Amerikai Egyesült Államok, Kalifornia délelőtt 11:05
A börtön szar. Ártatlanul börtönben lenni még szarabb. Nem hallottam a bíró szigorú tompa hangját, nem figyeltem a kiegyensúlyozott beszédjére, nem akartam hallani a törvénykönyv szavait, és nem akartam lélegezni. Ártatlanul álltam, megsebzetten vártam, hogy kimondják a nyilvánvaló ítéletet, ami két évtől nyolc évig terjed. Összehúzott szemekkel, kicsit sajgó szívvel néztem a csuklómra erősített fém bilincseket, a pecsétet, ami aláírta a jövőmet és megfosztott a szabadságomtól. Kérdezem én, hogy miért? Miért állok sárga rikító ruhában, miért kötöttek láncokat a bokámra, miért állnak mögöttem fegyveres őrök arra várva, hogy a rabszállítóhoz vigyenek? Megannyi kérdés merült fel bennem. A bíró még mindig a beszédjét mondta, szigorú keretes szemüvege mögött hűvös tekintete követte a törvény szavait, néha pedig lapozott a könyvben. Az ajkamat résnyire kinyitottam, szemet összehúztam és a kezemet néztem. – Istenem – homályosan láttam a padlót, a hangok tompák voltak, a fülem zúgott, a szívem hevesebben vert. A másodpercek gyorsan teltek, az ítéletem pedig egyértelmű volt. Láttam, hogy a bíró feláll, lassan pillant felém, bár nem tudtam megemelni a fejem. Miért nézzek a szemébe? Miért nézzek szembe az igazságtalansággal? Úgysem tehettem semmit. Mindenki felállt, csak én nem akartam, ezért vállamnál fogva kényszerítettek. Fél szemmel pillantottam előre, különben elvoltam azzal, hogy a kezemet néztem. Tiszta volt. Nem tapadt bűn hozzá, nem érintett olyan dolgot, amit nem kellett volna. Nem bántottam vele senkit és nem volt szüksége a kényszer bilincsre. – Az esküdtbíróság és a jelenlévők körében a rám ruházott hatalommal fogva Aaron Díjazt bűnösnek találom és nyolc év szabadságvesztésre ítélem – könnyes szemmel néztem, hogy végső ütést mér a sötét asztalra, majd biccentve jelzett, hogy vihetnek. Nem akartam lépni, nem akartam ártatlanul börtönbe kerülni. A szabadságot akartam, azt akartam, hogy friss levegő érje a mellkasomat, vágytam arra, hogy a reggeli napfény sugarai engem érjenek először. Még is erőszakos kezek köré kerültem, és miközben mindenki állt, addig engem a kijárathoz kísértek. Egyszerre volt ijesztő és bizonytalan érzés. Mögöttem két fegyveres őr követte minden mozdulatomat, az emberek fejüket rázták. Az emberek közt ő is jelen volt. A nő, aki miatt nyolc év szabadságvesztést kaptam. Lassított felvételben láttam, hogy szemembe nézve remegő kezekkel húzza magára fekete blézerét, a tekintete vörös volt a maró könnycseppek miatt. Az arca sápadt volt, a történtek után lefogyott, én minden másodpercben csak jobban húzta maga köré ruháját. Mintha ettől biztonságban lenne, mintha egy láthatatlan falat emelt volna maga köré. Láttam, hogy sokkban van, remegett és mindvégig a szemembe nézett. Előtte sétáltam el, színtelen ajkát résnyire kinyitotta, ezért megtorpantam. Összehúztam a szemem, végig néztem a karcsú gyönyörű nőn, akinek nemcsak az életére törtek, de elvették tőle az egyetlen értékét. Elvették az ártatlanságát. Néztem, hogy összeszorítja ajkát, majd lassan megszólal.
- Remélem, hogy a börtönben fogsz megrohadni – lesütöttem a szemem, végig néztem rajta, majd biccentettem neki. Erőszakkal húztak tovább, és vállamnál fogva vezettek a rabszállító autó felé, ami már várt rám. A lépéseim lassabbak lettek, mintha egy mázsa súlyt húztam volna magam mögött. A felismerés, hogy tényleg börtönbe megyek arra késztetett, hogy álljak meg, hogy utoljára szívjam be a friss levegő illatát. Ha ártatlan vagy és elveszik tőled azt, amihez jogod van, érthető, hogy dühös vagy és bosszúra szomjazol. Érthető, hogy megváltozol és kezet fogsz a fájdalommal, kínlódással és a bezártsággal. Lehúzom ablakom redőnyét, falat emelek magam köré, képzeletben búcsút intek a világnak, hiszen nyolc év vár rám. Mit tehetnék, ha a büntetésem kiszabták? Miért mondjam, hogy nem nyúltam hozzá ahhoz a nőhöz? Miért ellenkezzek és miért könyörögjek szabadságért, ha a törvény már döntött? Mit sem ér a szavam, semmit nem ér a tettem, hiszen a törvény mindenki felett uralkodik. Ezért törődtem bele, ezért nem pillantottam a testvérem könnyes szemébe, ezért néztem a csuklómra rögzített bilincset, és ezért mosolyodtam el. Mert tudtam, hogy bármit tennék, az nem segítene a helyzetemen, tudtam, hogy nincsen remény. A rabszállító autó kétszárnyú ajtaját oldalra nyitották, minden lépésemmel közelebb a sötétség és a rácsok. Vajon milyen lesz ott bent? Lesznek ellenségeim? Fognak bántani?
- Aaron! Várjanak! Várjanak! – a testvérem kétségbeesve futott utánam és a rendőrök testén átgázolva ölelt magához. Tarkómat szorosan szorította és hevesen suttogott a fülembe. – Ártatlan vagy! Kihozlak! Ki foglak hozni! Megígérem – az ígéretnek sokszor hatalma van. Sokszor egy olyan pecsétet nyom az ember szívére, ami miatt reménykedik a reménytelenben. Ezért léptem hátra és ráztam a fejem.
- Ne! Ne ígérj semmit – lassított felvételben láttam óriási könnyeit, amik végig folynak az arcán. Engem betuszkoltak a rabszállítóba és leültettek a padra. Szinte lassított felvételben láttam, hogy ajtókat becsukják előttem, ezzel pedig a testvérem arca is eltűnt a szemem előtt. Megindultak előre, előre, ahonnan már nincs visszaút. Közelebb kerültem a pokolhoz, ártatlanságom rácsaihoz. De nem baj! Majd nyolc év múlva... Ariana Taylor... mert megkereslek.
Amerikai Egyesült Államok, California San Quentin állami börtön délután 16:54
Sokszor elképzeltem, hogy milyen lesz a börtönben, de nem gondoltam arra, hogy a rosszabbnál is rosszabb. Miután leadtam a személyes tárgyaimat alaposan megmotoztak. Sziszegtem mert olyan helyre nyúltak, ahova nem szabadhatott volna. Tudtam, hogy az őröknek hatalmuk van a rabok felett, ezt a tudtomra is adta. – Mi a probléma szépfiú? Hiszen te is ezt csináltad azzal az ártatlan nővel, jól mondom? – a falnak lökött, összehúztam a szemem és sóhajtva tűrtem, hogy kezével végig ütögesse a lábam, és a kezemet is. Igazából mindenhol. – Szeretni fognak téged... ezt garantálni tudom! Vigyétek a rohadékot! – a rácsokkal ellátott kék páncél ajtót belökték előttem, én pedig remegő lábakkal sétáltam előre. Függetlenül attól, hogy bilincs volt a lábamon, a lépések nehezek voltak, olyan érzés volt, mintha kötélen keresztül visszafognának. Álmaimban sem gondoltam volna, hogy egy börtön belülről, hogy néz ki. A folyosó keskeny volt, a falak koszosak és pókhálósak. A régi lámpák halvány fénye pislákolt, néha pedig megmozdult a magas plafonra rögzített kampón. A fehér vas cella ajtók egymás mellett húzódtak, egy pici kocka ablak volt rajtuk, az alján pedig egy rész, ahol az ebédet szokták beadni.
– Istenem – pillantottam előre, mert tudtam, hogy megérkeztünk.
- Isten számodra már nem létezik! Két hét és könyörögni fogsz, hogy valaki nyírjon ki – kulcsot kihúzta övtartójából és az ajtó előtt kinyitotta nekem. Szemeztem a néger biztonságiőrrel, aki mérgesen szorította össze húsos ajkát, szeme pedig mérgesen ösztönözve csillogott sötétkék baseball sapkája alól. – Tudod itt a börtönben nagyon nem szeretik azokat, akik nőket erőszakolnak. Szintén utálják az állatbántalmazókat – nyitotta ki résnyire az ajtót, ahonnan kiszűrődött a folyosóra a hangos kiabálás. – Ezért fogadj meg egy jó tanácsot... inkább nyírd ki magad – erőszakosan taszította be a testem az ajtón és hangosabb baszta be utánam a vasajtót. Hallottam, hogy kulcsra zárja, majd lehunyt szemmel sóhajtottam fel. Nem mertem kinyitni a szemem, nem készültem fel a látványra, ami fogad engem. Hallottam a tompa mély hangokat, érzékeltem a férfiak beszédét és éreztem, hogy mindenki engem figyel. Összesúgtak és felém kiabáltak. „Megjött az új madárka?" „Azt hiszem, hogy szeretni fogom!" „Mi a bűnöd angyalom?" Kinyitottam a szemem és szembe találtam magam a végzetemmel. Idősebb tetovált férfiak követték minden lépésemet. Volt köztük idősebb, néger. Nem érdekelt, hogy mit követtek el, nem foglalkoztam azzal, hogy mindenki engem nézett. Némán ültem le végzetem helyére. Az ágy kényelmetlen volt, csak egy fekete pokróc és egy kicsi párna volt rajta. A hátamra feküdtem, tarkóm alá helyeztem a kezem és összeráncolt szemöldökkel néztem a ceruzával készített rajzokat, firkálásokat és különböző jeleket. Nem foglalkoztam azzal, hogy engem szólítanak, hiszen a káosz és a kétségbeesés már magával ragadott.
- Új fiú! Szépségem! Az a hely foglalt! – fél szemmel láttam, hogy a kicsi asztalról valaki lassan sétált felém. Sárga ruháját csak foltokban láttam, mert kicsordult egy könnycseppem. Idegen volt a terep és a hangulat is megijesztett, de azt tudtam, hogy ha valaki azt mondja, hogy „az a hely nem szabad" azt nem azért mondja, mert valakié, hanem azért, mert itt ő a főnök és ő mondja meg, hogy mikor mit csinálhatsz. Nem tudtam, hogy mit kéne válaszolnom, ezért felsóhajtottam.
- Valóban? Pedig üres volt, amikor ide feküd... - hírtelen húzott ki az ágyból, és egy erős mozdulattal lökött rajtam. Az egyensúlyomat elvesztve a koszos padlóra zuhantam, a homlokomat olyan erőteljesen ütöttem be a hideg padlóba, hogy amikor elhajoltam láttam a rajta megjelenő vérfoltokat. Kezemmel azonnal a homlokomhoz nyúltam, közben sziszegve fordultam meg és szembe találtam magam egy... úgy nézett ki, mint egy szumó bírkozó ezért nagyot nyelve lapultam a padlón. Féltem és kifejezetten remegtem, hiszen ez a csávó egy ütéssel össze tudná törni minden csontomat. Miért van ez az igazságtalanság? Miért van az, hogy ártatlanul bezártak? Miért engem fogtak el azon a késő éjszakán? A valódi tettes miért van szabadlábon, miért rejtőzködik valahol a nagy világban, miközben én ártatlanul miatta szopok? – Figyelj én csak...
- Ide figyelj Kukorica Jancsi – nem túlzok, ha azt mondom, hogy puszta kezével a torkomnál fogva emelt meg. Fulladozva és köhögve igyekeztem minél több levegőhöz jutni, hiszen keze szorítása alatt a levegőm elfogyott, a fejemből kiszaladt a vér. Megfogalmazhatatlan fájdalmat éreztem, de nem sírtam. Inkább csak elfogadtam, hogy ez a vég is lehet a számomra. – Látom, hogy nem jártál még efféle helyen, ezért elmondom az alapszabályokat – elengedett, én pedig köhögve léptem hátra pár lépést. A torkomra helyeztem a kezem, a testem ívbe hajolt és a padlóra köptem. – Ha azon gondolkozol, hogy azt csinálsz, amit akarsz, akkor most hatalmasat tévedsz – miközben kioktatott, addig köhögve pillantottam szét a helyiségben. A férfiak bólogatva felálltak és csípőre tett kezekkel néztek engem. A hely tényleg a pokolhoz hasonlított. Tisztaság nem volt jelen az életben, inkább kosz, penész és ablak helyett apró rács engedte át be a tompa fényt a helyiségbe. Ilyennek képzeltem el a poklot, de nem akartam a része lenni. Otthon akartam lenni. Az életemet akartam. Simogatni akartam a kutyámat, a házammal szemben található tóban akartam meztelen fürödni és nagyapám társaságában akartam élvezni a hatalmat. Istenem! Ha tudnák, hogy milyen családból származok!Ha tudnák a nevem! Mind a lábaim előtt hevernének! Tökéletes életem volt.
Munka... biznisz... kocsi... kutya és barátok, de egy éjszakán amikor inni indultam a barátokkal rossz vége lett az estének. A barátaim sokat ittak, némelyikük drogozott is, bár az én körömben ez megszokott volt. És, miközben én a clubból léptem ki és haza sétáltam, a szemem láttára erőszakoltak meg egy fiatal nőt az út szélén. A nő kiabált és lábával kezével rúgott. Üvöltött, miközben az egyik rohadék erőteljesen mozgott benne, a másik pedig lefogta a kezét. Hibás voltam, mert nem avatkoztam közbe? Nem! Azonnal közbe avatkoztam. De én ott maradtam és pólómat terítettem a lányra, aki még mindig üvöltött a fájdalomtól. A rendőröket kihívta valaki... még mindig emlékszek a tompa fényre és a kék piros szirénára. Így történt, hogy magamra hagytak a haverok, akiket a barátaimnak neveztem. Így történt, hogy tönkre tették egy ártatlan lány életét. De ígérem! Istenre mondom, hogy szabadulásom után megkeresem őket és megbosszulok mindent! Azért, mert Aaron Díaz vagyok. A Díaz maffia család legidősebb gyermeke. Ne aggódjatok... híre megy annak, hogy börtönbe kerültem. Híre megy annak, hogy bemocskoltátok a Díaz nevet. És akkor nemcsak tőlem kell félnetek... ó dehogyis! Rettegni fogtok minden éjszaka, hogy mikor ér utól titeket a végzetetek!
_________________________
Hali! Szép hétvégét! Meghoztam az első részt. Ebben a könyvben első sorban Aaron és Ariana személyiségét ismerhetitek meg. Ebben a történetben is lesznek izgi dolgok. Remélem, hogy tetszeni fog nektek.