Nagyapám mindig azt mondta, hogy tudni fogom, ha szüksége van rám. Mindig azt mondta, hogy a szívemben érezni fogom, hogy mikor jön el „uralkodásom" ideje. Sokszor hangoztatta, hogy legjobb kezek közé fog kerülni a biznisz, mert tudta, hogy olyan vér csörgedezik bennem, ami éhezik a hatalomra és a pénzre. Sajnos nem töltöttem vele sok időt. Sajnos a rácsok mögött töltött nyolc év alatt megváltoztam. A fájdalom megváltoztatja az embert és átformálja az arcképét. Nem tudom, hogy nagyapámra hasonlítok jobban, vagy inkább az apámra. Azt tudtam, hogy nyolc év alatt sok minden megváltozott bennem. Már nem az a húsz éves srác voltam, aki könnyei közt sétált a rácsok mögé, nem az a gyerek voltam, aki engedte, hogy az emberek megszégyenítsék őt. Miután a cellatársaim megtudták, hogy nagyapámtól származnak szerek, amit fogyasztottak, sokan ellenem lettek. Megvertek és minden alkamat kihasználtak arra, hogy ártsanak és megtörjenek. Egyszer sem sikerült nekik, mert a nagyapám vére csörgedezett bennem, egy igazi Díjazt nem lehet megtőrni. Nagyapám mindig azt mondta, hogy a fájdalom lesz a legjobb barátom, mert a fájdalom a legjobb példa arra, hogy lélegzek. Ő mindig bölcs volt és sokszor felnyitotta a szemem olyan dolgokra, amik erőt és kitartást adtak nekem.
A börtönbe küldött levelében minden fontos dolgot leírt nekem.
Tudni fogom, hogy mikor van szüksége rám. A gyűrött levelet a kezeim közt tartva a falnak támasztott háttal álltam és előre pillantottam. Nem mertem kinyitni nagyapám levelét, mert tudtam, hogy semmi jót nem olvashatok majd benne. A nagyapám levele utat adott nekem és aláírta azt, hogy elhunyt. A sorokat könnyes szemmel olvastam, bár már megfogadtam magamnak, hogy nem fogok sírni. A levelében mindent leírt. Tetoválásokkal borított ujjammal jobban szorítottam a levelet és elmerülve saját gondolataimban elolvastam a nekem szánt levelét.
Aaron! Drága unokám! Valószínűleg most szomorú vagy! Bevallom, hogy nehezen írom le a sorokat! Egy Díjaz soha nem sír, viszont lehet, hogy ma kivételt kell tennem. Amióta az eszemet tudom téged tartalak a legnagyobb kincsemnek. Te vagy az az ember, aki mindig közel állt a szívemhez. Érzem, hogy nincsen sok hátra, ezért jól figyelj a levemre! Új élet kezdődik számodra! Te fogod átvenni a kokain ültetvényeket és te leszel az ember, akinek a lába előtt olyan sokan fognak heverni. Egy birodalmat adok a kezedbe, mert az én feladatom véget ért. Úgy gondolom, hogy jól döntök, de mindig nagyon vigyáz! A kokaint mi csak termesztjük, nem fogyasztunk belőle! Könnyen lehet engedni a csábításának, de belőle nem tudnánk üzletelni! Jegyezd meg ezt a mondatot: „egy kokainbáró nem fogyaszt saját terméséből" évek kellettek hozzá, hogy ellent tudjak állni a kokain színes világának, de jobban élveztem termeszteni, mint felszívni. Szorít az idő, ezért nagyon figyelj arra, amit mondani fogok. Most, hogy közel a szabadulásod napja csak annyit tudok mondani, hogy bízok benned, hiszek abban, hogy egy igazi kokainbáró unokája tisztességesen fogja tovább vinni az üzletet. Levelem után ne legyél szomorú! Mindent elfogsz követni annak érdekében, hogy a nevünk tiszta maradjon. Mindent elfogsz követni annak érdekében, hogy hatalmad az egész országban kiterjeszd. Azért, mert te vagy Emanuel Díjaz legidősebb unokája, egy kokainbáró unokája vagy. Megérdemled a luxust, a palotát, a hírnevet és azt a rengeteg mennyiségű pénzt, amit a kokainokkal keresni fogsz. Lesz egy jobb kezed, őt Darionak hívják. Ő mindenben segítségedre lesz, bízz meg benne, mert esküt fogadott a nevünkre, ő mindig melletted lesz és segít jobban megismerni a kokain világát. Ő a legjobb és a legveszélyesebb emberem. Olyan képességei vannak, amit pályafutása alatt nehezen sajátított el. Végezetül drága unokám! Nyugodt szívvel hagyom rád a kokain ültetvényeket mert tudom, hogy nálam is nagyobb lesz a hatalmad. Öreg és beteg vagyok már. Szabadulásod után ne keress, mert már nem leszek. Az idő nem bánt velem kegyesen, hamarabb visszavette az életem mind azt én gondoltam. Szabadulásod napján Dario várni fog rád és elkezdődhet egy olyan élet a számodra, amire mindig is vágytál, ami csak téged illet. Ölel és örökké szeretni fog: Emanuel nagyapád!
Az nap a börtönben minden összetört bennem, viszont nagyapám szomorú levele hatalmas önbizalmat adott nekem. Próbáltam tovább lépni és békében elfogadni azt, hogy elhunyt, de minden nehéz volt. Nehéz volt egyedül és ijesztő volt barátkozni a gondolattal, hogy már nem lesz mellettem. Nem tudtam, hogy nagyapa mikor hunyt el, azt tudtam, hogy szabadulásom után Dario ott várt rám a börtön magas bejárata előtt. Miután a táskámat leellenőrizték engem kiengedtek a kapun. Nyolc év múlva a szemem elé helyeztem a kezem. Éreztem a nap szikrázó sugarainak meleg érintését. Éreztem a természet friss illatát és engedtem, hogy a természet magával ragadjon. Egy örökké valóságnak tűnt a börtönben töltött nyolc év, ezért kifejezetten örültem, mikor szemtől szemben álltam a szellővel és a nap sugaraival. A mellkasom hosszú idő után most először megtelt friss oxigénnel és felszabadított. Úgy éreztem, hogy mindent egyszerre szeretnék bepótolni, de tudtam, hogy nagyapám is azt szeretné, hogy lépésről lépésre haladjak. Egy éjfekete luxus terepjáró parkolt a kietlen puszta előtt. Ezüst színű dísztárcsája vakítóan verte vissza a nap sugarait, a sötét ablakain keresztül nem láttam semmit. Akkor kaptam fel a fejem, amikor a kormány mögül a sofőr kipattant, gyorsan megkerülte a terepjárót és illedelmesen kinyitotta a hátsó ajtót. Először egy kígyóbőr mintájú elegáns cipő jelent meg előttem, ahhoz egy hófehér vasalt nadrág, hosszú lábak, fekete zakó és egy maffia kalap. A férfi szivart szívott. A harcsa bajusza kiemelte a hűvös tekintetét, amivel engem vizslatott. Kicsit megigazítottam a szakadt pólómat, mert hozzá képest földön futó parasztnak éreztem magam. Csokoládébarna kezét a hófehér vasalt nadrágjának zsebébe helyezte, az ajtónak támasztotta hátát, hosszú lábát keresztbe fonta és engem nézve ráérőse pipázott. Mivel láttam rajta, hogy még az öltönye is pénzzel van kibélelve, úgy gondoltam, hogy kizárás alapon ő nagyapám jobb keze, Dario lehet.
- Dario? - kérdeztem hírtelen. Felvont szemöldökkel és lassú mozdulattal helyezte kalapjára a kezét és illedelmesen levette.
- Szolgálatára Mr. Díjaz – a nyolc év börtön mind fizikailag, mind lelkileg megváltoztatott. Eddig azt hittem, hogy én vagyok a kemény fiú, de elnézve Dario megjelenését rájöttem arra, hogy jobb félni tőle, bár azt hiszem, hogy rangban én feljebb vagyok. – A legnagyobb tisztelettel mondom Mr. Díjaz de nagyon sok feladat vár önre! A helyében én csipkedném magam – biccentéssel jelezte a sofőrnek, hogy nyisson neki ajtót, az pedig így is tett. – Jöjjön, kérem! - szólt ki a sötét ablakok mögött.
- Persze! – táskámat a sofőrnek adtam, aki udvariasan elvette, majd a másik oldalon kinyitotta nekem az ajtót, én pedig beültem Dario mellé, aki levette napszemüvegét és a szemembe nézve végig nézett rajtam.
- Nem erre számítottam!
- Nyolc évig voltam börtönben, mire számítottál? – nyomtam a fejem a hófehér bőr támla kényelmes anyagára. Asofőr elindult az autóval, én pedig kiélveztem a pillanatot, hogy hosszú nyolc év után most először kényelmes bőr ülésben lehetek. Éreztem, hogy a porcikáim elgyengülnek, úgy éreztem magam, mint aki négy nap munka után most először fekszik az ágyban. Mivel Dario csendben volt, így összeráncolt szemöldökel fordultam felé, és elmosolyodtam. – És... mi tartozik a te munkakörödbe? –miközben a válaszára vártam, némán néztem, hogy elsuhanunk a kietlen zöld puszta mellett. Az ablakot kicsit leengedtem és élveztem, hogy a szellő cirógatja az arcomat. Dario felvont szemöldökkel fordult a sofőr felé, aki hangtalanul vezetett.
- Nos... - igazította meg drága öltönyét. – Én voltam nagyapád jobb keze. Én voltam az, aki mindig óvta a hírnevét és ha kellett... - és ekkor láttam, hogy a sofőr enyhén a torkát köszörülte. – Akkor mindig eltettem láb alól a kártevőket – ekkor lassított felvételben láttam, hogy az anyós ülés alól kiemel egy fegyvert, a ravaszt felhúzza és egy hírtelen apró mozdulattal meghúzza és golyót ereszt a sofőr fejébe, akinek a vérre szétfolyt és vércseppekben ömlött az arcomra és a kormányra. A másodpercek alatt mozdulatlanul ültem és kapaszkodtam, mert az autó elvesztette maga felett az irányítást és jobbra balra araszolva lassan megállt. A szívem kiugrott a helyéről és próbáltam leszedni magamról a vércseppeket, de annyira megijedtem, hogy csak pislogás nélkül néztem a kormányra hajolt halott személyre.
- Mi a kurva Isten volt ez?! – töröltem le magamról a vért. – Megölted!!
- Mert meglopta a nagyapádat! – kiemelt az öltönyébe zsebéből egy hófehér pici rongyot, kezébe vette és letörölte vele a fegyvert. Legkésőbb az autó mellett álltunk, Dario a szemüvege lencséje mögül ravaszul pillantott a halott sofőrre, akinek megfogta a csuklóját a fehér rongyon keresztül és kezébe illesztette a fegyvert. – Egy dolgot jól meg kell tanulnod – a pisztolyt a nadrágja alá csúsztatta, levette kalapját és a szemüvegét is, és most először pillantott a szemembe. Nem tudom, hogy a börtöntől vagy Dariótol féltem jobban. – Aki az életedre tör és meglop... annak golyót repítesz a koponyájába – mondta ott az közepén.
- Nagyapám azt mondta, hogy a jobb kezem leszel.
- A jobb kezed, a legjobb barátod, a csicskád is, ha úgy akarod – biccentett előre és az ég felé mutatott. – Haza megyünk – ekkor váratlanul egy fekete helikopter jelent meg a tiszta égen. Már hallottam a mély hangját, ezért a szememet takarva Dario felé fordultam, aki elismerősen bólintott.
- Mondd csak Dario – kiabáltam, miközben a helikopter leszállt a kietlen végtelenségig nyúló pusztára. A helikopter erős szele miatt nem csak a pólóm, de a virágok is ide – oda ringatták gyenge száraikat. – Neked van családod? – kiabáltam.
- Van egy feleségem és két gyerekem – vállamra helyezte a kezét és kicsit lehajolva futottunk a helikopter felé, aminek a motorja hallkan zúgott.
- És mit szólnak a munkádhoz?! - kiabáltam.
- Azt hiszik, hogy busz vezető vagyok! – kiabálta majd felsegített engem a gépre, és miközben bekapcsoltam magam és felvettem a fülvédőt, összeráncoltam a szemöldökömet.
- És te letudsz nyomozni embereket?
- Én bármit megtudok csinálni – bólintott.
- Érdekelne egy személy!
- Neve? – kötötte be a biztonságiövet. Ekkor megkapaszkodtam, és miközben a helikopter rázva fel szállt, addig én próbáltam szokni a magas repülést.
- Ariana – pillantottam a szemébe. – Ariana Taylorral van egy befejezetlen ügyem. Szeretném megtalálni őt – és miközben a Notebookjába jegyzetelt, addig én élveztem a szabadságot és megfogadtam, hogy ezt a szabadságot arra áldozzam, hogy megtaláljam ezt a nőt és behajtsam rajta az elmúlt nyolc évet, csak arra nem számítottam, hogy szerelmes leszek belé.