—Istenem, hát megvagytok!- lelkendezett Mrs. Weasley. —Arthur, ha tudnád, mennyire aggódtam!
Azzal Mr. Weasley nyakába vetette magát, s kezéből kiesett a Reggeli Próféta. Egyből az újságra pillantottam. Az öles betűkkel szedett szalagcím a következőket hirdette: PÁNIK A VILÁGKUPADÖNTŐN. A cikket a fák fölött lebegő Sötét Jegy mozgó, fekete-fehér fényképe illusztrálta.
—Jaj, fiúk...- nézett az ikrekre.
Valamennyiünk nagy ámulatára Fred és George köré vetette a karját, és olyan vehemensen vonta őket a keblére, hogy összekoccant a fiúk feje.
—Au! Anya... nem kapok levegőt!
—Kiabáltam veletek, mielőtt elmentetek!-zokogta Mrs. Weasley. —Folyton csak erre tudtam gondolni! Halálos veszélyben voltatok, és én azzal köszöntem el tőletek, hogy nem kaptatok elég RBF-et! Édes istenem, Fred... George...
Mrs. Weasley elengedte a fiúkat, majd kivörösödött szemmel körbepillantott. Tekintetével egyenként végigsimogatott minket.
—Mind jól vagytok?Megsérültetek?- kérdezte aggódva.
—Hát...- szólaltam fel, majd felmutattam a csuklómat, amit még hajnalban törtem el.
—Ó, drága Rosalie! Gyere, meggyógyítjuk!- mondta, majd mellém lépett és elkezdett húzni az Odú felé.
Mögöttünk a többiek is megindultak. Bent Mrs. Weasley gyorsan ellátta az kezemet, de a kötésnek maradnia kellett.
—Le mertem volna fogadni!- csóválta a fejét Mr. Weasley, miközben a Prófétát nézte. —A minisztérium kudarca... a rendbontók megszöktek... teljes káosz... sötét varázslók büntetlenül garázdálkodhatnak... nemzetünk szégyent vallott... Ki írta ezt? Hát persze, sejthettem volna... Rita Vitrol.
—Az a nő pikkel a Mágiaügyi Minisztériumra!- fakadt ki Percy. —A múlt héten azt írta rólunk, idézem: az üstfenekek méricskélésével piszmognak, ahelyett, hogy kiirtanák a vámpírokat! Pedig köztudott, hogy a Humanoid rémlények megítélésének modern irányelvei című alapmű szerint...
—Tegyél meg nekünk egy szívességet- szólt ásítva Bill —, és fogd be a szádat!
Mr. Weasley lassan a cikk végére ért. Az utolsó sorokat olvasva azonban újra elkomorult.
—Engem is megemlít- dörmögte.
—Micsoda?!- prüszkölte Mrs. Weasley; majdnem kiköpte a whiskys teáját. —Észre se vettem! Abból megtudtam volna, hogy éltek!
—A nevemet nem írja le- felelte Mr. Weasley.—Ezt hallgassátok meg:
Az erdő szélén összegyűlt varázslóknak és boszorkányoknak, akik az illetékesektől vártak megnyugtató magyarázatot a történtekre, sajnos csalódniuk kellett. Az a minisztériumi varázsló, aki a Sötét Jegy feltűnése után nem sokkal kilépett az erdőből, kijelentette ugyan, hogy az incidens nem követelt áldozatokat, de további információkkal nem volt hajlandó szolgálni. Egyelőre kétséges, hogy a szűkszavú nyilatkozat gátat tud-e vetni azon híreszteléseknek, melyek szerint a történtek után egy órával számos holttestet szállítottak el az erdőből.
Mr. Weasley ingerült mozdulattal Percy kezébe nyomta az újságot.
—Mit mondtam volna, ha egyszer tényleg nem halt meg senki?! Hogy gátat tud- e vetni a nyilatkozatom a híresztelésnek... Hát most, hogy világgá kürtölte őket, már biztos nem- Mr. Weasley mélyet sóhajtott. —Sajnálom, Molly, de attól tartok, be kell mennem a minisztériumba.
—Veled megyek, apa!- szólt fontoskodva Percy.—Mr. Kupornak szüksége lehet a segítségemre.
—De hát szabadságon vagy, Arthur!-sopánkodott Mrs. Weasley. —Ennek az ügynek semmi köze a te muglitárgyaidhoz. Nélküled is el tudják intézni!
Harry eközben alig észrevehető fejmozdulatot tett az ajtó felé, majd így szólt:
—Ron, felmennék a szobádba lerakni a holmijaimat. Nem gond?
—Dehogyis- vágta rá Ron. —Én is felmegyek. Hermione, Rosa?
—Menjünk- bólintottam Hermionéval, azzal mind a négyen felálltunk az asztaltól, kivonultunk a konyhából, és elindultunk felfelé a lépcsőn.
Amint becsukódott mögöttünk a padlásszoba ajtaja, Ron Harryhez fordult:
—Ki vele, mi a gond?
—Van valami, amit eddig nem mondtam el nektek- felelte Harry. —Szombat hajnalban arra ébredtem, hogy fáj a sebhelyem.
Hermione rémülten felsikkantott, aztán egy lélegzettel felsorolt vagy tíz szakkönyvet és egy csomó embert, Albus Dumbledore-tól Madam Pomfrey-ig, a Roxfort javasasszonyáig. Ron és én csak egyszerűen megdöbbentünk.
—De hát... Tudodki most nem lehetett a közeledben. Mikor legutóbb fájt a sebed, ott volt a Roxfortban, de most...?
—Nem volt ott személyesen a Privet Drive-on- szögezte le Harry. —De álmodtam róla... róla és Pettigrew-ról- mármint Féregfarkról. Már nem emlékszem az álom minden részletére, de egyvalamire igen: azt tervezték, hogy megölnek... valakit.
—Ne foglalkozz vele!- szólt bátorítóan Ron. —Csak egy rossz álom volt.
—Nem tudom...- Harry az ablakhoz lépett, és kinézett a hajnali égre. —Most már nem tudom, hogy csak álom volt-e. Megfájdult a sebem, aztán három napra rá felvonultak a halálfalók, és újra felszállt az égre Voldemort jele...
—Ne mondd ki a nevét!- sziszegte összeszorított fogakkal Ron.
—Ron, ne félj kimondani a nevét- néztem a vörös hajú fiúra.
—És arra emlékeztek- folytatta Harry —, amit tavaly év végén Trelawney mondott?
Trelawney professzor a jóslástanárunk volt a Roxfortban. Hermione arcáról egy pillanat alatt eltűnt a rémület, s egy megvető fintornak adta át a helyét.
—Jaj, Harry, amit az a szélhámos nőszemély mond, annak az ellenkezője se igaz!
—Ti nem voltatok ott- rázta a fejét Harry. —Nem hallottátok. Nem úgy beszélt, mint máskor. Mondtam már, hogy transzba esett - de tényleg. És azt mondta, a Sötét Nagyúr nemsokára újból erőre kap... s hatalma rettentőbb lesz, mint valaha... és ez azért sikerül neki, mert a szolgája visszatér hozzá. És még aznap éjjel Féregfark megszökött.
Szavait csend követte, amit Ron arra használt fel, hogy ujjával még nagyobbra tágítson egy lyukat a Chudley Csúzlik jelképeivel díszített ágytakarón.
—Miért kerested Hedviget?- kérdezte Hermione. —Levelet vársz?
—Megírtam Siriusnak a dolgot a sebhelyemmel- felelte vállvonogatva Harry. —Az ő válaszát várom.
Ron arca felderült.
—Ez az! Tuti, hogy Sirius tudja, mit kell csinálni!
—Ezért is remélem, hogy gyorsan válaszol- bólintott Harry.
—Gyere, Harry, kviddicsezzünk egyet a gyümölcsösben.- javasolta Ron. —Bill, Charlie, Fred, George meg mi - az hat. Csinálunk két hármas csapatot. Mit szólsz? Kipróbálhatod a Vronszkij-műbukást...
Hermione rosszallóan nézett rá.
—Ron, szerintem Harrynek most semmi kedve kviddicsezzni!- szólalt meg.
—Van kedvem kviddicsezzni!- jelentette ki hirtelen Harry. —Várj, előveszem a Tűzvillámot!
Hermione elmotyogott egy barátságtalan mondatot a fiúk elmeállapotáról, aztán fejcsóválva kiment a szobából. Én is kimentem a szobából, majd átmentem Ginny szobájába. Lefeküdtem az ágyamra, mert iszonyúan fáradtnak éreztem magam.
~~~
Mr. Weasley és Percy ezután jóformán csak aludni jártak haza a minisztériumból. Mindennap kora reggel elindultak, és esténként csak jóval vacsoraidő után értek haza. Így telt el az egész hét, s végül elérkezett a vasárnap este, ami egyben a vakáció utolsó napjának estéje volt.
—Kész bolondokháza, ami odabent van- mesélte Percy a tőle megszokott fontoskodó modorban a nappaliban összegyűlteknek. —Egész héten mást se csináltam, mint tüzeket oltottam. Az emberek tucatjaival küldik nekünk a rivallókat... Márpedig a rivalló felrobban, ha nem nyitják ki azonnal. Tele van fekete foltokkal az íróasztalom, és a legjobb pennám is szénné égett.
—Miért küldenek az emberek rivallókat?-kérdezte Ginny.
A lány a kandalló előtti szőnyegen kuporgott, s már jó ideje azon fáradozott, hogy Magifix ragasztószalag segítségével újra könyvszerű formát kölcsönözzön az Ezer bűvös fű és gomba bátyjaitól ráhagyott rongyos példányának.
—Fel vannak háborodva a világkupadöntőn történtek miatt- felelte Percy. —Kártérítést követelnek a megrongálódott vagyontárgyaik után. És ilyenkor persze megjelennek a zavarosban halászók is. Mundungus Fletcher például ki akar fizetetni velünk egy tizenkét szobás, jacuzzival felszerelt luxussátrat, pedig szemtanúktól tudom, hogy a botokra akasztott köpenye alatt aludt.
Mrs. Weasley a szoba sarkában álló nagy órára pillantott. Ez az óra -az egyik kedvenc Odúbeli berendezési tárgyak közül - roppant értékes információkkal szolgált - épp csak a pontos időt nem árulta el. Kilenc aranymutatója volt, s mindegyiken a Weasley család egy-egy tagjának neve állt. Számlapját pontosabb volt helylapnak nevezni, mivel számok helyett a családtagok lehetséges tartózkodási helyei voltak feltüntetve rajta. Az „Odú", „iskola" és „munkahely" feliratokon kívűl volt „eltévedt", „kórház" és „börtön" is.
A kilencből nyolc mutató most az „Odú" feliratnál állt, azonban Mr. Weasley-é még mindig a „munkahely"-re mutatott. Mrs. Weasley szomorúan sóhajtott.
—Apátoknak legutóbb Tudjátokki idejében kellett hétvégén is ennyit dolgoznia- szólt. —Szörnyű ez a hajsza. Ha még sokáig elmarad, kidobhatom a vacsoráját.
Ezután átbeszéltünk még pár dolgot, majd mindenki aludni indult.