Az ember megérzi, ha bajban van. Attól a pillanattól kezdve nem tud nyugodtan gondolkozni. Mindig a legrosszabbra gondol, hogy mi történhet, ha tovább megy, ha nem fordul vissza. Mikor késő este kiszálltam a taxiból és becsuktam magam mögött az ajtót, hirtelen úgy éreztem, hogy értelmet nyert az életem. Tudtam, hogy visszamegyek oda, ahol minden történt, de büszke voltam, hogy más nőként tértem vissza. Nem féltem. Nem féltem és elfelejtettem, hogy mi történt itt. Ott álltam a sötétben, a lámpa halvány fényében és nem láttam magam előtt az ártatlan lányt, akit megerőszakoltak. Azóta minden változott. Ott álltam a sarkon, a bokor mellett, ahol "meghaltam". Itt történt minden. De ez mit jelent? Azt jelenti, hogy az élet egy körforgás. Az ember néha akaratlanul, de visszatér oda, ahol egyszer meghatározó dolgok történtek vele. Ez jelenthet rosszat, és jelenthet jót is. Összehúztam magamon a zöld kapucnis pulcsit, miközben fehér cipőm talpához nyirkos falevelek tapadtak. Az idő múlt, az ember gyógyul, változik és felejt. Furcsa, hogy ettől a helytől már nem ijedtem meg. Furcsa, hogy más lettem. Változtam.
Összeráncoltam a szemöldökömet, amikor a farzsebemben rezgett a telefonom. A kezembe vettem, és megpillantottam egy idegen telefonszámot. A sötétben csak a képernyő fénye világított, egyébként az utcai lámpa halványan pislákolt, de a járda végén vak sötét volt. Egy lélek sem sétált a járdán, a közelben található szórakozóhelyet azóta bezárták. Ha már itt kezdődött minden, akkor érjen is itt véget. - Hol vagy? - köszönés nélkül szóltam bele a telefonba. A vonal túlsó végén a hang gúnyosan felnevetett.
- Az nem fontos, hogy én hol vagyok! A lényeg, hogy én minden szögből látlak téged! - a sötétben állva hunyorogva kerestem egy személyt, egy árnyat, valami mozgást, de nem láttam semmit. - És muszáj megjegyeznem, hogy elképesztően csinos vagy hátulról!
- Kapd be faszfej! - csóváltam a fejem, miközben oldalról mozgást vettem észre. A fejemet azonnal oda fordítottam, miközben hunyorogva fürkésztem a férfi mozdulatait. - Itt vagyok, ahogy akartad! Hozd ide a nővéremet! - mondtam határozottan, miközben a férfi közelebb és közelebb sétált hozzám. Miközben tudatosult bennem, hogy a nővérem nincsen itt, a telefon önkéntelenül is a betonra esett. A vonal megszakadt, a képernyő elsötétült. Nagyot nyeltem, amikor a férfi a lámpa fényre sétált és apró mosollyal az arcán végignézett rajtam. Nem változott. Hosszú hónapokon keresztül álmodtam ezzel az arccal. Emlékeztem rá. - Nincs itt a nővérem! - sziszegtem. Ő csak széttárta a kezét. - Átvertél! Kurvára átvertél!
És itt már biztos voltam abban, hogy a hangsúly mindvégig rajtam volt. Engem akart. A kérdés már csak az, hogy mi a terve velem.
- Sajnálom! Nekem csak rád van szükségem - a szemöldökét felvonta, a kapucniját lehúzta a fejéről, majd közelebb lépett hozzám, de én azonnal hátráltam. - Biztos kíváncsi vagy arra, hogy mit keresek itt ennyi év után! - szinte lassított felvételben láttam, hogy egy kést húz elő a farzsebéből. A kést néztem, közben könnyes szemmel hátra léptem. Éreztem, hogy nagy bajba kerültem. A baj az volt, hogy távol voltunk az emberektől, a várostól és távol voltam Aarontől is.
- Azt hiszed, hogy hatással vagy rám?! Te csak egy utolsó patkány vagy! - fürkésztem a borostás arcát, mire váratlanul megfogta a kezem, hátra a lapockámhoz szorította és magához húzott. A fájdalom miatt felnyögtem, közben lábammal rúgtam, hogy szabadulni tudjak. A gyengeség ellenére próbáltam erős maradni.
- Fogd be a pofád, ribanc! - suttogta, majd a kést az ajkamhoz érintette. Vannak olyan pillanatok, amikor az ember közel érzi magát a halálhoz, hogy valóban van olyan pillanat, amikor úgy érzi, hogy számára eljött a harang szó. Nálam ez volt az a pillanat. Tudtam, hogy bajban voltam, de boldog voltam, hogy a nővéremet nem keverte bele. - Nekünk van egy befejezetlen ügyünk! - sziszegte a fogai között, majd eljátszott a késsel, amit az ajkamhoz érintett. Befejezetlen ügy?
Oldalra és előre néztem, imádkoztam, hogy jöjjön erre valaki és mentsen meg, de a fájó igazság az volt, hogy a szerencse ma nem az én oldalamon állt. - Tudod te, hogy miért akkor miért keserítettem meg az életed?! - kiabálta az arcomba, mire egy hirtelen mozdulattal lefejeltem őt. Az orrát azonnal elöntötte a vér, ezért tudtam, hogy ez az egyetlen esélyem a menekülésre. Átugrottam a korlát felett, majd a kavicsos úton elkezdtem futni. Azt hittem, hogy megszabadulhatok a férfitól, de gyorsan a pulcsim után kapott és olyan erővel taszított a földre, hogy a fejemet beütöttem a legközelebbi kőbe. - Aaron... - a tenyeremet a fejemre szorítottam, közben a farmerem is felszakadt a kavicsok hegye miatt. - Hagyj békén! - üvöltöttem.
- Emlékszel Marco Díjazra?! - ült a combomra. - Emlékszel Marcora, az első szerelmedre?! - nevetett. Nagyokat pislogtam, egyszerűen nem akartam elhinni és eldönteni, hogy Marco neve valóban szóba került, vagy csak képzelődök. Marco? Mégis mi köze ehhez Marconak? A sötétben a kavicsok között fekve jöttem rá arra, hogy van nálam egy fegyver, de esélyét nem láttam annak, hogy elérjem. Ez a rohadék egy mozdulattal végig húzta a pulcsimat és letolta a vállamról.
- Ne érj hozzám! Takarodj! Takarodj! - kiabáltam és ütöttem az arcát.
- Kiabálhatsz, gyönyörűm! Itt senki nem hall téged! Szeretnéd tudni, hogy mit csinált Marco Díjaz, ami miatt bosszút álltam?! Elmondom! - kacagott szikrázó tekintettel. - Amikor veled járt szemet vetett a barátnőmre! - kezdte, miközben könnyes szemmel oldalra biccentettem a fejem. - Életed első szerelme kefélt a nővel, aki hozzám tartozott! Tudtad, hogy a barátod egy hűtlen disznó volthozzád?! - csóválta a fejét.
Értettem, hogy mit mondott, de nem érdekelt. Mindent elkövettem annak érdekében, hogy szabaduljak, de kettőnk közül ő volt az erősebb.
- És most mit akarsz ennyi év után? - sziszegtem.
- Amikor megtudtam, hogy Alice, Marco miatt nem jár haza esténként, akkor mérges lettem! Olyan mérges, hogy megfogadtam, hogy bosszút állok rajta! Azon az estén, amikor megláttalak téged...csak arra tudtam gondolni, hogy fájdalmat okozok Marconak, ezért követtelek! Nem volt tervben, hogy leveszem a ruháidat, de sokat szívtam azon az estén! - gondolkozott.
Miközben mesélt és mesélt, rájöttem arra, hogy agyilag nem volt normális. Biztos voltam benne, hogy most is volt benne anyag, hiszen sokszor félre beszélt, a szeme pedig ki volt tágulva. - Szóval Marcon akartál bosszút állni azzal, hogy engem bántasz?! Gratulálok! Elérted a célodat?! - kiabáltam, miközben próbáltam lelökni magamról. Ekkor bólintott.
- Többé kevésbé... - suttogta, majd szinte lassított felvételben láttam, hogy nadrágja sliccéhez nyúl. Amint tudatosult bennem, hogy mit akar csinálni, kiabálva a farzsebembe nyúltam, de ő lefogta a kezem. A keze erősen szorította a csuklómat, a fájdalom miatt felszisszentem. Mindent elkövettem, hogy szabadulni tudjak. Nem akartam átélni azt, amit átéltem.
- Mit ártottam neked?! - kiabáltam. - Miért büntetsz?! Megértem, hogy akkor bosszút akartál állni Marcon azzal, hogy engem bántasz, de mit akarsz most?! Miért vagy itt?! - a fejemre helyeztem a kezem, mert egyre jobban fájt. Ekkor a férfi elnevette magát. Egy perverz állat volt, aki szellemileg nem volt normális. Az ilyenek pedig bajt csinálnak. Nem csak veszélyesek, de bármire képesek.
- Hogy mit akarok most? - hajolt a fülemhez, majd puszit nyomott az arcomra. - Egyszerűen csak szeretném újra érezni a nőt, akibe azon az éjszakán beleszerettem! Csak azért maradtam a városban, hogy megkeresselek, csak azért tartottam ki ennyi éven keresztül, mert beléd szerettem! Azt gondolod, hogy mániákus vagyok, hogy pszichopata vagyok? - erőszakkal kapcsolta ki az övem, a sliccemet egy mozdulattal lehúzta. És, miközben értelmét nyert minden, hogy ez a férfi, rám vadászott, hogy ennyi év után sem felejtett el, hogy talán soha nem is fog békén hagyni, én könnyes szemmel imádkoztam, hogy történjen valami, valami ami megment. - Sok éven át kerestelek, Ariana! De ne félj! - suttogta. - Most már melletted maradok! Melletted maradok, mert hozzám tartozol! Érted, szépségem? - hallottam, hogy letolja magáról a nadrágját, hogy undorító kezével megragadja a farmeromat és lehúzza rólam, de ekkor rendőr autó piros és kék fénye hasított bele a sötét éjszakába. Isten meghallgatta az imámat, tudtam, hogy ez lesz az én pillanatom. Miközben a férfi hátra pillantott, a másodperc töredéke alatt kihúztam a fegyvert a farzsebemből, egy gyors mozdulattal felhúztam a ravaszt, majd remegve így szóltam:
- Mi többé már nem találkozunk! - a fegyver hangos puffanással sült el. A golyó átrepűlt a férfi koponyáján. A vörös vér csikban folyt végig az arcán és keveredett a homlokán csillogó verejtékkel. Éreztem, hogy a vércseppek az arcomra csöpögnek, miközben a közelben megpillantottam, hogy rendőrök és Aaron fut felém. Fegyvert tartottak a kezükben, Aaron mellém futott és azonnal lerúgta rólam a halott férfi testét, aki oldalra zuhant. Néha történnek olyan dolgok, amik meghatározzák az ember életét. A történetem végén tudtam meg, hogy minden Marco Díjaz miatt kezdődött.
- Istenem! Ariana! Ariana, jól vagy?! Nem ért hozzád?! - Aaron Díjaz pokrócot terített a vállamra, közben lassan felsegített. Hallottam, hogy kiabál a mentőben ülő ápolóknak, hogy ellátásra van szükségem. Aaron keze biztonságot nyújtott, de a történteket soha nem fogom elfelejteni. Csak most jöttem rá, hogy volt egy férfi, aki rám várt. Egy mániákus, egy beteg állat, aki éveket várt azzal, hogy újra találkozhasson velem.
- Honnan tudtad? - suttogtam, miközben leültem a mentőautó hátuljára.
- Viccelsz?! - suttogta. - Nyomkövetőt tettem a cipődbe! Kicsit kényelmetlen, de néha nagyon hasznos tud lenni! - tenyerével végig szántotta az arcát, miközben a rendőrökhöz futott és váltott velük pár szót. Néztem, hogy sárga szalaggal elkerítik a tett színhelyét, hogy fekete zsákkal takarják le a férfi testét. Végre kerek a történet, és tudom, hogy azon az éjszakán miért kaptam azt, amit.
- Vicces - suttogtam. - Minden itt kezdődött! - pillantottam az orvos felé, aki óvatosan kötszert szorított a fejemre. - De most már minden rendben! Elmúlt a veszély! - pillantottam a letakart test felé.
- Jól érzi magát? - az orvos kicsi lámpával világított a szemembe. Tudtam, hogy a fényt kellett volna követnem, de képtelen voltam rá. Fájt a fejem, a történtek, pedig sebet ejtettek rajtam. Sérültem lelkileg, és sérültem érzelmileg is. - Bevisszük a kórházba! - mosolygott az orvos, miközben Aaron szemébe néztem, aki felém sétált.
Egy nappal később a kórházban feküdtem, miközben Aaron vicces történetekkel bombázott engem. A nevetést nem tudtam abbahagyni, de tudtam, hogy most már minden rendben lesz. - Még mindig nem hiszem el, hogy egy perverz pszichopata évekig keresett engem...ez olyan hihetetlen!
- Egyáltalán nem az! Az életben sajnos sok ilyen ember van - ült az ágyam szélére, miközben megfogta a kezem. - Viszont bízok abban, hogy idővel elfelejtjük a történteket! Ahogy magunk mögött hagyjuk Marcot és a rossz emléket, ami hozzá köt! - halványan elmosolyodtam, amikor hozzám hajolt és nyomott egy puszit a homlokomra.
- Szerencsés vagyok, hogy te vagy mellettem! - fürkésztem az arcát. - Veled minden más! Melletted biztonságban érzem magam! - fogtam a kezét, miközben kopogtak az ajtón, majd egy nővér lépett be rajta. A kartonomat tartotta a kezei között, majd mosolyogva maga mellé engedte és biztatóan bólintott.
- Hogy érzi magát? - fürkészte az arcomat.
- Fáradt vagyok, de minden a legnagyobb rendben! - ekkor az ajtó felé intett.
- Én is ugyanezt tudom elmondani! Ó és...gratulálok! - vigyorgott, mire Aaron és én felvont szemöldökkel néztünk végig rajta. - Nahát! - tette ajka elé a kezét. - Nem is tudták?
- Mit? kérdeztük egyszerre.
- Babát vár! - helyezte maga elé a kezét, mire mélyen Aaron szemébe néztem, aki hozzám hasonlóan annyira meglepődött, hogy nem tudott mit hozzáfűzni a dolgokhoz. Könnyes szemmel néztünk egymás szemébe, szavak nélkül kommunikáltunk.
- Te jó ég! Egy kisbaba! - felállt, majd arcomra helyezte a kezét és puszit nyomott az arcomra. Miközben Aaron hátát öleltem, rájöttem arra, hogy az élet akárhányszor a padlóra kényszerít, akárhányszor ejt rajtam sebet, mindig fel kell állnom és tovább kell mennem, mert ennek köszönhetően vagyok az, aki. És egyetlen percet sem bántam meg, mert rátaláltam arra az emberre, aki megmutatta azt, hogy a gyűlöletből is születhet szerelem, ahogy a fájdalomból is születhet boldogság.
- Köszönöm Aaron Díjaz, hogy megtanítottál boldognak lenni! És azt is köszönöm, hogy megtanítottál szeretni! - suttogtam a fülébe.
És ez lett a mi új kezdetünk.
VÉGE
Hali! Tudom, hogy hirtelen lett vége, de ez a történet, így lett kerek, így lett tökéletes! Nem akartam több bonyodalommal gazdagítani! Szerettem volna adni neki egy kerek befejezést, én úgy érzem, hogy sikerült is. Örülök, hogy mindig vártátok a részeket, hogy sokszor kommenteltetek, mert nektek is köszönhetem, hogy kitartottam a könyvem mellett. Remélem, hogy tetszett nektek, hogy nem csalódtatok benne! Mindenkinek jó iskola kezdést kívánok!