Megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy teljesen biztosan szánalmas és mérhetetlenül gyerekes vagyok, de hirtelen nevethetnékem támadt. Nem voltam képes éretten feldolgozni, ezt hogy sikerült így összehozni?
Szinte semmi realitást nem látok abban, hogy egy ilyen komoly és elegáns férfi, mint Nicholas Callen, képes eljönni egy ilyen helyre, mint a Hells&Heaven-be. Természetesen remek hely ez, de nem annyira központi és letisztult , hogy ide öltönyös emberek jöjjenek.
Van egy tipikus társaság, akik rendszeresen itt töltik az idejüket, akiknek már konkrétan saját helyük van, de ők átlagos emberek, nem ilyen tehetséges és nagyvilági emberek, mint Mr Callen. Tény, hogy rengetegen befordulnak ide, de már számtalanszor volt olyan, hogy mikor bejöttek, meggondolták magukat, és inkább elmentek a tőlünk pár sarokra lévő Freedom-ba, mert az rendezettebb bár- viszont őszintén, ha bár, akkor legyen bár, ne selyemülések legyenek minden széken. Az maradjon csak a kávézóknak.
Tehát sok szempontból meglepődtem, de leginkább azon, hogy két elegáns férfi jött be és nem fordultak ki egyből, sőt az egyikükkel ugyebár már több órát együtt is töltöttem.
Nem tudom elhinni, hogy mi folyamatosan egymásra találunk. Olyannyira irónikus volt ez az újabb alkalom, hogy kínomban már mosolyogtam.
Egyszerűen nekem ez már túl abszurd helyzet volt. Végtelenül reális embernek tartom magam, sosem szállok el a képzeleteimmel, van egy egészséges határ a merengéseimben, és azokat sosem lennék képes túllépni. Emlékszem, mikor Anne a zöld oromban-t néztem, mindig túlzásnak tartottam a nagy ábrándokat, így lássuk be, néha a világnak egy unalmas ember vagyok.
Épp ezért ez a helyzet, hogy egy hét alatt háromszor találkozom ezzel a férfivel, számomra egy túl lehetetlennek tűnő helyzet, ami ha nem velem történne, már rég könyvbe illő jelenetnek nevezném, nem a valóságnak.
Viszont, bármennyire is abszurd helyzet volt, meglehetősen érdekesnek és izgalmasnak találtam, hogy két, egymásnak túlzottan bosszantó személyiség, hogy képes ennyiszer találkozni.
Mikor felnéztem rá, hogy válaszoljak az előbb feltett szellemes kérdésére, mély levegőt vettem, mikor észrevettem, hogy figyel engem. Rendben, akkor vegyünk még egy mély levegőt. Nincs ebből semmi, meleg van itt. Iszonyat meleg...
És nyilván az sem segített a helyzeten, mikor belenéztem abba a végtelennek tűnő gyönyörű zöld szemeibe, amiket egy festménybe illő őszi tájhoz tudnék leginkább hasonlítani. Egy kellemes, halvány kék színű inget és fekete farmert viselt, így péntek estére, és így picit hétköznapibb viseletet keltett. Az egyetlen probléma csak az volt, hogy egy bárban voltunk.
Itt még mindig eszméletlen feltűnő jelenség volt az öltözékével, ennek ellenére be kellett látni, hogy jól nézett ki.
Oké Liah, elterelődtek a gondolataid.
-Csak nem újra találkozunk, Mr Callen? -kérdeztem vissza olyan szellemesen, mint ahogy ő szólt hozzám. Valóban, a mi érdekes ismeretségünkhez túl szürke lett volna egy sima üdv.
-Végtelenül szórakoztató, hogy újra találkozunk. Mintha egyenesen lenne valami érzékünk ehhez.
-Na, igen, most mondja meg. -mosolyogtam rá kedvesen, mert most igazán szórakozott kedvemben voltam, ráadásul a mondatában is láttam rációt.
-Lehet rosszul emlékszem, de mintha azt mondta volna, hogy tanul.
-Csak nem figyelt rám, Mr Callen? -kicsit szívtam a vérét, de valóban tetszett, hogy most nyugodt a hangulat, és így beszélgetünk. -De, igen tanulok. Csak mellette dolgozok is.
-Lehetetlen nem figyelni valakire, ha csak ketten vagyunk. -oltott be a férfi, majd elfordította a fejét, és szétnézett a bárban.
-Bár egyébként úgy mondtam, hogy tanulok és dolgozok. -parancsoljon, itt a válasz.
-Azért annyira nem figyeltem pontosan. -itt pedig az ő flegmasága. Remek, minden rendben van a világgal, visszatért a bunkó énje. -Abban a pillanatban eléggé heves állapotban volt, gondolom emlékszik.
Szerintem hihetetlenül elpirosodtam, mert George kimeresztett szemmel nézett rám, majd felnevetett. Jaj, ne, ne kezdje ő is.
-Ön kicsoda, ha szabad tudnom!? -kérdezett rá idős barátom a férfire, majd erősen méregetve szemlélte a mellette állót. Tényleg, ebbe a szürreális helyzetbe már csak a férfi kemény és odamondó stílusa hiányzott.
Ha eddig azt mondtam, hogy olyan, mint a nagyapám, most inkább egy apukára emlékeztet. Olyan durván nézett Mr Callenre, hogy szinte már én is aggódni kezdtem, pedig semmi kapcsolat nincs közöttünk, ami miatt mérgesen kellett volna szemlélni Mr Callent.
-Nicholas Callen vagyok, üdv. -nyújtotta oda a kezét Mr Callen, mire George látszóan is túlságosan erősen szorította meg szegény férfi kezét.
Vagyis várjunk csak. Nem kedvelem a pasast. Szorítsa csak nyugodtan. Nem bánom. Vagyis, de picit sajnáltam, mert nem ártott semmit neki a férfi. Velem eléggé bunkó volt, de igazából segített is rajtam, így nem érdemli meg, hogy kemény legyen vele George. Bár őszintén, elég kigyúrtnak tűnt, mivel ebben a kék ingben meglehetősen jól láthatóvá vált karizma, így nem féltettem, hogy fájna neki.
-Én George vagyok. Liah drágám olyan nekem, mint az unokám. -mondta elég nyomatékosan ahhoz, hogy rögtön kínosan érezzem magam. Most miért kell ez?
-Ez biztosan egy különleges kötelék. -vágta rá Mr Callen, mire én csak lesütöttem a szemem, aztán már inkább megfordultam, és a semmit kezdtem el nézni a mögöttem lévő asztalon.
-Az.-mondta morcosan vissza George, mire már nem bírtam ezt a helyzetet, és megfordulva, derekamat nekidöntve az asztalnak és keresztbe fontam kezeimet.
-Tudod, George, Mr Callennel párszor már egymásba botlottunk. De ennyi csupán. -nem tudom, hogy miért mondtam ezt, hiszen semmi különöset nem csinált vagy mondott a férfi, de George túlságosan méregetve nézte a férfit, így jobbnak láttam, ha tisztázom a helyzetet, így meglehetősen kiemeltem a csupán szót.
-Aha, jó.-de kis flegma lett hirtelen valaki.
-Nézd csak, ott ül a haverod, Leo, menj oda hozzá, biztos hiányol. -próbáltam elzavarni az asztaltól, mert nagyon kínos szituációt generált, az amúgy is furcsa és zavart helyzetből.
-De hát csatak részeg. Ha odamegyek, akkor haza is kell majd vinnem. Én meg motorral vagyok, és nem hiányzik lányom, hogy hátra boruljon, és én nem legyek a hibás. -panaszkodott a férfi, mire meglehetősen is morcosan néztem vissza rá, így kénytelen volt sóhajok közepette odamenni a haverjához, de még láttam, ahogy egyszer visszafordul, és valószínűleg magában elküld a pokolba.
Mikor már nem volt hallótávolságban, idegesen fordultam a még mindig előttem álló Mr Callenhez, akihez idő közben megérkezett a barátja, vagy testőre, vagy nem tudom ki.
-Szóval, mit adhatok? -kérdeztem meg a férfiakat, próbálva természetes maradni, de még mindig annyira pirosnak éreztem magam, hogy az kegyetlen volt.
-Milyen skót whiskyjük van?
-Sokfélénk van, tehát van konkrét kérés? -kérdeztem meg, mert tényleg, Matthew nagyon figyel arra, hogy sok márkájú ital legyen itt, hogy mindenkinek legyen olyan, amit nagyon szeret. -Van Johnie Walker, azt imádom egyébként, de van a klasszikus Ballantine's, meg úgy hiszem, hogy Grant is van valahol. Csak most éppen nem látom, de biztosan kell lennie.
-Johnie Walkerből milyen van? -végre valaki nem Ballentine's-t kér. Az mindig nagyon hamar elfogy, mert lássuk be, isteni íze van, csak ugye elég kellemetlen, mikor szolgálnád fel az italt, de már nincs benne szinte semmi.
Ha John dolgozik, akkor ő letudja annyival, hogyha kevés marad már csak az üvegben, akkor egyszerűen csak megissza.
-Van red és black is.
-Akkor blacket kérnék. Hárommal. Köszönöm.
-És önnek mit adhatok? -kérdeztem meg a mellette álló férfit, aki csak fejét ingatva egy pohár vizet kért. Aha, biztosan ő vezet. -Rendben, akkor három black és egy pohár víz.
Gyorsan nekiálltam kiönteni az italt, bár nem volt nehéz dolgom, hiszem egy fajtából kellett öntenem, vizet meg hát nem nagy tudomány engedni. Megfordultam, és Mr Callen elé toltam az összes poharat, majd mikor ideadta az árát, gyorsan elraktam az összeget, majd a visszajárót visszatoltam a férfinek.
-Ugyan már. Tegye el. -ha nem lennék intellektuális, és nem tanultam volna meg, hogy fontos a tiszteletadás, megkérdezném tőle, hogy beteg-e, hogy ilyen kedves most, de helyette csak megköszöntem inkább.
-Tudja, vannak alkoholmentes italaink is. Van 0 %-os sör, koktélok-bár azt inkább a nők szokták inni, de férfiak is ugyanúgy ihatják, mert nagyon finom-, tehát ha gondolja, készíthetek egyet. -Ajánlottam fel a mellette ülő férfinak, mert azért mégis másabb lenne, mint az, hogy vizet iszik.
Persze nincs semmi baja vízzel, nagyon is egészséges, az esetek 90 %-ában én vizet iszok minden nap, De van egy film, A sakáltanya, amiben lelocsolják azokat az embereket, akik vizet kérnek a bárban. Nyilván én ezt nem tenném meg, de ilyenkor mindig az a jelenet jut az eszembe.
-Mert, ha nem iszok, csak vizet, akkor lelocsolsz? -és ismeri, te jó ég.
Nem bírtam megállni, hogy ne nevessem el magam, sőt, olyan vigyori lettem, hogy igazából nem is értettem magamat, és alábbhagyott a zavarom is. Ezért jó az, ha az ember szeret csacsogni, mert sokszor képes beletrafálni egy-két dologba, és azzal feloldani egy feszült pillanatot. Nagyon fontos dolognak tartom a kommunikációt, hiszen egy-egy ilyen kijelentéssel lehet kialakítani egy lazább hangulatot. Most nem feltétlen Markról beszélek, hanem úgy alapjában véve arról, hogy fontos, hogy beszélgessünk egymással, és beszéljünk magunkról, mert annál nincs jobb, mikor gondolatainkat meg tudjuk osztani egy másik emberrel, és meg tudjuk vitatni véleményeinket a világról vagy bármiről egy másik személlyel.
-Végre, valaki ismeri a filmet. Még ilyen választ senkitől sem kaptam. -mondtam neki hevesen bólogatva, mire a férfi szintén elmosolyodott.
-Nőkkel nőttem fel, úgy gondolom ez evidens.-nos, nem tudom, mert én eleinte kettő, majd később egy kis ideig három férfival éltem, meg anyával, de ezt a filmet egyedül néztem, sőt szinte minden romantikus filmet egyedül néztem. Nate-tel néztem általában filmet, mert régen még remek kapcsoltunk volt, így gyakran kuckóztunk be vagy az ő, vagy az én szobámba filmezni. Aztán jött a barátnője, és kifordította önmagából... Viszont anyámmal sosem néztem filmet, mert vagy dolgozott, vagy annyit mondott, hogy nem lát értelmet ezekben a bugyuta filmekben ahhoz, hogy ott üljön előttük két órán keresztül.
-Én sose hallottam róla. -mondta Mr Callen, mire ravasz tekintettel fordult felém a mellette ülő férfi.
-Hogy hívják a kis hölgyet? -kérdezte meg a nevemet, de mielőtt válaszolhattam volna, Mr Callen hamarabb megszólalt.
-Ophelia Whitenak hívják a hölgyet. -és ezt igazából én is el tudtam volna mondani, de nem baj, tényleg. Olyan gyorsan szólalt meg Mr Callen, hogy szinte még csak ki sem tudtam nyitni a számat, mert ő már beszélt is.
-Megható, hogy emlékszik a teljes nevemre. -motyogtam tettetett meghatódottsággal, mire a férfi becsukva a szemét bólintott egyet. Milyen drámaiak vagyunk most mindketten, wáó.
-Na, jól van, fiatalság. Tehát, Ophelia- hívhatom így?
-Általában Liahnak hívnak az emberek.-anyámon kívül senki sem hív Opheliának, mert mindig mondom, hogy inkább Liahnak hívjanak, így leginkább ilyen formában használják a nevem. Eleinte, mikor elkezdtem itt dolgozni, tizennyolc éves koromban, nagyon furcsa volt, hogy a keresztnevemen szólítottak, nem pedig magáztak, mint, ahogy általában szokás ez, ha odamegyünk valakihez. Persze, akkor még gyerekes voltam, meg nem vettem számtásba, hogy egy bárban fogok dolgozni, ahol egyértelmű a komfort, így nevetséges lenne, ha engem Miss White-nak hívnának, hiszen az itt lévők többsége idősebb tőlem, illetve nem is érzem magamat többnek tőlük, hogy követeljem a magázódást. Meg ugye olyan hangulatot teremtettünk itt magunknak az évek alatt, hogy mindenki tudja mindenki nevét, én sem tudnám az itt lévőket nem a keresztnevükön szólítani.
-Oké, nagyszerű. Tehát Liah, ne mutassuk meg Nicknek, hogy miről beszéltünk az előbb? -ravaszan és kihívóan nézett rám, amit őszintén, és ismét nem bírtam megállni, hogy nevessem ki. Teljesen olyan vagyok, mint egy tini gimnazista kislány, komolyan.
-Te csak ne akarj megmutatni semmit Mark. -állította még le az elején a férfi a barátját, mire én kínosan, felhúzott szemmel, és izgatottam néztem a jelenetet. Én ebben nem akarok részt venni, mégis jó nézni, mikor ilyen lazán húzzák az emberek egymás idegeit.
-Jaj, de unalmas vagy. -vágta oda neki Mark, mire felhúzott szemmel néztem rá. Ő kért egy pohár vizet, na de kérem.
-Ahhoz képest, de fogsz vizet inni, nem én. -mintha csak a gondolataimban olvasott volna Mr Callen, úgy szólt be a barátjának. -Ne légy gyerekes.-nyilván egy olyan határozott férfinél, mint Nicholas Callen tényleg gyerekesnek tűnhet mindenféle játékosság, mert már csak ha ránéz az ember tudja, hogy mennyire érett és határozott férfi is ő.
-Sakk-matt, Nick. Igazad van, barátom. Liah, készítenél akkor nekem egy olyan koktélt, amiről az előbb meséltél? -rebegtette pilláit Mark- már ha fejben egyáltalán hívhatom Marknak- mire egy bólintással a pultra készítettem a szükséges hozzávalókat.
Igazából azért kell itt előttük csinálom, mert Matthew ragaszkodott hozzá hogy a mi általunk készített koktélokat az adott vendég előtt készítsük el, hogy még véletlenül se kerüljünk semmi bajba, ha később rossz bőrben lenne az adott ember.
-Rendben. Tehát van itt választék bőven. Édes vagy keserő italt inna jobban?
-Férfi vagyok, na de kérlek.-feleslegesen és hozzám túl bunkónak tartottam volna, ha megmondom neki, hogy igazából sört is ihatott volna, de inkább ezeket a gúnyos gondolatokat megtartottam magamnak, hiszen eddig teljesen normális férfinak tűnt.
-Jó, csak gondoltam megkérdem. -a szemem sarkából láttam, ahogy George megindul vissza felénk. Szemeit becsukva sóhajtottam egyet, persze bőven mosolyogtam, hiszem nagyon szeretem a férfit. -Akkor mondjuk, megcsinálhatnám a Hűs Keserűt. Tonic van benne meg narancslé, de én néha limeot is adok hozzá. Mit szól hozzá?
-Rendben van, jöhet. -mondta Mark, mikor egy nagy dobbanással helyet foglalt mellette George, és csak úgy mint Mr Callent, őt is jó alaposan végig nézte.
Szegény nincs hozzászokva hogy ebbe a bárba öltönyös-inges, elegáns Úri emberek jöjjenek. Elmondod kicsikkel összetettebb volt a helyzet, mivel velük nem lehetett úgy beszélni mint egy már jól ismernek állandó vendéggel.
Nyilván szerintem az nem vitás, hogy akiket régebb óta ismerünk, azokkal közvetlenebb a beszéd stílus és nem törekszünk annyira arra, hogy mindent tökéletesen csináljunk. Én magam is sokkal lazább vagyok, mikor egy olyan ember jön oda hozzám, akit már többször is kiszolgáltam, mert nincs rajtam az a nyomás, hogy jól akarják mutatkozni, és hogy jó színben tüntessem fel a munkahelyemet. Viszont az új emberek -és főleg a munkában bontakozik ki- olyan hatást gyakorolnak ránk, hogy akaratunk ellenére, bár inkább akaratunk által is a legjobb formánkat akarjuk hozni és mindent briliánsan akarom csinálni, hogy semmiképp se lássák rajtunk azt, hogy esetleg kevesebbek, vagy ügyetlenebbek vagyunk náluk. Nyilván ez akkor van leginkább, ha először találkozunk velük, de az első alkalmak nagyon meghatározóak, mindenki picit idegesebb a teljesítés iránti vágy miatt.
-George vagyok. -nyújtotta a kezét oda Marknak, mire Mr Callen rám nézett és bármennyire is próbálta, nem sikerült eltüntetni az arcáról azt a picike vigyort, ami felkerült rá, mikor George a barátját is ugyanúgy megszólította, mint nemrég őt.
-Üdv. Én Mark vagyok. Segíthetek valamiben? -Mark egyértelmű sokkal extrovertáltabb személy volt, mint Mr Callen, mert olyan vigyorral fordult George felé, hogy az még az idős férfit is meglepte. A nagy kemény legény meglepődött, hogy ez a jókedvű férfi nem ijedt meg a bőrkabátos, tetkós motorostól.
-Nem. Idős vagyok már, higgye el nekem, ha szükségem van segítségre, akkor mindenre van emberem. Érti? Mindenre. -és közben rám nézett. Ez lehetne ennél is kínosabb?
-George...
-Csak nem az unokája, Liah? -kérdezett rá szemtelenül Mark, mivel nyilván leesett neki, hogy rólam beszélt burkoltan, és az én védelmemről.
-Nem a vérszerinti, de olyan mintha az unokám lenne.-és ez nekem annyira sokat jelentett, de tényleg. Szeretem apámat, tényleg, de George adja azt a békét, amit a családom már régóta nem ad meg nekem. Nagyon kedves velem mióta itt dolgozok, mindig érdeklődik felőlem, ha nem dolgozik éppen, vagy felhív és képesek vagyunk órákat is beszélni. Ezen felül sok mindent tanított az életről, és egy fantasztikus kapcsolatot alakított ki közöttünk. Így tehát, őszintén sokkal inkább tekintek George-ra úgy, mint családtagra, vagy mint ahogy ő mondta, a nagyapámra, mint például anyámra. A nagyszüleim például nem is foglalkoznak velem.
-Csodálatos, tényleg. Nyugodj most már le George, komolyan. Hol a paklid? Kiszolgálom az urakat és játszunk egyet. - azzal neki láttam elkészíteni a koktélt nem is figyelve George-ra, aki túlságosan apukásba vágta magát. Ezt még szóvá fogom tenni neki, persze nem mintha bánnám, de mégis, beéget itt engem.
-Ó, mit? -és csak nem bírják abbahagyni Mark sem ezt, nem hiszem el. Nem látja, hogy mennyire ki van bukva George?
-Holland kocsmát. Ismeri?
-Nem, még sajnos nem játszottam ilyet. Játszhatok önnel? Én úgyis csak a sofőr vagyok, nem ihatok alkoholt, valamivel el kellene tölteni az időmet. –ha eddig össze volt zavarodva George, akkor most még kevésbé tudta hova tenni azt, hogy játszani akar vele egy pasi, akit az előbb konkrétan, burkoltan bár, de megfenyegetett.
-Hm. –rám nézett gyanús tekintettel, válaszra várva, viszont én csak el akartam volna tűnni innen valahova jó messzire, ez elől a helyzet elől. –Mit dolgozol fiam? –ez most hogy jön ide?
-Építészmérnök vagyok.
-Akkor okos gyerek vagy. –nem értem ezt, segítség. Mark is elég furán nézett rá, teljesen jogosan, de mikor George piszkos vigyorral tekintett újra a férfire, tudtam, hogy gonoszkodni fog. –Kár, hogy az első kör után rá fogsz jönni, hogy mégsem vagy annyira okos.
-Miért gondolja ezt? –fáradt tekintettel néztem rá Mr Callenre, aki már valószínűleg tudta, mit akar kihozni George a mondataiból, mert mosolyogva figyelte a párbeszédet. Biztosan megérezhette a tekintetemet, mert felnézett rám, és poharát megemelve itta meg az előtte lévő három pohár közül az első felesét. Végig a szemembe nézve.
-Egészségére. –próbáltam kedvesen viselkedni, de meglehetősen zavarba hozott, hogy így nézett engem.
-Tudja, mindig azt mondták nekem, hogy az ember szemébe kell nézni, mikor iszik.
-Ez nem csak koccintásnál érvényes? –hallottam már ilyesmiről, de más formában.
-Lehet úgy is, de ahogy én tudom, mindig nézni kell valakire.-döntötte oldalra a fejét a férfi, mert hatalmas hangerővel nevetett fel Mark.
-Hagyjuk már, annyira nem lehet vészes, hogy ne tudjam legyőzni önt.-trillázta Mark, George felé intézett szavait, mire George bosszús szemekkel nézett rám, valószínűleg azon gondolkodva, hogy nagyon bosszantó a mellette ülő.
-Gyerek. Esélyed sincs ellenem.
-Na, nézzük meg. Magyarázza el a szabályokat. – és ekkor elkezdte mondani a szabályokat a számomra már jól ismert játékról, miközben én a pult alól kivettem a francia kártyákat, hogy tudja vizuálisan is mutatni a lépéseket, ám nem sokáig tudtam figyelni őket, ahogy George büszkén tudatja vele, hogy ő a legjobb ebben a játékban, mert jött pár fiatal egy újabb körért, akiket ki kellett szolgálnom.
-Mit tanul Ophelia?- gondolataimba merülve koncentráltam, hogy véletlenül se öntsem mellé az italokat, amiket kértek, így mikor Mr Callen mély, férfias hangja hirtelen halkan odaszólt hozzám, megbillentem a kezem, és kifolyt egy kis alkohol a pultra. Na ennyit a figyelemről.
-Irodalomszakos vagyok, de az újságírás a fő területem.- próbáltam mosolyogni rá, de közben adtam át az italokat a fiúknak, így jobban érdekelt, hogy ne tűnjek bénának Mr Callen előtt, ergo ne ejtsem ki, vagy borítsam ki előtte a poharak tartalmát, így nem igazán sikerült kedves képet vágnom.
-Írt a bálról akkor gondolom. –Úristen, hogy ez nekem eddig miért nem jutott az eszembe, de tényleg. Meg is lenne a témám a projektre, amit ma adott Mrs Dyer, hiszen én általában szellemi, politikai, néha pedig tudományos témákban írok cikkeket, és, így ez tökéletes lenne.
-Nem, nem írtam. Gondoltam már úgyis adott interjút, különböző újságoknak.-sok cikket láttam a napokban erről a témáról, de szerencsére én sem fotókon, sem bármiféle formában nem szereplek bennük. Nem hiányozna nekem, hogy rólam szóljanak a cikkek, mikor én egy senki vagyok.
-Nos, egyedül csak annyit hoztak le a témáról, hogy épségben kikerült mindenki és hogy nem tudjuk a konkrét okát, hogy mi miatt történt a lövöldözés. -és igen, közben már rájöttem, hogy ahhoz képest mennyire megörültem pár pillanatra ezelőtt, még szerencse hogy nem kezdtem bele egy ilyen cikk megírásában, mivel erről már írtak mások is, így semmi értelme nem lenne annak hogy egy újabb ember írjon erről az esetről. Nyilván ő csak egy riporternek válaszolt, vagy esetleg a sajtókonferencián, nem tudom pontosan, de ezenkívül rengeteg oldal, újság hozott le már erre a témára cikkeket így az enyém nevetséges, felesleges, és hozzám nem túlságosan méltó ötlet lenne, még ha én sokkal közelebbről is éltem meg ezt a helyzetet, mint bárki más.
-Nos, igen lehet, hogy csak egy embernek beszélt erről, de nagyon sok újság vagy cikk hozott már le erről rövid beszámolót, így az én szövegem semmit sem érne, sőt a tanárnőnk biztosan nem örülne neki, egy ilyen témáról írnék, amiről nagyon sok mindent megtalálok az interneten.
-Akkor írjon arról, hogy ön, hogyan élte meg ezt az esetet.-meglepő, hogy képes lenne hagyni, hogy írjak a témáról, mikor az nagyon is személyes volt.
-Nem szeretnék belekeveredni ebbe a helyzetbe, az az igazság. –arra számítottam, hogy gúnyosan néz majd rám, jelezve, hogy mennyire nevetséges vagyok, amiért még ezt sem merem bevállalni, de ehelyett meglepő módon bölcsen bólintott egyet, mire nyugodtabb lettem picit.
-Tudom, nem jó dolog a média világa. Én sem szeretem, de nyilván nekem már másabb, mert több újságban is szerepeltem már. –bólintott egyet a saját válaszára, de ő csak nézett maga elé, és nagyon elmerült gondolataiban.
-Írjon magáról. Az érzéseiről. Csak mondjuk, hogy hogyan élte meg az esetet, úgy, hogy nem mondja el, hogy a bálról beszél. –nem értem amúgy, miért akar ennyire rábeszélni, meg segíteni a témában, de valahogy ez a téma sem tetszett nekem.
-Nincs bennem semmi izgalmas. Ellenben önről biztos vagy benne, hogy egy remek cikket tudnék írni.- és ez így van. Én magamról nem szeretek írni, sőt, nagyon kellemetlen az érzéseimről sorokat írni, de másokról nagyon szívesen készítenék interjút, csak hát, nem nagyon találkozom olyan emberrel, akiről érdekes cikket lehetne írni.
-Hát írjon. -hogy tessék? Jól hallottam? Hirtelen ledermedtem a mondata hallatán, és hevesen kezdtem venni a levegőt, mert én ezt csak egy ötletnek gondoltam, nem hittem, hogy Mr Callen bele fog menni.
-Mármint, hogy írjak önről egy cikket? -biztos akartam lenni, hogy jól hallottam-e, mert egyelőre túl szép volt, hogy igaz lehessen. Meg egy picit aggódtam is a helyzet miatt, hogy mibe vágta bele a fejszémet.
-Ha szeretne, szívesen segítek önnek.
-De hát szörnyen bosszantó volt a bálon, és előtte is...
-Miss White, ha őszinte akarok lenni, pár perccel ezelőttig úgy gondoltam, hogy nem annyira az, de most újra bosszantónak találom, tehát higgye el, nem a kedvessége miatt hagynám, hogy kérdezgessen tőlem. Vagyis, ön nem is kedves. -ó, hogy micsoda bunkó alak, te jó ég. Én meg még kedvesnek gondoltam hirtelen.
-Nagyon is kedves vagyok, tudja. Az, hogy ön túlságosan is arrogáns, az nem az én bűnöm, és tudja, ha ön nem így viselkedne én sem ilyen lennek. -na, most már.
-Szinte tudtam, hogy robbanni fog.
-Meg jó, hogy. -hihetetlen- Akkor mi az oka, hogy mégis segít?
-Azt a tényt megtartom magamnak.
-Meglepő.
-Tehát, segítsek akkor önnek, vagy inkább nem kell a telitalálatos segítségem?- olyan büszkén kérdezte meg tőlem, hogy hirtelen szerettem volna azt mondani, hogy nem kell a segítsége, de az csak a büszkeségem túlzása lett volna, így inkább okosan bólintva egyet elfogadtam az ajánlatot.
-Elfogadnám az ajánlatot, köszönöm.
-Szaván fogom fogni. -mondtam nyomatékosítva Mr Callennek, hogy ha szerzek annyi bátorságot, amire szükségem van, akkor tényleg megkeresem a férfit, és készítek vele egy interjút
-Rendben. -egyezett bele, majd megitta az előtte lévő italokat, mire kérés nélkül is öntöttem neki egy újabb kört. -A vendégem, Mr Callen.
Különleges zöld szemeit megforgatta majd lecsukta a szemeit, megköszönve a gesztust, mert ő túlságosan is bunkó és határozott ahhoz, hogy szavakban fejezze ki magát.
Ezután George büszke nevetése hangzott fel, gondolom, mivel várhatóan legyőzte Markot, mire fáradt sóhajjal fordult a férfi Nicholas felé.
Akaratom ellenére is most különösebben megfigyeltem a férfit, a szőkés hajától, az aranyszínű szemén át, a mosolyáig. Be kell látni, mindkét férfi különösen helyes. Na mindegy, lényegtelen.
-Tényleg nagyon menő az öreg. -persze, hogy az.
-Ez nyilvánvaló, kisember. -válaszolt neki George, holott szavait nem is neki szánta Mark, én pedig felnevettem, mikor összecsapva tenyereit a szőke férfi követelte a visszavágót.
A harmadik vereség után Mark megelégelte helyzetét, és megkérdezte a Mr Callent, meddig szeretne még maradni, aki megjegyezte, hogy igazából ő nem is szeretett volna jönni, csak barátja kényszerítette rá, így boldogan állt fel a pulttól, és vette fel öltönyét.
Én még egyszer belenézve Nicholas Callen szemébe tudtam, hogy ezzel a pasival nyert ügyem lesz a projektemben. Eddigi munkáim legkülönlegesebb, és legösszetettebb munkájára készültem, amihez a kulcs ott ült velem szemben, adva egy tökéletes ötletet, és segítséget.
-Viszont látásra Miss White. -köszönt el tőlem a férfi, Mark pedig már bőven tegezve engem egy egyszerű "csáó Liah"-t mondott, majd kezet fogva George-dzsal, hagyták el a bárat. George és én szinte egyszerre néztünk egymásra, gyanúsan méregetve a másikat, majd felhúzva a vállunkat osztani kezdte a lapokat.
-Jó érzés volt bealázni Markot? -kérdeztem tőle, mikor kitettem a négy számomra legjobbnak számító lapjaimat.
-Jó érzés volt beszélgetni azzal a barna hajúval? -oké, akkor így játszunk.
-Van hármasom. -ennyit mondtam, ezzel is lezárva a semminek tűnő témát, hiszen tényleg nem számított semmit ez az egész. Vagyis hát, nagyon fura volt az este, szinte már nevetségesen is lehetetlennek tűnő, de azért nem akartam túl nagy jelentőséget adni ennek. Tényleg nem akartam, de közben viszont éreztem, hogy tiszta piros vagyok, és biztos vagyok benne, hogy ezt látta az előttem ülő férfi is.
-Akkor kezdd. -ennyit mondott csupán, de mosolyából tudtam, hogy szívesen beszélne erről, de nem firtatta tovább a témát. Úgyhogy én is hagytam a témát, majd leraktam két hármast, és felvettem két lapot, hogy a szabály szerint négy lap legyen a kezemben.
Végül fél óra múlva öt-háromra álltunk az ő javára, de valahogy már nem a játéknál jártam, hanem a mai estén, és a lehetőségen, amit kínált nekem Mr Callen.
Én pedig hihetetlenül felszabadultam, és mosolyt varázsolva arcomra, eltökélten lendültem bele az életbe, tudva, hogy ezzel a lehetőséggel hatalmas sikert érhetek el a projektben, illetve az írásaimban.