Amikor úgy tűnik minden rossz,
És a rosszat csak egy rosszabb válthatja fel
Amikor örömet senki nem okoz,
Mert többé az öröm sem hoz örömet,
Akkor tudom, hogy elveszítettelek, talán örökre.
Amikor érzem, hogy hazudtál nekem,
És a hazug szavak, hazugságot szültek,
Amikor tapogatni lehet a csendet,
És az én csendemet rejti a te csended,
Akkor tudom, hogy elveszítettelek, ezúttal
Örökre.
Én, aki mindent feladtam volna,
Te, akinek csak a játéka voltam,
Ki tudja mi igaz, és mi csak illúzió?
Mi, akik elvesztünk a múltban
Hol keresselek? Nem tudom, hogy hol vagy...
Ki dönti el, mi igaz, és mi csak illúzió?
Én nem.
Amikor feleslegesek a kérdések,
Mert minden kérdésre egy újabb kérdés a válasz,
Akkor, amikor elkopnak az érzések,
Mert az érzések nem nyújtanak többé támaszt,
Akkor tudom, hogy elveszítettelek, talán végleg.
Amikor túl sok éjen át sírok,
És a sírást csak sírás váltja fel,
Amikor felesleges sorokat írok,
De az írásom hozzád már nem ér el,
Akkor tudom, hogy mindennek vége, végre!
Én, aki mindent feladtam volna,
Te, akinek csak a játéka voltam.
Ki tudja mi igaz és mi csak illúzió?
Mi, akik elvesztünk a múltban.
Hol keresselek? Nem tudom, hogy hol vagy...
Én már biztosan nem.