- Hívatott...? -kérdezte Aizawa csendesen, majd lassan becsukta maga mögött az iroda ajtaját.
- Úgy ahogy mondja... -válaszolt az Igazgató, majd egy vékony borítékot tett le az asztalára és a Sensei felé lökte azt. - Kikérném a véleményét ha nem probléma... Csak pár perc lenne az egész!
- Hallgatom... -motyogta, majd helyet foglalt a férfivel szemben és magához vette a borítékot.
- Én őket választanám! Van valami hozzáfűznivalója? Esetleg ellenvetése?
A Sensei lassan kinyitotta a borítékot, majd a benne lévő képeket sorban kipakolta maga elé és vizsgálgatni kezdte őket.
- Nem is mond semmit? -húzta ki magát az Igazgató.
- Elég ,,díszes,, társaság...
- Pont mint a szüleik! És belőlük lettek a legjobbak...
- Ez nem azt jelenti, hogy a gyerekeik is azok lesznek...
- Kérem, próbáljon meg bízni Nighteye jóslatában! A naplójában leírta, hogy a második generáció fogja megmenteni az emberiséget.
- Én bízom Sasakiban! De a maga döntésében már kevésbé... Ezek a fiatalok közel sem rendelkeznek olyan jó életrajzzal mint a szüleik! Van köztük bukott és balhés egyaránt... Ne mondja azt, hogy nem talált jobbakat! -emelte meg a hangját Aizawa, majd a borítékot idegesen a képek közé dobta.
- De igen, vannak jobbak... -mosolygott az igazgató. - Viszont azokban a gyerekekben nincs meg az a tisztaság, ami ezekben... -mutatott a képekre.
- Tisztaság? -húzta el száját a Sensei. - Hogy lehetne meg a tisztaság Dabi kölykében? Vagy mondjuk Shigaraki Tomurában?! -kapta fel a papírokat.
- Maga is tudja hogy Shigaraki már nem az az ember aki volt... Erinek köszönhetően új életet kapott csecsemőként. Midoriya és Melissza pedig úgy nevelték mint ha csak a sajátjuk lett volna!
- ...
- Yuut pedig ne hasonlítsa az apjához! Főleg ne úgy, hogy Dabi évekkel ezelőtt átállt a jó oldalra... Még is mi ütött magába? Hol marad a tisztelet...?
- Sajnálom igazgató úr... -hajtotta meg a fejét Aizawa.
- Ettől függetlenül természetesen számít a véleménye... Ha van olyan akit ki akar rakni a csapatból, csak tessék! Nem szólok bele! De kérem, bölcsen döntsön... Az emberiség sorsa múlik rajta... -mondta az Igazgató, majd vett egy nagy levegőt és nyugodtan kényelembe helyezte magát.
A Sensei vetett még egy utolsó pillantást a képekre, majd felállt a helyéről és meghajolt öreg barátja előtt.
-Nem veszek ki senkit az osztályból! Így jobban átgondolva tökéletes az összeállítás. Csak hozzá adni szeretnék ha lehetséges...
- Még pedig kit?
- Usagiyama Tenshi!
- Rumi és Hawks fia?
- Pontosan!
- Rendben! Beteszem az osztályba. Köszönöm a segítséget Aizawa!
- Én köszönöm, Igazgató úr! -mondta majd az ajtóhoz lépett. - És utólag is elnézést kérek a viselkedésemért... Nem volt tanárhoz méltó...
- Nem probléma... Tudom, hogy maga csak jót akar... És azt is hogy vannak fenntartásai az ex gonosztevőkkel kapcsolatban... Meg is értem... -motyogta, majd tekintetét a Senseire emelte. - Kellemes nyugdíjas éveket kívánok! -váltott hirtelen témát mosolyogva.
- Kérem ne mondja ezt! Ettől öregnek érzem magam! Még csak 50 vagyok! A rokkant nyugdíj nem ugyan az mint a sima nyugdíj... -kacagott fel a Sensei. - Ha rendesen látnék nem hagynám itt ezt a remek munkát, maga is tudja!
- Reméltem is... -nevettek együtt. - Köszönök mindent. Elmehet...
- Én is... Ha pedig esetleg gatyába kéne rázni néhány diákot csak szóljon! Az évnyitójukon még úgy is részt kell vennem...
- A legnagyobb tisztelettel, de remélem nem lesz magára szükségük! -válaszolt az Igazgató.
- Hah... Én is nagyon remélem...
Pár nappal később már össze is állt az új osztály, és postára lettek küldve a felvételi alól felmentést nyújtó papírok. Az osztály összeállításával kapcsolatban nem tévedett a Sensei. Tényleg elég sokszínű kis csapatot sikerült összehozniuk...
2nd gen tagozat:
1. Bakugou Hanabi: Bakugou Katsuki x Uraraka Ochako
2. Bakugou Kasui: Bakudou Katsuki x Uraraka Ochako
3. Kirishima Reiji: Kirishima Eijiroux Ashido Mina
4. Kirishima Hime: Kirishima Eijirou x Ashido Mina
5. Todoroki Mirai: Todoroki Shoto x Momo Yaoyorozu
6. Todoroki Reo: Todoroki Shoto x Momo Yaoyorozu
7. Hogo Yuu: Hogo Mitsuyo x Todoroki Touya
8. Sero Souji: Sero Hanta x Hado Nejire
9. Monoma Sasori: Monoma Neito x ???
10. Iida Ransu: Iida Tenya x Hatsume Mei
11. Shiozaki Shinshi: Shishida Jurota x Shiozaki Ibara
12. Tetsutetsu Tetsua: Tetsutetsu x Kendo Itsuka
13. Tokoyami Akumu: Tokoyami Fumikage x Asui Tsuyu
14. Jirou Jin: Kaminari Denki x Jirou Kyoka
15. Togata Yasei: Togata Mirio x Tamaki Amajiki
16. Midoriya Izaya: Midoriya Izuku x Melissa Shield
17. Midoriya Tenko: Midoriya Izuku x Melissa Shield
18. Usagiyama Tenshi: Takami Keigo x Usagiyama Rumi
YOU ARE READING
BNHA | Second generation
FanfictionA történetünk 20 évvel később játszódik, ahol már az egykori 1A osztályos tanulók felnőttek, a gyerekeik pedig olyan korúak mint ők voltak, amikor elkezdték a Hősképzőt. Nezu Igazgató, Night Eye utolsó jóslata szerint cselekedett és listára szedte...
