Apró könnyeimet törölgetve nevettem a pokrócon ülve, miközben Ariana törökülésben ült a lehető legtávolabb tőlem. A makacs stílusa és a távolságtartása nem dühített fel, inkább viccesnek találtam és roppant aranyosnak. Már a találkozásunk elején tudtam, hogy van valami ebben a nőben, amit nem tudtam megfogalmazni. Erre a titokra még nem jöttem rá, de roppant kíváncsi voltam arra, hogy miért ilyen tündéri személyisége van. Miközben néztem, hogy velem szemben törökülés közben mesél, elgondolkoztam azon, hogy mennyire illik hozzám. Magamat feketebáránynak tartottam, őt pedig egy tiszta és önzetlen léleknek. Biztos voltam abban, hogy mi ketten nem illünk össze, rengeteg dolog van ami gátat szab a "kapcsolatunknak". Bár Ariana leplezi, de tudom, hogy fél tőlem. Ez miatt távolságtartó, ezért tartja meg mindig a két méter távolságot, vagy többet is, ha ő azt úgy gondolja. Emellett nem sértődtem meg, inkább boldogsággal hallgattam a meséket és történeteket amit ragyogó szemekkel mesélt nekem. Valami történt bennem. Nem tudnám megfogalmazni, hogy mi, de ez a nő olyan hatással van rám, hogy olyan dolgokat csinálok, amit eddig még nem: egyszerű ruhát hordok, hanyagolom az inget és a szűk nadrágot, hajamat nem szoktam hátra lakkozni, inkább élvezem, hogy a tincsek a homlokomat simogatják, udvarias vagyok vele, minden viccen nevetek, még a mosolyától is mosolygok. A szívem minden mozdulatától nagyot dobban...nem akarom elkiabálni, de azt hiszem, hogy...ó a francba!
- Aaron?! - Ariana hangja szakított ki a gondolkodásból. Ismételten ott voltam a Japán kertben, a rózsaszín sakura fa alatt, miközben a fáról a fűre estek a fa rózsaszín szirmai. A háttérben ott állt a japán ház, piros tetővel és színes falakkal. Újra ott voltam a harmóniával megáldott helyen és a fehér japán szobrok közelében. Annyira meglepődtem, hogy kicsit elpirultam, de ezt próbáltam leplezni. Mégis csak egy Díjaz vagyok, a családomnak nem volt szokása kimutatni a gyengepontját. Mindig szigorú magatartással és nyugodt természettel rendelkeztünk, bár tegnap este nem voltam nyugodt. Még mindig emlékszek a pillanatra amikor a többiekkel beléptünk abba a clubba amit az az ember vezetett, aki poloskaként használta az egyik emberem. Emlékszek, hogy a színes fények közt a testőrök lefogják a férfit, aki csak kuncogott a bajsza alatt. Ismertük egymást, régóta ismertük. Nekem fájt, hogy egy olyan ember árult el, akivel régen együtt hódítottuk a nőket. A pillanat alatt eluralkodott ott a káosz, mert nem hagyta magát. Az emberei egymás után megjelentek a clubban, ami a pisztoly lövések hangjától és a kiabálástól zengett. Én is megsérültem, de tegnap este óta a sebem már nem fájt annyira, mert Dario bekötötte. Az a rohadék pedig elmenekült. Nem tudtam, hogy lesz-e még gondom vele, nem is érdekel. A fontos az volt, hogy tudja, hogy én tudom, ezért minden lépését jól meg kell fontolnia, különben újra megtaláljuk, de akkor már golyót kap a fejébe. Hogy miért? Mert nagyapám sem hagyta volna tovább élni a tolvajt, a kutyát aki lopni mert a kokainjából. Aki lop, aki kikezd velünk, aki azt hiszi, hogy lenyomhat minket, annak vége. - Néha elképesztő, hogy mennyire el tudsz merülni a gondolataidban - emeltem az ajkához egy barackot.
- Valóban igazad van - kicsit sziszegve nyúltam az üveg tál felé és a derekamon érezhető kellemetlen húzódás és szúrás miatt összehúzott szemekkel az ujjaim közé vettem egy barackot.
- A tegnap estén gondolkoztál? - tudta, hogy nem szabad szóba hoznia, hiszen halkan és elpirulva kérdezte. Miközben őt néztem, nem tudtam elmenni az mellett, hogy milyen gyönyörű volt ma. Szőkés barna haját egy barna kendővel félig hátra fogta, hosszú térdig érő hófehér ruhát viselt, arca mellett lógó hullámos tincsek kiemelték a szív alakú arcformáját és telt rózsaszín ajkát. Sokszor belegondoltam abba, hogy nem hord sminket, nem szokott rúzst használni, mégis szebb bármelyik nőnél. Létezik, hogy a természetesség a legszebb? Hogy az arcán megjelenő halvány szeplők huncutságot és pimaszságot sugároznak? Létezik, hogy ő már a szívem választottja lett?
- Azt hiszem, hogy szerelmes vagyok - csak akkor fogtam fel, hogy kimondtam, amikor...kimondtam. Nagyokat pislogva pillantottam magam elé, közben azon gondolkoztam, hogy valóban kimondtam, vagy csak gondoltam. Ariana értetlenül nézett rám, innen gondoltam, hogy valószínűleg tényleg kimondtam, amit nem akartam, hogy kimondjak, Igen. Pontosan így.
- Aaron?!
- Mármint a barackba...íjjj... - szememet lehunytam. Szerintem százból, kilencvenkilenc férfi és nyolcvan nő gondolna most egy nagyon perverz dologra. Hát ez most így jött ki. Mivel éreztem, hogy lángolni kezd az arcom, úgy gondoltam, hogy iszok egy kis narancslevet, ezzel hátra elterem a gondolataimat a szerelemről és a...barackról.
- Azt hiszem, hogy ez furcsán hangzott - meglepődtem, mikor ajka elé helyezte a kezét és nevetve megrázta a fejét. - Vicces vagy - nézett végig rajtam összeráncolt szemöldökkel. Én csak felvontam a szemöldököm, szívem szerint témát is váltanék, de szerintem Ariana jót szórakozik rajtam. - Miért nem így ismertelek meg? - szomorúan lesütötte a szemét, én pedig a kicsi asztalra helyeztem a poharat. Nem látta rajtam, de sajnáltam, hogy egy gondolattól szomorú lett. Sokszor eszembe jutott, hogy tudnia kell az igazat, hogy megérdemli az igazságot, de Ariana nem bírkózna meg a gondolattal, hogy egy ártatlan embert záratott börtönbe. Ő nem bírná ki a bűntudatot, szerintem a szíve fájna neki és jobban utálná saját magát, mint az igazi támadóját, aki azóta felszívódott. Névről tudtam, hogy kik voltak. Barátok. Haverok. De mintha a föld nyelte volna el őket, az is lehet, hogy más városba költöztek vagy...az este után öngyilkosak lettek, bár akkor nem ültem volna végig a nyolc évet. Rengeteg lehetőség és opció létezik. A lényeg, hogy egyenlőre minden maradjon így. - Talán beléd szerettem volna!
- Még most sem késő - suttogtam hallkan. Ő erre csak felkapta a fejét és elkerekedett szemekkel rázta meg a fejét. - Mármint úgy értem, hogy....
- Azt hiszed, hogy képes lennék esélyt adni annak, aki mindent elvett tőlem?! - mutatott a szívére. Amikor engem vádol...amikor a lelkemre ragasztja azt, hogy én voltam... már megszokott keserűség cikázik végig a szívemen, de az ő szájából hallani valamiért mindig fájdalmasabb. Talán mert sokat jelent nekem ez a nő. - Megerőszakoltál - suttogta könnyes szemmel. Még a libabőr is kirázott, miközben kimondta. - Azon az éjszakán minden értékemet elvetted! Elvetted azt, amitől egy nő igazán nő! Szerinted mikor leszek képes nyitni a férfiak felé? - valóban megszakadt a szívem, miközben kérdezte. Én csak a fejemet ráztam, és létrehoztam a saját gondolataimat. Minden kérdése után hajtott a vágy, hogy találjam meg a támadóit, hogy megbüntessem őket. - Soha nem fogom tudni megtapasztani, hogy milyen...milyen szeretkezni...
Szeretkezni...
Egyenesen a szemébe pillantottam, ez a kijelentés valóban más volt. A francba is az egésszel! Ez a nő még mindig össze van törve, én pedig úgy csinálok, mintha nem sajnálnám. Nehéz közömbösen viselkedni vele, miközben a szavai a szívem mélyére hatolnak. A családom neve sok bűntényhez köthető, kokain, pénz, fegyvertartás...de a nőket mindig tiszteletben tartottuk. A nők életet adnak a gyermeknek, lányainknak és fiainknak. A Díjaz család valóban évek óta nagy becsben tartja a női nemet. Mi soha nem emeltünk kezet nőre, soha nem kiabáltunk velük vagy aláztuk meg őket. Nálam is volt már olyan, hogy Ariana felidegesített, de mindig tartottam magam a szokásainkhoz. Bármennyire is fáj, muszáj szemet hunynom az felett, hogy ezzel a nevünket mocskolja be. Legalább addig, amíg elég erős nem lesz ahhoz, hogy megtudja az igazságot. Lassan felálltam, mert nem tudtam könnyek nélkül végig hallgatni őt. A hajamba túrtam majd óvatsan széttártam a kezem és így szóltam:
- Fogsz szeretkezni, Ariana! - suttogtam. - És életed legjobb szeretkezése lesz. Ezt garantálni tudom - mivel tulságosan érzelgősre sikeredett, megfordultam és sóhajtva a járdára léptem, de ekkor Ariana felháborodva utánam szólt.
- Veled?! - hm...nem is tudom, hogy erre mi lenne a megfelelő válasz. Mondjam azt, hogy igen, vagy egyszerűen csak ne válaszoljak? A második lehetőséget választottam, csak aprót mosolyogtam és zsebre tett kezekkel sétáltam a medence felé, de azt még hallottam, hogy valami olyasmit suttog, hogy velem biztos nem.
A medence mellett Dario napozott. Egy sötétkék...sárga gumikacsás fürdőnadrágot viselt, olasz napszemüveget és a kezében egy...meztelen nőket ábrázoló magazint tartott. Felvont szemöldökkel elé léptem és kikaptam a kezéből a magazint aminek a címlapján egy szőke hajú nő...nem tudom megfogalmazni, hogy mit csinált.
- Ez undorító! Vidd már innen! - dobtam neki, majd leültem a másik napozóágy szélére. Dario nevetve a segge alé gyűrte, napszemüvegét a hajára húzta és összehúzott szemekkel biccentett a japán kert felé.
- Milyen volt az angyalkával? - kacsintott mint egy bulibáró.
- Reggeliztünk bár kicsit feszült volt a hangulat - helyeztem tarkómra a kezem. - Nem tudom, hogy meddig fogom még szó nélkül hagyni azt, hogy bemocskolja a nevem - tártam szét a kezem. - Szeretkezésről meg szerelemről beszélt nekem!
- Ha egyszer elveszik egy nő értékét, Aaron, akkor az a nő örökre sebzett marad - suttogta halvány mosollyal az arcán. A szemébe nézve felvontam a szemöldököm.
- Azt akarom, hogy boldog legyen, hogy gyönyörűnek érezze magát, hogy megtapasztalja a szerelmet, én... el sem tudom képzelni, hogy min menhetett keresztül! Milyen szörünyűségen! - temettem a tenyerembe az arcomat. Ekkor Dario leült mellém és olyan mondott, ami sok dologra felnyitotta a szemem.
- Ne akard őt fogva tartani - helyezte a vállamra a kezét. - Inkább legyél az a férfi, aki elfeledteti vele a szörnyűséget - pillantott a szemembe. - Legyél az a férfi, akivel egyszer majd szeretkezni akar!
Szeretkezni...
Olyan tökéletesen hangzik.