Csepergett az eső, az idő annyira szomorkás volt, szinte az én hangulatomat tükrözte. Minden szürkébe borult, bár a fák még zöldelltek, így legalább egy kis színt vittek a tájba. Mit számít, mikor egész napot az iskolába töltöttem? Hiányzott a menhely, a levegő, az ember mentes környezet.
Az iskolába lépve nyomasztó érzés járt át, akár egy kínzópadra készülnék, hogy középkori technikával bírják nyúlásra a testemet. A teremhez sétáltam, köszöntöttem mindenkit a szokásos módon, majd leültem a padra. Ronja nyammogva rágcsálta a rágóját, annyira unta, ahogy Sivert monológját hallgatta, aki Tomnak tartott kiselőadást a hullámokról fizika órával kapcsolatban. Egy darabig hallgattam, majd a karommal hullámoztam, kicsit megbökve a majdnem elaludni készülő barátnőmet, mire ő hangosan felröhögött. A rágó a torkára szaladt, fuldokolni kezdett. Arca egyre vörösebbé vált, nagyon megijesztett.
– Jaj, ne haragudj. Köpd ki! – biztattam elé hajolva, miközben a hátát ütögettem.
– Ne csináld, Nina. Hagyd abba! – szólt rám Sivert. – Ide már a Heimlich fogás kell.
– Milyen fogás? – értetlenkedett Tiril.
Ronja köhögött, hevesen csápolt, hogy abból nem kér, de Sivert felrántotta a padról, hiába ütötte el a kezét, majd hátulról szorosan átölelte. Elkerekedett szemmel néztem az egyre jobban vörösödő párost, mert Sivertet látványosan zavarba hozta a helyzet, Ronja meg próbált tiltakozni.
– Eressz el – hörögte a barátnőm, miközben az őt ölelő kart ütögette, később könyökkel bökdöste, ahogy sikerült ebben a pozícióban. – Már lement, te barom – nézett rá a válla fölött.
Sivert ártatlanul pislogott a lányra mackóbarna szemével, de nem akaródzott elereszteni. Tirillel összenéztünk, és nevetésben törtünk ki, hogy micsoda lamour van itt kialakulóban.
– Sivert, szerintem... – kezdett bele Tom, mintha őt is feszélyezné a dolog.
– Engedj el, most – Ronja tagoltan, rekedtes hangon beszélt, már rendesen kapott levegőt.
A fülig pirult okostojás lassan leeresztette a kezét, végigsimítva Ronja hasán, amitől ő összegörnyedt, majd visszazuhant a padra, egy erős puffanással.
– Komolyan lenyelted? Össze fognak ragadni a beleid! – sipákolt Tiril kétségbeesetten.
Sivert és Tom felkacagtak, mire mindkét barátnőm rosszallóan pislogott fel rájuk. Meg sem szólaltam, mert sejtettem, hogy felesleges volna, így csak csendben, türelmesen vártam, hogy belekezdjen egy újabb kiokításba.
– Tiril, ezt te sem gondolhatod komolyan – ingatta a fejét Tom, kökényszemét egy pillanatra sem vette le a lányról.
Na fene, a végén mindkettőjükre rámozdulnak az osztályból?
Abban a pillantásban sokkal több volt annál, mint amit barátnőm látni vélt, hiszen ő éppen vörösödve húzta fel magát, hogy ilyen gorombán leszólták. Tom meg nem értett a csajokhoz, így nem volt tisztában azzal, hogyan kellene ezt finoman megfogalmazni, vagy akár burkoltan utalni arra, hogy mi a frászért legyeskedik ő is körülöttünk.
– Ezzel csak a szülők szeretik riogatni a gyerekeket, mert valóban van benne olyan anyag, amit nem képes az emésztőrendszerünk megemészteni, de az széklettel együtt távozik – magyarázta Sivert. – Szóval ennyitől még kórházba sem fogsz kerülni – a tekintetét Ronjára vezette. – Ellenben, ha a rágó elakad a garatban, ott csak a Heimlich fogás segíthet, ha jól sikerül. – Magyarázta teljes komolysággal, mire újra kitört belőlem a röhögés.
Még se olyan tré ez a nap.
– Ezért még kapsz – fenyegetett meg Ronja, sértődötten nézve rám.
Csodálkozva pislogtam rá, hogy ugyan miért, hiszen csak viccnek szántam, ami célba talált, de ő már nem rám figyelt.
– Ne merj még egyszer hozzám nyúlni – riogatta Sivertet, aki valamiért elégedettnek tűnt –, vagy megtéplek.
– Attól függ, hogyan? – tette fel hót komolyan a kérdést, mire megint felnevettem.
Ronja ettől összezavarodott, végül csak legyintett.
Viljar vetődött mellém tíz perccel becsengetés előtt, de miután a padon hely nem maradt mellettem, ő meg elég feldúltnak tűnt, ezért felálltam hozzá. Az arcát fürkésztem, amelyből semmi jót nem tudtam leolvasni.
– Mi a baj?
A fejét rázta, amitől a szőke tincsei táncot jártak homloka előtt. Az arca sápadtnak hatott, így már az is felmerült bennem, hogy beteg lett, csak nem akart otthon maradni.
– Sander ott volt a bulin, igaz? – tért rögtön a tárgyra.
Visszatért a szorító érzés a mellkasomba. Bármi történt vele, az az én hibám. Lassan bólintottam, a bűnbánó arckifejezésemmel.
– Bogarat ültetett az edző fülébe – Viljar a távolba révedt, ajkát harapdálta. – Ki fognak vágni a csapatból, pont, mikor beajánlott volna egy másik csapathoz, hogy előrébb jussak. Pápá focista karrier.
– Ne haragudj! – simogattam meg a vállát. – De nem lehetne valahogy hatni rá...
– Groven edzőbá a legkonzervatívabb ember a suliban. Nyilván nem tűr meg egy ilyet – magára mutatott.
– Helyrehozom – mondtam eltökélten, bár fogalmam sem volt a terv részleteiről. Talán a korábbi pozitív löket tartott tovább, hogy ilyen merész kijelentést tegyek, de annyira felvidított a gondolat, hogy esélytelennek bizonyult, hogy időben leállítsam magam.
– Mégis hogy? Bébi, aranyos vagy – tenyerébe fogta az arcomat –, de...
– Tegnap volt edzés? – érdeklődtem lelkesen. – Beszéltetek? Dupla randit akar.
– Beszélt össze-vissza, de azt hittem valami kajáról dumál. Nem is értettem – emelte meg a szemöldökét, majd áthatóan pillantott rám ragyogó kék szemével.
Még mindig imádom ezt a tekintetet.
– Ő elhívja Tirilt, így megyünk négyesben.
– Ki hív, hová? – kérdezte a barátnőm.
Ilyenkor, de jó a füle...
Egyértelmű volt, hogy hallgatózott, mert ha csak a nevét hallotta volna meg, nem pislogna ilyen csillogó szemekkel felénk.
– Majd megtudod – intettem le. – Csak eljátsszuk, meggyőzzük, nem lesz gond – mondtam halkabban.
Viljar fura tekintettel méregetett, amit nem tudtam hova tenni. Végigsimított kékeszöld piké pólóján, ami remekül kiemelte a szemét.
– Jó, bár... – a száját elhúzva gondolkodott, hogy hogyan folytassa. – Akkor is marad a piszkálódás – emelte rám megrendült tekintetét. – Annyira utálom, hogy ennyire előítéletesek az emberek. Miért nem tudnak úgy elfogadni mindenkit, ahogy van? Nagyon bosszantó, hogy takargatni kell az ember valóját, és ezzel a te dolgaidat is keresztbe húzom.
– Viljar, miattam aggódj a legkevésbé – simítottam végig az arcán. Ha már hitelesek akarunk lenni, kezdjük időben. – Én rontottam el, helyre is hozom – mosolyodtam el.
A fiú hálásan tekintett rám, majd megölelt, és így maradtunk egészen becsengetésig. Tudatosan legyűrtem magamban az orromba kúszó kellemes illat okozta izgatottságot, illetve azt, hogy ilyen közel volt hozzám, így karolt át. Hirtelen rájöttem, hogyan kezeljem helyén a dolgokat, amely elégedettséggel töltött el, valamint magabiztossággal, ami nagyon kellett, mert segíteni akartam neki. Minden áron.
– Fúj – húzta el a száját Ronja. – Menjetek szobára.
Viljar mellkasán tartottam a fejem, úgy néztem le rájuk. Mindkét barátnőm minket méregetett, ami a lelkem mélyén megnyugtatott, mert ez is azt bizonyította, hogy jól játsszuk a szerepünket.
– Semmi olyat nem csináltunk, ami bökhetné a csőrödet. Egyébként meg a te napi beszámolóidban durvább dolgok hangzanak el – vágtam vissza.
– Ja, az már lassan tizennyolc pluszos – bólogatott Tiril.
Ronja hápogva kapkodta köztünk a tekintetét, végül a füzetébe bújt.
***
Az irodalom órára sétáltam fel a második emeletre. A nap bármennyire borúsan indult, annyira felvillanyozódtam a reggeli események után. Vigyorogva lépkedtem felfelé az egyhangú lépcsőházban, a magam csiga lassú tempójában, miután a térdeimen a sebek eléggé húzódtak minden lépésnél. A barátnőim már rég lehagytak.
Ahogy felléptem a második emeletre, Chris lépett elém. Kerek arca aljas vigyorra húzódott, amitől görcsbe rándult a gyomrom.
– Hello, bányarém!
Megremegett a lábam a padló szélén, de nem léptem beljebb. A közelségétől megtorpantam, amit ő megelégedéssel vett észre. Összeszorítottam a fogaimat, mély levegőt vettem, hogy nyugodt maradjak. Igaz, hiába mennék neki, jó eséllyel én húznám a rövidebbet.
– Ismerd el, hogy kamu az egész – Chris a fejem mellett támaszkodott neki a lépcsőházat elválasztó falnak, így vészesen közel került hozzám. – Ha Viljar valóban a lányokat szeretné, kétlem, hogy egy olyan visszataszító picsával jönne össze, mint te.
Így lehet a béka segge alá küldeni valakinek az önbizalmát.
A hideg végigfutott a gerincem mentén, hogy utána verejték formájába távozzon. Elszégyelltem magam. Bántott, hogy ennyire negatívan vélekedik rólam, ami a tartásomon is látszódhatott, mert egyre szélesebb vigyor terült szét az arcán, miközben én egyre kisebbre zsugorodtam össze. A vállam előre görnyedt, egy aprót hátrébb léptem, de a vékony cipőtalpon keresztül éreztem, hogy hol van a lépcső széle, így alig tudtam pár centit megtenni.
Christopher észrevehette a bizonytalanságomat, egy hajszálnyival közelebb húzódott hozzám. Oroszlán módjára mustrált engem, mintha én lennék az aznapi zsákmány, a pillantása semmi jót sem ígért. Egy idő után rá sem mertem nézni. Egyre csak a mellkasomat feszítő nyomás, a rossz érzések vették át az uralmat.
Egy kéz simult a derekamra, kicsit előrébb tessékelve, majd az előttem álló fiú pólóját megragadva elhúzta előlem.
– Hagyd békén Ninát, vagy velem gyűlik meg a bajod – Sander hangja határozottan utasította rendre a másikat.
Chris arcáról lelohadt a vigyor, a kezét feltartva elhátrált, hogy csatlakozzon az osztályához.
Félszegen pillantottam fel a szürkéskék szempárba. Nem eresztett el, megállt mellettem. Tekintetünk egy rövid ideig összefonódott, amit én szakítottam meg. Szomorúan lehajtottam a fejem.
– Köszönöm – motyogtam, majd elindultam a többiekhez.
Sander végigsimított bal oldalt az állkapcsom alatt, mire a vállamhoz csíptem az ujját, mert az a rész nagyon érzékeny volt. Kifejezetten csikis, így akaratom ellenére elvigyorodtam. Érdekes módon valóban csak az, a másik oldalnál ugyanez a mozdulat sosem hatott meg.
A focitábor harmadik napján az utolsó edzés után azt terveztük, hogy elmegyünk a közeli pizzériába. Öt fiúval együtt az épület előtt várakoztunk. A World of Warcraft játékot tárgyalták ki, melyben mitugrász boszorkánymester, kotnyeles paplovag, szeplőske vadász, óriás sámán, kisherceg zsivány karakterekkel játszott. Dicsekedtek egymásnak azzal, hogy ki milyen szinten áll, milyen fegyvereket szereztek. Bár nem sokat értettem hozzá, nem is ismertem, de érdeklődve hallgattam a beszélgetést.
– Tüncike, te nem akarod kipróbálni? – kérdezte óriás, aki értelemszerűen a magassága miatt kapta a becenevet. Rendesen fel kellett emelnem a fejem, hogy lássam az arcát, miután a jobb oldalamon állt.
– Nem hiszem, hogy megengednék...
– Pedig lehetnél egy csini, bögyös papnő, vagy vadász csaj – érvelt kotnyeles. – Akkor a zsiványunk szabadon lophatna csókot tőled, büntetlenül – vigyorgott pofátlanul.
Egy nagy korty gyümölcslevet vettem a számba, és a leírás még tetszett is, de a folytatásnál hirtelen akartam levegőt venni, mikor felfogtam, hogy nem fog menni, ráadásul arról a srácról beszélt, aki ott állt a balomon, végül porlasztva a velem szemben álló mitugrász arcába küldtem a folyadék egy részét, a harmada a nyakamra csurgott, míg a maradék cigányútra ment, így heves köhögésben törtem ki.
– Fúj – törölgette az arcát mitugrász, miközben a többiek majd megpukkadtak a nevetéstől.
– Ez is egyfajta nyálcsere – vihogott kotnyeles.
– Elég egyoldalú – motyogta mitugrász, még erőteljesebb grimasszal, az arcát törülgette.
A kisherceg mosolygott, finoman megütögette a hátamat. Miután csillapodott a köhögés, egy zsebkendővel kezdte törölgetni jobb oldalt az állkapcsom alatt, ami rettentően csikis volt, és védekezésül becsíptem az ujját a fejem, illetve vállam közé, miközben elvigyorodtam.
– Ne is törődj velük – szólt kedvesen az arcomat fürkészve. – Elengedsz? – kuncogott, mert az ujját még fogva tartottam.
Zavarba jötte, és az arcomra fagyott a mosoly.
– Megoldom – kaptam ki a zsepit a kezéből.
– Pedig, ha tudnád, mennyi jó dolgot lehet abban a játékban művelni – folytatta elábrándozva kotnyeles.
– Idióták... – morogtam.
Utálom, hogy ennyire ismer!
– Látom, van, ami nem változik – Sander mosolyogva hajolt az arcom elé. – Ezt a pofit szeretem.
Összepréseltem az ajkam, miközben elindultam a többiekhez.
– Mi a baj? – kérdezte értetlenül.
– Ha nem jártattad volna a lepcses szád, nem szállt volna még jobban rám – dühöngtem.
– Szóval így is, úgy is a védelmemre szorulsz – incselkedett Sander.
Majd felrobbantam a hűvös magabiztosságán, és azon az ártatlan pofán, mellyel azt sugallta, ő egy földre szállt angyal, nem tehet semmiről. Ilyenkor lett volna szükségem egy bokszzsákra, hogy jól levezessem a feszültségemet, mielőtt olyat tennék, amit magam is megbánhatok.
– Haragszol, hercegnőm? – kérdezte jobb szemöldökét megemelve.
– Ez most komoly? – nem lepleztem, mennyire ki vagyok bukva rá. Fújtattam, akár egy támadni készülő macska.
– Akkor is igazam van – jelentette ki határozottan.
– Kapd be! – mordultam rá.
– Az a te reszortod...
Vöröslő fejjel fordultam szembe vele. A pulzusom az egekbe szökött a vérnyomásommal egyetemben. Piszkosul irritált a viselkedése, nem beszélve a dumájáról. Összecsattantak a fogaim, csikorgattam őket mérgemben, mire Sander elégedetten húzta ki magát.
– Kis vadóc – rántott egyet a szemöldökén, a szeme huncutul csillogott, átkarolta a vállam.
– Te egy homofób szemétláda vagy – vágtam a képébe, miközben lesepertem magamról a karját, majd az ujjammal megböktem a mellkasát, a nyomatékosítás végett, illetve, hogy tartsa tőlem a két lépés távolságot.
– Nincs igazad, nem vagyok az. – Bosszantóan nyugodtan felelte, majd megeresztett felém egy félmosolyt. Bizonyára azt hitte, hogy ezzel levesz a lábamról, de nagyot tévedett.
– Csak azért mondod, mert azt se tudod mit jelent, csak pofázol feleslegesen.
– Úgy is minden kiderül – vonta meg a vállát hanyagul. – Hol lesz órátok? Essünk túl a részletek megbeszélésén.
Előre mutattam. Már csak pár méter választott el, hogy odaérjünk, hiszen a második ajtó körül gyülekeztünk. A barátnőim szokásukhoz híven, a padon ültek sorban másik két lánnyal együtt, akár a galambok. Viljar minket figyelt, így egyenesen hozzá léptem, egy puszit nyomtam az arca helyett a szájára, mert odafordította a fejét, miután jó eséllyel láthatta, hogy mire készülök. Elpirultam, még mindig többet váltott ki belőlem, mint szerettem volna, de legalább hitelesek voltunk. Megálltam előtte, és ő hátulról átkarolt, a hasamon összekulcsolva a kezét.
– Legalább akkor fogd vissza magad, mikor itt a herceged – kötekedett Ronja.
– A herceg nem az enyém. Egyébként Tirilhez jött – feleltem, majd kényelmesen hátra döntöttem a fejem Viljar vállára.
Sander egyre morcosabb képpel szemlélt minket. Elidőzött a tekintete az engem ölelő karon, lassan haladt felfelé, mígnem pillantásunk találkozott. Szomorúságot véltem felfedezni benne, vagy csak én akartam, hogy így legyen. Mintha elvesztett volna valami fontosat. Talán tudnám, mi bántja, ha emlékeznék minden részletre. Még mindig nyomasztott, hogy túl sok pillanat hiányzott a mi kis közös múltunkból. Elkaptam róla a tekintetem.
Tiril szájtátva bámult a felette álló srácra. Szegény csaj teljesen lefagyott. Látszott, hogy sose volt dolga még pasival. Ronja óvatosan barátnőnk álla alá nyúlt, lassan becsukta. Sander ekkor fordult feléjük, így szerencsére nem látta.
– Arra gondoltunk Ninával, annak örömére – fogvicsorgatva mondta ki ezt a szót –, hogy összejöttek – mutatott felénk –, tarthatnánk egy dupla randit. Tiril, eljönnél velem?
Tiril tátogva forgolódott, mire Ronja megragadta a copfját, hogy bólogatásra bírja a fejét. Viljarral mosolyogva összenéztünk, és őszintén reméltem, hogy ezzel nem okoztunk barátnőmnek egy kisebb infarktust.
Jobb lett volna beavatni, mikor amúgy is hallgatózott.
– De a szüleim – védekezett Tiril, Ronja felé fordulva, aki értetlenül pislogott.
– Majd azt mondjuk, hogy átjössz hozzánk, hogy tanuljunk – segítettem ki.
– Az jó – Tiril megint lefagyott. Hirtelen, mintha egy álomból ébredt volna, szegezte nekünk a kérdést, a fejét forgatva. – De mikor?
– Szombaton – felelte Sander hűvösen.
– Akkor vagy korán, vagy későn, de a menhelyre mennem kell.
– Hová...? – Tiril hangja elcsuklott.
– Mehetnénk állatkertbe, az tízkor nyit, és kora délután végzünk. Mit szóltok? – fordult felénk Sander.
– Az jó lesz – vágtuk rá Tirillel egyszerre. Habár nálam nem volt kérdés, hogy bármilyen állatokkal kapcsolatos program érdekes lehet.
– De ott madarak is vannak – suttogta a fülembe Viljar.
– Igen, az emlősök mellett pár tollas is helyet kapott – próbáltam viccelni, de a fiú sápadt, rémesen komoly arcát látva lelohadt a vidámságom. – Ketrecben vannak. Nem lesz gond.
– A ketrecben tartott madarak körül mindig több a kisebb madár, mert kiszórják az eleséget – magyarázta, miközben megremegett. A közelsége miatt tisztán éreztem. – A ketrec meg nyitható...
– Nem baj, akkor majd elkerüljük. Ne aggódj – nyugtatgattam a karját simogatva.
– Valami baj van? – érdeklődött Sander, de látszott rajta, hogy csak úgy csinált, mintha valóban érdekelné a dolog.
– Mond, hogy ezt nem mondtad el neki – Viljar még közelebb hajolt, hogy biztosan ne hallhassa más, hangja elvékonyodott.
Ártatlanul pislogtam felé. Viljar nyüszögött, mint egy bánatos kiskutya, közben a vállamra hajtotta a fejét. Sanderrel néztem farkasszemet. Megint a düh lángja csapott fel benne, mely élesen villant a mögöttem álló, rendkívül szenvedő osztálytársamra. Irritálta, bárhogyan ért hozzám, ami valahol tetszett, így somolyogni kezdtem.
– Tízkor a bejárat előtt – mondtam.
Sander bólintott, Tirilre vigyorgott azzal a bájgúnár mosolyával, amitől minden lány a karjaiba omolt volna, és ezzel barátnőnket elvesztettük. A fiú elégedetten távozott, míg nekem még Viljart is össze kellett kaparnom, mert a madarak gondolatától már bepánikolt, hiába nyugtattam, hogy arra a sorra be se tesszük a lábunkat.
Tiril kábultan Ronjára meredt. – Tényleg engem hívott el?
– Igen – Ronja összevont szemöldökkel méregette a barátnőnket. Hitetlen arckifejezését látva jól belecsípett a felkarjába, mire Tiril felnyávogott. – Most már elhiszed?
Tiril vékony hangú, artikulálatlan örömujjongásban tört ki.
Te jó ég! Ez totál belezúgott...
– Én a helyedben nem élném bele magam – aggodalmaskodott Viljar, miután elengedett engem. A lány elé guggolt, a térdére tette a kezét. – Ez egy barom, aki mindenkit csak kihasznál.
– Használjon – mutatott végig magán Tiril. – Ő bármit megtehet velem. – Földöntúli vigyor jelent meg az arcán.
– Ő csak trófeákat gyűjt – győzködte tovább Viljar komolyan. – Te ennél többet érdemelsz – kérdőn rám emelte a tekintetét.
Lefagytam, mert nem tudtam mit mondhatnék erre. Tudtam, hogy tetszik neki a srác, nem véletlenül ajánlottam őt, de kezdtem úgy érezni, ez mégsem volt annyira jó ötlet.
Ronja arcán hasonló csodálkozást láttam. Fejét ingatta. – Te hülye vagy, csajszi – jegyezte meg. Barátnőnk előtt mozgatta a kezét, aki nem reagált. – Föld hívja Tirilt! Föld hívja Tirilt, jelentkezz!
– Mit vegyek fel? – szólalt meg hirtelen, miközben megragadta a mellette ülő kezét. – És a smink?
Viljar inkább ott hagyta, mert láthatta, hogy esély sincs arra, hogy meggyőzze az igazáról.
– Egy állatkertbe? – kötözködött Ronja. – Azt a csini tigrismintás ruhát kéne felvenned, magas sarkúval.
Tiril szeme felcsillant.
Ronja tenyere a saját homlokán csattant, a plafont bámulta könyörgőn. – Hozzátok vissza a barátnőmet! – sipította.
Rossz előérzet kerített hatalmába, mert tudtam, Sander részéről mire megy ki a játék. Egy hiéna karmaiba sodortam az egyik legjobb barátnőmet, és bármennyire örültem volna, ha kialakul közöttük valami, az korábbi évődésünk alapján erre csekély esélyt láttam.