Másnap reggel hamar keltem fel. Kate nem volt az ágyában. Biztos elindult már. Felöltöztem, majd elindultam az órámra. De ekkor hirtelen Kate jelent meg az ajtó előtt.
—Nem megyünk sehova, ameddig el nem mondod, hogy mi volt az a tegnapi!- tette keresztbe a kezeit.
—Én se tudom! Sose történt még ilyen velem! Egyszerre csak átjár az energia, a többi meg jött magától...
—De, ha meg tudsz róla valamit szeretném tudni!- mondja, majd átölel.
Ezután együtt indultunk meg az első óránkra. Már majdnem beléptünk a terembe, amikor meghallottam McGalagonyt.
—Mrs Deanchester!- szól nekem, Kate-val együtt fordulunk meg. —Dumbledore professzor várja!
—De órám lesz!- nézek a terem felé.
—Azt majd elintézem! A jelszó Citrompor!- mosolygott, majd bement a terembe, Kate-val együtt.
Én pedig egyből megindultam a lépcsőn. Végig mentem pár folyosón, majd megálltam a magas és roppant csúnya kőszörny előtt.
—Citrompor!- szóltam fennhangon.
A kőszörny nyomban életre kelt, és felugrott. Mögötte megnyílt a fal. A falon túl egy csigalépcső tárult elém, ami folyamatosan emelkedett, mint holmi spirális mozgólépcső. Felléptem az első lépcsőfokra, és a fal mögöttem be is zárult. Körben forogva emelkedtem egyre magasabbra, s végül megérkeztem egy fényes tölgyfaajtó elé, amelyet griffmadarat mintázó réz kopogtató díszített. Beléptem az ajtón és egyből megláttam Dumbledore professzort.
—Örülök, hogy eljöttél kedvesem!- mosolygott rám. —Gyere ülj le!
Tettem, amit kért.
—A mai napon tudomásomra jutottak a tegnapi párbajszakkörön történt dolgok! Szeretném, ha koncentrálnál és megmutatnád nekem azt, amit tegnap csináltál!
Lenéztem a kezemre, majd erősen koncentrálni kezdtem. Ekkor megéreztem az enegriát a testemben. Kinyitottam a szemem és a kezem körül újra piros fénynyaláb lebegett.
—Bámulatos!- mondta a professzor. —Tudod mi ez az erő?
—Nem!- válaszoltam, majd becsuktam a szemem, így a piros fénycsóva eltűnt.
—Ezt az erőt telekinézisnek nevezik. Ezt az erőt csak nagyon kevés varázsló vagy boszorka képviseli. Telekinézisen azt értjük, hogy te nem a pálcáddal, hanem az elméddel és a kezeddel tudsz varázsolni, tárgyakat elmozgatni. De mivel még igen fiatal vagy, nemtudod annyira irányitani, ha esetleg mérgesebb vagy. Ezen szeretnénk segíteni!
—Segíteni?- kérdezem.
—Piton professzor, időben jött!- mondta Dumbledore, mire hátra fordultam és megláttam a fekete hajú bájitaltanárt.
—Perselus fog neked segíteni szombatonként arra, hogy hogy irányítsd!- magyarázza.
—Rendben!- bólintok, majd felállok a székből.
—Addig is, kérlek vigyázz!- mondja még utólag.
~~~
Mikor véget ért a félév utolsó tanítási napja, egy csapásra csend borult a kastélyre: olyan mély és puha csend, amilyen a parkot borító hó alatt lehetett. Már csak kevesen beszéltek Harry párszaszájúságáról, és az erőmről is, amit már egész jól irányítottam. Először kisebb, majd egyre nagyobb tárgyakat is képes voltam a levegőbe reptetni. Lassan a Százfűlé-főzetünk is elkészült. Mivel Kate otthon ünnepelte a karácsonyt, a Hugrabugosok közül meg csak páran maradtak, így McGalagony könnyen megengedte, hogy ebben a pár napban a Griffendél toronyba legyek.
Szenteste napja csikorgóan hideg, fehér hajnallal köszöntött ránk. Hermionéval együtt keltünk, majd felöltöztünk és indultunk is felkelteni a fiúkat. Persze az ajándékokat sem felejtettük el. Hermione tőlem egy új könyvet kapott. Én is egy könyvet kaptam tőle. Harry egy új seprű tisztító szettet kap, Ron pedig szintén egy könyvet, de persze olyat, ami a kedvenc kviddicscsapatáról szól. Ezenkivül akár mennyire is rosszban vagyunk Dracoval kapott egy kígyós díszt, amit a pálcájára tehet. Kate, Pansy és Ginny pedig az egyik hétvégén kiválasztott pulcsit kaptak. Becsörtettünk a fiúk hálótermébe, majd széthúztuk a függönyöket.
—Jó reggelt álomszuszékok!- harsogtuk, majd az ágyuk végébe leraktuk az ajándékaikat, majd a mieinket is magunk elé rakut.
—Boldog karácsonyt!- szólalok fel, amikor neki állunk a bontogatásnak.
—Nektek is!- válaszolták egyszerre.
Először egy kicsit nagyobb ajándékkal kezdtem.
Kedves Rosalie,
A fiaimtól és Ginnytől tudom, hogy igazán kedves barátjuk vagy! Szívesen látunk nálunk bármikor! Remélem tetszik az ajándék!
Ron anyukája,
Molly Weasley.
—Jaj, nagyon aranyos az anyukád! És imádom ezt a pulcsit!- vettem ki egy kötött pulcsit zacskóból, ami citromsárga volt és volt rajta egy rózsa.
A következő ajándék egy kis csomag volt.
Szia, Ro!
Remélem nem zavar ez a becenév... Tudom, hogy nem valami nagy ajándék, de az ilyenekhez nem értek, de azért remélem tetszik!
A barátod,
Harry.
Az ajándék egy gyűrű volt, ami rózsa alakú volt. Mosolyogva néztem Harryre, majd eltátogtam egy köszönömöt. És a következő ajándéknál igazán meglepődtem. Úgyanis Dracotól jött. Egy fekete dobozka volt. Egyből kinyitottam.
Egy fekete kígyó alakú nyaklánc volt benne. Ezt is feltettem, mint a gyűrűt és mellé felvettem a pulcsimat is.
Amikor megvoltunk az ajándékokkal megindultunk az elhagyatott mosdó felé.
—Ideje nekiállni a tervnek!- jelentette ki Hermione miután már tényleg minden megvolt a főzethez.
—Négy felé osztjuk, és hozzáadjuk a hajszálakat.
Mio megtöltötte a négy poharat, majd elővettük a fioláinkat, amikbe a hajszálak voltak. Aztán beleráztuk a poharakba. A főzet hangosan sercegett, mint a víz a forró edény szélén. Azután vadul bugyborékolni kezdett, s a következő pillanatban undok sárga színt öltött.
—Fúj!- nézte Ron undorodva a történéseket.
—Készen álltok?- nézek rájuk.
—Igen- jelentették ki.
—Egy... kettő... három!- számoltam vissza, majd gyorsan megittam a lét.
Közbe majdnem ki is jött belőlem. Hirtelen furcsa érzés járta át a testem. Hamarosan érezni kezdtem a változásokat. A tükörbe nézve megláttam, hogy már tisztára úgy nézek ki mint Pansy. Ekkor megláttam Harryt, aki Monstróként volt előttem.
—Jól vagytok?- kérdezte meg Monstró mély, reszelős hangján.
—Igen!- hangzott jobbfelől Ron, aki Crack alakjában nézett ránk.
Viszont mind furcsáltunk valamit. Hermione nem válaszolt.
—Gyere Hermione!- kopogott be Ron a fülkébe, ahol Hermione volt.
A válasz vékony, magas hangon érkezett.
—Azt hiszem, én inkább... inkább itt maradok. Menjetek csak nélkülem.
—Hermione, tudjuk, hogy milyen csúnya Millicent. Senki nem fog rájönni, hogy te vagy az.
—Nem, tényleg... inkább itt maradok. De ti siessetek, nincs időtök.
Tanácstalanul néztünk egymásra a fiúkkal. Majd egyszerre indultunk meg Mione nélkül.
~~~
A Mardekár klubhelyisége felé tartottunk, amikor megjelent Ron egyik báttyja, Percy.
—Menjetek a hálótermekbe!- utasított minket.—Mostanában veszélyes lehet sötét folyosókon járkálni.
—Te is itt járkálsz!- vágott vissza Ron.
—Én prefektus vagyok.- Percy büszkén kihúzta magát. —Engem senki nem fog megtámadni.
Ekkor egy hang csendült fel a hátunk mögött. Hátrafordulva láttam, hogy Draco közeledett felénk.
—Hát itt vagytok!- mordult rájuk Malfoy. —Egészen idáig tömtétek a fejeteket?- nézett a fiúkra. —Pansy, te mit csinálsz itt velük?
—Csak találkoztam Rosalievel és út közben csatlakoztak hozzám!- hazudtam gyorsan.
—Te meg hogy kerülsz ide, Weasley?- sziszegte miközben Percyt nézte.
Percy most már tényleg felháborodott.
—Mint prefektus egy kicsit több tiszteletet várok!- fortyant fel. —Nem tetszik a modorod, Malfoy!
Draco csak intett nekünk, hogy kövessük, így azt tettük.
—Ez a Peter Weasley...- szólalt meg Malfoy, miután beléptünk a klubhelyiségbe.
Leültünk pár fotelre, majd Malfoyt kezdtük hallgatni.
—Szent Potter, a sárvérűek védelmezője!- morogta Draco. —Még Rosaliet is elcsábítja mellőlünk!- mondta, majd hirtelen felém fordult. —Pansy, megtudtál már valamit az erejéről?
—Sajnálom, Draco! De semmit nem mondott!- tettem úgy, mintha Pansy lennék.
—És még Potterről hiszik azt, hogy ő Mardekár utódja?- kérdezte főként magától.
—Bár tudnám, hogy ki az utód!- szólt Malfoy fejcsóválva. —Segíthetnék neki!
Ron olyan látványosan tátotta ki a száját, hogy Crak-arca még a szokásosnál is ostobább kifejezést öltött. Szerencsére Draco ezt nem vette észre, Harry pedig gyorsan megszólalt:
—Biztos van valami tipped, hogy ki lehet az...
—Nagyon jól tudod, hogy nincs, Monstró!- csattant fel Malfoy. —Hányszor kell még elmondanom? Apám se hajlandó mesélni arról, hogy mi történt, mikor a Kamra a legutóbb kinyílt. Az ötven éve volt, szóval még az ő ideje előtt, de azért mindent tud a dologról. Csak azt mondja, annak idején az egészet eltitkolták, így aztán gyanús lenne, ha túl sokat tudnék. De egy dolog biztos: legutóbb, mikor a Titkok Kamráját kinyitották, egy sárvérű meghalt. Úgyhogy szerintem csak idő kérdése, és most is megölnék egyet... Remélem, Granger lesz az.
Láttam Ronon, hogy ökölbe szorította Crak bütykös lapátkezét. Harry ismét kérdezett:
—Nem tudod, elkapták az illetőt, aki legutóbb kinyitotta a Titkok Kamráját?
—Igen...és kirúgták a suliból!- felelte Draco. —Szerintem még mindig az Azkabanban ül.
Ekkor éreztem egy kis bizsergést. Kezdtem vissza változni. Harryékre néztem, akik szintén kezdtek vissza változni. És amíg Draco meg fordult, a fiúkkal a nyomomban hanyatt-homlok kimenekültünk a mardekárosok klubhelyiségéből. Idő közben teljesen visszaváltoztunk. Majd megérkeztünk a mosdóba, ahol Hermionét hagytuk.
—Hermione gyere ki, egy csomó újságunk van!- szólt Harry.
—Menjetek el!- cincogta barátnőm.
Egymásra néztünk, majd megszólaltam:
—Mi a baj?- kérdeztem. —Mostanra vissza kellett változnod. Mi már...
Ekkor Hisztis Myrtle csusszant ki a fülke ajtaja alatt. Még sose láttuk ilyen vidamnak.
—Óóóóó, várjatok csak, amíg meglátjátok!- ujjongott a szellem. —Iszonyatos!
Megcsikordult a zár, és feltűnt a hüppögő, talárjába takarózó Hermione.
—Mi van?- kérdezte bizonytalanul Ron. —Még mindig millicentes az orrod, vagy mi?
Hermione leresztette talárját. Ron a mosdóig hátrált elképedésében. A lány arcát fekete szőrzet borította. A szeme sárgára változott, és haja alól két hegyes fül meredt elő.
—Macskaszőr volt!- zokogta. —Millicent Bullstrode-nak macskája van! És a főzetet nem szabad állati transzformációhoz használni!
—Ajaj!- szólt Ron és Harry egyszerre.
—Halálra fognak gúnyolni téged!- ujjongott Myrtle.
—Semmi baj, Hermione!- siettem megnyugtatni a lányt. —Felviszünk a gyengélkedőre. Madam Pomfrey nem szokott sokat kérdezősködni...
Aznap este Hermione a gyengélkedőn maradt. A fiúkkal pedig a saját klubhelyisünkbe mentünk.