Korán kelt, a nap még nem jött fel. Kimászott az ágyból, nagyot nyújtózkodott majd sietve felöltözött. Kilépett az ajtón és nem zavartatva magát, elővette leghangosabb énjét.
-FELKELNI LUSTA BANDA! NEM NYARALNI JÖTTÜNK. REGGELI FUTÁS AZ ERDEI ÚTON. AZ UTOLSÓ NEM KAP REGGELIT! -ordította el magát Anna elégedetten majd hangosan végig kopácsolta az összes ajtót.
Horonak a reggeli szó ragadt meg a fülében. Kómásan nyitotta ki a szemeit, de alig volt még félhomály. Kintről hallotta a kopácsolást, majd Anna újabb utasításait merre kell fussanak. Felült és a hajába túrt, majd feltápászkodott és a szobából kilépve a fürdő felé indult, hogy picit megmossa az arcát...
Ren kellemesebb ébresztőt is el tudott volna képzelni. Kikászálódott az ágyból, és kinézett az ajtón. Ha nem bukik le időben, az arcába kapja Anna öklét, aki visszafelé is végig dörömbölt minden ajtón. Morogva nézett utána borzas fejjel.
- Ilyen nincs... - mormogta, majd szeme sarkából észrevette Horot, hogy a mosdó felé tart.
Anna vetett felé egy lesújtó pillantást.
-Nem játszani jöttünk. A reggelid a tét... - jelentette be, majd picit összeráncolta a homlokát Rent figyelve. A rossz érzése viszont ahogy jött el is tűnt, annyiban is hagyta. A többi ajtó mögött is mozgolódás támadt. Senki nem akarta elveszíteni a reggelijét. Horo picit megállt a fürdő ajtajában, amikor meghallotta Ren hangját. Valahogy ösztönösen vágyott a közelségére. Ezzel viszont csak azt érte el, hogy Ryu meg Choco félre is tolták, hogy beelőzzék.
-Hé! Én voltam itt előbb! -lépett is be utánuk.
Ren kelletlenül sóhajtott. Visszalépett a szobájába, vállára dobta törülközőjét, kezébe vette fogmosós cuccait. Jobb, ha ő is sietősebbre veszi... Bement a többiek után a fürdőbe, bőszen ment a harc a csapoknál a helyekért. Legvégül pedig Yoh is beesett, szinte szó szerint. Neki se volt erőssége a korán kelés, úgy mászkált a fülhallgatós fiú közöttük, mint akibe csak hálni jár a lélek.
Horo már lassan végzett, a fejpántját igazította meg a fején, fél szemét folyamatosan az alacsony sámánon tartva. Hihetetlenül vékony volt a dereka és azok az izmok megmozgatták a fantáziáját. Aztán valahogy Yoh elsétált közöttük mire kapcsolt és sietve újra hideg víz alá nyomta az arcát. Túlságosan elszaladtak a gondolatai megint. Mire megnyugtatta magát jóformán egyedül maradt a fürdőben. Rohanva hagyta el a helyiséget, hogy csatlakozzon a reggeli futásra kész bandához. A lépcsőn meg kellett kapaszkodnia, hogy ne essen le, végül befutott a ház mögött gyülekezőkhöz, Anna már magyarázta nekik az útvonalat.
Yoh nagyot ásított, Ren pedig szigorú tekintettel hallgatta a lányt. Tegnap elég messze elsétált a kijelölt útvonalon, nem lesz számára teljesen ismeretlen. Feltűnés mentesen Horo irányába sandított, mikor a fiú megérkezett. Mintha egy antenna vagy radar működne benne, ami kizárólag a jégsámánnal kapcsolatban jelezne neki, de annak minden mozdulatára... Miután Anna elindította őket, elhúzott előre, hamar maga mögött hagyva a többieket. A futás jót fog tenni, gondolta.
Horo az indulásra először csak bámult a többiek után, aztán kapcsolt és ő is nekiiramodott. De bármennyire futottak Ren igencsak előre húzott. A reggeli hűvös jól esett a kék hajúnak, de ahogy felfele jött a nap kezdett pára és meleg lenni. Mégis volt annyi feles energiája hogy nem lassított le. Elég volt egy bizonyos vékony derékra gondolnia...
Az utolsó szakaszra már Ren is kezdett megizzadni. A terep is sziklás volt, mászni is kellett, át egy-két kidőlt fán, vagy nagyobb köveken, de tartotta előnyét és elsőnek ért vissza a házhoz. Anna ott várt rájuk a bejárati ajtóban, nyugtázta a fiú érkezését, és szó nélkül tovább engedte. Később a többiek is folydogáltak befele.
A kék hajú fiú próbálta beérni a hátul szaladó Chocot, de később indult így esélye sem volt. Utolsónak kullogott az ajtóban álló Annához, és meg akart szólalni, de olyan pillantást kapott, hogy beletörődött a sorsába és inkább eloldalazott az erdő szélére hogy valami bokorról falatozzon pár szem gyümölcsöt...
Pirika megsajnálta a szerencsétlent. Suttyomba kicsempészett a reggeliből a bátyjának, miután ők végeztek. Megtalálta a fiút a tűzrakó hely előtt ücsörögve, és ölébe tette a megrakott tálcát. Mellé megjegyezte, hogy ebből ne csináljon rendszert. Ő sem akarta kivívni az itako haragját.
- Elárulok egy titkot. - kacsintott - A péntek lazább lesz.
Horo jól lakva, de fájdalmasan nézett rá.
-Hétfő van... kifutottam a lelkem, nem kaptam reggelit a főnökasszonytól, és csak a látvány kárpótolt... annyi formás hátsó futott előttem, hogy szerintem vissza kell vonulnom egy fél órára... -pimaszkodott. -Mert még van energiám pasizni...
Húga adott neki egy törődő tockost.
- Persze... arra mindig van. Egy kis ideig még fogd vissza a hormonjaidat.
-Miért? Az is egyfajta edzés... -nevetett, majd a ház fele pillantott. A gondolatai csak nem akartak elszakadni egy bizonyos fiútól. -Hugica, mi a véleményed Renről? Milyennek látod őt?
A lány először nem gondolt többet bele a kérdésbe.
- Renről? Hmm. - tűnődve támasztotta meg az állát. - Elég zárkózott, amolyan magányos farkas típus. Elég sok erőssége van, és tökéletesen alkalmazza őket. Az izomzata kellően kidolgozott, a... - felsorolás közben megérezte magán Horo kiskutya tekintetét, és akkor esett le neki a dolog - Oh... OOOOHH, szóval ő a... - de mielőtt befejezhette volna, hirtelen egy nagyobb tenyér takarta be cserfes ajkait.
-Nem ő a... ő semmi... csak van szemem és látom, amit te is hogy jó pasi... ennyi az egész. -magyarázta majd elengedte Pirika száját. Renre gondolva újra bambán vigyorogva elmélázott, amíg nem találkozott a tekintete a gyanakvó hugával. Elvörösödött.
-Jó, lehet hogy elképzeltem vele pár gusztustalanul romantikus jelenetet. De tényleg ennyi...
- Szóval ő a következő kiszemelted. - fejezte be ezúttal a megkezdett mondatot, csak csendesebben, nem kiabált, majd gondterhelten sóhajtott. - Bátyókám... Jól meggondoltad?
Végérvényesen lebukott Pirika előtt, és hiába tagadott saját magának, a hugának képtelen volt.
-Dehogy gondoltam meg... -fakadt ki, bár nevetett.- Meglátom, és kocsonyás lesz a lábam, összeakad a nyelvem, és az eszem lengeti a fehér zászlót... de nem tudom, szerintem hetero... de ha két kapura játszik én azzal is kiegyeznék... ha észrevenne. Szerintem én csak az a meleg sámán vagyok a bandából, akivel jó hajba kapni néha... -lehajtotta a fejét. -A nagy Tao család legifjabb tagja... de ha meglátom mégis végem...
- Jaj bátyó... - figyelte együttérzőn. Aggódott érte. Nem szerette így látni, hogy gyötri saját magát. Ren túl nagy falatnak tűnt ahhoz, hogy engedje Horot belelohalni érzelmileg. - Bárcsak tudnám, hogy segíthetnék... - Amint ezt kimondta, elkerekedtek a szemei, mintha megvilágosodott volna. - Kiderítem neked, milyen kapura is játszik. - vigyorodott el.
Szinte könnyes szemmel nézett a hugára, majd hálás szeretettel ölelte szorosan magához.
-Megteszed? Ó Pirika... az rengeteget segítene! Köszönöm, köszönöm, köszönöm!
- Ugyan. - ölelte vissza, és finoman paskolgatta a hátát - Valld be, mihez is kezdenél a világ legédesebb kishuga nélkül. - somolygott elégedetten.
Hálásan mosolygott a lányra és ez új lendületet adott neki. Ha kiderül hogy esélytelen a dolog, akkor talán túl tud lépni. Akkor teljesen az edzésre koncentrálhat és megnyeri a versenyt. Ha pedig nem esélytelen... ebbe nem merte beleélni magát, de mégis ott motoszkált a fejében és el is játszott a gondolattal...
A délelőtt nem lustálkodással telt. Anna sámánokról és szellemekről szóló könyveket szedett elő és lepakolta eléjük tanulni.
-Kikérdezem. Ezek hasznos dolog. Hiába a fizikum ha fejben nem vagytok felkészültek....
A fiúk nem tűntek túl lelkesnek, de hát, mit volt mit tenni.
- Anna... Ezt mind be kéne bifláznunk holnapig...? - meredt elhűlve Choco a könyv kupacra.
- Kizárt, hogy én ezt mind a fejembe verjem... - bámult maga elé Ryu is megsemmisülve.
-Ez hülyeség... -pörgette át a lapokat Horo. -Gyakorolni kell nem magolni.
-Olvasni nem tudtok, vagy futni szeretnétek estig? -csattant fel Anna. -Lehet választani...
Erre már inkább mindannyian meghúzták magukat. Nem hiányzott a nyakukba a lány haragja.
Elérkezett az este, igaz, még világos volt odakint. Pirika kiszúrta, hogy Ren vacsora után az erdő felé veszi az irányt, és még gyorsan elkapta őt az ösvény elején. Mondta, hogy elkíséri, mert ő is szívesen sétálna, ismerkedne a tereppel, ahová kiküldik őket futkosni, meg persze a gyönyörű táj látványa a naplementében sem volt utolsó szempont. Eleinte csak a táborról beszélgettek, a mindennapjaikról kérdezték egymást, legalább Ren ilyen formában többet megtudhatott az északi testvérpárról, mik történtek velük az elmúlt félévben. Szívesen hallott volna Hororól részletesebben is, de nem kérdezhetett rá csak úgy a fiú dolgaira...
Pirika megvárta, amíg a faház eltűnik mögöttük a távolban. Még néhány méter séta után vett egy nagy levegőt. Elefántként rontott a porcelánboltba, de tette ezt a maga legtermészetesebb jellemével.
- Szóóóóval~ Mondd csak Ren, van most valaki, aki tetszik neked? - mosolygott kíváncsian.
A fiú megrökönyödött a kérdésen.
- Te aztán nem kertelsz...
Pirika kuncogott.
- Az élet túl rövid ahhoz, hogy kerülgessük a forró kását. Meg ismersz engem, tudod, hogy szeretek mindenkiről mindent tudni. Ez alól a szerelmi szálak sem kivételek. - sandított rá komisz fénnyel a szemében. Ren felvonta a szemöldökét, és gyanakodva méregette. Nem úgy tűnt, mintha Pirika rejtett szándékkal maga miatt kérdezné, mert esetleg gyengéd érzelmeket táplálna iránta, viszont abban volt ráció, amit mondott. A lány nyomozó ambíciói valóban kimeríthetetlenek voltak mindig is, de belőle is kinézne egy “szerelmi szálat”?
- Nem hinném, hogy ezzel kapcsolatban én vagyok az embered.
- Ha nincs semmi, az is valami. Szólok a barátnőimnek, hogy szabad préda vagy. - vette is elő kis rózsaszín kihajtható telefonját, és pötyögni kezdett.
Renbe ekkor mintha villám csapott volna.
- Csak azt ne! - csukta le a mobil tetejét egyszerre kissé riadt és ideges ábrázattal. Ezután rögtön megszólalt a fejében a vészcsengő; a kirohanása magyarázatot kívánt maga után. Felemelte kezét a telefonról, közben gyorsan higgadtságot erőltetett magára. Zavarát igyekezett elrejteni a meglepett, kék szempár elől.
- Ne uszítsd rám őket, most sem az idő, sem a helyzetem nem alkalmas.
A lány pislogott. Ahogy a fiú elhúzta előle a kezét, érdeklődve követte tekintetével. Ez csak a felvezető volt, már kezdettől eltervezte, hogyan tereli majd a beszélgetést, és el is jött az idő, hogy föltegye a sorsdöntő kérdést, felkészülve a következő robbanásveszélyes reakcióra.
- Jóóól van. Akkor majd a verseny után. A fiú barátaimnak is szólhatok? - kérdezte "csak úgy mellékesen" hangsúllyal - Mennyire vagy nyitott e-téren?
Gyomra görcsbe rándult. A kínai fiú érezte, hogy egyre feszültebb lesz, és lassan kezdi elveszíteni a hidegvérét, de küzdött ellene, nem a lány tehet arról, hogy számára ez nem olyan természetes téma, mint neki... Igyekezett megfontoltan és udvariasan válaszolni. Gyorsan le akarta zárni.
- Mondtam, hogy nincs időm ilyesmire - hadarta - és ne haragudj, de azt se szívlelem, ha valaki keríteni akar nekem. Jobb, ha elengeded velem ezt a dolgot.
Még nem állhatott meg, Pirikanak pattanásig kellett feszíteni a húrt, hiszen Ren nem ágált a feltételezés ellen...
- Rendben. - bólintott, de ezzel nem végzett, szüksége volt megerősítésre - Csak annyit még, ha már belekezdtünk; Ezek szerint a fiúk is szóba jöhetnének? Puszta kíváncsiság! - tette hozzá gyorsan, és emelte fel két kezét védekezőn - Ígérem, nem játszok kerítőt! Nyugodtan elmondhatod, tudok titkot tartani, ha arról van szó. - csiripelte - Van egy meleg bátyám, emlékszel? Nem tudsz olyat mondani, amin meglepődnék.
Rennél túlcsordult az a bizonyos pohár. Hirtelen megállt, majd határozottabban rámordult.
- Elég, Pirika! Nem akarok most ezzel foglalkozni, érted?! - meredt rá dühösen.
A cserfes lányt nem rendítette meg a feldúlt hangnem, úgy döntött, nem kínozza tovább. Ha ilyen körülményes szavakba öntenie Rennek a dolgot, akkor ezzel megkapta a választ.
- Megértettem, nem faggatlak tovább. - válaszolta, látszott rajta, hogy nem vette a szívére a másik kitörését.
A fiú az orrán keresztül szusszantott még mindig összehúzott szemöldökkel, majd ismét nekivágott az ösvénynek, viszont pár lépés után észrevette, hogy a lány nem mozdult meg mögötte.
- Nem jössz? - torpant meg, és fordult hátra már kevésbé morcosan. Pirika addig leült egy nagyobb, lapos sziklára, szembe az alattuk elterülő völgyel.
- Élvezem kicsit a kilátást, te menj tovább nyugodtan. Majd a faházban találkozunk. - intett neki mosolyogva.
Ren biccentve tovább haladt. Jobb is volt így, hogy elváltak… Később, mikor már nem látta a lányt, ha visszanézett, megállt egy fa takarásában, a törzsének támasztva a hátát. Idegtől remegő kezével a hajába túrt, gyomra még mindig görcsben volt. Hazudni valamiért nem akart, de mivel nem is tagadott semmit, Pirika biztos kikövetkeztette, mi a helyzet vele. Hosszan fújta ki a levegőt többször egymás után. Csak remélni tudta, hogy a lánynál valóban biztonságban van a titka. Valójában, tán nem is attól félt, hogy megtudják, a fiúk után is megfordulna, hanem, hogy kiderül, ki titkolt érzelmeinek pontos tárgya...
Horo nem igazán bírt magával. Egész nap Pirikát leste mikor beszél végre Rennel, de csak este látta hugát a kínai sámán után menni. Most az ablakában csüngött és az erdőt figyelte. Ren valahol kint sétálgat és a hugával diskurálnak. Amikor végre meglátta a kék hajzuhatagot visszafele jönni, mint a villám rontott le a lépcsőn és elé sietett. Az arcáról semmit nem tudott leolvasni...
-Gyerünk, mondj valamit...
Pirika elhúzta testvérét a háznak abba az oldalába, amire nem lehetett a kritikus irányokból rálátni. Alaposan körbenézett, hogy nem szúrta-e ki őket valaki, majd szigorú arccal nézett rá.
- Egyet tudok. - hatásszünet tartott, csak, hogy még egy kicsit nyírja Horo idegeit, majd játékos mosollyal oldotta fel. - Biztosan nem hetero.
A kék hajú sámán úgy nézett rá, mintha azt tudta volna meg épp, hogy előrehozták a karácsonyt. A szeme ragyogott és boldogan felkapta majd megpörgette a hugát.
-Ez tudod mit jelent? -lelkendezett hangosan, majd visszább is vette gyorsan a hangját. - Megpróbálom. Közeledek hátha... még ki tudja. Bármi lehet akkor... de nem értettél semmit félre?
A lány vele együtt örült, és szélesen vigyorgott, utána ő is komolyabbra vette.
- Azt mondogatta, most nem alkalmas neki, hogy ismerkedjen, de ezzel szerintem csak hárított. Konkrét dolgot nem tudtam kiszedni belőle, de nem úgy reagált, mint, aki tőből elutasítaná a pasikat. Úgy tűnik, ő még a szekrényben bujkál, és nagyon nem akarja, hogy mások tudomást szerezzenek a vonzalmairól…
Horo lelkesedése apadt egy kicsit és komolyan elgondolkozott.
-Ejha... ez baj -merengett el. -Úgy értem, ha igazad van, és bízok az ösztöneidben, akkor nehéz dolgom lesz. Nekem is nehéz volt, de nekem nem nyomja egy ekkora családnév a vállamat... - leült a fűben és nekidőlt a ház falának. Az eget narancsra festette a lemenő nap fénye. -Hm... ki kell találnom valamit...
Pirika csatlakozott hozzá a földön.
- Azt hiszem, a legjobb, ha lassan közelíted őt meg, finom gesztusokkal. - ránézett, és elmosolyodott - Én szorítok neked, bátyó!
Hálásan nézett a hugára és magához ölelte.
-Nem fogom lerohanni, lehet nem is kellek neki, de ha valamennyit segíthetek már attól is boldog leszek. -mondta, de aztán elvigyorodott. -Jó, azért boldogabb lennék, ha érdekelném...
Még egy jó fél órát elüldögélt a hugával, amíg teljesen besötétedett. Szíve szerint már most megkörnyékezte volna Rent, de akkor gyanússá válhat... inkább visszament a szobájába és terveket szőtt. Sokkal gyorsabban el is nyomta az álom, mint előző este.
Ren még egy darabig elmaradt, hogy lenyugodjon teljesen. Végigsétálta a pályát, amit reggel lefutottak. Nem vágyott most túlzottan társaságra, örült, hogy vége a napnak... A vacsorát követően ő is fölment, letusolt, majd elvonult a szobájába. Lefeküdt az ágyára, és a hátára fordulva bámulta a plafont, amíg elaludt.
Jeges érzés futott végig a gerince mentén, amitől felriadt és felült. Jóformán vak sötét volt, de mintha a folyosón valami fényt látott volna. Horo felkelt és arra indult, minden érzékével koncentrált, de nagyon rossz érzés kerítette hatalmába. A folyosóra érve a fény forrása is meglett...Ren szobájának az ajtaja fénylett.
- Mi a fene...? - odaszaladt és feltépte az ajtót. Bizarr jelenet tárult a szeme elé. Ren látszólag aludt, legalábbis a szeme csukva volt, de sápadtnak és gyengének tűnt. A testét halvány fény vette körbe, mintha valamiféle energia lett volna, ami összekötötte a fiú ágya szélén ülő lénnyel. A legrondább dolog volt, amit valaha látott. Égővörös szempár nézett egyenesen rá, miközben a démonalak teste folyamatosan szívta el a kínai sámán energiáját.
- Elég! Hagyd abba! - kiáltott rá, és rohant volna oda, de az ajtóból egyszerűen visszapattant, mintha egy láthatatlan fal lett volna ott. A vörös szempár őt figyelte, távolodott, az egész szoba távolodott, minden más pedig fekete lett körülötte. Hiába kiáltott, vagy próbált lépni, tehetetlen volt. Riadtan ült fel és zaklatottan vette a levegőt. A szobájában volt, az ágyán. Csend volt és sötét, csak a saját lihegését hallotta. A mellkasára szorította a kezét, a rémület még mindig nem múlt el. Felkelt, amint a szeme hozzászokott a kevés fényhez, és kiosont... meg kellett néznie.
Halkan nyitotta ki Ren szobájának ajtaját, de csend volt itt is. Csak a takarót látta, ahogy egyenletesen emelkedik fel és le. Ugyanolyan némán osont vissza a szobájába és feküdt le az ágyára. Biztosan felkavarta, amit Pirika mondott. Nehéz lesz Rent megközelítenie... mégis az egész álom annyira furcsán hatott... sokáig nem tudott visszaaludni.
Mintha lebegve egy tó mélyéről emelkedett volna felfelé. Tüdejét furcsán zsibbadtnak érezte, fülei eltompítva vezették tudatához a hangokat. Anna dörömbölésére ugyan magához tért, szemei mégis nehezen nyíltak. Ren lassan felült az ágyában, de mintha súlyok húzták volna a végtagjait. Várt egy kicsit, míg jobban magához tért. A mosdóig igaz még félig kábán csoszogott el, amint víz érte az arcát, sikerült felélénkülnie. A nap folyamán el is felejtette, hogy indult a reggele, erejét visszanyerve jól teljesített az aznapi feladatokban is. Viszont, ahogy teltek a napok, minden alkalommal egy kicsit fáradtabban ébredt, mint előző alkalommal. Azt gondolta, talán a magaslati levegő és a rendszeres edzés járulhat hozzá az állapotához. Az elmúlt időszakban otthon nem edzett annyit, mint régebben, a családi üzlet miatt, ellenben, most minden nap alaposan át- és meg lett mozgatva minden izma. Ezek szerint nehezebben rázódik vissza, mint képzelte. Egy délelőtt, amikor új pályán futottak, és szokásosan az élen haladt, kissé megszédült, nem vett észre egy földből kiálló gyökeret, beleakadt a lába és elborult benne. A landolás nem volt túl szerencsés, egyik térdével egy éles kőre esett, ami mély sebet vágott rajta. Haragosan felszisszent, majd óvatos mozdulatokkal, vérző térddel egyenesedett fel.
Horo középen futott - a reggeliért mindent - amikor a megszokott alak előtte egyszercsak elbotlott. Kocogásból gyors futásba váltott és szinte egy pillanat alatt ott termett, bár addigra Ren is felkelt a földről.
-Jól vagy...? Mélynek tűnik -hajolt is le, hogy megnézze a sebet.
Ren kissé fújtatva legyintett.
- Hagyd. Nem nagy ügy... - sodorta hátra szeméből a fufruját.
Horo el is veszítette a koncentrációját a mozdulattól. Egy tincs így is ott maradt, és annyira, de annyira meg akarta érinteni. Ren tekintetének közelségetől zavarba jött, közben a többiek elhúztak mellettük. Yoh visszavett a tempójából, és érdeklődve kérdezett oda, mint másik szemtanú.
- Minden rendben, Ren?
- Persze, menjetek… - intett, mire a banda másik fele továbbállt.
- Csak óvatosan! - kiáltotta még oda a barna hajú, majd nekiiramodott, hogy utolérje a srácokat, Horo társaságában hagyva a kínai sámánt.
- Már mondtam, mélynek tűnik, ne erőltesd meg.
A sebesült fiú kihívóan mosolyodott el.
- Fogadjunk, hogy még így is lehagylak, Hónyuszi. - indult meg kicsit döcögősen, de aztán beállt a lába egy visszafogottabb ritmusra és sebességre az eddigihez képest. Fájdalomtűrésre nevelték, amióta csak járni tud, ennyitől nem engedhette magát gyengének mutatni.
-Hé! Ne hagyj itt! Miattad leszek utolsó! -iramodott is a nyomába, de hamar utolérte. Beállt Ren tempójába és mellette futott tovább. - Azért ha visszaértünk szólok Pirikának és beköti. Engem is mindig ő foltoz össze.
- A foltozást majd megoldom. Inkább a reggelid miatt aggódj. - terelte el a témát, majd erőt vett magán és egy rövid szakaszra, ameddig bírta felgyorsult ismét. A másik fiú ezután is utolérte, de ekkor már látóhatárba került a faház. Mielőtt beértek, lelassított, Horo háta mögé került, és lökött egyet rajta, hogy előbb beérjen nála. Mikor megérkeztek, nem magyarázkodott Annának, elfogadta, hogy most neki nem jár reggeli, amúgy is most jobban vágyott az ágya kényelmére. Kifújta magát a lépcső alján, majd besétált a házba, hogy ellássa a sebét.
Horo teljesen le volt döbbenve. Nem értette a dolgot, mert lassan megszokta, hogy Chocoval felváltva nem esznek... és Ren amúgy is nyerésre állt. Anna idegesen intett a jégsámánnak.
-Ha nem csipkeded magad, elfelejtheted a reggelit. Így is lassú voltál! Szedd a lábad ne bámészkodj... -terelte is be, de vetett még egy pillantást a lépcső felé ahol Ren eltűnt.
Ren Yoht kérdezte meg, hol találja a kötszereket. A fiú megjegyezte a kínai sámán térdét nézve, hogy elég rondán néz ki, nem-e kér segítséget. Ren nyugtatta, hogy megoldja, és fölment a szobájukba, Yoh oda irányította, mondván Anna biztos a szekrényükben tartja az elsősegély dobozt. Megtalálta a megadott helyen, majd bement a fürdőbe, ellátta magát. Miután visszavitte a dobozt, a szobájába ment, élvezni az ágya nyújtotta pihenési lehetőséget.
Horo eltett egy péksüteményt és egy almát, amikor Anna nem figyelt, majd a lépcsőn felsietett. Volt egy kis idejük minden reggeli után. Bekopogott és be is nyitott Renhez.
-Reggeli... -csukta be gyorsan az ajtót és az éjjeliszekrényre pakolta a szerzeményt.
Ren a hasán feküdt. Felemelte fejét a fiú érkezésére, és kissé meglepetten pislogott. - Oh... Kössz... - felnyomta magát, majd az ágy szélére ült- Csak Anna meg ne tudja, mert a fejedet veszi. - húzódott arcára egy halvány, komisz mosoly.
-Kezdem megszokni. Lehet, hogy titkon homofób - leült, hátát a falnak támasztva. -Jobb ha maradok egy kicsit... nehogy azt higgye, hogy csak kaját csempésztem. Fáj a lábad?
- Semmiség. - dörzsölte meg a kötést. - Volt már rosszabb is. -merengett el a térdét nézve.
Figyelte a másik arcát, és akaratlanul is beugrott a rémálma pár napról.
-Nem szoktál te csak így elesni. Ez az én reszortom. Nem terheled túl magad? A versenyre is hagyj erőt magadban. -biztatta, majd felkelt, közelebb ment és Ren kezébe nyomta a péksütit.
- Nahát, nem gondoltam volna, hogy ennyire aggódsz értem. - eresztett el újabb kihívó mosolyt, majd harapott egyet a finomságból.
Horo erre hirtelen nem tudott mit mondani, majd vigyorogva vállat vont.
-Szeretem a méltó ellenfeleket. Ha nem jutsz el a döntőig unalmas meccseknek nézek elébe. -jegyezte meg, bár érezte hogy az arcára pír ült ki.
Ren maga elé meredt, erre is csak mosolygott, bár furának tartotta, hogy Horo pont az ő egóját kenegeti.
- Egy kis sérülés nem fog ki rajtam. - emelte rá tekintetét - Szóval kösd fel a gatyádat.
Horo tartotta a szemkontaktust. Mélyen elveszett az arany szempárban és megszólalni sem tudott. A gatyát pedig épp nem felkötni szerette volna... végül észbe kapott, hogy talán mondani kellene valamit.
-Persze, tudom én... csak biztosra akartam menni, hogy nem komoly... -mondta lassan.
Lassan Ren kezdte furán érezni magát, aztán tudatosult benne, hogy túl hosszúra kezd nyúlni a szemkontaktus, és egyre nehezebbnek tűnt megszakítania... Végül zavartan visszafordult reggeliéhez, hogy újabb falatot harapjon, ami inkább szolgált figyelem elterelésül, mint éhség csillapítás gyanánt.
- Láthatod, jól vagyok. Most már visszamehetsz… Nehogy elkapjon a főnökasszony...
-Igen. Megyek... nem tartalak fel úri pihenőd alatt. - elfordította a fejét, mert még mindig égett az arca és sietve kilépett. Kint az ajtónak támaszkodott, hogy picit kifújja magát és ijedten ugrott meg Anna hangjától.
-Úgy látom valaki nem kér ebédet...
-Anna... én csak...
-Hagyd ezt. Tűnés innen...
Nem kellett kétszer mondani. A jégsámán már ott sem volt. Anna is Ren ajtajához lépett, de csak épp felmérte a terepet. Semmi furcsát nem érzékelt. Valami mégsem hagyta nyugodni.
Nem akarta így kiebrudalni Horot, de egyre inkább feszültséget kezdett érezni közöttük, és nem tudta, hogyan menekülhetne előle... Halovány pírral az arcán bambult maga elé, a péksütemény szinte csak dísz volt a kezében. Fáradtan szabad tenyerébe temette az arcát. Jófej akar lenni Horoval, mert vele is már-már túl rendes a srác kettejük fiatalabb kori viszonyához képest, de közben úgy érzi, hogy pont ez fogja lebuktatni.
- Miért csinálom ezt...?
Önként ment ki edzeni. Hiába teltek a napok nem mert igazán közeledni Ren felé, most pedig totál idiótát csinált magából még Anna előtt is. Bár az értelmetlen csapkodás inkább dühlevezetés volt, mint komoly gyakorlás, de legalább kimerült. Elterült egy bokor árnyékában és hosszan figyelte a felhőket. Valahogy meg kellene nyitnia Rent, de ahhoz félre kell tegye az érzelmeit. Amíg csorgó nyállal figyeli nem sok értelmes mondat hagyja el a száját.
Mikor jegyese belépett a szobájukba, Yoh gyengéden rámosolygott. A számára jól ismert arcvonásokból, főleg az összevont szemöldökből arra következtetett, gondolatban valami nagyon foglalkoztatja. Az ágyukon ült törökülésben, és onnan figyelte.
- Minden rendben, Anna? -kérdezte finoman, mikor a lány közelebb lépett- Gondterheltnek tűnsz.
A szőke lány nem mutatott sok érzelmet, bár azt elismerte hogy Yoh ugyan csiga tud lenni sok mindenben, de esze van, és használja is.
-Mert gondterhelt vagyok -mondta és a szobában járkált. - Leellenőriztem a helyet, mielőtt mindenki megérkezett. Néhány békés lélek kering a hegyen egy régi bányánál, de ennyi. Semmi rossz szándékot nem érzékeltem. Most sem érzékelek, de mégis rossz érzésem van. Este kipróbáltam a szellemidézést, és mintha valami egy pillanatra megjelent volna, aztán el is tünt. Rejtőzködik... de se az okát se a céljait nem látom. Két pajtásod pedig elég gyanús nekem... -megállt és Yohra bámult. -Ren a legjobb futó és veled együtt mindig első vagy második, de napról napra romlik az ideje. Még így is első, de nekem feltűnt... mégsem érzek semmi különöset. Nagyon zavar...a másik Horo. Úgy csöpög a nyála Taora mint egy kiéheztetett kiskutya -Yoh pillantását elkapta, a szeme megvillant. -Sejtettem, hogy többet tudsz... és nem tudom, hogy nagyobb idióta, mint eddig hittem, vagy őt szállta meg valami, amit nem tudok nyakon csípni...
A fiú zavart vigyorgással tarkójára tette kezét. Sejthette volna, hogy Anna előtt előbb-utóbb semmi nem marad titokban.
- Ami azt illeti... - ült ki az ágy szélére. Nyúlt felé, és megfogta a lány hozzá közel eső kezét. Odahúzta maga mellé az ágyra. Jobbnak látta, ha dalolni kezd, mint egy kismadár. - Horoval kapcsolatban... Kérlek, ne beszélj senkinek arról, amire rájöttél. Így is eléggé megviseli... És ki tudja, talán még alakulhat is köztük valami, nem kéne belerondítanunk. - mivel Anna hallgatását beleeggyezésnek vette, folytatta - Ren pedig... Most, hogy mondod, mintha tényleg kicsit fáradékonyabb lenne... Gondolod, hogy az állapotának köze lehet egy rosszándékú szellemhez? - rakta össze a képet. Tisztában volt Anna képességeivel, és, hogy mennyire alapos és maximalista. Nem csak a szekatúra edzéstervek összeállításában, hanem akkor is, ha a szellemvilágról volt szó. Abban aztán még inkább nem ismert tréfát. Ha valami aggasztja, akkor annak mindig nyomós oka van.
-Ugyan kinek mondanám el? A beleszólás nem játszik, mert nincs mibe beleszólni. Tudom mennyire a szíveden viseled a barátaid boldogságát, de Horo és Ren? Még ha Ren a fiúkhoz is vonzódna, biztos nem kellene neki Horo. Az a jeges tökfilkó felesik a saját lábában és nevet rajta. Ne értsd félre. Nagy szíve van és céltudatos, de a nagy szívet az esze kompenzálására kapta... egyáltalán nem illenek össze. Ha meg mégis alakulna valami, aztán szakítanak, mert ennyire eltérő jellemmel nem maradhatnak együtt, akkor azt az egész társaság bánja majd. - komolyan nézte Yoht. -De ez a kisebbik bajunk. Figyelned kell neked is Rent. Járj a nyomába, koncentrálj, hátha kiszúrsz valamit. A legkisebb nyomra is ugorj... és jelents nekem. Figyelek én is és utána olvasok. Meg sose csaptak be a megérzéseim...
- Az ellentétek vonzzák egymást. - mosolygott - Ha belegondolsz, mi ketten is elég különbözőek vagyunk. - Anna nézésére, inkább nem sodorta tovább ezt a gondolat fonalat. Megköszörülte a torkát. - Renre visszatérve... Számíthatsz rám, rajta tartom a szememet.
Anna számított is Yohra... a megfigyelés alatt is és a délutáni edzés alatt is. Alaposan kihajtotta a fiúkat, a maximumot akarta kihozni a bandából és Pirika is sokat segített neki. Este a vacsoránál viszont jó hírrel szolgáltak, a következő nap teljesen szabad a harcra készülöknek. Horo ugyan tudta ezt már Pirikától, de igencsak felvillanyozta, hogy pihenhetnek egy napot. Minden izmát külön érezte és vágyakozva gondolt egy egész napos alvásra.
Kivételesen Ren számára is jól hangzott a semmittevés. Legalább a sérülése is gyorsabban rendbe jöhet. Száz százalékot akart nyújtani a versenyen, nem kevesebbet, ehhez testben is topon kellett lennie.