Hera hevesen dübörgő szívvel lépkedett az ösvényen. A végén feltűnt egy kijárat, de nem mert reménykedni benne, hogy az egykori otthonához nyílik. Félt, hogy hiába a sok szép szó, amit a lény mondott, az Erdő igenis hazudik, és ott egy újabb tisztás vár rájuk.
Megrogyott a térde, amikor a messzeségben megpillantotta a várat. Valamivel arrébb jöttek ki, mint ahol egy hónappal ezelőtt beléptek, de így sem keveredtek túl messze. Alig öt perces sétára lehettek a vártól.
Az öröm és a megkönnyebbülés azonban hamar elszállt, helyét idegesség és félelem vette át. Mégis hogyan akar bemenni a várba? Mindenki megkapta, amit remélt: az ő eltűnését. Hogyan fognak ránézni, ha csak úgy besétál? Főleg a négy évvel ezelőtt elhunyt lány szülei és az azelőtti áldozatok rokonai.
Hera nagyot nyelt, és egy lépést hátrált.
Shymal elkapta a karját.
– Mi a baj? – kérdezte gyengéden.
– Gyűlölnek – suttogta. – Hogyan menjek be?
A férfi odahúzta magához, és csókot nyomott a homlokára.
– Ilyenkor a legszebb bevonulni – vigyorgott. – Képzeld csak el azt a sok megdöbbent és irigy pillantást. – Lehunyta a szemét, ahogy valószínűleg elképzelte. – Már alig várom.
Herának muszáj volt felnevetnie ezen.
– Én viszont izgulok – vallotta be. – Mindenki ki fog beszélni, és sajnálom azokat, akiknek a gyerekük nem jött ki az Erdőből.
– Először is ne izgulj! – mosolygott rá Shymal. – Azok a viperák biztosra vették, hogy meghalsz. Mutasd meg nekik, hogy nem az a gyenge, átkozott lány vagy, akinek hittek...
– Az átkozottságomra fogják fogni – vágott közbe Hera. – Eddig senki nem jött ki. Gondolom, azt hiszik, az Erdőnek sem kellettem.
A férfi bosszúsan felsóhajtott.
– Ne erre gondolj! – dorgálta le. – Ne érdekeljen, mások mit gondolnak! Az apád odabent vár, és majd belepusztul, hogy még mindig nem kerültél elő. Ne tedd ezt vele!
Herának összefacsarodott a szíve az apja említésére. Igen, érte bármit megtenne, nem hagyhatja, hogy a félelmei vezéreljék. Kihúzta magát, és határozottan bólintott.
– Elmegyek hozzá – jelentette ki, majd kissé tétován hozzátette – ugye velem jössz?
– Még szép! Hagynám ki azokat a leesett állakat? Mondtam, hogy alig várom.
Hera levette a hátizsákját, és odaguggolt hozzá.
– Mit csinálsz? – ráncolta a homlokát Shymal.
– Az álarcomat keresem.
Shymal rögvest elkapta a karját, és az arcába morgott.
– Eszedbe se jusson! – szűrte ki összeszorított fogai között. – Megpróbáltak megvakítani, és évekig álarcba kényszerítettek, mert rád sem bírtak nézni. Ne vedd vissza miattuk! Hera... – Letérdelt a lány elé, arcát két kezébe vette. – Gyönyörű vagy, nincs szükséged arra a szarra.
Még most sem bírta megállni könnyezés nélkül a szép a szavakat. Évekig azt hallgatta, milyen csúf, hogy a helyében néhány lány már kútba ugrott volna. Nem akarta elhinni, hogy Shymal gyönyörűnek tartja.
– De akkor te is így jössz – mondta, és végigsimított a férfi sebhelyén. Ezerszer szebb volt, mint az övé.
Shymal megadóan bólintott.
A kapuban elengedte Shymal kezét. Épp elég lesz, hogy mindenki megbámulja a puszta jelenléte miatt, na, meg az álarctalansága okán, nem kell, hogy még emiatt is a szájukra vegyék. Sajnálkozó pillantást küldött a férfi felé, de ő megértően biccentett.
Hera szíve a fülében dobogott, ahogy belépett az udvarra. A várbéliek nyomban lefagytak. Néhány szolga elejtette a vizes vödröket, az istállófiú vasvillája hangosan csörrent a térkövön, az áthaladó úri népség szoborrá dermedt, az őrség kikerekedett szemmel meredt felé. Mindenki őt bámulta. Egy ember kivételével. Az őrség parancsnoka éppen valamit magyarázott a beosztottainak, a többiek döbbenetére viszont csendben maradt. De nem fordult meg. Megkövülve állt hosszú másodpercekig, míg végül csatlakozott a többiekhez.
– Hera. – Ajkáról leheletként gördült le a szó, Hera mégis tisztán értette. A férfi tett egy tétova lépést, mint aki maga sem tudja, mit akar, majd megszaporázta a lépteit, és kitárta a karját.
Hera nem gondolkodott, amikor futásnak eredt, és az apja ölelésébe ugrott. Mindkettejüket zokogás rázta, miközben úgy kapaszkodtak egymásba, mintha a másik bármikor eltűnhetne.
– Hera – ismételte meg az apja. Eltolta magától a lányt, és tetőtől talpig végigmérte. – Mégis hogy?
Hera szégyenlősen vállat vont.
– Az Erdő elvette az emlékeinket – hazudta. Méghozzá jó hangosan, hogy ezt már mindenki hallhassa. – Csak néhány foszlány van meg, de hogy mit kellett odabent csinálnunk, hogyan éltük túl, arra nem emlékszünk.
Valaki a közelben felhorkantott.
– Biztos az Erdő sem akarta, hogy örökké téged kelljen bámulnia. – Nila volt természetesen, ahogy Hera megjósolta előre.
Hera magabiztosan fordult a másik lány felé. Soha többé nem hunyászkodik meg. Se előtte, se más előtt.
– Ne aggódj, neked sem kell többé nézned. – A mondandója további felét az apjához intézte sokkal kedvesebb hangsúllyal. – Csak búcsúzni jöttem. Shymallal megyek.
Az apja egy pillanat alatt lefehéredett.
– De hát... de hát most kaptalak vissza – hebegte. – Mégis miért?
A király ekkor ért ki az udvarra. Éppen időben. Ám mielőtt Hera megszólalhatott volna, két másik férfi lépett mellé.
– Shymal – szólította meg a magasabbik, szőke férfi.
A Halál Hírnöke biccentett.
– Zachery.
– Mégis mi a jó büdös életet csináltál? – kérdezte Shymalt. – A kiválasztásra küldtelek el, nem a próbára. Ki a jó rohadalom mondta, hogy menj be az Erdőbe?
Shymal könnyedén vállat vont.
– Szeretek meglepetést okozni.
Ezzel egy időben a harmadik férfi, a vörös hajú, Shymal nyakába ugrott.
– Oh, te mocskos rohadék! Azt hittem, sosem foglak újra látni! – Kicsit eltávolodott Shymaltól, és az arcába nézett. – Hát tényleg ronda egy pofád van, mit ne mondjak.
Shymal felröhögött.
– Én is örülök, hogy látlak, Reed.
A király Herára pillantott, mint aki maga sem hiszi el, hogy a lány előkerült. Hera ezt a pillanatot választotta a vallomásra.
– Azért megyek el, mert a kiválasztás csalás volt – mondta fennhangon. – Shymal hallotta, hogy valakik kicserélték az urnát. Csak az én nevem volt benne, amikor a király húzott. Nem maradok olyan helyen, ahol már kétszer ártottak nekem.
– Tessék? – hördült fel a király. Még jobban megnyúlt a képe, mint amikor Herát meglátta. – Mégis ki volt az a szentségtelen, aki be merte mocskolni ezt a tiszta hagyományt?
Hera pillantást váltott Shymallal.
– Az lényegtelen – felelte a lány. – Én nem vagyok áruló.
– Ez akkor sem maradhat büntetlen – dühöngött a király. – Őrség! Most azonnal elkezdik a kivizsgálást, értve vagyok?
A király tovább üvöltözte a parancsokat, de Hera már nem figyelt rá. Megfogta az apja kezét.
– Annyira sajnálom – mondta sírástól fojtott hangon. – Nem akarlak itt hagyni, de nem maradhatok.
Az apja gyengéden végigsimított a lány arcán.
– Megértem, amiért menni akarsz, és elfogadom... egy feltétellel.
– Bármit megteszek – vágta rá Hera gondolkodás nélkül.
Az apja szája mosolyra húzódott.
– Legalább egy hétig maradj még itt – kérte. – Most kaptalak vissza, nem veszíthetlek el újra. Csak egy kis időt kérek még a lányommal.
– Egy hét – ismételte meg Hera. – Azt hiszem, azt még Shymal is ki fogja bírni – nevetett.
Az apja szorosan magához vonta a lányt, és úgy ölelte, mintha sosem akarná elengedni. Hera is hasonlóan érzett. De a férfi egyszer csak eltolta magától.
– Biztos jól meggondoltad? – kérdezte. – Ha nem jó itt neked, akkor elmehetünk ketten is. Nem kell vele menned.
Hera gondtalanul elmosolyodott.
– Shymal mellett végre szabad lehetek. És boldog.
*******
Köszönöm mindenkinek, aki végigolvasta, remélem, tetszett, és jó érzéssel váltok meg a történettől! ^^
Külön köszönöm azoknak, akik a csillagozásaikkal és kommentjeikkel tudtomra adták, hogy mit gondolnak a történetről, mindegyik nagyon jól esett! :)
Ha gondoljátok, nézzetek be hozzám további történetekért, talán találtok még olyat, ami tetszeni fog! ^^