Tudósok ha találkoznak

   1984 tavaszán a késő délutáni áprilisi nap bearanyozta az íróasztalt a csernobili Vlagyimir Iljics Lenin Atomerőmű főmérnöki irodájában, melyen szétterített reaktor tervrajz és néhány egyéb papír felett két férfi görnyedt. A magas, ősz hajú kék szemű katonás testalkatú alak cigarettázott, hevesen gesztikulálva, magyarázva eldohányzott hangján, jól megnyomva az ÉS szavakat, időnként köhécselt, vagy köszörülte a torkát, nagy szüneteket tartva bizonyos időközönként, társa pedig kopasz fejét vakargatta nagy értetlenül meredve a papírokra maga előtt, s hol feltette, hol pedig levette a szemüvegét, időnként valami nyugatról becsempésztetett alkoholos kendővel megtörölgetve azt, de látni így sem látott semmi összefüggést, bár az is igaz, hogy nem szemüvege tisztaságával volt a probléma.

-Még mindig nem világos. - szólalt meg egy nagyobb szünet után a kopasz, színtelen hangján, egy adott pontra bökve a papíron, majd idegesen megigazította az orrára csúszott pápaszemet. - Ezt fejtsd ki bővebben, lehetőleg érthetően, ha lennél szíves, Gyatlov.

-Dehát ez nem lehet igaz, Fomin, már annyiszor elmagyaráztam... - sóhajtott Gyatlov, hófehér hajába túrva. Sok minden hozzájárult ősz hajszálainak gyors gyarapodásához a genetikán kívül, ott volt számos családi tragédia után pártbizalmi nyalizós de ezen kívül semmihez sem értő főnöke mindjárt egy oknak, valamint elszemtelenedő kissé elkényeztetett kamasz fia, aki újabban hajmeresztő dolgokra volt képes. Most is nevelhetné inkább Ivánt, minthogy túlórában foglalkozik főnöke betanításával, amiért majd természetesen semmifajta köszönet vagy bármely csekély szakmai elismerés nem jár, ő a háttérből támogatja ezt a segghülye barmot, ez majd megy konferencián szakérteni Leningradba, ő meg miután nagy nehezen vért izzadva kitanította, ülhet itthon és figyelheti a pelenkásokat az irányítópultnál. Ezért aztán tanulhatott évekig Moszkvában, és falhatta az új szakirodalmat is vég nélkül, hogy egy pártkatonát tegyenek meg főnökének, aki csak annyit ért a nukleáris mérnöki szakirányhoz, amennyit a levelezőn nagy nehezen a fejébe vertek, de tán még annyit sem.

-Azért nem értem, mert nem magyaráztad el elég érthetően, Gyatlov, mert pocsék tanár vagy.

-Mivel én nem tanár vagyok, hanem helyettes főmérnök egy atomerőműben. Ha tanár szerettem volna lenni, tanári diplomát szerzek, és fizikát tanítok valami gimnáziumban. - fújta a füstöt ingerülten a beosztott, tehetetlenül méregetve főnökét, hogy ezt hogy a búbánatba lehetne még elmagyarázni, ami ennyire evidens.

-De az újoncok betanítása is a feladatkörödbe tartozik, csak azt újabban szereted kivarrni a nyakadból. - grimaszolt Fomin, hátradőlve a karosszékében, az ujjaival babrálva idegességében. - Azt állítottad, hogy megterhelő neked ennyi feladat, most hogy idősödsz. Esetleg le is nyugdíjazhatunk...

-Nem szükséges. - morogta Gyatlov.

-Hát majd meglátjuk, mi a szükséges, és mi nem. - felelt lekezelően a főmérnök elvtárs.

"Fogd be te majom, edd meg a ganajom." gondolta Anatolij Sztyepanovics, flegmán grimaszolva megvonva a vállát, de szóban nem reagált a felvetésre. Bruhanov úgysem küld el, mert akkor senki nem értene a vezetőségből az erőmű felépítéséhez, ti meg szépen leolvasztjátok a reaktort, aztán lehet sírni-ríni Gyatlov után.

Kopogtattak.

Fomin ingerülten felkapta a fejét, és kiszólt.

-Ki az?

-Lelecsenko vagyok Szitnyikovval. - hangzott a felelet kintről.

-Gyertek be. - sóhajtott Fomin elvtárs lemondóan.