1990.március 27.
"Egy újabb nap a pokolban"- sóhajtva kellek fel a kényelmesnek nem mondható ágyamról.
Miközben figyelem ahogyan a nap sugarai beszöknek az ablakom rácsai között, lépteket hallok. Egy kis idő múlva pedig már nyílik is a cellaajtomon található kis nyilás.
"4484-es számú fogoly a mai nap kísérleten vesz részt"- szólal meg érzéketlenül és kivételesen az én nyelvemen, a vas ajtó túloldalán levő doktor.
Gondolkodni már nem is volt időm, két fegyveres őr nyitott ajtót és közelített felém nulla együttérzéssel.
"Mégis milyen kísérletről beszél maga?
Nem elég, hogy amióta az eszemet tudom itt tartanak és gyilkolni tanítanak?"- inténztem kérdéseimet üvöltve a doctorhoz aki a kezében egy fecskendőt tartott.
"A legutóbbi bevetésen elért teljesítménye rendkívül jó. Úgy gondoljuk maga alkalmas lenne a következő szuper katona projekthez, a többi öt kiválasztottal együtt"- mondta erős akcentussal a 40-es éveiben járó doctor, miközben az ég felé emelve a fecskendőt biztosra ment, hogy az működik-e.
Kezemet és lábamat rángatva próbálok kiszabadulni a két őr karjai közül de minden hiába, amint a fecskendőt belémszurták és a vérem keveredett a nyugtatóval már beszélni is képtelen voltam.
Egy hordágyra tettek és azon vittek el a pokol egyik bugyrába, vagyis a laborba, ahol előszeretettel kísérleteztek rajtunk vagy állatokon, igazából nehéz lett volt megmondani, hogy mi miben különböztünk az állatoktól.
A plafonon végig haladó lámpasort bámulva próbáltam rájönni vajon mi várhat rám.
Majd egy éles jobb kanyar után meghalottam a már jól ismert csipogást. Még mindig kábultan próbáltam felfedezni a szoba minden egyes méterét.
Összesen hat orvosi ágy feküdt velem szemben mindegyiken már egy-egy velem egykorú fiatal feküdt és mindegyik ágy mellett pedig egy pulzus és más adatokat mérő monitor állt.
Mégis ami a leginkább megragadta a figyelmem az a sarokban álló férfi volt, vállig érő fekete hajjal, izmos testalkatával és egy látszólag vasból készült kézzel egészen kitűnt a fehér köpenyes doktorok közül. A nyugtatótól kábult szemeim próbálták tartani a szemkontaktust az ő szemeivel, de ez mind lehetetlennek bizonyult. Miközben teljesen magával ragadott a gyönyörű kék szempár észre se vettem, hogy áthelyezték a testem a hatodik orvosi ágyra, csak akkor amikor már engem is monitorra kötöttek.
Tekintetem újra a különleges idegenre tévedt és tekintetemmel végig kísértem minden egyes mozdulatát.
Parancsra az eddig mozdulatlanul falnak dölt férfi közelebb jött és csak most vethettem pillantást a kezében tartott aktatáskára, melyet az orvos mellé érve nyomban kinyított.
A táska tartalma számomra ismeretlen volt, hat ugyan olyan nagyságú és formájú tasakban elhelyezett kék folyadék volt.
"Örömömre szolgál, hogy én lehetek az első doktor aki bizalmat kapott egy új legyőzhetetlen hadsereg megalapításában. Biztosíthatlak benneteket, hogy a mai szenvedésetek az első lépcsőfok a hatalom eléréséhez, a hatalomhoz ami jogos jussunk! Éljen a Hidra!" -a buzdító beszédnek szánt sorok után az orvos és segédjei körénkgyültek és nekiláttak beadni nekünk a kék folyadékokat.
Az első ember teste szüntelenül rázkodott majd végül kiütte az illetőt, aki habzó szájjal feküdt továbbra is mozdulatlanul. Az orvos és segítői mintha mi sem történt volna mentek tovább és próbáltak elérni valami más reakciót. Amikor a következő és a következő ember is ugyanúgy reagált a beadott anyagra, azt reméltem feladják és így lehetőségem van ezt az egész mizériát megúszni, de sajnos nálam sem álltak meg a kutatással.
Én következtem. Egy utolsó pillantás a helyes idegenre, majd márcsak a fencskendővel belémnyomott anyagot éreztem. 1perc..2perc de semmi nem történt, nem rázkodott a testem úgy mint az előttem lévőknek, de viszont a pulzusom annál jobban növekedett. Úgy éreztem magam mintha éppen a maratont futnám le.
Éreztem ahogyan az anyag átjárja testem minden egyes porcikáját, ahogyan beleivodik az izmaimba és egyé válik a véremmel.
3perc.. testem önkéntelenül rázkodni kezdett, szerettem volna megállítani de minden hiába, én is arra a sorsra jutottam mint a többiek, habzó szájjal mozdulatlanul, világomrol nem tudva vártam a békét jelentő halált.
A monitor csipogása, az orvosok káromkodássa és a szívem dobogása a fülemben, elnémulni látszódott, mígnem teljesen magával ragadott a sötétség.
_________________________________________
Sziasztok!
Ez a kis könyv az első történetem, remélem, úgyan olyan lelkesedéssel fogjátok olvasni, mint amilyen izgalommal én írom nektek.
Ha elnyerte tetszéseteket kérlek nyomjatok egy csillagot, hiszen ez egy remek visszajelzés nekem, hogy jó úton halad a történetem.
-Justaghost-