebb dekoltázst varázsolva, amiről a fiú képtelen volt levenni a szemét. A szürkéskék szempár szinte falta a látványt, olyan vágyakozva simogatta a tekintetével az enyhén átlátszó top alatt rejtőző melltartó csipkeszegélyét. Sander beharapta az alsó ajkát, nehezen újra a szemembe nézett.
– Direkt kínzol, igaz? – a hangja mélynek és reszelősnek hatott.
– Ez már kínzás? – Elégedetten elvigyorodtam. Az államat az ujjammal kopogtatva gondolkodtam a plafont bámulva. – Gondolj a nagyi bugyira, vagy hogy hívtad, és mindjárt nem tekintesz rám úgy, főleg ha a kötözött sonkákra gondolsz, akiket emlegettél – fintorba húztam az orrom.
Sander jóízűen felkacagott, fejét ingatta, miközben újra a karjába zárt.
– Bemehetnél a mosdóba és levehetnéd – suttogta a fülembe, ajkával cirógatta a fülcimpám.
– Persze már, így is elég átlátszó – tiltakoztam hevesen, mire megint kacagni kezdett.
– Az alsóra gondoltam.
– Miért venném le? Kell valami, amitől biztonságban érzem magam a közeledben. – Kiszakítottam magam a karjából, hogy haladjunk, mert a film hamarosan kezdődött, mi azonban még messze voltunk.
– Nem érzed magad biztonságban mellettem? Bárkitől megvédelek – feszítette be a karizmait, amitől az ingujja megfeszült.
– Csak magadtól nem – távolabb szökkentem tőle, körbefordultam, csak hogy lássam az arcát, de nem tudott elszakadni a topom látványától.
– Nem foglak letámadni – mondta Sander, de bizonytalanságtól reszketett a hangja, mintha kételkedne magában.
Incselkedőn vontam fel a jobb szemöldököm, miközben karba fontam a kezem mellkasom előtt, ezzel megemelve a melltartót, illetve annak tartalmát. Ezzel Sandert megint elvesztettem, de már csak nevetni tudtam rajta. Elfordultam, hogy gyorsabb tempóra sarkalljam.
– Ezt nem úszod meg – szólalt meg elmélyült hangon, és futva eredt a nyomomba.
Felsikkantottam. Szaladni kezdtem, a moziig meg sem álltam. Ott hátulról hozzám bújt, szorosan átölelt, úgy araszoltunk előre, mert pont akkor engedték be az embereket a terembe. Reméltem, hogy a tömeg miatt visszafogja magát, mert a szívem túlzottan hevesen dörömbölt mellkasomban. Le kellett nyugodnom, minél hamarabb. Valahol izgató volt, hogy ezt váltottam ki belőle, mégis megijesztett. Ebben a pillanatban örültem, hogy nyilvános helyen tartottuk meg a randit.
A teremben az a meglepetés ért, hogy Sander a leghátsó sorba, páros ülésre foglalt helyet, így nem volt köztünk elválasztó rész. A keze rajtam pihent, vagy épp felfedező útra indult simogatásnak álcázva. A film kezdetekor még tartottam magam, rendesen ültem, de aztán nekidőltem, az ölében pihenő kezét megfogtam.
A filmben megjelentek ebek, amitől még jobban tetszett, de amikor ahhoz a részhez értünk, hogy Hart le akarta lőni a saját kiskutyáját, egyszerűen képtelen voltam nézni. Még a könnyem is kicsordult, és Sander vállába fúrtam a fejemet. Ő vigasztalón átkarolt, a hátamat simítgatta. Megrázott az a jelenet, de megnyugtatott a fiú közelsége, hogy átérezte mennyire rosszul érintett ez engem, és halkan suttogta a fülembe, hogy ez nem a valóság, és csak vaktöltény volt. A hangjától újabb bizsergés hullám áradt végig testemen, a kellemes illata elbódított, és nem tudtam tovább koncentrálni a filmre. Sötétben voltunk, derengő félhomályban, ahol az érzékeim furcsa játékot űztek velem, mert a gondolataimat egyre inkább abba az irányba sodorták, hogy milyen lesz vele az első alkalom, amikor már nem csak a csókok viharában, ruhástól fog összeolvadni a testünk, hanem meztelen valóságunkban hempergünk együtt. Milyen érzés lesz, amikor először belém hatol? Mennyire fog fájni?
Zavarba jöttem a saját gondolataimtól. Reszketés fogott fel, a bőröm érdessé vált, amit megérezhetett, mert a karom csupasz részét húzta végig meleg tenyerével. A táncoló fényekben csillogott a szeme, ahogy engem figyelt. A hangszórókból áradó párbeszédek, és háttérzene elhalkult, ellenben a fülemben a lüktetés erősödött. Hátra döntöttem a fejem, hogy a szám közelebb kerüljön az övéhez. Ő azonnal lecsapott rá. Finoman ízlelgetett, beharapta az alsó ajkam, hogy utána még mohóbban birtokba vegye, egyre mélyebbre kerülve, míg végül a nyelvével ingerelte az enyémet. Átkaroltam a nyakát, hogy még jobban érezzem, hogy viszonozzam azt a hevességet, amit ő tanúsított az irányomba. A hasam alsó része megfeszült, az ágyékom felhevült, miközben a nyelvem vadul játszott az övével.
Ez a csók elűzött minden rossz gondolatot, és csak vele akartam lenni. Örökké ezt a tűzet érezni, mely kettőnk között fellobbant, hogy sose hagyjon nyugodni, édes ígéreteket hordozva magában.
Egy mosoly kíséretében váltunk el, hogy utána újra a filmnek szenteljük a figyelmünket.
***
A pláza földszintjén sétáltunk, a karja a derekamon pihent. Még a film részleteit elemezgettük, néhol nevetgélve, mikor egy páros megállt előttünk. A fiú idősebb lehetett nálunk pár évvel, centisre nyírt, barna haja volt, és sötétbarna szeme, mely szinte feketének hatott. Az öltözete akár egy rapperé, bő póló, lógó farmer, melyet a csípőjére letolva hordott. A barátnője ellenben nagyon csinosan festett; szőke loknik, szolid smink, feszes ruha, mely finoman simult gömbölyded idomaira.
Sander elengedett, és szélesre tárt karokkal köszöntötte őket, mindkettejüket jól megszorongatta. Régi barátság fűzhette össze őket. Most először láttam igazán felszabadultnak más társaságában.
– Csak nem ő a hercegnő? – kérdezte a srác vidáman tekintve rám, ahogy közelebb lépkedtem.
Leesett az állam, hogy valakinek így említett. A menekülési útvonalakat fürkésztem, hogy minél hamarabb kihúzzam magam egy kínos szituációból, de Sander elégedett mosollyal az arcán időben elkapta a derekam, és magához húzott.
– Látod, csak sikerült – veregette meg a vállát a barátja.
– Azt hittem, ezt csak a focitáborban használtuk, de te nem vagy ismerős... – habogtam zavaromban.
– Nem focitáboros, kivételesen jól emlékszel – puszilta meg a halántékom. – Nina, ő Elias és a barátnője Beatrix – mutatott be a társaságnak.
Kényszeredett mosollyal kezet fogtam velük, de mire végeztem, Sander és Elias önfeledten dumáltak, mintha ott sem lettünk volna. Beatrix megragadta a karomat, hogy addig, amíg a fiúk kibeszélik az élet nagy dolgait, látogassuk meg a mosdót. Közben elmesélte, hogy mit csináltak aznap, milyen boltokat jártak végig, és mint kiderült, ők is mozival zárták a napot, csak másik vetítésre ültek be.
Kifejezetten örültem, mikor a fülke rejtekében kicsit csendben maradt. Szerettem beszélgetni, de mellette nehezen lehetett szóhoz jutni.
Kézmosás közben a tükörben néztem végig magamon. A gondolataim az este folytatása körül jártak, hiszen még majdnem két óra volt hátra addig, amíg haza kellett érnem. Nem tudtam, Sander még mit tervezett, bár az ismerőseivel való találkozás után valószínűnek tartottam, hogy borul minden.
– Ez az első randid? – lépett mellém Beatrix, a csap alá helyezte a kezét.
– Ennyire látszik? – döbbentem meg.
– Aha, de nyugi, Sander profi. Az egekbe emel, aztán úgy se látod többet.
A szín kifutott az arcomból, és úgy néztem vissza a tükörből, akár egy szellem.
– Hogy érted ezt? – kérdeztem remegő hangon.
A csaj kérdőn vonta fel a festett szemöldökét, mintha nem értené, mit értetlenkedek. Megfordult, a mosdónak vetette csípőjét.
– Nagyon ritka, hogy ő egy éjszakánál többet akarjon egy csajtól. Igaz, eddig nem találkoztam olyannal, akit elvitt volna randizni, szóval te kivétel vagy. Bár én nem hiszek az ilyen mesékben, mint a romantikus regényekben szokott lenni, hogy egy pasi hirtelen képes megváltozni valaki miatt, vagy a tapasztalat beszél belőlem, de a helyedben nem ringatnám magam ilyen álmokba. Ne lepődj meg, ha berángat egy mosdó fülkéjébe, kis helyeken is csodákra képes – mondta olyan természetességgel, mintha csak a sulis dolgokat tárgyaltuk volna meg. – De most szedd össze magad, mert egy rohadt jó éjszaka vár rád! – Vigyorogva csípett az arcomba.
Elképedtem, földbe gyökerezett a lábam. Nem tudtam leplezni az elkeseredésemet, mert már azzal az információval szíven ütött, hogy utána nem látom többet. Fülemben visszhangoztak apám szavai, hiszen attól óvott, hogy megismétlődjön, ami négy éve, hogy eltűnt hirtelen. Fájdalom hasított a mellkasomba, és már most ürességet éreztem, pedig még meg sem történt.
– Te is így jártál vele? – kérdeztem, de alig bírtam rá nézni.
– Én nem – legyintett. – De két barátnőmmel ezt csinálta, pedig az egyikük nagyon szeretett volna komolyabban összejönni vele. Másnap már az üzeneteire se reagált.
Nagyot nyeltem, hogy elfojtsam a keserűségtől torkomban növekvő gombócot. Szegény lány nagyon rosszul érezhette magát. Volt egy olyan félelmem, ha átadom neki magam, velem is ezt fogja tenni. Egy trófea leszek számára, egy felejthető egyén, akit megfektetett.
Kiléptünk a mosdóból, Beatrix viháncolva beszélt a korábbi pasijairól. Eliasszal két hónapja voltak együtt, és úgy tűnt, bőven gyűjtött előtte tapasztalatot, minden téren. Csak hallgattam, mert elment a kedvem a beszélgetéstől, meg úgy az emberektől is.
Vajon hány lány szívét törhette össze, mielőtt az enyémmel is megteszi?
Egyre csak ez kavargott a gondolataimban, bár nem értettem, miért bajlódott ennyit miattam a suliban. Szerettem volna hinni a mesében, abban, amit a verseiben sugallt. Anyámnak is azt mondta, hogy fontos vagyok neki. Akkor miért nem tudok őszintén örülni ennek? Miért hittem el elsőre egy pletykát? Miért riogatnak a félelmek? Miért hiszem azt, hogy én is ugyanúgy fogok járni, mint mások? Következtetéseket vontam le rész információk alapján, de még mindig túl sok dolog hiányzott abból a kirakóból. A teljes keret.
A fiúk jót beszélgettek, amíg ránk vártak, és felmerült, hogy közösen igyunk meg valamit, de eszemben sem volt maradni. A sok aggodalom, ami bennem cikázott, ólomsúlyként telepedett az izmaimra. Szerettem volna egyedül lenni, hazamenni, aztán otthon lepihenni.
– Maradj nyugodtan, én inkább megyek – simítottam végig Sander karján, egy kényszeredett mosollyal.
– Szó sem lehet róla, hogy egyedül menj – tiltakozott Sander. – Holnap összefutunk? – rázta meg azonnal barátja kezét búcsúzóul.
– Ugorj fel nyugodtan, otthon leszek – felelte Elias. – Örülök, hogy megismertelek. – Meglapogatta a vállamat, egy-egy puszit nyomott az arcom mindkét oldalára, ahogy a barátnője is tette mindkettőnkkel.
Sander átkarolta a vállamat, miután felhúztam a kabátomat, úgy mentünk ki a pláza nyüzsgő, zajos folyosóiról a csípősen hűs éjszakába. Az autókból érkező motorzúgás volt az egyetlen, ami áttört a némaságon. Üdítően hatott rám. Kicsit zsibongott már épületen belül a fejem, de így lassan kitisztultak a gondolataim.
– Minden rendben, Nina? – Sander az arcomat fürkészte.
Az utcalámpák fénye sötét árnyékot vetett arcára, ahogy közelebb hajolt hozzám. Összerezzentem idegességemben, mert ostobán éreztem magam, hogy előre félek valami miatt, ami lehet, be sem következne. Nem akartam elárulni neki, hogy mi váltotta ki ezt belőlem. A drogos múltja is ott motoszkált a fejemben, mert elbizonytalanodtam abban, ha csak ebben az évben züllött le ennyire, az anyjával egyáltalán mikor történt valami? Talán félreértettem az egészet.
– Nina, mi a baj?
– Semmi, csak elfáradtam – rántottam meg a vállamat.
– Nagyon szótlan vagy. Mondtam valamit, amivel megbántottalak? – kérdezte szomorúan.
– Nem – feleltem halkan, mert ettől is rosszul éreztem magam, hogy bűntudatot ébresztettem benne.
– Akkor mi történt? Beatrix mondott valamit? – egyre jobban elbizonytalanodva találgatott. – Nina, kérlek, mondd el, mi bánt! – elém lépett, és állam alá nyúlva felemelte a fejem, hogy el se tudjam kerülni a tekintetét.
– Én csak... – Könnybe lábadt a szemem, mert rám tört a szorongás, hogy talán már most itt a vége. – Nem akarok egy lenni a sorban, egy feledhető valaki, akit kidobsz, miután... – elcsuklott a hangom.
– De nem vagy az! – védekezett Sander bánatosan. – Feledhető sem vagy. Miért gondolsz ilyeneket? – Összevont szemöldökkel vizslatott, arcomra simította a tenyerét.
– Beatrix mondta, hogy szoktál bánni a lányokkal. Hogy bántál a barátnőivel.
– De egyiknek sem írtam verset. Az nem jelent semmit? – Gondterhelten fürkészte az arcomat. – Én... Nina, nekem te kellesz, szükségem van rád. Érted? Egyébként sem leszel egyéjszakás kaland – tette hozzá.
Ha kimondta volna, hogy szeret, sokkal jobban éreztem volna magam, de így a bizonytalanság megmaradt. Szomorúan bólintottam. Már attól rosszul éreztem magam, hogy ennyire elrontottam ezt a csodás napot, amit együtt töltöttünk. Az ő kedvét is porba tiportam.
– Mi volt az oka, hogy nem jöttél el a szülinapomra? – tettem fel a kérdést, félve pillantva rá, mert ennél kellemetlenebb már úgy se lehetett volna a helyzet.
– Egy napra egy nehéz téma épp elég. – Mélyről jövő sóhajt hallatott, majd szorosan magához ölelt. – Mindent el fogok mondani, csak adj még egy kis időt – suttogta a fejemre hajtva az övét.
Lassan elpárolgott a feszültségem, mint a harmatcseppek a levelekről egy nyári hajnalon. Kellemes melegség kúszott be a bőröm alá. Egy picit fontosnak éreztem magam, mert úgy karolt át, mintha sosem akarna elengedni. Talán a szavak nem szükségesek, mert ő az érintéseivel akarta kifejezni, mit jelentek a számára, és ez meglágyította a szívemet.