- Van egy meglepetésem a számodra - a francia ágy közepén feküdtem, miközben Aaron becsukta maga mögött a japán ház színes ajtaját. A romantikus könyvet félre tettem, majd egyenesen Aaron felé pillantottam, aki háttal állt nekem, csupán az ingbe rejtett széles hátát láttam. Kíváncsian és felvont szemöldökkel elmosolyodtam, tippelni sem tudtam, hogy Aaron milyen meglepetéssel készült nekem. Miközben végig néztem rajta, tudatosult bennem, hogy a kapcsolatunk szintet lépett. Azt hiszem, hogy a kapcsolatunkra valóban rá illik az a kifejezés, hogy "hamuból született újjá". Aaron valóban mindent megtett annak érdekében, hogy elnyerje a bizalmamat. Idejét sem tudom annak, hogy mikor voltam utoljára ilyen boldog. Attól függetlenül, hogy vannak piszkos ügyei és törvénybe ütköző dolgokkal foglalkozik, ugyan úgy szeretem és próbálok eltekinteni attól az oldalától, ami veszélyesebb, mint a romantikus oldala. Ekkor mosolyogva a torkomat köszörültem.
- Annyira nem vagyok oda az ékszerekért - fürkésztem a hátát, de ekkor visszafogottan elnevette magát.
- Ki mondta, hogy ékszert hoztam? - és ekkor történt, hogy megfordult és egy fekete fehér foltos kölyök kutyát pillantottam meg a karjai között. Annyira meglepődtem, hogy térdre helyezkedtem és az ajkam elé helyeztem a kezem. A kiskutya fülét lehajtva fürkészett engem, a fejecskéjét kicsit oldalra biccentette. Annyira aranyos és ártatlan volt, hogy nem tudtam abbahagyni a mosolygást. Pici, gomb szerű orra fénylett, a farkát behúzta. - Tudom, hogy nem pótolhatja a helyét, de... egy új kezdetnek tökéletes lesz - majdnem elsírtam magam, amikor Aaron a kezembe nyomta a kutyát, aki szégyenlősen szaglászta a nyakamat. Ő mellém ült és felvont szemöldökkel figyelt minket.
- Aaron! Nagyon aranyos - suttogtam üveges tekintettel. - Nem tudom elégszer megköszönni! Szia kislány - simogattam a kutyus rövid szőrét. - Köszönöm szépen! - puszit nyomtam az arcára, miközben Aaron mosolyogva bólintott.
- Ha te boldog vagy, akkor én is boldog vagyok! - halkan a combjára csapott, majd kezével lazított a begombolt ingen. - Ma nem kell bemennem a raktárba, szóval az egész napot együtt tölthetjük - mellém hasalt, és miközben én a kutyussal ismerkedtem, addig ő a kezébe vette a romantikus könyvet és fellapozta. Fél szemmel figyeltem, hogy ne keverje össze az oldalakat, de egyik ujját ott tartotta, ahol én megjelöltem magamnak az oldalt. - Mi lesz a neve? - kérdezte rám sem nézve.
- Igazából még nem tudom, de neked nagyon tündéri pofid van! - a kis kutyát letettem a padlóra, aki kicsi lábaival bátortalanul sétált előre, hogy a helyszínnel ismerkedjen. Az első szeretkezésünk óta Aaron és én sok időt töltünk a japán házban. Tagadni sem tudtam volna, hogy a szívünkhöz nőtt ez a ház. Részben azért, mert a szerelmünk itt teljesedett be, részben azért, mert itt találtuk meg önmagunkat. A kapcsolatunk elején megfogadtam magamnak, hogy soha nem fogom engedni azt, hogy Aaron Díjaz a közelembe kerüljön, most pedig hónapok múlva, ahogy haladunk az őszhöz, minden megváltozik. - Tudod...sokat gondolkoztam a múlt történésein - suttogtam, miközben mellé hasaltam, ő pedig felém pillantott -. Szemöldökét barátságtalan vonalba húzta, de megszoktam tőle ezt a mimikát. Neki mindig is lesz és marad is egy rosszfiús, barátságtalan kisugárzása. Én szeretem, amikor szemében csillog a szenvedély, a szerelem, de ezt néha átveszi a faragatlan modor. Aaron Díjaz ilyen személyiségű ember. Nem olyan elkényeztetett, mint a többi férfi, aki irodában dolgozik és meleg vacsora várja a családi asztalnál. Ahogy én, úgy Aaron is túl sokat kapott az élettől. Én voltam az, aki elvett nyolc évet az életéből azzal, hogy az ítélethozásnál bólintottam. Talán a fájdalom hozott minket össze. Nem tudom. Azt tudom, hogy tökéletesen megvagyunk együtt.
- Ne járkálj a múltban - suttogta. - Koncentrálj a jelenre - lapozott a könyvben, de én tudtam, hogy egyszer el kell mondanom mindent, amit tudnia kell.
- Igazából csak eszembe jutott a nap, amikor börtönbe vittek téged - pillantottam ki az ablakon, mire Aaron plafon felé pillantott, jelezve, hogy unalmas téma következik. - Akkor a szívem mélyén valami azt súgta, hogy a férfi, aki ott áll lehajtott fejjel....éreztem, hogy ártatlan - fürkésztem Aaron arcát aki hosszan kifújta magát. - Volt valami a kisugárzásodban...valami tiszta és nemes - ráncoltam a szemöldökömet, mire a homlokát a takaróba nyomta.
- Bébi! Hagyjuk ezt! Csak nyolc évet töltöttem fogságban! Nem kell túlozni!
Ekkor nevetve puszit nyomtam a tetovált tarkójára. - Akkor is ártatlanul voltál rácsok mögött...
- Azt akarod, hogy mérges legyek rád?! - egy mozdulattal megfogta a csuklómat, óvatosan lebirkózott és a szemembe nézve lehajolt hozzám, majd szenvedélyesen megcsókolt. Amikor elengedte a kezem, az arcára helyeztem, lábammal átkaroltam a fenekét és közelebb húztam magamhoz.
- De azért remélem, hogy nem haragszol rám miatta...mármint... - suttogtam a csókunba, de Aaron nem akart elengedni. - Hm! Később megbeszéljük! - fordultam lassan meg, de ekkor váratlanul egy gyors mozdulattal az ágyról a padlóra zuhantunk. Én Aaronra estem, aki a fejét fogva szitkozódott. Én nem tudtam abbahagyni a nevetést, ezért lassan feltápászkodtam a padlóról, majd megvakartam a kutyus fejét. - Ne haragudj! Nem tudtam, hogy ilyen közel vagyunk a széléhez - magyaráztam, miközben Aaron mérges tekintettel fürkészte az arcomat. - Azért szeretsz, igaz? - biccentettem oldalra a fejem, majd a szájához értem, kicsit összenyomtam és mély hangom válaszoltam. - Igen Ariana, nagyon szeretlek!
Azt hiszem, hogy sikerült kiakasztanom, mert egyedül hagyott. Mivel egyedül voltam, úgy gondoltam, hogy sétálok a japán kertbe és felhívom a nővéremet. A napsütésben közelebb tettem magamhoz a telefont, mert sötét volt a képernyő. Az összefogott hajamon végig simítottam a tenyerem és hunyorogva kerestem meg a nővérem telefonszámát. A piros hídnak támaszkodva figyeltem a patakot és a pici szitakötőket, amik víz közelében repültek, miközben a nővérem felvette a telefont. - Szia! Már hívni akartalak! Hogy vagy, mit csinálsz? - mosolyogva vártam a választ, ám a vonal tulsó végén, szokatlan hang csapta meg a fülemet. - Te sírsz? - suttogtam összeráncolt szemöldökkel, de a nővérem még mindig nem válaszolt. Hátborzongató érzés kerített hatalmába, ezért nagyot nyelve a fehér lapos talpú cipőm orrát fürkésztem. - Nővérkém? - suttogtam.
- Emlékszel még rám? - ekkor olyan dolog történt, amire nem számítottam. Előre pillantottam, a múltam pedig utol ért. Emlékeztem a férfi hangjára, mintha csak tegnap történt volna. Amikor tudatosult bennem, hogy ki beszél, mintha egy világ omlott volna össze bennem. A híd szélébe kapaszkodtam, hogy ne essek össze. A lábamat összeszorítottam, a fejemet lehajtottam, mert úgy éreztem, hogy bármelyik percben elájulhatok. Az életben vannak olyan pillanatok, amikor az ember azt hitte, hogy megszabadult a múlttól és a rossz dolgoktól. Aztán a jelenben kell rájönnie arra, hogy ha a múltban valami nem fejeződött be, az előbb utóbb utolér. - Nyolc éve! Emlékszel, szépségem? - a hideg végigfutott a gerincemen, miközben újra hallottam a férfi hangját, aki azon az éjszakán megerőszakolt.
- Mit akarsz? Mit csináltál a nővéremmel?! - idegesen túrtam a hajamba, csak egy pillanatra képzeltem el, hogy ez a mocskos rohadék hozzáér.
- Szívesen csinálnám azt vele, amit veled, de más terveim vannak!
- Ariana! Hívd a rendőrséget! Hívd a rendőrséget! - a háttérben kiabált a nővérem, de a férfi egy csattanás közepette csendre intette.
- B...bármit megteszek! Bármit, csak ne érj hozzá! Ha egy ujjal is hozzá mersz érni, Istenre mondom, hogy megöllek! - sziszegtem a híd közepén állva, de ekkor a férfi mély hangon elnevette magát. Még mindig nem akartam elhinni, hogy mi történt. Bármit megtettem volna, hogy ennek vége legyen, de azt hiszem, hogy a sors ma nem nekem kedvez.
- Ügyes kislány! Nem csalódtam benned! Akkor mondom, hogy mi lesz! - sziszegte, de a nővérem, csak sírt és sírt. - Most otthon vagy! Azt mondom, hogy fogd meg magad és gyere ide hozzám! De most szólok! Ha a szerelmed tudomást szerez erről, akkor először megbaszom, aztán fejbe lövöm a nővéredet! - nem bírtam tovább, ezért leguggoltam és a számra szorítottam a tenyerem, hogy ne kiabáljam el magam. Másodpercek döntöttek, most a nővérem biztonsága volt a tét. Tudtam, hogy ez a férfi nem hazudik, valóban megteszi az ígéretét. Jobbra balra fordítottam a fejem, a káosz közben nem tudtam, hogy mi tévő legyek. Végül gyorsan befutottam a japán házba, az ajtót magamra zártam, majd az egyik éjjeliszekrény egyik rejtett fiókjához léptem, mert tudtam, hogy Aaron mindenhol tart fegyvert.
- Hol vagy most, te rohadék?! - kiabáltam könnyes szemmel.
- Inkább azt kérdezd, hogy hol találkozunk - súgta. - Találkozunk ott, ahol minden kezdődött! De jól jegyezd meg! Ha Aaron tudomást szerez erről, akkor véged! Neked és a nővérednek is annyi! Kibelezlek titeket!
És ekkor bontotta a vonalat. A másodpercek alatt a padlóra ültem, miközben két kezemet a fejemre tettem. Az egész világ forogni kezdett velem. Vissza kellett mennem a pokolba, ahol minden kezdődött. Tudtam, hogy hova kell mennem, csak azt nem tudtam, hogy mi vár ott rám. Émelyegtem és remegtem. Nem voltam ura önmagamnak. - Oké...meg kell tenned! - a fehér rongy alatt található fegyvert hátra, a farmer övem szorítása alá csúsztattam, majd szorosabban felfogtam a hajam és kifújtam magam. - A nővéred érdekében! Meg kell tenned - és ekkor kiléptem az ajtón. Lesz, ami lesz. Ha ez lesz a vég, hát bátran áldozom fel magam a szeretteim biztonságának érdekében.