A következő két hétben úgy éreztem, hogy semmi rossz nem történhet. Én és a DS többi tagja kijátszottuk Umbridge-et, s megtettük azt, amitől a miniszter legjobban félt. Mikor a sötét varázslatok kivédése órákon az osztály Wilbert Fushel könyve fölé görnyedt, én addig olvasás helyett a DS edzésekről őrzött kellemes emlékeken merengtem.
A DS közös gyakorlásaihoz továbbra sem sikerült állandó időpontot találnunk, mivel a három kviddicscsapat, melyekhez alkalmazkodniuk kellett, a gyakori rossz idő miatt változó napokon edzett.
Hermione arra is kidolgozott egy agyafúrt módszert, hogy gyorsan értesíteni tudjuk a tagokat, ha a gyakorlás tervezett időpontja megváltozik. Feltűnő lett volna ugyanis, ha a különböző házakhoz tartozó DS-tagok túl gyakran átmennek egymás asztalához a nagyteremben. Hermione a negyedik közös gyakorlás végén minden résztvevőnek adott egy hamis galleont.
—Látjátok a számokat az érme széle mentén?- Hermione felmutatta az egyik álaranyat. —Az igazi galleonokon ez annak a koboldnak az azonosító száma, aki a pénzt öntötte. A mi aranyainkon viszont a számok mindig a következő találkozásunk napját és óráját jelzi majd. Az érme felforrósodik, mikor megváltoznak rajta a számok, úgyhogy akkor is észreveszitek majd, ha a pénz a zsebetekben van. Mikor Harry és Rosa kitalál egy új időpontot, átírják a számot a saját érméjükön, és mivel Próteusz-bűbájjal kezeltem az összes aranyat, a többi utánozni fogja a változást.
Szavait furcsa csend fogadta. Hermione végignézett a felé forduló arcokon.
—Nekem jó ötletnek tűnt- szólt elbizonytalanodva. —Gondoltam, ha Umbridge kipakoltatja a zsebünket, akkor se bukunk le, hiszen lehet az embernél egy galleon, nem? De ha... ha nem akarjátok használni őket...
—Te el tudod végezni a Próteusz-bűbájt?- kérdezte Terry Boot.
—Igen- felelte Hermione.
—De hát... az RAVASZ-szintű varázslat- pislogott a fiú.
—Ó... igen?- szerénykedett Hermione. —Igen... tényleg.
Terry csodálattal nézett Hermionéra.
—Miért nem vagy te hollóhátas, ha ilyen agyad van?
—Hát, négy éve a Teszlek Süveg is fontolgatta, hogy a Hollóhátba oszt be- válaszolt felderülve Hermione. —De aztán mégis a Griffendél mellett döntött. Szóval akkor használjuk a galleonokat?
A többiek bólogattak, és mindenki odalepett a kosárhoz, hogy vegyen magának egy érmét.
—Tudod, mire emlékeztetnek ezek engem?- kérdezte Harry, Hermionéra nézve.
—Nem. Mire?
—A halálfalók Sötét Jegyére. Ha Voldemort megérinti az egyiket, mindegyikük jegye égni kezd. Abból tudják, hogy a főnökük hívja őket.
—Hát igen- válaszolt csendesen Hermione. —Onnan van az ötlet... De fontos különbség, hogy én fémbe karoltam a számokat, nem pedig emberek bőrébe.
—Aha... ez szimpatikusabb megoldás- vigyorodott el Harry, és zsebébe süllyesztette az álaranyat. —Csak nehogy véletlenül elköltsem.
—Én nem fogom- szólt savanyú képpel Ron. —Nincs igazi galleonom, amivel összetéveszthetném.
Az idény első kviddicsmérkőzése, a Griffendél-Mardekár-találkozó közeledtével fel kellett függeszteni a DS közös gyakorlásait, mert Angelina ragaszkodott hozzá, hogy a csapt szinte naponta eddzen. A mérkőzés iránti érdeklődést jócskán fokozta a tény, hogy a kviddicskupát már rég nem nyerte el senki.
~~~
Az október szélviharokkal és heves esőkkel búcsúzott, az érkező november pedig meghozta a reggeli fagyokat, s jeges szélrohamai alaposan próbára tették a kviddicsezők csupasz kezét és arcát. Az ég és a nagyterem mennyezete fényesszürkére változott, a Roxfort körüli hegyek hósipkát öltöttek, s a kastélyban olyan hideg lett, hogy sok diák az órák között sárkánybőr védőkesztyűjében közlekedett a folyosón.
A mérkőzés napja derűs, hideg idővel köszöntött ránk. A nagyteremben a szokásosnál pezsgőbb hangulat fogadott minket. Ahogy elhaladtunk a Mardekár asztala mellett, ott egyszerre megélénkült a zsivaj. A szemem sarkából odapillantva észrevettem, hogy a mardekárosok az elmaradhatatlan zöld-ezüst sálon és süvegen kívül egy-egy korona alakú ezüstjelvényt is viselnek. Valami okból többen közülük vigyorogva integettek Ronnak, s ezen a többiek jót derültek.
A piros-aranyban feszítő griffendélesek ujjongva üdvözöltek minket, de Ron még mindig szörnyen festet. A lelkes fogadtatástól mintha maradék önbizalma is szertefoszlott volna; olyan arccal huppant le az asztalhoz, mintha élete utolsó reggelijét készülne elfogyasztani.
—Nem vagyok normális, hogy belementem ebbe- suttogta rekedten. —Nem vagyok normális.
—Az nem normális, hogy ilyeneket beszélsz- pirított rá Harry és Ron elé tolta a gabonapelyhes tálat. —Az viszont normális, hogy izgulsz. Nagyon jó leszel a pályán, meglátod.
—Dehogy leszek- morogta Ron. —Béna vagyok. Akkor se tudnék rendesen játszani, ha az életem függne tőle. Hogy lehettem ilyen idióta?!
—Ron, ne mond ilyeneket. Egyáltalán nem vagy béna!- próbáltam elhessegetni a rossz gondolatait.
—Szedd már össze magad!- mérgelődött Harry.—Gondolj a múltkori védésedre, amikor gólt rúgtál. Arra még az ikrek is azt mondták, hogy profi volt.
Ron megkínzott arccal nézett rá.
—Az is bénázás volt- suttogta megsemmisülten.—Lecsúsztam a seprűről, és véletlen bele rúgtam a kvaffba, amikor vissza akartan mászni.
Harrynek többé-kevésbé sikerült eltitkolnia meghökkenését, és sietve válaszolt:
—Még néhány ilyen véletlen, és a miénk a meccs.
Ekkor megérkezett az asztalhoz Hermione és Ginny. Mindketten piros-arany sálat, kesztyűt és kokárdát viseltek.
—Hogy vagy?- kérdezte a bátyjától, aki úgy meredt a gabonapelyhes tálka alján maradt kevéske tejre, mintha bele akarná fojtani magát.
—Eléggé izgul- vázolta a helyzetet Harry.
—Az biztató jel- szólt vidáman Hermione. —Vizsgán is jobban teljesít az ember, ha előtte izgul egy kicsit.
—Sziasztok!- köszönt ránk egy réveteg hang.
Hátranéztünk: Luna Lovegood sétált át hozzánk a Hollóhát asztalától. Jó páran megbámulták a lányt, sőt sokan nevettek rajta - ami nem is volt csoda, Luna ugyanis egy életnagyságú oroszlánfejet mintázó díszsüveget viselt.
—A Griffendélnek szurkolok- jelentette ki bizarr fejdíszére bökve. —Megmutatom mit tud...
Pálcájával rákoppintott az oroszlánfejre, mire az kitátotta a száját, rémisztően életszerű bömbölést hallatott.
—Ez nagyszerű, Luna- mosolyogtam a lányra.
—Ugye, milyen jó?- mosolygott ő is. —Akartam egy félig felfalt Mardekár-kígyót is a szájába, de azt már nem volt időm megcsinálni... Hát akkor... sok sikert, Ronald!
Azzal ellibegett. Ezután Angelina, Katie és Alicia siettek hozzánk.
—Ha végeztetek- szólt a csapatkapitány —, azonnal gyertek le a pályára. Átöltözünk, és felmérjük a körülményeket.
—Mindjárt megyünk- bólintott Harry. —Csak Ronnak még ennie kéne valamit.
Mivel azonban Ron a következő tíz percben se mutatott hajlandóságot az evésre, így elindultak.
—Kéz- és lábtörést, Ron!- mondta Hermione, azzal lábujjhegyre állt, és egy puszit nyomott a fiú arcára. —Neked is, Harry...
—Sok sikert- mondtam, majd átöleltem Harryt, Ronnak pedig összeborzoltam a haját.
~~~
A griffendéles játékosok egyes oszlopban, vállukon a seprűjükkel kivonultak a fényben fürdő pályára. Robajló hangorkán fogadta őket.
A mardekáros játékosok már a pályán álltak. Az ő talárjukon is ott csillogott a korona alakú ezüstjelvény. Új csapatkapitányuk, Montague, állt a csapat legelején. Mögötte két, szintén tagbaszakadt figura ácsorgott bambán hunyorogva, ütővel a kezében:
Crack és Monstro. Malfoy a csapatkapitány mellett állt - tejfölszőke haja csillogott a napfényben. Mikor tekintete találkozott Harryével, elvigyorodott, és megtapogatta jelvényét.
—Kapitányok, fogjatok kezet!- rendelkezett a játékvezető, Madam Hooch.
Angelina Montague elé lépett. A mardekáros kapitány teljes erőből megszorítja a lány ujjait, de Angelina meg se nyikkant.
—Csapatok, seprűre!
Madam Hooch megfújta a sípját, majd kiengedte ládájukból a labdákat. Ezzel egyidejűleg a tizennégy játékos elrugaszkodott a földtől. Ron elrepült a karikák felé, Harry pedig a magasba tartott. Kitért egy nagy gurkó elől, aztán nagy ívű körbe kezdett, tekintetével a cikesz aranyló foltja után kutatva. A stadion túlsó végében Malfoy ugyanezt tette.
—Johnson mutatkozik be...- hallatszott a közvetítés —, megszerezte a kvaffot. Csodás hajtó ez a lány, évek óta mondom neki, mégse akar járni velem...
—Jordan!- csattant fel McGalagony.
—Csak érdekességnek szántam, tanárnő... Johnson kicselezi Warringtont, elhalad Montauge mellett is, és... juj, hátha találja Crack gurkója... Montauge elkapja a kvaffot, gyorsan ellentámadást indít... szép gurkóütést látunk George Weasley-től, sikerült fejbe találnia Montauge-t. Megint gazdátlan a kvaff, nem, már Katie Bellnél van. A griffendéles hajtólány a háta mögött lepasszolja Alicia Spinnnetnrk, Spinnet továbbviszi...
Lee Jordan kommentárja zengve visszhangzott a stadionban.
—... kijátssza Warringtont, kitér egy gurkó elől - hű, de szűk volt, Alicia! Ez tetszik a közönségnek! Hallgassuk csak meg, mit énekelnek!
Lee szünetett tartott, hogy meghallgassa a dalt, ami most tisztán és érthetően zengett fel a mardekárosok zöld-ezüst tengeréből:
Weasley-t nézni szinte fáj!
Lyukas kéz és málé száj!
Béna, mint egy vak sirály
a gólkapó király!
Weasley a mi emberünk!
Velünk van, nem ellenünk!
Ha itt van, csak nyerhetünk!
Ő a gólkirály!
—Alicia visszapasszolja a kvaffot Angelinának!- harsogta Lee Jordan, s Harry, akiben fortyogott a düh a gonosz gúnydal hallatán, tudta, hogy Lee igyekszik elnyomni mágikusan felerősített hangjával az éneket. —Gyerünk, Angelina... úgy látom, már csak az őrző áll az útjában! És lő! És... úúúú...
Bletchley, a mardekárosok őrzője kivédte a lövést. Előredobta a labdát Warringtonnak, aki elszlalomozott vele Alicia és Katie mellett. Ahogy közeledett Ron felé, odalent egyre hangosabban harsogta a mardekáros tábor:
Ő a gólkirály!
Ő a gólkirály!
Béna, mint egy vak sirály
a gólkapó király!
—Hogy lehetnek ilyen szemetek?- kérdeztem, miközben Ront kezdtem figyelni.
Ron magányosan lebegett a pálya távoli végében a karikák előtt, farkasszemet nézve a felé száguldó, nagydarab Warringtonnal.
—... még mindig Warringtonnál a kvaff, lassan eléri a büntetőzónát, a gurkók nem fenyegetik, csak az őrző állíthatja meg...
A mardekárosok ordítva zengték:
Weasley-t nézni szinte fáj!
Lyukas kéz és málé száj!
—... első komoly megmérettetése előtt áll a Griffendél őrzője, Ron Weasley, Fred és George terelők öccse, aki ígéretes új tehetségként került a csapatba. Hajrá, Ron!
Az örömujjongás azonban végül a mardekárosok soraiból hangzott fel: Ron széttárt karokkal vetődött, és a kvaff a két keze között átsuhanva berepült a középső karikába.
—Gólt szerzett a Mardekár!- kiáltotta Lee a közönség ujjongása, illetve pfujolása közepette.—Tíz-null a Mardekár javára. Hát, ez nem jött össze, Ron.
Odalent ismét felharsant a gúnydal:
Weasley a mi emberünk!
Velünk van, nem ellenünk!
—... és megint a Griffendélnél a kvaff, Katie Bell száguld vele előre!- harsogta elszántan Lee, de már alig-alig tudta túlkiabálnia a mardekárosok mennydörgő kórusát:
Ha itt van, csak nyerhetünk!
Ő a gólkirály!
—Mi van veled?!- kiabált rá Harryre Angelina, mikor Katie nyomában elszáguldott mellette. —Csináld dolgod!
Harry mintha kábulatból tért volna magához; ugyanis már több mint egy perce egy helyben lebeg, és ahelyett, hogy a cikesz után kutatna, megbabonázva nézi a pályán zajló eseményeket. Gyorsan lebukott, és folytatta a körözést. A cikesznek nyoma se volt; Malfoy is cél nélkül rótta a köröket. Ellenkező irányban repültek Harryvel, s mikor elhaladtak egymás mellett, Malfoy énekelni kezdett:
Weasley a mi emberünk!
—... és megint Warringtont látjuk a kvaffal!- bömbölte torkaszakadtából Lee. —Lepasszolja Pucey-nak, Pucey elhúz Spinnet mellett! Gyerünk, Angelina, szerelni tudod!... Mégse tudod... de érkezik egy gurkó Fred Weasley-től, nem, George Weasley-től... mindegy, szóval valamelyik Weasley-től, és Warrington elejti a kvaffot. Katie Bell... hopp, ő is elejti, most Montague-nál van a kvaff, a Mardekár csaptkapitánya szerezte meg, és már repül is vele... Gyerünk, Griffendél, állítsátok meg!
Harry nagy ívben visszakanyarodott a Mardekár karikái mögött
—... Pucey megint kicselezi Aliciát, és továbbrepül a karikák felé. Védj, Ron!
A Griffendél szurkolói bosszúsan felhördültek, a mardekárosok pedig ismét éljeneztek és tapsoltak.
Ron ezután még két gólt beengedett. Harry ekkor ránézésre már riadtabban kutatott a cikesz után.
—... a griffendéles Katie Bell elhúz Pucey mellett, kicselezi Montague-t, szép csavar volt, Katie! Passzol Johnsonnak, Angelina Johnson átveszi a kvaffot, túlhut Warringtonon, közeledik a karikákhoz, gyerünk, Angelina!... És gólt szerez a Griffendél! Negyven-tízre módosul az állás! Negyven tíz a Mardekár javára, Pucey-nál a kvaff...
A szurkolótábor ujjongott, s köztük ott bömbölt Luna oroszlánfej sapkája.
—... Pucey továbbít Warringtonnak, Warrington Montague-nak, Montague vissza Pucey-nál - Johnson elfogja a passzt, megszerzi a kvaffot, átadja Bellnek. Ebből lehet valami! Már nem, Bellt eltalálja a mardekáros Monstro gurkója, és a kvaff megint Pucey-hoz kerül...
Weasley a mi emberünk!
Velünk van, nem ellenünk!
Ha itt van, csak nyerhetünk!
És ekkor Harry bukórepülésbe kezdett, mintha meglátta volna a cikeszt. Két másodperc múlva megjelent balján a seprűjére dőlő Malfoy.
A cikesz körberepülte az egyik gólpóznát, aztán eliramodott a túloldali lelátok felé. Ez az irány kedvezett Malfoynak, aki így be tudott előzni. Harry éles kanyart írt le, máris fej fej mellett suhantak Malfoyjal...
Földközelbe érve Harry bal kezével elengedte a seprűt, és a cikesz után nyúlt... tőle jobbra Malfoy szintén kinyújtotta a kezét...
Két vad és viharos másodperc múlva a versenyfutás véget ért:
Harry ujjai összezáródtak a csapkodó szárnyú kis labda körül - Malfoy már csak az ő kézfejébe mélyesztette a körmét -, aztán Harry felhúzta a seprűjét, és a szurkolótábor - a mardekárosok kivételével - ujjongani kezdet...
Bamm!
Az egyik gurkó Harry háta közepének ütközött, és ő orral előre lebukfencezett a seprűjéről. Szerencsére csak két méter magasan repült. Angelina felsegítette, majd valamit mondott neki. Ezután viszont Malfoy megindult Harry felé. Nem éreztem jót ezzel kapcsolatban, így megindultam lefelé a pályára. Hermione és Kate követtek.
Amikor leértünk láttam, ahogy Draco most sötéten vigyorgott, pedig sápadt volt a dühtől.
—Örülsz, hogy megmentetted Weasley barátodat?- sziszegte. —Sose láttam még ilyen rossz őrzőt... Tudom én, hogy lyukas a keze... Tényleg, Potter, tetszett a dalom?
Harry nem válaszolt. Hátat fordított Malfoynak, és fogadta csapattársait, akik egymás után landoltak a közelben, és kurjongatva bokszolták a levegőt. Mind ott voltak, kivéve Ront, aki a karikáknál száll le a földre, és magányosan elkullogott az öltöző felé.
—Írtunk volna még egy pár strófát- kiáltotta oda Malfoy, mikor Katie és Alicia Harry nyakába borultak. —Csak nem találtunk rímet a „ronda kövér"-re. Merthogy az anyjáról is akartunk énekelni...
—Savanyú neki a szőlő- mondta Angelina, undorodó pillantást vetve Malfoyra.
—És az se fért bele, hogy „vén balek", azért maradt ki az apja is...
Fred és George miközben gratuláltak Harrynek, egyszerre mindketten elkomorodtak, és Malfoy felé fordultak.
—Ne törődj vele!- szólt közbe gyorsan Angelina, és megfogta Fred karját. —Hagyd, hadd óbégasson. Nem tud veszteni a nagyszájú kis...
—... de te imádod Weasley-éket, mi, Potter?- folytatta vicsorogva Malfoy. —Náluk szoktál nyaralni, mint hallom. Nem is értem, hogy bírod azt a szagot. Persze akit muglik nevelnek fel, annak Weasley-putri bűze meg se kottyan...
Láttam, ahogy Harry elkapta George-ot. Közben Angelina, Alicia és Katie már csak együttes erővel tudták megakadályozni, hogy Fred rávesse magát Malfoyra, aki harsogva kacagott rajtuk. Ekkor a mardekáros fiú elé álltam.
—Jól van, Draco, elég lesz. Hagyd békén őket, fogadd el, hogy ők nyertek és...
—Te nekem nem mondod meg, hogy mit csináljak- szólt közbe. —Melyiket véded ennyire? Potter vagy Weasley, Rosa? Melyik visz ágyba legközelebb? Nem lesz nehéz dolguk, ezt már csak tudom!
Ekkor már csak annyit éreztem, hogy két alak suhan el mellettem, és ugrik rá Dracora. Kate gyorsan arrébb húzott, de még pont láttam, hogy Harry teljes erőből gyomorszájon vágta Malfoyt...
—HARRY! GEORGE! NEEE!
Hallatszott mindenfelől. Malfoy jajgatott, George szitkozódott, megszólat a sípszó és a tömeg is üvöltözésbe kezdett.
—Obstructo!- hallottuk valahonnan, és az ártás ereje hanyatt lökte őket.
—Meg vagytok őrülve?!- harsogta Madam Hooch, miközben Harry feltápászkodott.
Úgy tűnt Madam Hooch szórta a hátráltatóártást: egyik kezében a sípját, másikban a varázspálcáját tartotta. Malfoy nyöszörögve, véres orral feküdt a földön. George-nak feldagadg a szája, Fredet pedig még mindig erővel tartotta vissza a három hajtólány. Crak a háttérben heherészett.
—Miféle minősíthetetlen viselkedés ez?! Mind a ketten felmentek a kastélyba, és jelentkeztek a házvezető tanárotoknál! Indulás!
Mindenki megindult lefelé a pályáról. Kate és Hermione valamit nagyon magyaráztak nekem, mikor a Griffendél-torony felé tartottunk, de egyszerűen nem tudtak rájuk figyelni. Csak Draco szavaira tudtam gondolni. Fájt. Fájt, amiket mondott, azok után, amit tett.
—Hé, figyelsz te ránk?- kérdezte Hermione.
—Bocsi, de másra figyeltem...
—Ugye nem azon gondolkodsz, amiket Malfoy mondott?- állított meg Kate. —Ne érdekeljen, amit mondott. Nem igazak! Te nem olyan vagy, aki valakivel hamar ágyba megy... Csak felakarta idegesíteni a fiúkat!
Egyből megöleltem Kate-t, majd folytattuk az utunkat....