A következő két hétben Hermione nem hozta újra szóba ötletét, hogy én és Harry sötét varázslatok kivédése órákat tartsunk nekik. Harrynek közben végre-valahára lejárt a büntetőmunkája. Dracoval való kapcsolatom csodás volt. Ron részt vett a kviddicsedzéseken, és az utolsó kettőn már egyszer se kiabáltak vele, mert nem rontott. Aztán egy csúnya, szeles, szeptember végi estén, mikor mind a négyen a könyvtárban ültünk, és bájital-hozzávalók leírását tanulmányoztuk Piton órájára, újra szóba került a téma.
—Harry, Rosa...- szólalt meg váratlanul Hermione —, gondolkodtatok a dolgon? A sötét varázslatok kivédésén?
—Persze...- morogta Harry —, az a banya tesz róla, hogy minden óráját megemlegessük.
—Nem, én arra a dologra gondolok, amit Ronnal mondtunk...
Ron riadt-fenyegető pillantást vetett Hermionéra. A lány csak legyintett.
—Jó, amit én mondtam... hogy taníthatnátok bennünket.
—Igen...- szólaltunk meg egyszerre Harryvel. —Gondolkodtunk rajta.
—És?
—Ugye, megértettétek, ami akkor mondtam? Hogy nagyrészt szerencsén múltak ezek a dolgok?
—Persze- hagyta rá szelíden Hermione—, de akkor sincs értelme tagadni, hogy jók vagytok a sötét varázslatok kivédésében. Tavaly Harry, te védekezni tudtál az Imperius-átok ellen és kis híján nyertél. Rosa, te pedig le is győzted. Harry képes vagy a Patrónus idézésre. Képesek vagytok egy csomó olyan dologra, amire a felnőtt varázslók közül se mindenki. Szóval, mi a válaszotok? Tanítotok minket?
—Csak titeket, igaz?- kérdeztem.
—Hát... Légy szíves, ne kezdj megint tombolni... de szerintem mindenkit tanítanotok kéne, akit érdekel a dolog.
—Nem hiszem, hogy rajtatok kívül bárki is kíváncsi lenne rám. Ha nem tudnád, dilis vagyok- szólalt fel Harry.
—El se hinnéd, hány embert érdekelnek a tapasztalataitok- mondta komolyan Hermione.—Figyeljetek...- Odahajolt hozzánk. Ron szintén közelebb húzódott, hogy hallja a folytatást. —Október első hétvégéjén lemehetünk Roxmortsba. Mit szólnátok, ha a faluban összeülnénk az érdeklődőkkel, és megbeszélnénk a részleteket?
—Miért nem lehet az iskolában összeülni?- kérdezte Ron.
—Azért- felelte Hermione —, mert Umbridge nem lelkesedne, ha megtudná, mire készülünk.
~~~
A roxmortsi kirándulás napja derült, de szeles idővel köszöntött ránk. Reggeli után sorba álltunk Frics előtt, aki ellenőrizte, hogy rajta van-e nevünk azoknak a diákoknak a listáján, akiknek valamelyik szülőjük vagy gondviselőjük írásban engedélyezte Roxmorts meglátogatását. Kate után én adtam oda Fricsnek a lapot, majd arrébb álltunk. Két napja Kate-nak is elmondtam ezt a tanáros dolgot, és nagyon jónak gondolta.
—És egyből oda megyünk?- kérdezte Kate, amíg Harryékre vártunk.
—Igen- válaszoltam, és ekkor valaki hátulról megfogta a derekam.
Ijedten néztem hátra, de amikor Draco arcát láttam megnyugodtam.
—Megijesztettél- fordultam meg.
—Bocsika, hercegnő- mondta, majd a kezét az arcomra tette, és úgy húzott egy csókba. —Na és a drága hölgyeknek nem kell egy kísérő?
—Draco... tudod, hogy ez most csajos nap!
—Jól van, jól van- mosolygott, majd egy újabb csókot adott, és visszasétált Blaise mellé.
—Csajos nap?- nézett rám Kate.
—Ismerem Dracot annyira, hogy tudjam neki nem kell ezeket tudni, mert szeret beárulni másokat- mondtam, és pont ekkor ért mellénk Hermione, Harry és Ron.
Együtt indultunk el, elől mi hárman lányok, a fiúk meg mögöttünk. Végig sétáltunk a főutcán; elhagytuk Zonko Csodabazárát, ahol - cseppet sem meglepő módon - megpillantottuk Fredet, George-ot és Lee Jordant, elhaladtunk a postahivatal mellett, ahonnan szabályos időközönként baglyok röppentek ki. Végül befordultunk egy kis zsákutcába, s hamarosan megérkeztünk a keresett fogadó elé. A kocsma ajtaja fölött rozsdás vasrúd állt ki a falból; azon viharvert facégér lógott, egy elejtett szárnyas vadkan képével. A disznó sebéből szivárgott a vér. Habozva megálltunk az ajtó előtt.
—Hát akkor... menjünk be- szólt kissé megszeppenve Hermione.
Harry kinyitotta az ajtót, és belépett, majd mi is követtük.
A kocsma legkevésbé sem hasonlít a tágas, csillogóan tiszta és hívogatóan világos Három Seprűhöz. A Szárnyas Vadkant egyetlen szűk, barátságtalan és rémesen piszkos helyiség alkotta, amiben ráadásul átható kecskeszag terjengett. Az ablakok olyan koszosak voltak, hogy csak halvány derengés hatolt be rajtuk. A kocsmát így elsősorban a durva faasztalokon égő gyertyacsonkok világították meg. A padló ránézésre egyszerű döngölt földnek tűnt, de belépve éreztem, hogy kőlapokon járok - pontosabban a követ borító, évszázadosnak tűnő koszrétegen.
A Szárnyas Vadlanban úgy tűnt divat az arc elrejtése. Az italmérő pultnál állt egy férfi, akinek az egész feje piszkos, szürke pólyába volt csavarva - igaz, a szája előtt volt egy rés, s azon át megszámlálhatatlan pohárnyit töltött magába valamilyen füstölgő, tüzes folyadékból. Az egyik ablakfülkében álló asztalnál két csuklyás alak gubbasztott. Egy női vendég pedig, aki a kandalló melletti sötét sarokban ült, földig érő, vastag, fekete fátylat viselt. Csak az orra hegye látszott, s az is csak azért, mert ott kissé kidudorodott a fátyol.
A kocsmáros kioldalazott egy hátsó szobából, és a pult mögött felénk indult. Magas, sovány, mogorva képű öregember volt, hosszú szürke hajjal és szakállal.
—No...?- morogta az öreg.
—Öt vajsört kérünk- rendelt Hermione.
A kocsmáros benyúlt a söntés alá, kiemelt három nagyon poros és koszos palackot, és lecsapta elénk.
—Tíz sarló- vetette oda.
—Én fizetek- mondta gyorsan Harry, és leszámolta az ezüstöket.
Fogtuk a vajsöreinket, leültünk a söntéstől legtávolabb álló asztalhoz, és körülnéztünk. A bepólyált fejű férfi a pultra koppintott, mire a kocsmáros lerakott elé egy újabb füstölgő italt.
—Szóval kiket is várunk?- kérdeztem, miután eltávolítottam vajsörös palackom rozsdás kupakját, és megkóstoltam az italt.
—Csak pár embert.- Hermione az órájára nézett, majd aggódó pillantásokat vetett az ajtó felé. —Mostanra beszéltük meg velük, és biztos, hogy mind tudják, hol van ez a hely... Na, ezek ők lesznek!
A kocsmaajtó kitárult. Egy másodpercig porral teli, széles napfénynyaláb szelte át a helyiséget - aztán a fény útját állta az ajtón betóduló csapatnyi ember.
Elsőként Neville lépett be, oldalán Deannel és Lavenderrel; őket Parvati és Padma Patil követte, valamint Cho Chang és az egyik vihogós barátnője. Aztán jöttek a többiek: Luna Lovegood, Katie Bell, Alicia Spinnet és Angelina Johnson, Colin és Dennis Creevey, Ernie Macmillan, Justin Finch-Fletchley, Hannah Abbott, Susan Bones, és még három hollóhátas fiú: Anthony Goldstein, Michael Corner és Terry Boot, majd Ginny lépett be. A sort Fred, George és Lee Jordan zárták.
—Pár ember?- hüledezett Harry. —Ez neked pár ember?!
—Hát igen, elég nagy sikert aratott az ötlet- felelte elégedett mosollyal Hermione. —Hoznál még néhány széket, Ron?
A kocsmáros, aki épp egy poharat készült szárazra törölni egy évek óta mosásra való ronggyal, félbehagyta a mozdulatot, és az újonnan érkezettekre bámult.
—Jó napot!- köszönt neki Fred, aki elsőként ért a söntéshez. —Huszonöt üveg vajsört kérnénk szépen.
~~~
—Hát akkor...- szólalt meg Hermione, a lámpaláztól kicsit cincogó hangon —, sziasztok.
A hallhatóság figyelme most őrá fordult, bár a tekintetek rendszeresen visszatértek rám és Harryre.
—Hát... öhm... Tudjátok, miért vagyunk itt. Öhm... öö... arra gondoltam, hogy jó lenne, ha önállósítanánk magunkat a sötét varázslatok kivédése terén. Mert Umbridge nem tanítja meg, hogy hogy védjük meg magunkat az iskola után. És szükségünk van rá... ugyanis Voldemort nagyúr visszatért.
—Mi bizonyítja, hogy Tudodki visszatért?- kérdezte meglehetősen barátságtalanul Zacharias Smith, szőke kviddicsező hugrabugos társam.
—Dumbledore hisz benne...- kezdte Hermione.
—Mármint Dumbledore hisz neki- vágta rá a szőke, Harry felé biccentve.
—Ki vagy?- mordult rá gorombán Ron.
—Zacharias Smith- felelte a fiú —, és szerintem jogunk van tudni, miből gondolja Potter, hogy Tudodki visszatért. Dumbledore tavaly csak annyit mondott, hogy Tudodki megölte Cedric Diggoryt, és te visszahoztad Diggory holttestét a Roxfortba. Nem árult el részleteket, nem derült ki, pontosan hogyan halt meg Diggory, pedig szerintem mindenkit érdekelt volna...
—Akit csak az érdekel, milyen, mikor Voldemort megöl valakit, az hiába jött ide- felelte Harry. —Nem fogok Cedric Diggoryról beszélni. Érthető? Úgyhogy nyugodtan elmehetsz, ha akarsz.
Ekkor Susan Bones megszólat:
—Igaz az, hogy tudsz patrónust megidézni?
A csoporton érdeklődés moraja futott végig.
—Igen- felelte tartózkodóan Harry.
—Inkarnálódott patrónust?
—Igen.
—Tyű, Harry!- álmélkodott Lee Jordan. —Nem is tudtam!
—Anya azt mondta Ronnak, hogy ne terjesszük- magyarázta vigyorogva Fred. —Szerinte így is épp eléggé reflektorfényben vagy.
—Jól mondta- dörmögte Harry, mire néhányan felnevettek.
—És az igaz, hogy Rosa-val megöltétek a baziliszkuszt?- folytatta a faggatást Terry Boot.
—Rosa ölte meg- javította ki a fiút.
Justin Finch-Fletchley elismerően füttyentett, a Creevey fivérek álmulva összenéztek.
—És mikor elsősök voltunk- tódította Neville—, Harry megmentette azt a bölcs követ...
—A bölcsek kövét- javította ki Hermione.
—Igen, azt... Megmentette Tudjátokkitől- fejezte be Neville.
Hannah Abbott szeme akkora lett, mint egy aranygalleon.
—És azt se felejtsük el- szólalt meg Cho, Harry azonnal felé fordult —, hogy kiállta a Trimágus Tusa próbáit. Kijátszotta a sárkányokat, a sellőket, az akromantulát...
A diákok elismerően sustorogtak és bólogattak.
—Na akkor... egyetértünk abban, hogy tanulni akarunk Harrytől és Rosától?
A társaság igenlő morajjal felelt.
—Rendben- bólintott megkönnyebbülten Hermione. —A következő kérdés, hogy milyen gyakran találkozzunk.
—Úgy kell intézni, hogy ne ütközzön a kviddicsedzésekkel- szólt közbe Angelina.
—Hetente egyszer, úgy, hogy ne ütközzön a kvidiccsedzésekkel- bólintott Hermione. —Már csak az a kérdés, hogy hol találkozzunk.
Erre persze sok féle ötlet jött, de mindegyiknek volt valami rossz pontja.
—Hát, akkor megpróbálunk üres termet szerezni- zárta le a témát Hermione. —Ha meglesz az első találkozónk helye és időpontja, mindenkit értesítünk.
Egy pillanatig kotorászott a táskájában, majd elő vett egy pergament és pennát.
—Mindenki írja fel a nevét, hogy tudjuk ki volt itt. És szerintem nem kéne szétkürtölni, hogy mit csinálunk.
Mindenki egyesével kijött és alá írta a lapot, majd lassan kiürült a fogadó...