Rainbow in the dark (Daniel Ricciardo fanfic)

1. rész

Izgatottan készültem az első olyan hetemre, amikor igazi világsztárokat is láthatok, elvégre eddig soha nem dolgoztam olyan szállodában, ahol külföldi hírességek megfordultak. Igaz, nem értek a Forma 1-hez, mindössze annyi a kapcsolatom a sporttal, hogy apa imádja, illetve a testvérem ott dolgozik az egyik csapatnál. A pilótákat is csak a dobogón láttam, viszont a nevüket meg nem tudnám mondani.

A hotelnek azonban szüksége van arra, hogy minél több vendége legyen, a magyar futam pedig tökéletes alkalom arra, hogy sok vendég érkezzen. Végre. A koronavírus nagyon sok kárt okozott, hónapokig én is munkanélküli voltam, most kezd már úgy, ahogy egyenesbe jönni az életem, és már anyagilag sem vagyok a béka feneke alatt.

- Dóri! Elszaladok egy vízért. Neked hozzak valamit? - kérdezte Gergő, az egyik kedvenc kollégám, akivel már lassan másfél órája ültünk unottan a recepciós pultnál. Hétfő délután nagy a csend, már hozzászoktunk.

- Egy kávét kérek. Mindjárt meghalok - drámáztam, közben pedig ráfeküdtem a pultra.

- Na, még csak az kéne! De szerintem szedd össze magad, addig, míg valaki meg nem lát így.

- Igazad van. Nem jó ez így - húztam el a számat, majd hátradőltem a székemen.

Unatkoztam, vágytam valami izgalomra, mert ez a hétfő eddig szóra sem érdemes. Gergő, mikor visszaért a kávémmal, az életemet mentette meg körülbelül. Főleg úgy, hogy még volt négy óra este tízig, vagyis a munkaidőm végéig.

- Tomi is itthon lesz? - kérdezte néhány perccel később kedves kollégám.

- Igen, elviekben ő is jön haza. Állítólag külön kérte a csapatot, hogy jöhessen. Nem találkoztunk már jó ideje, anyáék is nagyon hiányolják. Talán végre bemutatja a barátnőjét is. Rengeteget mesélt már Ramonáról, de még nem találkoztunk vele. Anya egy kicsit fél a találkozástól, mert nem igazán beszél angolul, pedig mondtuk, hogy majd fordítunk neki.

- Nálunk is volt ilyen, mikor Laura először hazahozta Mikkelt. A srác dán, de beszél angolul, viszont a szüleink egy kukkot sem. Oroszul tudnak ezt-azt, de az sem közös nyelv. Volt ott bábeli zűrzavar - elevenítette fel a történetet Geri, amin jót is nevetett.

- Nagyi a múltkor teljesen komolyan nekemállt azzal, hogy nehogy külföldi párom legyen. Még most is a fülemben cseng az a szzigorú hangja, ahogy azt mondta: Dórikám, én agyon verlek, ha nem egy magyar fiút hozol nekem haza.

- Dórika, te a fiúkat a nagyidnak viszed? - röhögött.

- Hülye vagy - fordultam el tőle vigyorogva. 

- Tudom, ez az én különleges képességem.

- Somogyi Dóra Noémi! - hallottam meg a teljes nevem a hátam mögül. Azonnal felismertem a hangot, így rohantam is ki, hogy végre megölelhessem a bátyámat, akit március óta nem láttam. - Nyugi! - mondta nevetve, mikor majdnem felborítottam. - Hogy vagy, Dorcim? - szorított magához.

- Hiányoztál. Végre már, hogy itt vagy.

- Egy hónapig itthon leszek, szóval még rám is unhatsz. Most viszont mindjárt itt lesznek a többiek, nem akarlak feltartani. Megyek haza, csak előbb be akartam köszönni. Anyáéknál majd találkozunk holnap - nyomott egy puszit a homlokomra, majd el is viharzott.

- Szóval ő volt Tomi - jegyezte meg Gergő.

- Igen. Ne haragudj, hogy még be sem tudtalak mutatni titeket egymásnak. 

- Semmi gond. Majd legközelebb. Na, de dologra! Nézd, jön egy csapat narancssárgába öltözött ember. Tuti a McLarenesek. Végre valami izgalmas. Kár, hogy a tavaly unalmas volt az egész. Mert amúgy a McLaren minden évben itt száll meg, és elég jó kis bulik jönnek össze a futam után. '19-ben elszabadult a pokol, olyan afterpartit csaptak. Munka után én is csatlakozhattam hozzájuk, de szerencsére a szétvert szoba költségeibe nem kellett beszállnom.