Szerdán Tiril már nem vetett rám olyan gyilkos pillantásokat. A többiek előtt mégsem volt merszem megszólítani, pedig egyre jobban feszített belülről, hogy beszéljek vele. Úgy véltem, ha azon túljutok, kicsit enyhül a nyomás, amit a mellkasomban éreztem napok óta.
Otthon sem mertem elmondani, hogy alakultak a dolgok, mert bármennyire szerettem és megbíztam anyámban, sejtettem, hogy olyan választ kapnék tőle, hogy én megmondtam. Ezért hallgattam. Úgy tettem, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.
Angol óra előtt a mosdóban a kezemet mostam, mikor Tiril is végzett, és egy távolabbi csapnál ő is hasonlóan járt el. A tükörben találkozott a tekintetünk, de gyorsan elkapta az övét. Végre kettesben voltunk a rikítóan fehér csempével burkolt falak között. Útját álltam, hogy ne tudjon kimenni. Nem volt egy okos lépés, de így biztosan végighallgat.
– Tiril, nem tudom pontosan miért haragszol rám, de hidd el, csak jót akartam neked – kezdtem a védőbeszédembe, kissé remegő hangon. – A legjobb barátnőm vagy, nem akarok rosszban lenni veled – pillantottam rá könyörgőn, ami olyannyira jól sikerült, hogy könnybe lábadt a szemem.
– Jaj, ne játszd meg magad – mordult fel, karba tette kezét mellkasa előtt. – Nagyon jól tudtad, hogy bejössz Sandernek, mégis azt mondtad neki, engem hívjon el...
– Igen, mert neked tetszik, én meg örültem volna, ha végre leszáll rólam! – vágtam a szavába, bár a torkomban növekvő gombóc miatt egyre nehezebben ejtettem ki a szavakat.
– De, hogy gondoltad ezt?! – fakadt ki, dühösen hadonászott a kezével. – Komolyan ilyen hülye vagy?!
Kétségbeesetten vontam össze a szemöldökömet, mert nagyon fájt, hogy így beszélt velem. Rosszul esett, hogy miközben őszinte voltam hozzá, ő csak nekem támadt. Válaszra nyitottam a szám, de folytatta:
– Neked rajzolt szívet a füzetedbe! Téged hívott randizni többször is! Szerelmet vallott neked azon a bulin, te hülye picsa, de te nem emlékszel! – egyre indulatosabban fröcsögte a szavakat, miközben közelebb lépett hozzám, hogy a képembe másszon. – Vagy mégis, csak játszod az eszed? És te állsz neki itt jó pofizni?!
Kicsordult a könnyem, mert sosem láttam még így kikelni magából a barátnőmet, már ha még annak nevezhettem. Mélyen szívtam be a levegőt, hogy hangomra találjak, de kezdtem úgy érezni magam, mintha átment volna rajtam egy úthenger.
– Egy képmutató liba vagy – Tiril szeme is csillogott a könnyektől, halkabban beszélt. – Úgyhogy ne játszd meg nekem magad, hogy mennyire szeretnél békülni, mert nem hiszek neked. Nem elég nekem apámékat elviselni, még te is hátba szúrtál – ezzel kikerült, majd kiment a folyosóra.
Leforrázottan álltam egymagam, majd futásnak eredtem. Takarni próbáltam a kivörösödött szememet, ezért nem figyeltem az előttem állókra. Keményen ütközött a vállam egy-két embernek, akik szitkozódva küldtek el melegebb éghajlatra, de nem érdekelt. Már majdnem a lépcsőnél jártam, mikor valaki átkarolt, és magához húzott.
– Mi a baj, Nina? – kérdezte Sander aggódva. Barna haja jobb szeme elé lógott, ahogy előre hajtott fejjel próbált a szemembe nézni.
– Te! – vágtam rá, miközben visszafojtottam a sírást, és minden erőmmel próbáltam lefejteni a kezét a karomról. – Te vagy a bajom!
Sander szemöldöke magasra szaladt, csak pislogott, de nem akart elereszteni. – Beszéljük meg – mondta halkan.
– Hagyj békén! – üvöltöttem rá. Éreztem, hogy többen minket figyelnek. Végtelenül szánalmas lehettem, mert arcomon patakokban folytak a könnyeim, nem tudtam visszatartani őket.
Sander megszeppenten fürkészte arcomat. Nagyon emlékeztetett arra, amikor a focitábor elején még alig mert hozzám szólni. Pontosan ugyanúgy nézett rám. Teljes törzsemmel elfordultam, hogy tovább haladjak, de a csuklómat fogva tartotta.
– Kérlek... – A fiú szinte suttogta a szavakat, amiket így is tisztán értettem, olyan nagy csend lett a folyosón körülöttünk.
– Viljart akarom – nyöszörögtem, és egy lendülettel kitéptem a csuklómat a kezéből.
Sander szomorúan nézett utánam, akár egy kivetett kutya, amitől még jobban megfájdult a szívem.
Leszaladtam egy emelettel lejjebb, mert a másik csoport óráját ott tartották meg, így tudtam, hogy Viljart ott találom. Zack és Will vette őt körbe, legalábbis könnyeim fátylán keresztül őket véltem felismerni. Ezt jó jelnek vettem, hiszen ők elég szélsőségesek. Egyenesen Viljarhoz siettem, a mellkasára hajtottam a fejemet, derekánál megragadtam a pólóját, úgy zokogtam.
– Mi történt, cica? – kérdezte a hátamat simogatva. – Az a barom mondott valamit? – hangja egyre feszültebben csengett, de képtelen voltam elapasztani a könnyeimet, csak megráztam a fejemet. – Mondj már valamit, mert mindjárt agyvérzést kapok – próbálkozott újra.
– Tiril... – hangom elcsuklott, ahogy újra hallottam fejemben, amiket mondott. Annyira fájt, hogy ilyet gondolt rólam, miközben valóban idiótának éreztem magam, mert nem emlékeztem. Fogalmam sem volt arról, hogy szerelmet vallott volna nekem, de ezek szerint ezt is elárulta Tirilnek. Így már beláttam, hogy hibáztam, mert valóban nem akartam az orromnál tovább látni, annyira haragudtam Sanderre a buli után azért, mert elmondta Viljar titkát.
– Jaj, próbáltál beszélni vele? – Viljar megsimogatta az arcomat, hogy felemelje a fejem, így a szemembe nézhessen.
Előhalásztam egy zsepit a zsebemből. Szipogások közepette elmondtam miket vágott a barátnőm a fejemhez, amitől megint sírhatnékom támadt. Iszonyú rosszul éreztem magam, mintha ököllel döngették volna a mellkasom.
Viljar figyelmesen végighallgatott, rövid ideig összegezte magában a hallottakat.
– Nem kellett volna kiállnod mellettem, tuti az bassza a csőrét – állapította meg. Folyamatosan simogatta a vállamat, ami nagyon jól esett.
– Leszarom, mi zavarja – motyogtam. – Nem kellett volna pofáznia.
– Ez tény – sóhajtotta Viljar. – Visszakísérlek, mert mindjárt becsengetnek. – Átkarolta a vállam, úgy indított el a lépcső felé.
Semmi kedvem nem volt felmenni, de lassan engedtem a noszogatásnak. Viljar szorosan tartott, mintha attól félne, hogy azonnal összeomlok. Nem álltam távol a dologtól, de a közelsége megnyugtatott. A melegség, ami áradt belőle, a jóság, ami a lényéből fakadt. Folyamatosan duruzsolt a fülembe, hogy minden rendben lesz, és vegyek mély levegőket, hogy összeszedjem magam, mire felérünk.
Miért nem tud mindenki olyan empatikus lenni, mint ő?
Keserű sóhaj szakadt fel tüdőmből, ahogy elértük a másik szintet. Sander Tirillel beszélgetett a folyosó közepe táján, de a srác azonnal felém fordult, ahogy észrevett. Barátnőm morcosan elvonult mellőle.
Viljarra pislogtam, aki erősebben megragadta a felkaromat, hogy érezzem, velem van. Mosolyogva próbált lelket önteni belém.
– Csak negyvenöt percet bírj ki, és jövök – nyomta homlokát az enyémhez.
Átöleltem, hogy megháláljam a törődését, és erőt merítsek belőle. Megpuszilta a halántékomat, megsimogatta az arcomat, majd kettesével szedve a lépcsőket leszaladt.
Addigra Rasmussen tanár úr már kinyitotta a termet. A sor végére osontam, utolsónak léptem be, hogy leszegett fejjel a padhoz battyogjak. Kipakoltam a cuccom, majd kerülve a kíváncsi tekinteteket a füzetem fölé görnyedtem. De mikor máskor találna ki olyat a tanár, hogy táblánál dolgoztat, mint most? És ki volt a szerencsés, akit kihívott? Hát engem.
***
Annyit kattogtam a történteken, hogy napi végére már komolyan elhittem, hogy én vagyok a világon a legrosszabb barátnő, aki csak megjátssza magát mindenki előtt. Mindezt azért, mert ha nem megyek el abba az átkozott buliba, ez az egész meg sem történik. Annyira bántott a dolog, és fogalmam sem volt, hogyan hozhatnám helyre.
Ronjával közösen indultunk útnak. Mára beszéltük meg, hogy nála alszok, amire anyám azonnal rábólintott, és az ő szüleinek sem volt ellene kifogása.
Ő Oslo társasházas részén lakott, kicsit messzebb a sulitól. Az egyik négy emeletes téglaépület harmadik szintjén, amit gyalog kellett megtenni, mert nem volt lift a kis tömbházban. Lassan lépegettünk a fokokon, így nem merültünk ki annyira, mire felértünk.
Ronja kinyitotta a barna, biztonsági bejárati ajtót. Finom, édes illat ölelt körül, és kúszott orromba. Egészen ünnepi hangulat rohamozott meg tőle, mert anyám csak nagy alkalmakkor készített ilyen házi finomságokat. Ronja édesanyja egy konyhatündér volt, aki amint meghallotta, hogy vendég érkezik, már sütött-főzött.
Az előszoba egybe volt az étkezővel, csupán egy bútordarab jelezte, hogy oda lehet letenni a kabátokat és cipőket. Az asztalon már három féle édes süteményt tálalt, kistányérokat készített ki, szalvétát hajtogatott, üdítőket sorakoztatott fel, úgy várta, hogy megérkezzünk.
Cukormérgezést kapok, és elhízok, mint egy disznó...
A szemem elkerekedett a látványtól. Ronja csak vigyorogva csókolta meg anyja arcát, számára ez nem volt újdonság. Elvette a táskámat, hogy a kisszobába bedobja, majd egy rövidke udvarias beszélgetés után nekiláttunk a friss finomságoknak.
***
Ronjának egy zsúfolt kis félszobája volt; a fal mellett szekrények, íróasztal és ágy, ennél több be sem fért volna. Az ágya mellett kaptam helyet a földön, ami nem zavart, mert nem akartam kitúrni a megszokott helyéről, még akkor sem, ha ő hívott el. A hasam majd' kipukkadt, annyira jól laktam, miután a sütik előételként lettek felszolgálva a vacsora előtt, én pedig jó vendéghez illően mindent megkóstoltam. Kényelmesen nyúltam el a nekem vetett vendégágyon, aminek az alapja egy tíz centis matrac volt.
– Mi a helyzet veled? – érdeklődtem, amikor meghallottam, hogy Ronja sóhajtozva vette a levegőt.
– Mattias egy álom, aki egy pornófilmből lépett elő – suttogta, majd arcára nyomta a kispárnáját. Biztosan zavarba jött.
– Akkor már lefeküdtetek? – kérdezősködtem tovább, miközben a gyomrom megint apró csomóba állt össze.
– Néhányszor – ingatta a fejét, ahogy felült az ágyán, a Mickey egeres pizsamájában.
Sokkolt a hír, de a félhomályban legalább nem látta a megrendült arcomat. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy ennek örülnöm kellene-e.
– És milyen volt? – a hangom kicsit megremegett, mert amellett, hogy rám tört az érzés, hogy mennyi mindennel le vagyok maradva, aggódtam, hogy barátnőm esetleg túl részletekbe menően be fog avatni.
– Az első alkalom rohadtul fájt, de nagyon figyelmes volt – válaszolta elábrándozva. Sejtettem, hogy maga előtt látja a történteket. – A másodiknál már kevésbé volt rossz érzés, amikor betette. Aztán én is jobban felszabadultam, így megmutatta, hogyan kényeztessem – ajkába harapott, és csillogó szemekkel nézett le rám.
Megemelkedett a szemöldököm, és úgy véltem, pont eleget hallottam, ezért más irányba kezdtem puhatolózni.
– És mit lehet erről a Mattiasról tudni, azon kívül, hogy autószerelő?
– Hát... – Ronja elhallgatott, kicsit lelohadt a jó kedve. – Összebarátkoztam a lányával, de a második feleségétől már tervezi, hogy elválik...
Ezek olyan információk voltak, amit ha tudok előre, az tuti, hogy nem kezdek az illetővel, akkor sem, ha slamasztikába került a házassága. Nem értettem Ronját, hogy miért kezdett viszonyt egy ilyen fószerrel, mert az, hogy bevezette a szexualitás világába, tehát vele csalta a feleségét, nem ért annyit, hogy két ember közé álljon.
– Ti ezt komolyan gondoljátok? – bukott ki belőlem a kérdés, miközben megremegett a gyomrom, hogy a barátnőm ne vegye bántásnak.
– Hogy érted? – Ronja még a látási viszonyok ellenére is olyan mélyen nézett a szemembe, hogy összerezzentem.
– Reménykedsz abban, hogy elválik a mostani asszonyától, és téged vesz majd feleségül?
– Igen – vágta rá azonnal a barátnőm. – Gyereket is szeretnék tőle, ha ő még akar. Mert összesen három van neki.
Legszívesebben tenyerembe temettem volna az arcomat, hogy ne láthassa mennyire letaglózott ez a hír. Bolondnak gondoltam, bár valahol meg kellett értenem, hiszen fülig szerelmes volt. Rátelepedett a rózsaszín köd.
– Nem félsz attól, hogy te csak a harmadik feleség leszel az életében? – csúszott ki a számon, de a hallottak alapján ezt egy jogos kérdésnek éreztem. Ugyanakkor reménykedtem benne, hogy Ronja ezt átgondolja, és észhez tér.
– Te aztán jól le tudod lombozni az embert! – morogta, majd hanyatt vágódott az ágyon.
– Ne haragudj, nem akartalak – szabadkoztam. – Azért remélem, nem teszel ki az éjszaka közepén az utcára – felültem a matracon, hogy könyörgőn a szemébe nézhessek. Odahajtottam a fejem az ágya szélére, egy magasságban az övével. – Én tényleg örülök, ha boldog vagy, és nagyon remélem, hogy így is marad – keresztbe tette a mutató és középső ujjamat, úgy mutattam mennyire szorítok neki.
Ronja arca kicsit megenyhült. Egy darabig még csendben gondolkodott.
– Most már beszéljünk rólad – oldalára fordult, felkönyökölt, úgy figyelt. – Nem vagytok együtt Viljarral? Tényleg meleg?
Ez a kérdés továbbra is olyan érzés volt számomra, mintha gyomorszájon vágtak volna. Esdeklőn néztem rá, hogy ne feszegessük a témát, mert nem akartam, hogy más is bántsa Viljart.
– Nyugodtan megmondhatod, engem nem zavar, ha tényleg az – magyarázta Ronja.
Lehet, hogy egy gondolatolvasó veszett el benne?
– Igen – válaszoltam kelletlenül. – Tudod, amikor biztattatok, hogy beszéljek vele, nos, elmondtam, hogy tetszik, erre ő bevallotta, hogy a fiúkat szereti – meséltem el a teljes történetet nagy vonalakban. – Nem akartam, hogy kitudódjon, de a bulin kikotyogtam Sandernek, és ő világgá kürtölte. Amikor Chris rászállt Viljarra, azt hazudtuk, hogy együtt vagyunk...
– De akkor meg is csókoltad – szólt közbe Ronja.
– Igen, de az nem volt olyan igazi csók – ellenkeztem, mert valóban nem éreztem annak.
– A bulira tényleg nem emlékszel? – tette fel barátnőm a következő olyan kérdést, amit nagyon gyűlöltem.
– Nem – még szomorúbb lettem, mert szégyelltem magam amiatt, hogy nem figyeltem akkor eléggé. – Theo, az egyik srác a bratyó csapatából, tett valamit az italomba, így elég hamar képszakadás történt.
– Basszus, az durva lehetett – bólogatott Ronja. – Csak mert Tiril azt hiszi, hogy megjátszod, hogy nem emlékszel, hogy udvaroltass magadnak, de ezek szerint téved.
Könnyek szúrták a szememet, mert még a feltételezés is sértő volt számomra. A hangom elcsuklott, mélyeket lélegeztem, hogy folytatni tudjam.
– Arra sem emlékszem, hogy tényleg elmondtam-e Viljar már nem titok titkát. Fogalmam sincs, miről beszélgettünk Sanderrel, mert állítólag egész éjszaka vele voltam, meg ő védett meg Theotól. De ezt is csak a bratyótól tudom – vontam meg a vállamat, a fejemet ingattam, mert annyira hihetetlen volt, hogy ez velem megtörtént.
– Akkor ott bármi történhetett – húzogatta jobb szemöldökét Ronja.
– Sander azt írta, hogy nem történt semmi. Másnap chateltünk.
– Nem a te telefonod zúgott? – kérdezte Ronja, miközben a sajátjára bámult, majd pötyögni kezdett.
Ez volt a másik ok, amiért jobban szerettem állatok között lenni. Azok nem mobiloztak beszélgetés közben. Utáltam ezt a digitalizált világot. Persze tök jó, hogy könnyebben tudtunk kommunikálni az ismerősökkel, legyenek azok bármilyen távol, de nem számított ritkának, ha kommunikáció során a másik a készülékét kezdte nyomogatni. Rühelltem ezt a viselkedést, akár egy étteremben láttam, vagy bárhol másutt.
Előhalásztam a táskámból nagy nehezen, mert csak bedobtam, hogy ne hagyjam otthon. Nem számítottam rá, hogy bárki keresni fog, hiszen szüleim tudták, hogy hová megyek suli után. De igazat kellett adnom Ronjának, mert a chat ikon ott virított, és ahogy beírtam a kódom, máris Sander képe virított.
– Ezt nem hiszem el – lefordítva tettem le az ágy szélére a mobilt. Az ágyra könyököltem, fejemet a tenyerembe hajtottam. Gondolni sem akartam rá, nem hogy beszélni vele.
Ronja azonnal felkapta, így még azelőtt belekontárkodhatott, hogy újra elsötétült volna a képernyő.
– Ez a srác annyira cukiii – sipította Ronja, ahogy ülve ugrott párat az ágyán, és járt a kijelzőn az ujja lefelé. – Van egy pár üzenet tőle. Felolvasom – szólt lelkesen.
– Ne – nyöszörögtem, mert nem voltam rá kíváncsi, de Ronja magasba emelte a kezét, amit a matracon ülve nem értem el, feltápászkodni meg nem volt kedvem.
– Első üzit még négykor írta – kezdte Ronja, mire az ágyra hajtottam a fejem. – Nina beszéljünk, kérlek. Felhívhatlak? Fogalmam sincs most mit vétettem, ezért tényleg jó volna, ha megírnád, vagy elmondanád, de tőlem a suliban is beszélhetünk, csak reagálj már, kérlek. Nem hiszem el, hogy nem nézed az üzeneteidet. Meg kell adnod a számod, mert megőrülök, hogy nem érlek el. Nina, figyelj, ha még egyszer úgy látlak, mint angol előtt, én abba belepusztulok, de akárhogy gondolkodok, hogy mit rontottam el, komolyan nem tudom. Ha kell térden állva könyörgök, csak válaszolj. És ez jött utoljára – Ronja nagy levegőt vett, bár azon is csodálkoztam, hogy a többit egy szuszra elmondta. – Nina, ha nem jelentkezel, eskü kinyírom magam. Ne csináld ezt, könyörgöm. És sok helyen használta a könnybe lábadt szemű emojit. Milyen aranyos, hogy így aggódik érted! – Magához ölelte a készüléket, és szerelmes sóhajokat hallatott.
Csak ültem a sötétben, fejem a barátnőm paplanján hevert, és feltűnt, hogy túlzottan csendben maradt. Felemeltem a buksim, mire a kijelző fényében annyit láttam, hogy nyelve hegyét kidugva pötyögött hevesen az én telefonomon, majd vigyorogva pislogott rám.
Riadtan kaptam ki a kezéből a telefont, hogy megnézzem mit tett.
Bármit megbeszélhetünk, szépfiú!
– Baszki, ezt komolyan elküldted?! – levert a víz, ahogy igyekeztem eltüntetni az üzenetet, de ilyenkor csámpásak az ujjaim is. Mérgesen morogtam, mikor megjelent alatta, hogy látta. Nyeltem egy nagyot, majd gyorsan beírtam az igazságot:
Bocs, Ronja volt.
Végre jelentkeztél – írta Sander közben.
– Soha többet ne csinálj ilyet! – mordultam rá.
– Nagyon szívesen – dőlt hátra nagyot nyújtózva az ágyán. – Beszéljétek meg, mert Tiril felfújta a dolgot... Még egy kérdés. – Fordult az oldalára. – Még szerelmes vagy Viljarba?
– Nem, csak nagyon jó barátom lett – vágtam rá. Közben kicsit magamba fordultam, hogy biztos legyek benne, de az iránta érzett szerelmem szeretetté alakult át. Őt sem akartam elveszíteni, mert közel került hozzám, de tiszteletben tartottam, hogy olyan amilyen. – Mit fújt fel? Ma is dumáltak. Biztos engem beszéltek ki a hátam mögött – húztam el a szám, miközben a keserűség mardosott.
– Nem – csóválta a fejét. – Közös projektbe kezdtek, mert Sander tud programozni, és segíteni akar Tirilnek, hogy bebizonyítsa a szüleinek, hogy a grafikusi meló jó. A látványt tervezi meg valamihez.
Mik nem vannak...
Meglepett ez a lépés Sander részéről. Ez a viselkedése hamarabb emlékeztetett a régi önmagára, mint amiket mostanában produkált velem szemben.
A mobil megrezzent a kezemben. Kétségek munkálkodtak bennem, mert még mindig bizonytalan voltam abban, hogy bármit is meg kell-e beszélnem vele. Ennek ellenére megnyitottam az üzenetét.
Sejtettem.
Csajos pizsiparti? Csatlakozhatok?
Felhorkantottam. Nem hazudtolta meg magát. Ronja kíváncsian nézte a kijelzőt, majd jóízűen felnevetett.
– Jöhet!
– Isten őrizz! – ráztam a fejem mosolyogva.
– Pedig jól állna neki a Csőrikés hálóruhám – kacarászott Ronja a térdét csapkodva.
– A Szilveszter a sunyi tekintetű, az jobban állna az alattomos képéhez – reagáltam le. Kicsit jobb kedvre derített Ronja önfeledt hahotázása, de akkor sem feledtette el velem ezt a rendkívül nehéz napot.
Csak vicceltem, nyugi. Mikor beszélünk? – érkezett egy újabb üzenet Sandertől.
Nem akarok beszélni veled.
Nehéz szívvel küldtem el a válaszom, de annyira kimerített ez a fajta stressz, hogy már képtelen voltam épp ésszel végig gondolni a dolgokat. Ronja kívülállóként látott rá legjobban a történtekre, mégis kétségek gyötörtek, hogy ez így helyén való. Nem akartam Tirillel rosszban lenni, már hat éve voltunk barátnők.
– Neked elmondta Tiril, hogy mi történt az állatkertben, miután ketten maradtak? – szegeztem neki a kérdést Ronjának, aki még mindig a telóját nyomogatta vigyorogva. Megállt a mozdulatban.
– Aha – még beírt valamit, majd folytatta. – Rólad kérdezgette, hogy mit szeretsz, meg ilyenek, és Sander elmondta neki a szitut, hogy nem akar semmit tőle, csak nem bírja elviselni, hogy Viljarral vagy. Szóval ő korrekt volt Tirillel.
– Akkor miért csókolta meg? – sóhajtottam, mert ha így állt a dolgokhoz, az egy ostoba lépés volt a részéről.
– Azt nem tudom – Ronja elgondolkodott, de a telefonja elterelte a figyelmét. – Kérdezd meg – bökött a mobilom felé. – Többre jutsz, mint hogy itt filózunk ezen.
Éreztem, hogy valahol igaza van, de ha így rákérdeznék, még én tűnnék féltékenynek, ami nem hiányzott. Nehezen raktam össze a kockákat magamban. Nem akartam senkire haragudni, csak a pár hónappal ezelőtti életemet akartam visszakapni.
Megnéztem a készüléket, amire újabb két üzenet érkezett.
Nina, kérlek...
Figyu, pénteken sportnap lesz, akkor nyugodtabban tudunk beszélni, és addig még van időd rápihenni. Mit szólsz?
Bosszantott, hogy ennyire nem akarja annyiban hagyni a dolgot, de mit is vártam Sandertől? Ronjára pillantottam, de ő a telójába merült teljesen, mintha ott sem lettem volna.
Meglátjuk – válaszoltam. A mobilt a kezemben tartottam, fáradtan bambultam magam elé. Hamar érkezett a válasz:
Nekem ennyi elég.
Szép álmokat, hercegnőm!
Gyorsan bepötyögtem egy jó éjt, majd a földre tettem a kütyüt.
– Szép álmokat, rózsás csókokat, ha nincs kivel, a párnád csücskivel. Ezt küldte Mattias, annyira édes – magához ölelgette a kispárnáját telefonostul, majd szájára tapasztotta, hogy halkan belesikoltson örömében. – Megbeszéltétek? – kérdezte, miután kicsit lehiggadt.
– Ja, majd beszélünk – hangomon érződött a bizonytalanság. A gyomrom még mindig görcsben állt, mellkasomban tompa nyomást éreztem.
Ronja rám világított, hogy lássa az elkeseredett képemet.
– De mindenképp beszélj vele – mondta nyomatékosan.
Leintettem, majd ledőltem, mert nem akartam többet erről csacsogni. Ronja körme koppant párat a kijelzőn, és követte a példámat.