~~~
Mindig tudom, hogy hova kell ütni vagy, hogy hogyan kell mozdulni ahhoz, hogy kiszabaduljak egy fogásból. De ebből nem tudtam. Moccanni sem bírtam. Nate olyan erősen fogta a felkaromat, hogy szerintem elszorította a vérkeringésemet.
- Nate ez fáj. - próbálom kihúzni a karomat a kezéből, de nem ereszt.
- Oh tényleg? Ne haragudj Sarah. - szólal meg epésen. - Hisz te csak a lábamba eresztettél egy golyót, de azt kit érdekel.
- Nate eressz már el.
- Nem Sarah. Meg vagy és apád, már alig várja, hogy lásson téged.
- Nincs kedvem családi találkozóra. Valaki segíts... - kiáltom el magam, de Nate az egyik kezét a számra teszi.
- Hé, ha nem teszel keresztbe nekem akkor a könnyebb úton csináljuk. Viszont, ha igen... - nem fejezi be, mert kihúzom a karomat a kezéből és a combjára szorítok. Oda, ahol meglőttem. Miután teljesen kiszabadultam a karjai közül kiindulok az utcából. Arról, ahonnan jöttem. De ebbe a pillanatba Troy áll előttem és magas termetével akadályozza meg a menekülésemet.
- Én a helyedbe Troy elmenekülnék jó messzire. Már tudják, hogy nem én öltem meg a pincért.
- Az lehetetlen.
- Nem az. És, ha tudják, hogy nem én voltam csak tovább és tovább szaglásznak és eljutnak hozzád. És börtönbe kerülsz.
- Ha most azt hiszed, hogy hagylak elmenni akkor tévedsz. - fogja meg minkét vállamat. Térdemet felhúzva a lába közé rúgok, és miután a földre rogyott elindulok a hotel felé.
- Troy te idióta. - hallom Nate kiáltását a hátam mögül. Az emberek úgy néznek rám, mintha elmebajos lennék. Igazából csak meg akarnak ölni vagy éppen lecsukni. Vagy lecsukva megölni. De senki nem látja, hogy futok. És nem azért, hogy jó combom legyen. Hanem mert üldöznek. Senkinek még csak fel sem tűnik, hogy nem jó kedvemből szedem a lábamat, lassan már a tüdőmet köpködve. Ám ebben a pillanatban két kar fog meg és húz be a következő sikártorba. Kapkodva veszem a levegőt és szorítom ökölbe a kezemet, hogy vigyem az első ütést. De mikor már ütnék az illető felé, elkapja az öklömet. Majd a másikkal is, de ugyanúgy megfogja.
- Sarah, én vagyok. Állj le. - tisztul ki végre a látásom. Chris áll velem szembe. Ennyire még sohasem örültem senkinek. Leengedem a kezemet és igyekszek végre normálisan venni a levegőt. Bal tenyeremet a mellkasomra teszem a másik kezemmel a falnak támaszkodom.
- A.. Betegnek... Otthon... - nem bírok beszélni. Lihegve próbálok Chris-hez szólni, de nem tudok.
- Állítsd már vissza a levegővételed, utána majd szurkálódhatsz. - majd meghallom Troy és Nate trappolását a főúton és Chris karját megfogva húzom a sikátorbeli kuka mögé.
- Ezek meg kik...? - teszem a szája elé az ujjamat.
- Shh... - halkítom lejjebb.
- Nem, elfutott. Troy egy tökelütött és elfutott mellette. - hallom, hogy Nate telefonál valakivel.
- Nem én voltam balfasz, aki nem tapasztotta be a száját. - szól vissza Nate-nek Troy.
- Nem tudom... A főutcán futott, de eltűnt... Mr. Evans... - és a többi részét a mondatnak nem hallom, mert elindulnak, ahonnan jöttek.
- Mr. Evans? Mármint az apád?
- Igen Chris. Az apám.
- Kik voltak ezek?
- Nem a jó fiúk. - állok fel a kuka mögül.
- Sarah...
- Mit akarsz Chris? Mit mondjak?
- Mondjuk az igazat. Kik voltak ezek?
- Lényegtelen. - indulok meg kifelé a sikártorból. De Chris utánam nyúl és a könyökömnél fogva maga felé fordít.
- Ha elmondanád akkor tudnék segíteni.
- Nem, nem tudnál.
- Miért vagy ennyire biztos ebbe?
- Mert... - mintha kimosták volna a gondolataimat. Egyetlen egy érv sem jut eszembe, pedig két másodperccel ezelőtt vagy ezret tudtam volna felsorolni.
- Szóval? Vagy egyszerűen már nem tudod érvekkel alátámasztani ellenvetésedet? Hányszor kell még megmutatni neked, hogy nem mi vagyunk az ellenséged?
- Chris én megmondtam, hogy nem bízom senkibe és azt is mondtam, hogy ne is várjátok el.
- Igen, tudom. De az információk nélkül nem jutunk előrébb. Se a te ügyeddel, se az én ügyemmel.
- A te ügyeddel? Mármint, hogy le akarod csukatni az apámat?
- Az előbb... Várjunk... Nate, az ex. - engedi el végre a könyökömet. - Ez információ Sarah. Olyan információ, amire szükségem van. Nem azt kérdeztem, hogy mi a legnagyobb félelmed. Sőt még a múltad után sem kérdeztem.
- Igen Chris. Nate az exem. Az exem, akit meglőttem. - forgatom meg a szememet és végleg elindulok a főútra. Mielőtt kilépnék szétnézek és, miután megbizonyosodtam arról, hogy Troy és Nate nincs a közelbe a hotel felé veszem az irányt.
- Te meglőtted? - sétál mellém Chris.
- Igen. Vigyél be. - nyújtom felé a csuklómat. De ellökve maga elől átkarolja a vállamat.
- Te nagyon értesz a figyelem felhívásra.
- Így most mit fogsz csinálni? Velem. - kérdezem suttogva. - Mert már nem illik rám az ,,ártatlan" jelző.
- Önvédelem volt?
- Nevezhetjük annak is. Attól függ milyen szempontból nézzük. - vonom meg a vállam.
- Lehetőleg a törvényes oldalról. - nyitja ki a hotel ajtaját, majd maga elé engedve belép utánam. Nem mondok semmit csak csöndbe a lifthez sétálok. Néma csöndbe állunk egymás mellett és várjuk, hogy leérkezzen a felvonó. Majd miután a kisebb tömeg kiszállt, mi is belépünk a liftbe.
- Chris. - fordulok felé. - Nate nem az első ember volt, akit meglőttem.
- Hány embert Sarah? Hány embert lőttél már meg? - mély levegőt veszek.
- Nem tudom. - lábad könnybe a szemem. Nem, nem, nem és nem. Nem juthatnak felszínre az érzelmek. Muszáj vissza letuszkolnom őket. Vissza oda, ahol szépen el voltak temetve. Mert, ha nem, akkor Chris Morgan saját két szemével fogja végig nézni, ahogyan összetörök előtte. Lehúzva a kézfejemre a pulóverem ujját megtörlöm a szememet, még mielőtt észreveszi ezt a kisebb megzuhanásomat. De késő. Látta. Végig nézte.
- Saccold meg. - mondja teljesen felém fordulva.
- 50. - vonom meg a vállamat. Tényleg nem tudom, hogy mennyi az annyi. Nem mondd semmit.
Már a lakosztálya ajtaját zárja, de még mindig nem mondd semmit. Vagy letartóztat, vagy erősítést hív vagy fegyvert ránt rám.
- Mi történt Sarah? Mi történt az elmúlt években a családoddal? Miről tudsz? Kellenek az infók, kérlek. - nem. Nem tudom megadni a kérdéseire a választ. Nem. Nem tudom... Nem lehet... Nem hozhatom fel a múltat. Nem. Megrázom a fejem. - El kell mondanod.
- De nem bízok benned. - mondom ki nyíltan. - Nem tehetem meg. Nem lehetek újra gyenge.
- A bizalom nem gyengeség.
- De Chris. Számomra az jelenti a legnagyobb veszélyt.
- Mivel bizonyítsam még, hogy egy oldalon állunk?
- Nem tudom Chris. Azt tudom egyedül, hogy csak magamra számíthatok. Nem kellett volna belemennem ebbe itt. - mutatok körbe. - Sajnálom, de nem segíthetek.
- Sarah, ha ártatlan vagy, akkor nincs mitől félned.
- De nem vagyok az Chris. - folyik végig az arcomon egy könnycsepp. - Nem vagyok ártatlan. De gyilkos sem.
- Akkor segíts lecsukni azt, aki megérdemli. Aki bántott.
- Nem tudok segíteni. Sajnálom. Tényleg nagyon sajnálom. - nyúlok a kilincsért, de a kezem után kap.
- Sarah mitől félsz? Mitől fész annyira, hogy inkább menekülnél, minthogy elmondanád végre az igazat? Mert mi eddig Paul-al őszinték voltunk veled. De mi nem tudjuk, hogy mennyire vagy megbízható. Mi nem tudunk rólad semmi.
- Az emlékektől. - fordulok teljesen felé. Arcom nincs messze az övétől. Érzem, hogy veszi a levegőt és lassan már a pulzusát is meg tudom mondani. Könnyes szemmel nézek fel a zöld szemébe. - Chris engedj elmenni.
- Nem, nem fogom.
- Bírtad volna a másik énemet. - mosolyodom el a könnyeim mögött.
- Én ezt az énedet is bírom. - nincs benne szarkasztika, mint az én kijelentésembe.
- Chris sajnálom, de nem vagyok rá képes.
- Nem vagy képes mire?
- Nem bízom benned. - ismétlem meg.
- Én igen.
- Kérlek ne tedd.
- Azt mondtad, hogy félsz az emlékektől. De míg nem dolgozd fel őket, addig nem tudsz tovább lépni.
- Mert nem akarom. Ez itt... - mutatok az arcomra, ami már csupa könny. - Érzelmi zavar. - mondom hamis mosollyal.
- Inkább eltemeted magadba? - bólintok. - Tudod, ha valamit a földbe temetsz azt egy idő után az eső kimossa onnan.
- De ha betonba öntöm akkor nincs ilyen veszély.
- Megbántottak. Látom.
- Összetörtek. - pontosítok. - Chris... - már nem tudom hanyadjára mondom ki a nevét a mai nap folyamán.
- Gyógyulnod kell. De még nincs meg a tér nem tudsz. Míg nincs apád lecsukva nem tudsz... - a telefonja csörgése szakítja félbe. Előveszi a zsebéből, de nem megy el a közelemből.
- Igen Paul?... Jó, mennyi idő...? Csak juss ide. - és leteszi. - Paul-t bent tartják egy kicsit az őrsön.
- Elment az aktákért?
- Igen. Azt mondta egy maximum két óra és jön.
- Megoldjátok ketten.
- Nem igaz. Évek óta próbáljuk, de leállítottak róla. - meséli az egyetlen ügyet, amit nem fejezett be.
Közben a gondolatba mérlegelem a dolgokat. Előnyök, hátrányok. Előnyöknél szerepel, hogy tisztáznak a gyilkosság miatt. Plusz lecsukják apámat. Hátrányként szerepel a bizalom. És egyelőre ez a legnehezebb súly a mérlegemen. Ha megint beengedek valakit, akkor újra csak fájni fog. És nem tudom még mennyi fájdalmat vagyok képes befogadni, hogy ne maradjak a földön. Mert jelenleg is a földön vagyok. De most sikerül elnyomnom azt a sok-sok mindent. Ha beengedek valakit ezen az ajtón, akkor a fájdalom is kiszabadul. Legalábbis egy része.
Chris csak áll előttem és nem szólal meg. A keze még mindig az én kezemen van, ami pedig a kilincsen. Nem mondd semmit csak figyel. Egyszerűen az agyam képtelen beadni a derekát, hogy meséljek neki. De a szívem mást mondd. Az a szívem, ami már több mint egy éve darabokban pumpálja a vért a testembe. De nem hiszek neki. Az agyamnak több esze van, mint a szívemnek. Lehet hülyeségnek hangzik, de így van. A szív nem veszi észre, amit az agyam igen. A szívem vakon megbízna az előttem álló férfiba. Az eszem pedig csak azt az információt hangoztatja, hogy:
Csak magadba bízhatsz.
Ne legyél hülye.
Ne kövesd el megint azt a hibát, amit a naiv Sarah Evans elkövetett. A feltétlen bizalom.
Azt a fajta bizalmat, amivel megbíztam a fiúmba, akibe szerelmes voltam. Az apámba, akibe a legjobban bíztam meg. Akit tiszteltem, akire felnéztem. Akiről tudtam, hogy ott van mögöttem, bármi baj legyen. A húgomba fektetett bizalmamat. Nekem ő volt a legfontosabb. Mégis hátba szúrt. Majd ezek az emberek jól megforgatták bennem a kést, majd újra és újra belém döfték, míg nem éreztem a fájdalmat. A bizalom egy félelmetes fogalom. És én, azt hittem, hogy megtapasztaltam, pedig egyáltalán nem.
- Sarah? - rángat vissza a valóságba Chris. A szemem ég és már patakokba hullanak a földre a könnyeim, amik megállás nélkül folynak le az arcomon. Nem tudtam fent tartani a falat. Most az elmúlt percekbe leomlott. Chris pedig végig nézte az egészet. - Sarah? Hé... - veszi el a kezét a kezemről, de csak azért, hogy az arcomat fogja meg. - Nem kell. Oké? - törli le a hüvelykujjával a könnyeimet, majd magához húz és megölel. Sosem hittem, hogy ennyire megnyugvást találok egy pár napja ismert idegentől.
- Igyunk egyet. - váltok témát.
- Még csak délután 1 óra lesz.
- Már egy óra? Akkor itt az ideje, hogy igyunk. - térek ki előle és a konyhába sétálok. Előveszem a whiskey-t, amit reggel teljesen fölöslegesen tettek el.
- Én nem kérek. - szólal meg, mikor a második pohárért nyúlok.
- Egy picit sem?
- Nekem dolgoznom kell.
- Én is dolgozom. - vonom meg a vállamat és öntök egy jó pohárral a jó alkoholból.
- És most mi lesz?
- Mi lesz mivel? - kérdezek vissza.
- Az üggyel.
- Hát... Megvárjuk Paul-t, aki úton van az aktákkal. Átnézem őket, mennyire jól gyűjtöttétek össze az információt rólam és a családomról. Aztán kitaláljuk hogyan tovább. - ülök le a kanapéra.
- Tehát segítesz? - sétál utánam.
- Igen. Rájöttem, hogy ti ketten Paul-al szerencsétlenek és balfékek vagytok nélkülem. - szólalok meg cinikusan és felkuncogok.
- Most te leszel a szerencsétlen, ha azt az egész poharat a szervezetedbe akarod vinni. - mondja és levéve az öltönyét mellém ül a kanapéra.
- Nem csak ezt az egy poharat terveztem meginni. - emelem fel az üveget, amit magammal hoztam.
- Akkor csak még szerencsétlenebb.
- Ne fokozd. Én ittasan is többet érek, mint te vagy Paul józanon. - kortyolok az italomba. Erre csak felnevet.
~~~
Egy óra múlva már az üvegben alig van whiskey. Chris még egy kortyot sem ivott én ittam csak. De lehet egy kicsit sok volt.
- Sarah most meg mit csinálsz? - kérdezi Chris, mikor felállok a kanapéról és az ablak felé kezdek el sétálni.
- Szívni. Természetesen friss levegőt. - felnevetek.
- Ki fogsz borulni az ablakon. - áll fel ő is és mellém sétál. Kinyitom az ablakot és megcsap a hideg, friss levegő, ami perpillanat nagyon jól esik. Mélyen beszívom, majd Chris felé fordulok.
- Te szívtál már? És most nem a levegőre értem.
- Igen.
- Na ne... Chris Morgan különleges rendőr vagy ügynök vagy mi, már szívott füvet? Mégis mikor? - kérdezem a párkányra könyökölve.
- Egyszer, még gimibe.
- Csak egyszer? - kérdezem felhúzott szemöldökkel.
- Amiről tudnak, igen. - újból felnevetek. - És Sarah kisasszony szívott már?
- Igen, de én tényleg csak egyszer. - emelem fel a mutatóujjamat, hogy biztosítsam elmondásomat.
- Mi vett rá, hogy leülj egyet szívni? - kérdezi. Ügyes Chris. Ügyes. Ilyenkor az emberek dalolnak, mint a madarak és ezt most szépen ki is használja. De az agyam teljesen kikapcsolt.
- Nate-el mentünk egy buliba. Azt hiszem végzősök voltunk. És volt egy haverunk Luke. Nála volt és megkérdezte, hogy kérünk-e és ennyi.
- Nate... Szeretted?
- Nate-et? - bólint. - Igen... - mondom olyan halkan, hogy én is alig hallom. - De nem számít, mert megfogattam, hogy soha többé.
- Soha többé mi?
- Soha többé nem leszek szerelmes.
- Ezt én is megfogattam.
- Csak nem egy cipőbe evezünk Chris Morgan? - húzogatom a szemöldökömet. - Mi történt?
- Nem-et mondott. - tátva marad a szám.
- Te megkértél egy kezet? - csak bólint és ő is a párkányra könyököl és kinéz az ablakon a távolba. - Sajnálom. - mondom lehorgasztva a fejem.
- Mit?
- Hogy nemet mondott. - rám emeli a tekintetét és halványan elmosolyodik. - De biztos lehetsz, hogy hülye volt. - vonom meg a vállamat és most én nézek ki az ablakon.
- Miért szakítottatok Nate-el?
- Mert segített apámnak, és nekem nem szólt egy szót sem. Iszok még egy kicsit, te biztos nem kérsz?
- Szerintem eleget ittál. - fogja meg a kezemet és visszaránt maga mellé.
- Hancúrozni akarsz Chris? Nincs ellenemre.
- Majd, ha józan leszel. Inkább feküdj le.
- Még állok a két lábamon. - mutatom meg neki.
- Fogadni mernék, hogy 11 ujjad van.
- Lehet.
- Gyere. - mondja és elkezd maga után húzni az ágyhoz.
- Nemrég kérdezted mi történt velem.
- Igen. - húzza össze a szemöldökét.
- De olyan hihetetlenül hangzik a fejembe... Nem is tudom. - ülök le az ágy szélére. - Nálunk volt olyan, hogy évi bál. Hülyeség az egész. Igazából azért volt, hogy apám még több pénzhez jusson. De azon az éjszakán végig néztem, hogy a hátsó kertünkbe fejbe lő egy embert... - érzem, hogy a könnyeim utat törnek maguknak.
- Sarah. - guggol le a térdemhez. - Majd elmondod, ha szeretnéd. Ittál.
- Chris, el szeretném mondani. - nézek a szépen csillogó zöld szemeibe.
Sziasztok!
Meghoztam így hétvégére a következő részt. Olyan szinten hányinger keltő az órarendem, hogy rendesen elsírnám magam. Így ahogy időm engedi hozom a következő részt. Kinek milyen volt az első fél hét? Ha tetszett a rész kérlek nyomd meg a vote-ot és kommenteljetek is.
Puszilok Mindenkit!
⁹