Az erkély korlátjának támaszkodva fürkésztem a fekete nagy kaput, amit fegyveres őrök védtek. Jobbra és balra sétáltak, néha egy - két szót váltottak egymással. Összehúztam a szemem, amikor az alkohol égette a nyelőcsőmet. A kristálypohár alján található jégkockák összekoccantak, miközben sóhajtva megráztam a fejem. Nem tudom, hogy jutottunk el idáig. Valamivel felbosszantottuk az olasz maffiát, ezért céltáblának használ minket az embereivel. A dolog egyszerű. Van nálam csúszott el valami, vagy Marco biznisze vallott kudarcot, ami nekik nagyon nem tetszik. A kokainok mindig a megfelő időben és mennyiségben értek célba, ezért úgy gondoltam, hogy nem velem van a bajuk.
Összehúzott szemekkel fürkésztem Marcot, aki zsebre helyezett kezekkel sétált be a kapun. A mozdulatai határozottak és fenyegetőek voltak. Tippelnem sem kellett, hogy hol járt, hiszen az arcára volt írva, hogy mit gondolt, illetve érzett. Miután lehúztam az alkohol maradék tartalmát, a nyakamnál kigomboltam az ingemet és lesétáltam a medencéhez. Marco az egyik napozóágy szélén ült, ezért leültem mellé, bár a kapcsolatunk évek óta sem lett egyszerűbb. - Ariananal voltál? - suttogtam a tetovált kézfejemet fürkészve. Fél szemmel láttam, hogy Marco csak gúnyos vigyorra húzza az ajkát. Marco az ellentétem volt. A nők mindig is odáig voltak érte, kilenc évvel ezelőtt Ariana nem véletlenül szeretett bele. A kapcsolatuk tökéletes volt, valóban szerették egymást. Jobban mondanám "kamasz" szerelemnek, mint komoly elköteleződésének, de a kapcsolatuk széttört, amikor Arianat megerőszakolták. Minden azon az éjszakán történt. Ariana mindenkit ellökött magától. És miközben Marco próbálta feldolgozni, hogy szerelme elhagyta, addig barátkozott a gondolattal, hogy a testvérét börtönbe csukták. Elismerem, hogy Maronak sem volt egyszerű. Két tűz közé került, végül senkinek nem segített. Lelépett és évekig nem hallottam felőle. Nem hibáztatom őt, de amikor úgy döntött, hogy engem a börtönben hagy megrohadni, megszűnt számomra létezni.
- Csiripelték a madarak? - nevette el magát halkan, mire felvontam a szemöldökömet.
- Ismerlek!Ez bőven elég ahhoz, hogy tudjam - sütöttem le a szemem, mire megköszörülöm a torkomat.- Szeretem - pillantottam rá, mire felvont szemöldökkel az arcomat fürkészte. - Hetek óta azért küzdök, hogy esélyt adjon nekem! Nem fogom engedni, hogy mindent tönkre tegyél - befejezni sem tudtam, hiszen Marco a fogait csikorgatva mutatta ki nem tetszését a hallottakról.
- Te ráerőszakoltad azt, hogy szeressen téged? - a kérdése pofátlan és szánalmas volt, ezért a kezemet összekulcsolva elnevettem magam.
- Látod? Nagyapánk nem véletlenül bízta rám a kokain ültetvényeket - pillantottam a fekete kapu felé, mert feltűnően szapora mozgásokat figyeltem meg. Marco látta, hogy valami nem tetszik nekem, ezért kicsit kihúzta magát, majd előre pillantott. - Mit csinál az az őr? - lassan felálltam, majd összehúzott szemekkel néztem, hogy az egyik biztonságiőr jobbra majd balra pillant, majd hevesen artikulálva beszélni kezd a fejére helyezett fülhallgatóba.
- Csak nekem gyanús? - suttogta Marco, mire csípőre helyezett kezekkel megráztam a fejem, de ekkor megtörtént a baj. Szinte lassított felvételben láttam, hogy az egyik emberek megragadja a combjára rögzített fegyvert, majd golyót küld a társaiba. Egy pillanat alatt eluralkodott a pokol, ezért Marco a vállamnál fogva lehúzott a földre. - Azt nem tudtam, hogy az egyik embered hátba szúr téged! - kezébe vette a fegyvert, majd felhúzta a ravaszt, de ekkor olyan dolog történt, amire nem számítottunk. Amikor Marco felállt, egy fekete maszkot viselő férfi, fegyvert tartott a fejéhez. Marco mozdulni sem mert, közben a hátam mögé pillantott, innen tudtam, hogy mögöttem is áll valaki. - Hat Aaron... - kezéből leejtette a fegyvert, majd egyenesen a medencébe rúgta. Hevesen dobogó szívvel pillantottam a testvéremre, aki lassan feltette a kezét, jelezve, hogy mindenki maradjon a helyén. - Ez nem a mi napunk, igaz? - suttogta az éjszakában, miközben összehúzott szemekkel néztem, hogy a mögötte álló férfi, hátra húzza a maszkot és megmutatja nekünk az arcát. Nem ismertem. Nem volt ismerős, nevét sem tudtam. Azt tudtam, hogy az egyik emberemet felhasználva jutottak be a házamba.
- Figyelj! - suttogtam, miközben a mögöttem álló ember hátra feszítette a két kezem. - Nem tűröm a férgeket az otthonomban - be sem tudtam fejezni, mert hirtelen erővel úgy bemostak nekem, hogy a fejem hátra hanyatlott, a szemem alatt a bőr pedig azonnal felrepedt. Csillagokat látva próbáltam észhez térni, miközben émelyegtem és kifejezetten szédültem. Még mindig nem hittem el, hogy mi történik. Fegyveres őrök sétáltak be a kapun és a halott biztonsági őrök felé pillantottak. Átléptek rajtuk, majd alaposan felmérték a terepet. - Mit akartok? - suttogtam összehúzott szemekkel. - Kokain? Gyémánt? - suttogtam, majd vért köptem a padlóra. A kellemetlen íz elöntötte a nyelőcsövemet, amitől borzongás futott végig a gerincemen. - Esetleg pénz? Az is van bőven! - pillantottam Marcora, aki izzadva a fejét rázta, jelezve, hogy most hagyjam abba.
- Siete entrambi degi sciocchi! - röhögte el magát a férfi, miközben beleütött az oldalamba. Az éles fájdalom miatt összerogytam, majd a levegőt szaporán kapkodva a testvérem felé pillantottam.
- Nem értek olaszul!
- Igazából azt mondta, hogy hülye vagy - nevette el magát Marco, mire a fejemet oldalra biccentve felsóhajtottam.
- Van nálad valami, ami mindennél értékesebb - pillantottam rám az egyik. Akcentussal beszélt, de tökéletesen értettem, hogy mit akar. Ahhoz képest, hogy nyakig benne voltunk a szarban, megnyugodtam hogy Ariana otthon van biztonságban. Az életben ritkán fordul elő, hogy kicsúszik a lábam alól a talaj, hogy nem vagyok ura önmagamnak...ez a pillanat ezekhez a ritka esetekhez tartozott. Úgy éreztem, hogy minden összedől körülöttem, hogy bármelyik percben megölhetnek. Az olasz maffiózók nem kispályások, mindig megkapják amit akarnak. Nem a gyémánt kell nekik, a kokainra sem volt szükségük. A fejemet ráztam, majd felvont szemöldökkel pillantottam a házam felé. Most kellett cselednek, okosnak kellett lennem. Arcukra volt írva, hogy miért jöttek. Az egyik olasz az arcomat nézve elnevette magát. - Valaki végre érti, hogy miért is jöttünk! - a kezét széttárja, mire végignéztem rajta.
- Szarul beszéled a nyelvünket! - ekkor egy váratlan mozdulattal a hátam mögött álló embere, fekete kést szorított a nyakamhoz. A testem megfeszült, a verejték végigfolyt a halántékomon. Ezek nem vicceltek, hiszen a kést egyenesen a bőrömbe nyomták. Marco volt az, aki szabadulni akart, hogy segítsen nekem, de az életünkben eljött az a pillanat, amikor nem tehetjük azt, amit akarunk. Éreztem, hogy a vér végig folyik a nyakamon, a kellemetlen vágás pokolian fájt, de Díza vér folyt az ereimben. Minket nem törhetnek meg. - Ha most megölsz, akkor nem tudlak elvinni ahhoz, amit nagyon akarsz - motyogtam, miközben próbáltam összekaparni a maradék erőmet. Marco mögött álló férfi, feltette a kezét, a kés pedig megállt a nyakam felületén. - Megmutatom, hogy hol van - pillantottam fél szemmel a testvéremre, aki a szemöldökét ráncolva a fejét rázta.
- Mi a szarról beszélsz?! - motyogta, miközben szabadulni próbált. Az életben tényleg vannak pillanatok, amikor élsz, vagy meghalsz. A levegőért árat kell fizetni. Nem keveset. Logikusan nézve...talán itt teszek pontot a végére.
Amikor elengedték a kezem, megigazítottam az ingemet, majd a lakásom felé pillantottam.
- Vezess minket, Díjaz!- vállamnál fogva előre löktek, ezért sóhajta sétáltam a bejárati ajtó felé. Az ajtót a házvezetőnő nyitotta ki, aki amint megpillantott minket, a keze lecsúszott a kilincsről, és fehér arccal hátra sétált pár lépést.
- Semmi baj - suttogtam, miközben fegyvert fogtak a hátamra és úgy löktek előre. A házat azóta bekerítették az olasz maffia emberei, az én embereim pedig meghaltak. Veszteség. Kudarc. Nem győztem ezen az éjszakán. Élet. Mindent el fogok követni annak érdekében, hogy ma éjszaka életben maradjunk. Még akkor is, ha ez hatalmas áldozattal jár. Nagyapám mindig azt mondta, hogy aki a kudarc mellett életben akar maradni, az valóban egy erős férfi. Nem tagadom, hogy fáradt voltam, izzadt a homlokom, az ingemen pedig foltban terült szét a vérem. Élni akartam. És ma éjszaka ez lesz a tét. Az életben maradás. Miközben lassan a lépcső mellett található ajtó előtt megálltunk, felvont szemöldökkel pillantottam Marcora, aki a fejét rázta.
- Mi van ott bent? - kérdezte, mire felvont szemöldökkel elnevettem magam. Ebben a pillanatban csak Ariana és a csókja íze jutott az eszembe. Az illata és a mosolya, amivel nap mint nap megajándékozott. Vég. Létezik, hogy az ember élete utolsó perceiben arra gondol, akit valóban szeret? Remény. Miért reménykedtem, miközben minden annyira nyilvánvaló volt?
- Az ajtó mögött van, amit akartok! - és ekkor egy hirtelen mozdulattal rátettem a kezem a kilincsre.
- Nyisd ki az ajtót! - parancsolta az olasz, mire a fejemet csóváltam. Marco szemébe néztem, akinek a mosolya lefagyott az arcáról. Van játék, és játékos. Van aki a játékot vezeti, és van vesztes is.
- Azt mondtam, hogy itt van, amit akartok - suttogtam. - Azt viszont nem mondtam, hogy mi történik, ha kinyitom az ajtót - emlékeztem vissza valamelyik éjszakára, amikor bombát rögzítettem az ajtó másik felébe. - Kinyithatom az ajtót és mind felrobbanhatunk ebben a házban. Édesanyák maradnak férfi nélkül. Gyerekek maradnak apa nélkül - pillantottam hátra a vállam felett. - Vagy szépen elfelejtjük ezt az estét és mindenki hazamegy - húztam össze a szemem, miközben egy dolog jutott az eszembe.
Ma este én vezetem a játékot.
És kurvára érintetlenek maradnak azok a drága antik festmények...és minden azokért a kurva festményekért...